!

Zene a könyvben zóna

>!
eme P
Zene a könyvben

“– Most hozták ezt a Danyiil Safrant. Gyönyörű felvétel: Sosztakovics kilencszáznegyvenhatban írott hegedűszonátája, az első előadás. Maga Sosztakovics is játszik rajta – simogatta meg szeretettel a professzor a lemezt lebarnult kezével, ujjain hosszú körmökkel. – Danyiil Safran pedig abban az időben mindössze huszonhárom éves volt. Zseniális, zseniális hegedűművész…”

"– Mondd, Edvin, Gracsevszkij elhozta neked azt a lemezt?
Edvin Jakovlevics észbe kapott, elnevette magát, és kiment a konyhából. Igen, beszéltek róla, most már elég.
Elővette táskájából a hegedűszonátát, és feltette a lemezjátszóra. Vera már a fotelben ült, bent a szobában, amelyet csak feltételesen lehetett nagyszobának nevezni.
A szonáta legkorábbi előadása volt ez. Kesőbb, kilencszázötvenben Sosztakovics felvetette ezt a szonátát Rosztropoviccsal is, és még egy kicsit át is írta az eredeti verzióhoz képest.
Vinberg nagy, szőrpamacsokkal benőtt füle, melyet a távoli ősöktől örökölt, mintha mozgott volna a nagy megerőltetéstől. Vera Szamuilovna, aki képzett zenehallgató volt, már korábban is úgy gondolta, hogy Danyiil Safran sokszínűbb, mint Rosztropovics.
De ez most itt Sosztakovics volt, aki számára száraznak és érdesnek hatott. A férje mást hallott ki ebből a muzsikából: kompromisszumnélküliséget, a belső konfrontació drámáját. A harmadik tétel zongorakadenciája a kései Beethoven-szonátákra emlékeztetett.
– Kiúttalanság. Kozmikus kiúttalanság. Nem igaz, Vera?"

Dmitrij Dmitrijevics |Sosztakovics (Szentpétervár, 1906. szeptember 25. (szeptember 12.) – Moszkva, 1975. augusztus 9.) orosz zeneszerző és zongoraművész.
A sztálinista idők alatt a szerőz többször is kegyvesztett lett. Az 1937-es V. szimfónia, mely egyféle kompromisszum, nem foglal állást sem nyíltan, sem burkoltan a rendszer ellen vagy mellett, zeneileg konzervatív, de nem banális. A mű sikert aratott, és máig Sosztakovics legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. A mű emléket állít a sztálinizmus áldozatául esett Tuhacsevszkij marsallnak. VII. szimfóniája az orosz ellenállás szimbóluma lett a Szovjetunióban és Nyugaton egyaránt. 1948-ban a Zsdanov-rendelettel Sosztakovics műveinek nagy részét betiltották, nyilvános bűnbánásra kényszerítették, családját megfosztották előjogaitól, enyhülést a hatvanas évek eleje hozott, mikor maga a zeneszerző is (egyesek szerint az elkötelezettség bizonyítása érdekében, vagy azért, mert kényszerítették, mások szerint gyávaságból) belépett a pártba.
Sosztakovics több alkalommal az antiszemitizmus céltáblája is lesz, először a Hegedűverseny és a Zsidó népköltészetből című dalciklus, majd a XIII. Szimfóniája („Babij Jar”) miatt. Ez utóbbi művében számos, Jevgenyij Jevtusenkótól származó verset megzenésített. Ezek közül az első a második világháborúban meggyilkolt zsidóknak állít emléket.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dmitrij_Dmitrijevics_Sosztakovics

Danyiil |Safran (1923. január 13. – 1997. február 7.) orosz csellista.
http://en.wikipedia.org/wiki/Daniil_Shafran
Msztyiszlav Leopoldovics |Rosztropovics (1927. március 27. – 2007. április 27.), közeli barátainak „Szlava”, orosz gordonkaművész és karmester volt. A zeneértő közönség őt tartja a 20. század egyik legnagyobb gordonkaművészének.
http://en.wikipedia.org/wiki/Mstislav_Rostropovich

A regényben említett hegedűszonáta:
http://www.youtube.com/watch…

A 40. op. Sosztakovics és Safran előadásában:
http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó
>!
eme P
Zene a könyvben

"Ilyen zenét Szanya eddig még nem hallott. Tudta, hogy létezik, hogy ellenséges, hogy elveti a romantikus hagyományt, felrúgja a törvényeket és a kánonokat, de eddig csak a rosszallás, az elutasítás hullámai jutottak el hozzá, és élőben most hallott ilyet először. Valami egészen új dolgot hallott, de nem értette, hogyan épül fel. Megőrizte magában egy másfajta, „normális” zene hallgatásának tapasztalatát, olyanét, amely sokkal érthetőbb, megszokottabb, amelynek szerette belső menetét, már-már fülbemászó hangkapcsolódásait, érezte előre a megoldásait, kitalálta a futam lezárását…
Tudta, hogy mennyire ostobák és hiábavalóak azok a kíserletek, amelyek egy speciálisan erre kidolgozott pszeudo-poétikus nyelven akarják elmesélni a zene tartalmát – ezek mindig dagályosak és hamisak lettek. A zene üzenetét nem lehet sem irodalmi, sem képzőművészeti képekre lefordítani. Mindig is utálta ezeket a zavaros annotációkat a programfüzetekben, hogy hogyan is értsük Chopint, vagy mire is gondolt Csajkovszkij.
Így, ilyen hatalmas értetlenséggel nézhet a gyermek is a felnőttek foglalatosságára: milyen ostobák!
Az, amit most hallott, feszült figyelmet igényelt. „Ez egy ismeretlen nyelven írott szöveg” – ötlött fel Szanyában.
Az öregasszony keze alól meghökkentő zene szállt fel. A zene ilyen egész testtel történő átélése csak ritkán és régebben fordult elő Szanyával. Úgy érezte, hogy a hangok megtöltik és kitágítják a koponyáját. Mintha a testeben elindult volna egy ismeretlen
biológiai folyamat, olyasféle, mint a hemoglobintermelődés vagy egy erős hormon működése a vérben. Olyasmi, mint a légzés vagy a fotoszintézis, amely közvetlenül a természettel áll kapcsolatban…
– Mi ez? – kérdezte meg suttogva, az illemszabályokról megfeledkezve a szomszédjától.
A férfi pedig elmosolyodott a mély barázdával kettéosztott felső ajkával:
– Stockhausen. Őt nálunk senki sem játssza.
– Ez maga a világvége…
Szanya nem a vallási vagy a tudományos értelemben vett világvégére gondolt. Ez csak egy akkori, a fiatalok köreben elterjedt kifejezés volt, az évtized zsargonjának terméke. De Koloszov érdeklődessel nézett a fiatalemberre. Ő, a zeneteoretikus úgy vélte, hogy ez az új zene az egyik idő végét, és egy ismeretlen, új idő kezdetét jelenti, és ennek a láthatatlan, az emberek többségétől rejtve maradt változásnak óriasi jelentőséget tulajdonított, azokat pedig, akik, mint ő maga is, érezték ezt a változást – lehetséges, hogy magában a világ evolúciójában, az ember tudatában bekövetkező változást –, különösen nagyra értékelte. Kevesen voltak ilyenek, ezek a kivételes, az időben előrébb járó emberek, akik nem egyszerűen csak megérezték az új világot, hanem képesek voltak arra is, hogy elemezzék, hogy kutassák."

Karlheinz |Stockhausen (Burg Mödrath, 1928. augusztus 22. – Kürten, 2007. december 7.) német zeneszerző.
A Köln melletti Mödrath-ban született. 1947–1950-ig a kölni zeneművészeti főiskolán tanult, egy ideig a bonni egyetemen fizikát és akusztikát hallgatott, majd a kölni rádió elektronikus zenei stúdiójának munkatársa lett.
Stockhausen kiindulópontja Webern szeriális technikája volt; az ötvenes évek elején írt kompozícióiban a hagyományos hangszerek játsszák szétszórt hangjait. Messiaen hatása a Kreuzspiel-en érezhető, a Spiel für Orchester azonban már új utakat próbál, az elektronikus hangkeltés új effektusait ízlelgeti, és a Gesang der Jünglinge című kompozícióban az emberi hangot bontja elemeire elektronikus úton. Minden, ami eddig a zenét jelentette, akár mint akusztikai élmény, akár mint esztétikai kategória, érvényét veszti ebben az új rendszerben, ahol nincs szükség többé emberre, a gép teremti a hangzást és a gép interpretálja. Kell hozzá néhány évtized, amíg eldől, vajon a zene birodalmába tartozik-e ez az újfajta hangzásvilág, sajátos technológiájával, műszavaival és normáival, vagy múló divat csupán, amely nem terjedt tovább maroknyi „beavatott” ködös és ködösítő körein.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Karlheinz_Stockhausen

http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó
2 hozzászólás
>!
eme P
Zene a könyvben

"Az utolsó úri lakások egyike volt ez a Marx es Engels utcában, az egykori Malij
Znamjonszkij közben, a Puskin Múzeum mögött, és talán ez volt az egyetlen olyan család az országban, amely a lakásában a ház felepítésétől kezdve, kilencszázhat óta itt élt: a dédpapa, a nagypapa, a papa és Borisz is – senkit nem lakoltattak ki, nem tartóztattak le, nem szűkítették a lakóteret. A családi legenda szerint éppen ebben a lakásban, és egyáltalan nem a Peskováéban hallgatta meg Lenin Beethoven huszonharmadik szonátáját Iszaj Dobroveinnek, vagyis Eleonora Zorahovna öccsének előadásában. Itt, a szomszéd szobában hangzottak el vagy a vezertől, vagy Gorkijtól a nevezetes szavak: „Rendkívüli, nem is emberi zene… De nem tudok gyakran zenét hallgatni, mert erősen hat az idegeimre, kedves ostobaságokat szeretéek mondani, és szeretném megsimogatni a fejüket azoknak az embereknek, akik, miközben a szennyes pokolban élnek, képesek
ilyen gyönyörűséget megalkotni…”
És az ostobásagok egyáltalán nem bizonyultak kedveseknek, a simogatásától pedig ezrével hullottak le a fejek…
Liza, akinek ezek a legendák immár családivá váltak, halkan elmesélte őket Szanyának, amikor kicipelte magával az erkélyre. És még valami: Dobrovein állítólag egyáltalán nem az Appassionatát játszotta akkor, hanem a tizennegyedik, vagyis a Holdfény szonátát. A nagyokosok összekavarták." 241-242. o.

A romantikus, szubjektív lenyomatú Holdfény szonáta (1801) |Beethoven korai alkotói periódusának terméke. Beethoven középső alkotói korszaka röviddel süketséggel kapcsolatos válsága után kezdődött. Ezt a korszakot hatalmas erejű művek jelzik, melyek tele vannak hősiességgel és küzdelemmel; köztük találjuk az Appassionátát is (1806), melyet a szerző Brunszvik Ferenc grófnak – barátjának és mecénásának ajánlott.

http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja: Imágó
>!
umrekka
Zene a könyvben

„-No, már szavamra mondom, ön zenére van kárhoztatva ma este, kedves vicomte. Csak azért szabadult meg Danglars kisasszony zongorájától, hogy Haydée guzlájának essék áldozatul.”

A guzla többször is előkerül a könyvben, tanultam zenét, de mégsem kerültem közelebbi ismeretségbe a hangszerrel, úgyhogy kicsit utánanéztem:

Boszniában és Herczegovinában a legelterjedtebb, legrégibb, s kétség kívül egy eredeti hangszer a guzla. Általában egy méternél kicsivel rövidebb, egy összefüggő fából faragott hangszer, mely egy nagy kanálhoz hasonló alakúvá van kivájva. A nyele vége, mely az egyetlen húr számára szolgáló szeggel van átfúrva, ékes, díszes faragású. (A faragvány rendesen zergefejet ábrázol). A vájadék fölött vékony bőr van kifeszítve s azon néhány hangzólyuk van ütve; s ehhez tartozik az egyszerű nyereg (konjiè, kenjac), mely a kis lószőr-pászma megtámasztására szolgál; – ez a húr. A vonó (gudaló) szintén lószőrből való, mely egy meghajlított vesszőre van kifeszítve. A guzla háta rendesen gyantával van becsepegtetve, hogy a vonót ahhoz dörzsöljék. A guzlajátszó (zenész) a guzlából rendesen csak három hangot csal ki, s a legtöbbször unisono (egyazon hangon) énekel vele. Ez alól általában csak három esetben van kivétel. 1. Magasabb hangon kezdi el az éneket, s glissando (alább-alább ejtve) bocsátja le a hangot a guzlával való unisono (azonos hang) eléréséig. Ez szigorúan véve az egyetlen nem zenei elem az előadásban. 2. Az ének folyamán az énekes hangja leszáll a guzla hangja alá, körül – belül nagy másod hangköznyire. 3. Az éneket a guzlajátszó kivétel nélkül ezen hangközzel fejezi be, melyet hosszan elnyújt, mialatt még elébb gyors hangokban egy közjátékot kezd el, mely teljesen azonos az előjátékkal.
(Forrás: szohostudio.uw.hu)

Egyébként gyönyörű hangszer, dísznek sem utolsó. Próbáltam keresni valami hangzást is, de sajnos nem találtam, vagy amit találtam, nem voltam meggyőződve, hogy tényleg guzla szólt. Ha valakinek van linkje, szívesen venném!

Kapcsolódó könyvek: Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Hirdetés
>!
umrekka
Zene a könyvben

Na ez sűrű lesz…

„A jó Nemcová asszony – bár morva lévén, tagja volt a Cseh Filharmóniának! – el akarta feledtetni velem a csalárd morva pincérlányt, ezért fogta a cremonai hegedűjét, s elkezdett hegedűkivonatokat játszani a Finnlandiából, a Magyar rapszódiából, a Harold Itáliában című szimfóniából és a Zbirohi emlékből. Ezek az isteni melódiák, melyekbe időnként belekakukkolt a régi Schwarzwald falióra kakukkja, felkeltették bennem a zene iránti szeretetet. Tüstént szegre akasztottam a nemzetközi jogot, s magam elé dünnyögve: "Csehország Európa konzervatóriuma!”, beiratkoztam a konzervatóriumba, ahol már az első évfolyamban elképesztettem tanáraimat Bach 5. sz. G-dúr Francia szvitjének angolra és 5. sz. e-moll Angol szvitjének franciára fordításával."
(Levél egy zenekritikushoz)

http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…
http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Jiří Brdečka: Egy faun megkésett délutánja

Jiří Brdečka: Egy faun megkésett délutánja
>!
umrekka
Zene a könyvben

Ez egy zenében igen gazdag könyv, még egy találat, ezúttal Beatles:

„A zenegépben a Beatlesek énekeltek: It's been a hard day's night…”

http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Harry Mulisch: A merénylet

Harry Mulisch: A merénylet