!

Tanulságos történetek zóna

Raizo>!
Tanulságos történetek

Midőn Isten megteremtette a világot, összehívta az angyalait, és így szólt:
– Emberi lényeket teremtek a saját képmásomra. Kreatívak lesznek, eszesek és jók. Minden isteni tulajdonságnak birtokában lesznek a születésük jogán.
Az angyalok így feleltek:
– De ha ismerik az igazságot önmagukról, az életük túl sima és unalmas lesz.
– Akkor az igazságot elrejtem a legmagasabb hegycsúcsra – mondta Isten.
– Az emberi lények könnyen kitalálják, hogyan másszák meg a legmagasabb hegyet – feleltek az angyalok.
– Akkor lesüllyesztem az óceán legmélyére – mondta Isten.
– Az emberi lények ki fogjak találni, hogyan merüljenek le az óceán legmélyére – mondtak az angyalok.
Fellángolt a vita, hogy hol lehetne elrejteni az igazságot ilyen eszes teremtmények elöl. A felhőkben? A Holdon? A távoli galaxisok között? Azután Istennek támadt egy ragyogó ötlete.
– Tudom már – mondta. – Az emberi szívbe plántálom az igazságot. Ez a legutolsó hely, ahol keresni fogják.
Az angyalok helyeseltek, és Isten pontosan így cselekedett.
A történet egyszerre mulatságos és szomorú. Mindaddig, amíg az emberek álruhákat viselnek, az igazság mélyen el lesz rejtve a szívükben.

Kapcsolódó alkotók: Deepak Chopra

Raizo P>!
Tanulságos történetek

A szemhatárt kezdte fürkészni, ahogyan a vén tengerjáró kapitányok kémlelik a kikötőt.
– Valahol itt kell lennie. Ó! – mondta a legmagasabb fára mutatva a messzeségben. – Rá van szükségünk.
Letértünk az útról, és átvágtunk egy réten, míg el nem értük a fát. Baba így szolt:
– Ez egy kívánságfa. Megadja az embereknek azt, ami után réges-régen vágyakoznak.
A kívánságfáknak Indiában sok évszázados hagyománya van, jóllehet a mai ember szamara inkább legendát jelentenek, mint valóságot. Az országnak ezen a részen mindenki hallott meséket a kívánságfákról a nagyanyjától, és errefelé talán erősebb volt az emberek hite.
Egy szép napon egy falubeli ember egyedül ballagott, a jövőjéről ábrándozva. Egy fa alatt megállt pihenni, és arra gondolt, hogy bárcsak gazdag lenne.
Amikor hazaért, nagy meglepetésére egy udvarházat talált a kunyhója helyen, az udvarházban pedig a legkülönfélébb kincseket. Rögtön tudta, hogy rátalált a kívánságfára. A fiatal férfi senkinek nem árulta el, honnan ered a gazdagsága. Meg aznap éjjel elhagyta a falut, hogy sose lássák ott többet.
Egy év múltán azonban egy fejszével tért vissza, és nekiállt kivágni a fát, miközben egyre átkozódott.
– Azt nem mondtad nekem, hogy az emberek elirigylik a pénzem, és ilyen szerencsétlen leszek – kiabált. – Senkiben nem bízom, és nem tudom megmondani, van-e, aki önmagamért szeret, nem a gazdagságomért. Éjt nappallá téve aggódom, hogy mindenemet elveszítem, hiszen semmit sem tudok arról, hogy miként kell a pénzzel bánni. Addig csapkodta a fát, míg bele nem fáradt. A fa azonban nem dőlt ki.
Telt-múlt az idő, és egy nap egy fiatal falusi nő barangolt az erdőben. Leült a fa alá pihenni, és egy kívánság ötlött fel benne:
– Bárcsak híres lennék! Olyan csodálatos lenne, ha én volnék a legnépszerűbb nő a világon.
Amikor hazatért, a házában tévékamerák és riporterek hemzsegtek. Hatalmas tömeg gyülekezett, és amint észrevettek a fiatal nőt, a sikoltozó rajongok maris megostromoltak. Lélegzet után kapkodva sikerült bejutnia a házba. Másnap, amikor felébredt, látta, hogy a kamerák és a riporterek továbbra is ott vannak. Integetett, beszállt egy limuzinba, és többe soha nem látták a faluban.
Egy esztendő múlva azonban fejszével a kezében lopakodott vissza a kívánságfához. Elkezdte csapkodni a fát, és közben egyfolytában átkozódott.
– Nem mondtad el, hogy soha egy perc nyugtot nem hagynak majd nekem. Nem mehetek sehova úgy, hogy meg ne bámuljanak, a legapróbb balszerencsémet is tragédiává fújjak fel az újságok, és nap mint nap emberek százai kérik a segítségemet, amikor a saját életemet is alig tudom kézben tartani. Olyan szerencsétlen vagyok! Addig csapdosta a fát, míg ki nem merült bele. Ám a fa nem dőlt ki. Ismét telt-múlt az idő.
Történt egyszer, hogy egy ifjú várandós anya kószált az erdőben. Megpihent a fa alatt, a csecsemő születésének örömeiről ábrándozva.
– Semmi mást nem kívánok ezen a világon, csak a gyermekem és a férjem szeretetét – gondolta magában. – Bárcsak örökké szeretnének!
Amikor hazatért, a férje nagy ölelésekkel és csókokkal fogadta. Két héttel később megszületett a gyermekük, és abban a pillanatban, ahogy felnyitotta a szemét, imádattal nézett az anyjára.
Hosszú-hosszú idő telt el, mire az anya visszatért az erdőbe.
Öt esztendővel később a nő visszajött, rongyos ruhafoszlányokba burkolózva, es tébolyodottan átkozódva hasogatta a fát egy fejszével.
– A férjem annyira szeret, hogy meg a munka kedvéért sem bír magamra hagyni. Most már egy fillérünk sincs. A gyermekem végeérhetetlenül sír, ha nem vagyok mellette minden éber pillanatban. Bár igazan szeretnek, nincs békességem. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb asszonya.
Ő is addig csapkodta fejszéjével a fát, míg bele nem fáradt, ám a fa csak nem dőlt ki.
Baba végigsimította kezével a sebeket, amelyeket a nő hagyott hatra.
– Tudod, mi sikerült félre? – kérdezte. – Mindnyájan külsőségeket kívántak, és a fa ezeket adta meg nekik.
Mindhármukban élt egy felszínes kép a gazdagságról, a hírnévről és a szeretetről, de a lelked nem képzetekkel akar megajándékozni. Kívánságodnak a bensődből kell fakadnia, és akkor a legfőbb bölcsesség áll majd a rendelkezésedre.
A TANULSÁG:
Ez a lecke a hasznos és a kártékony kívánságok közötti különbségről szolt. Mindhárom embernek teljesült a kívánsága, akik rátálaltak a kívánságfára, és ezáltal az életük megváltozott, de csak a felszínen. Nem jutott eszükbe, hogy belső változást is kívánjanak. Bármennyi pénze is volt, a gazdag ember legbelül szegény maradt. Bármilyen ismertté vált, a híresség legbelül nem erezte értékesnek magát. Bármennyire szerettek mások, az anya nem tudta, hogyan szeresse önmagát.
Baba arra tanított, hogy a lelkem minden kívánságot meghall, ami a bensőmből fakad. A lelek azt hallja meg, amit az ember igazán, vagyis a szíve legmélyén akar.

Kapcsolódó könyvek: Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak

Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak
Raizo>!
Tanulságos történetek

Volt egyszer egy ember, aki annyira szerette Istent, hogy elhagyta az otthonát a templomi életért. Indiában az Isten lehet atya és anya is. Ez a férfi az Isten-anyát szerette minden másnál jobban a világon, ezért hat azzal töltötte napjait, hogy virágokat rendezgetett az oltárán, és imádkozott a szobra előtt. Mindig álmodozó mosollyal járt-kelt, és az emberek gyakran vitatkoztak a háta mögött: egyesek azt állították, hogy lenyűgözően ájtatos, mások csúfolódva azt mondtak, hogy teljesen hibbant.
Egy napon az országrész legfőbb papja állt meg a templomnál, amely egy folyó partján épült. A főpap a bárkájából kilepve éppen az ájtatos férfiba botlott.
– Azt mondjak, hogy minden áldott napot az Isten-anya imádatával töltesz – mondta neki a pap.
– Úgy van – felelte az ájtatos férfi, aki izgatottan és elfogódottan állt a nagy ember színe előtt.
– Ismered a megfelelő imádságokat? – kérdezte a pap szigorúan.
– Nem, azokat a szavakat éneklem az Anyának, amelyek a szívemben zsongnak – felelte a férfi.
A pap összevonta a szemöldökéket.
– Ismered a megfelelő rituálékat és áldozatokat?
– Nem, soha nem tanították meg nekem őket – ismerte be az ájtatos férfi, aki percről percre idegesebb lett.
A főpap így szolt:
– Aggódom érted. Ülj le mellém, és én megtanítalak, hogyan kell helyesen imádni az Istent!
Leültek tehát együtt, és bár a férfi lassú elméjű és iskolázatlan volt, egy idő után a pap elégedetten nyugtázta, hogy megtanította az imádat megfelelő módjára.
A nap véget ért, és a pap beszállt a barkájába, hogy visszavitorlázzon, le a folyón. Már százméternyire volt a parttól, amikor meghallotta, hogy a legénység kiáltozik.
– Mi ez a felfordulás? – kérdezte bosszankodva.
Akkor megpillantotta az ájtatos férfit, aki a vízen sétált a barka fele. Odaért a pap melle, és alázatos hangon így szolt:
– Ne haragudj, de meg tudnál tanítani újra, hogyan kell helyesen imádkozni? Azt hiszem, elfelejtettem.
A főpap pedig áhítattal térdre borult Isten igaz imádója előtt.

Kapcsolódó könyvek: Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak

Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak
Raizo>!
Tanulságos történetek

Élt egyszer egy nagy tanító, akinek számos odaadó követője volt. Egy napon felkereste őt egy nagyon elcsüggedt fiatalember, és így szólt:
– Oly magasan felettem állsz, hogy sosem érhetek a nyomodba. Éjjel az ágyamban fekve Jézusra, a Buddhára és a többi nagy tanítómesterre gondolok. Miként juthat el egy hozzám hasonló gyarló ember a megvilágosodásig?
A tanító egy pillanatig töprengett, majd így szolt:
– Azért látod magad olyan aprónak és gyengének, mert a testi szemeiddel nézel, nem a lelki szemeiddel. Én látom benned a fényt, és ez ugyanaz a fény, ami Jézusban, a Buddhában és az összes szentben világlott. Ma talán meg aprócska ez a fény, de nem a nagysága számít, hiszen általa eggyé válsz a megvilágosodottakkal. Csak munkálkodj tovább, míg dicsfényed telje betölti a világot!

Kapcsolódó könyvek: Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak

Deepak Chopra: Mesteri útmutatás tanítványoknak
Raizo>!
Tanulságos történetek

Egy kvéker a háza melletti üres területen táblát állított fel, a következő felirattal: „EZT A FÖLDET ANNAK ADOM, AKI TELJESEN MEGELÉGEDETT.”
Egy gazdag farmer hajtott el arra, megállt, hogy elolvassa a táblát, és így szólt magában:
– Ha kvéker barátunk ilyen könnyen megválik a földjétől, jobb lesz, ha én jelentkezem érte, még mielőtt valaki más elvenné. Gazdag vagyok, mindenem megvan, amire szükségem van, így hát megfelelek a feltételének.
Azzal be is kopogott az ajtón, és elmondta, hogy miért jött.
– Aztán te tényleg elégedett vagy? – kérdezte a kvéker.
– Tényleg az vagyok. Megvan mindenem, amire csak szükségem van.
– Ember – kérdezte a kvéker –, ha valóban elégedett vagy, akkor mi szükséged van még erre a földre is?

Kapcsolódó alkotók: Anthony de Mello

16 hozzászólás
Raizo>!
Tanulságos történetek

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szép kert, néhány almafával, narancsfával, körtefával, szépséges rózsákkal. Mindenki boldog és elégedett volt, és mindenki jókedvű, kivéve egy fát, ami mély szomorúságban élt.
„Ami neked hiányzik, az a koncentráció”, mondta neki az almafa. „Ha valóban akarod, a legízletesebb almákat teremheted. Meglátod, milyen könnyű”.
„Ne hallgass rá”, toporzékolt a rózsafa. „Rózsát teremni sokkal egyszerűbb, és ráadásul szép is”. És a fa kétségbeesetten próbálkozott mindennel, amit javasoltak neki, de mivel nem tudott olyanná lenni, mint a többiek, egyre reményvesztettebb lett.
Egy nap bagoly érkezett a kertbe, a madarak legbölcsebbike, és amint látta a fa kétségbeesését, magyarázni kezdett:
„Ne aggódj! A te problémád nem olyan súlyos. Ugyanaz, mint sok más lényé a Földön. Megmondom neked, mi a megoldás: ne annak szenteld az életed, hogy olyan legyél, amilyennek mások akarnak. Légy önmagad.
Ismerd meg és érd el, hallgasd meg a belső hangodat.” És azon nyomban eltűnt a bagoly.
„Az én belső hangom? Legyek önmagam? Megismerni magam? Kérdezgette a fa kétségbeesetten, amikor hirtelen megértette. Lezárta a hallottakat, kinyitotta a szívét, és végül meghallhatta a belső hangját. Ezt mondta neki: „Te soha nem fogsz almát teremni, mert nem vagy almafa, nem is fogsz virágozni tavaszonként, mert nem vagy rózsafa. Tölgyfa vagy, a te dolgod naggyá és fenségessé nőni. Azért vagy itt, hogy menedéket nyújts a madaraknak, árnyékot az utazóknak, szépséget a tájnak! Küldetésed van! Töltsd be azt!”
És a fa erősnek érezte magát, biztos volt magában, és kész volt mindarra, ami az ő dolga. Hamar megtalálta a helyét, mindenkit bámulatba ejtett, mindenki tisztelte. Csak ekkor vált tökéletesen boldoggá a kert”.
És én azt kérdezem, amikor a környezetemre nézek. „Hányan lehetnek a tölgyfák, akik nem engedik saját magukat megnőni? Hányan vannak a rózsafák, és félve a fenyegetettségtől, csak tüskét teremnek? Hányan vannak a narancsfák, akik nem tudnak virágot teremni?” Az életben mindannyiunknak megvan a magunk célja, aminek meg kell felelnünk, megvan a helyünk, amit be kell töltenünk. Ne engedjük, hogy valami vagy valaki megakadályozzon abban, hogy megismerjük és megosszuk saját lényünk csodálatos lényegét.

Kapcsolódó könyvek: Mabel Katz: Az élet legkönnyebb útja

Mabel Katz: Az élet legkönnyebb útja
Hirdetés
Kiskópé P>!
Tanulságos történetek

"Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 forint kerül a számládra. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni?

Természetesen használd fel MINDET! Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDŐ. Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több, egy perccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. Soha nem kapod vissza. Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned a mai betétet használva. Befektetni, hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni egészségből, boldogságból és sikerből! Az óra forog. Csináld ma, a lehető legtöbbet! Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC,kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz,hogy az idő senkire sem vár. A Tegnap történelem. A Holnap rejtelem. A Ma ajándék!"

Be se merem szorozni, mennyit kaptam már…azt meg pláne nem, hogy mennyit pazaroltam el

3 hozzászólás
Raizo>!
Tanulságos történetek

Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tudja tenni a saját és a mások életét.
Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.
Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:
– Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni.

Kapcsolódó alkotók: Anthony de Mello

4 hozzászólás
Raizo P>!
Tanulságos történetek

Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:
– Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.

spoiler

Kapcsolódó alkotók: Anthony de Mello

Raizo>!
Tanulságos történetek

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben…
Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.
A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit ÖNMAGUNKNAK tehetünk!