!

Sci-fi zóna

>!
Noro 
Sci-fi

Vigyázat! Matematikát tartalmaz.

Ha egy űrutazós történetben számadatokkal szembesülök, egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne ellenőrizzem őket. Az eredmény valamilyen szinten biztosan befolyásolja, mit gondolok ezután a szerzőről. W. J. Williamsnek a jelek szerint van valamelyes érzéke a fizikához, legalábbis sejti, mik a helyes nagyságrendek – és ennél többet tulajdonképpen nem is várok el egy SF írótól.

Azért nézzük meg közelebbről: a Hold körüli pályáról a kisbolygók felé indulva hősünk másfél gével gyorsul három napig, majd kb. 40 napig halad állandó sebességgel, hogy a végén – természetesen ugyanilyen módon – lelassítson. A 40 nap mindenképpen sok egy kicsit: még ha közben meg is kerüli a Napot spirális pályán, akkor is inkább 10-egynéhány nap körüli eredményt kapunk, de ahogy mondtam, egy írótól ez nem rossz becslés :)

Kicsit jobban zavar maga a gyorsulási fázis: másfél gé három napig valami iszonyatos mennyiségű hajtóanyagot igényel, ezt könnyű elképzelni, ha egy szimpla szorzással megnézzük a végsebességet, ami a fénysebesség egy egész százalékára jön ki! A további számítást nem vázolnám, maradjunk annyiban, hogy logaritmus is van benne :) A mai technológiákkal ezt képtelenség lenne megvalósítani, pláne hogy a történetben sem űrlift, sem orbitális pályára terelt jégaszteroidák nem szerepelnek, ergo a hajtóanyag egészen biztosan nagyon drága kell legyen.
Marad a másik lehetőség, egy forradalmian új hajtómű; ez esetben viszont furcsállom, hogy egy szó sem esett róla a könyvben, pedig ezt leszámítva nagyon jól körüljárta, hogyan nézne ki, és mivel járna a reális alapokon nyugvó űrtechnika kommersszé válása.

Kapcsolódó könyvek: Walter Jon Williams: Voice of the Whirlwind

Walter Jon Williams: Voice of the Whirlwind
6 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Sci-fi

Ez a cikk angolul van,remélem nem baj. :)

Philip K. Dick Scanned Our Brains, Darkly
RYAN BRITT

In his afterword to a 1977 paperback collection called The Best of Philip K. Dick, PKD writes about the notion of questioning reality. At one point, Dick says the world made “sense” to him:

“I used to dig in the garden, and there isn't anything fantastic or ultradimensional about crab grass…unless you are a sf writer, in which case, pretty soon you're viewing crabgrass with suspicion. What are its real motives? And who sent it in the first place? The question I always found myself asking was, What is it really?”

Looking back on his work today, on the 85th anniversary of Dick’s birthday, the escape from the conspiracy of the mundane is a concept that certainly dominates the oeuvre of perhaps the most famous science fiction author ever. And why not? Don’t we all wish our lives were a little more interesting, a little more fantastic than perhaps they are?

Dick takes this notion one step further in his fiction by having his characters frequently wrapped up in an oppressively mundane society. In the famous story “We Can Remember It For You Wholesale,” a bored, lonely man wants exciting memories of having been to Mars. Luckily, in this future, the technology to insert such memories like this is totally possible. There’s just one catch: they can’t place a false memory in your head if you already possess a previously existing one based in actual experience. This is exactly what happens to Douglas Quail; he’s already been to Mars. And been a secret agent. And saved the world from an alien invasion.

Dick’s brilliant novel Do Androids Dream of Electric Sheep? plays with the problem of defining the limits of humanity and raises the question of whether artificial life forms can be truly human. Would it even be possible for a replicant to truly know and understand themselves? This idea of having a secret true identity, hidden even from ourselves, is part of what makes Philip K. Dick so popular. The fantastical underpinnings of life are hidden in plain sight. We might have saved the world from aliens. Your girlfriend or boyfriend might be a robot. This all may be only happening in your mind. In his awesome short story “The Preserving Machine,” a kind of mad scientist tries to physically transform beautiful pieces of music into tactile, vicious creatures that will survive any sort of cataclysm.

And the work of Philip K. Dick is just like that: beautiful ideas crafted into hard-hitting, enduring stories which will continue to survive, probably well beyond the day in which all of his futuristic dreams of more-human-than-human robots and reality generators become a part of our everyday, mundane existence.

http://www.tor.com/blogs/2013/12/philip-k-dick-scanned-…

>!
petamas P
Sci-fi

Készítettem egy polcot Larry Niven Known Space-univerzumának: http://moly.hu/polcok/known-space

Igyekeztem kiegészíteni minden olyan információval, ami hasznos lehet a sorozat megismerése során. Van esetleg valami, amit kifelejtettem szerintetek?

>!
Ikarosz
Sci-fi

A tegnapi napon kaptam az alábbi e-meil-t a Szukits kiadótól:

"Kedves Warhammer rajongó!

Szomorú kötelességünknek teszünk eleget, amikor arról kell
tájékoztatnunk minden Warhammer, Warhammer 40.000 és The Horus
Heresy olvasót, hogy 2014-től az említett sorozatok magyar nyelvű
kiadása megszűnik.

Erről a döntést nem a Szukits Kiadó, hanem a Games Workshop,
a sorozatok jogtulajdonosa és egyben angol nyelvű kiadója hozta.
Nem csak a magyar nyelvű kiadást szüntetik meg, hanem az egész
világon leáll a könyvek megjelenése. Egyedül az angol, a német és a
francia nyelvű kiadás marad meg, de azokat is saját kezébe veszi a
jogtulajdonos.
Sajnos nem csak az újdonságok hazai megjelenéséről kell ezentúl
lemondanunk, hanem teljesen bizonytalanná vált a már megjelent,
régebbi címek további terjesztése is. Bár a kiadott könyvek értékesítésére
némi haladékot kaptunk, az bizonyos, hogy azokat sokáig már nem
árulhatjuk.

Épp ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy ha biztosan hozzá
szeretne jutni a Warhammer, a Warhammer 40.000 és a The Horus
Heresy sorozatokban kiadónknál megjelent, de még hiányzó kötetekhez,
akkor azokat minél hamarabb rendelje meg oldalunkon."

7 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Sci-fi

Isaac Asimov jóslatai: Ilyen lesz a világ 2014-ben

1964-ben, New Yorkban a világkiállítás idején Isaac Asimov, a legendás sci-fi író „megjövendölte”, milyen is lesz a világ ötven évvel később, vagyis 2014-ben. Visszatekintve az ötleteire, elmondható, hogy igen pontosan „előre jelezte” a technikai vívmányokat.
Asimov a New York Times-nak írt publikációjában úgy vélte, hogy 2014-ben a villamos energia felét atomerőművekben állítják elő, Arizona és Kazahsztán hatalmas térségein naperőművek is üzemelnek majd. Lesz műholdas összeköttetés, és az űrhajók eljutnak a Marsra (most gondolhatunk a Curiosityre!)
Asimov azt jósolta, hogy az emberek zsebükben hordják majd a telefont, képernyőről olvashatók lesznek a könyvek, nézhetők a fényképek. A műszaki eszközökhöz, elektronikai eszközökhöz nem kellenek vezetékek. A mozi háromdimenziós formátumban is létezik majd. A konyhai eszközökről szólva olyan tárgyakat képzelt, amelyek maguktól készítik az ételeket, megpirítják a kenyeret, megfőzik a kávét.

Asimov szerint 2014-re a város arculata megváltozik: a házak és az urbánus térség egy része a föld alá kerül: így lehet takarékoskodni a fűtésen, nyáron pedig a lakások hűtésével. (Már most vannak földalatti parkolók és üzletközpontok!) Szerinte a felszínen sok park és kert lesz, esetleg még nyájak is legelhetnek (mondjuk ez kevéssé valószínű!) Az író megjövendölte, hogy lesz olyan közlekedési eszköz, amely nem ér a felszínhez, egy méterrel fölötte „repül”. A folyami és a tengeri hajók a víz fölött siklanak, jelentősen megnő a sebesség.

Asimov megjósolta, hogy 2014-re a Föld lakossága eléri a 6,5 milliárdot. Az Egyesült Államokban 350 millióan laknak majd. (A 2013. június 1-jei adat: 316 millió lakos.) A lakosság növekedését elősegíti az Arktisz és a sivatagok meghódítása, az új élelmiszerek felkutatása. Asimov szerint felhasználhatók lesznek különféle mikroorganizmusok, amelyek élesztőt termelnek és a hínárfélék.

Az író előrejelzése szerint az emberek egyik legnagyobb gondja 2014-ben az unalom lesz! Ezért is lesz olyan divatos szakma a pszichológia, és igen nagy rangot kap a pszichiátria.

Nos, amit Asimov megjövendölt, manapság már megszokott dolgoknak tűnhetnek. De 1964-ben teljesen fantasztikus állítások voltak. Asimov ötletei megvalósultak, és ez kedvet és bátorságot kell, hogy adjon a feltalálóknak!

2 hozzászólás
Hirdetés
>!
Turbo1988
Sci-fi

Eladó a SW IV-VI. könyvverziója budapesti személyes átvétellel. A három könyv együtt 1000 Ft. Akit érdekel, kérem írjon.

>!
Lunemorte MP
Sci-fi

Mit hozott a Mikulás? Vagy ki hozta a Mikulást? :D