!

Regényes természet zóna

>!
Véda MP
Regényes természet

Irene szüleinek nagy farmjuk volt Broadus környékén, ahol szarvasmarhákat tenyésztettek, és bár a világ végén laktak – ha az ember elhagyta az MT–59-et, már csak nyomvályús utakon mehetett tovább a szürke ürömcserjék és a tűző napon sistergő, ropogó rózsaszín homokkő dombok között –, Klausonéknál volt központi légkondicionáló.

Az ürömcserje, vagy más néven istenfa csaknem ezer évvel ezelőtt a szerzetesek révén jutott el nyugat-ázsiai őshazájából Európába. Gyógyító hatása miatt évszázadokon át a falusi kertekben és a kolostorokban termesztették.
http://www.szepzold.hu/mi_az_az_istenfa_

Kapcsolódó könyvek: Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
>!
Ibanez MP
Regényes természet

Ismét egy Durrell könyv, amelynek kapcsán egy érdekességre bukkantam. Méghozzá a takahe nevű, kihaltnak hitt madár újrafelfedezésére, mely Durrell könyvét is megihlette (a könyvben hahagáj-nak nevezett madár).

A takahe, mely a guvatfélék közé tartozik, félreeső, megközelíthetetlen völgyekben él az Új-Zéland Déli-szigetén található Fiordland Nemzeti Parkban. Elterjedési területe a Te Anau-tótól nyugatra fekvő Murchison- és Kepler-hegységre, itt is csak a madárról elnevezett „Takahe-völgyre” korlátozódik (pont úgy, mint a könyvben a Hahagáj-völgy).

Amikor az európaiak megjelentek Új-Zélandon a maoriktól hallottak egy takahe nevű madárról, amely nem tud repülni. Mivel azonban csak megkövesedett csontmaradványokat találtak, azt hitték, hogy a faj kihalt. 1847-ben Walter Mantell, új-zélandi természetbúvár csontokat ásott ki Waingongorünál és Waganuinál, az Északi-szigeten. A csontokról kiderült, hogy egy zömök, nem repülő guvatfajtól származnak, amely legközelebbi rokonságban a Porpyrio nem fajaival áll. Az Északi-sziget maori őslakói nagyon jól ismerték a fajt, melyre korábban évekig vadásztak és melyet ők „moho” néven ismertek, de azt állították róla, hogy régóta nem látták. A csontokról a fajt Richard Owen brit őslénykutató írta le és a Notornis mantelli nevet kapta.

1849-ben azonban egy fókavadász táplálékkeresés céljából megölt egy takahét. Bőrét Mantell megvette és elküldte a British Múzeumba. Kiderült, hogy a Déli-szigeten lakó maorik „takahe” néven ismerik a madarat, de akkoriban már ők is csak nagyon ritkán találkoztak vele. 1851-ben újabb kettő példányt fogtak a Déli-szigeten. Ezt követően a takahe 28 évre eltűnt és már azt hitték, hogy kihalt, amikor 1879 decemberében egy nyúlcsapda fogott egyet, nem messze a Déli-sziget legdélebbi végén található Te Anau-tónál.

A déli és az északi szigeti példányok múzeumi egyedeit összehasonlítva kiderült, hogy tulajdonképpen kettő külön fajt alkotnak, így a Déli-szigetről származó egyedeket Porpyrio hochstetteri néven elkülönítették az Északi-szigeten talált csontmaradványoktól.

1898 augusztusának elején egy déli szigeti farmer kutyája fogott egy takahét élve, ismét a Te Anau-tó környékén. Most először egy teljes példány konzerválására került sor.

Ezután a takehe újból eltűnt, ezúttal hosszabb időre, mint korábban bármikor. 1948-ra majdnem 50 év múlt el anélkül, hogy egyetlen takahét is láttak volna. Ekkor egy új-zélandi expedíció indult a takahe utolsó ismert tartózkodási helyére a Déli-sziget legdélebbi részén található Fjorland-ra a Te Anau-tó környékére. A korábbi információgyűjtésekből kiderült, hogy a tavat övező hegyekben keleti irányban van egy másik, még nagyobb tó, melynek völgyében lakhat ez a rejtőzködő madár. Mikor 1948 novemberében megérkeztek a kutatók a völgybe, ott a takahe egy kisebb, nagyjából 20 párból álló fészkelőkolóniájára bukkantak. Az új-zélandi természetvédelmi hatóságok az egész térséget védett zónává nyilvánították, melybe senki nem léphet be a kormány külön engedélye nélkül.

A védelemnek köszönhetően a takahe állománya lassú gyarapodásnak indult. Teljes állománya mára 180-250 költőpárból áll. Egy fogságban való szaporítási program is indult Új-Zélandon, melynek során fészkekből kivett takahe tojásokból neveltek fel madarakat. A takahe szülők a kivett tojásokat újakkal pótolták, így ez nem veszélyeztette a fajt. A fogságban felnevelt madarakat ragadozó mentessé tett kisebb szigetekre, így a Mana-szigetre telepítették be, ahol azóta kisebb kolóniák alakultak ki.

A takahe mindezek ellenére ma is veszélyeztetett fajnak számít, állománya csak a védelmi programnak köszönhetően tartható fenn. Fő veszélyeztető tényezői az Új-Zélandra betelepített emlős ragadozók (melyeket folyamatosan irtanak a Takahe-völgy környékén) és a szintén betelepített gímszarvas, mely elfogyasztja a takahe legfőbb tápláléknövényeit.

A takahe őshazája feltehetően nem a hegyvidéki réteken volt, oda csak a maorik folyamatos vadászata miatt húzódott vissza. Korábban alacsonyabban fekvő, termékenyebb vidékeken élt, ahol több volt a táplálék. Megritkulásának oka a vadászat mellett a hegyvidéken található kevés táplálék miatti lassú szaporodási üteme is.

|természet
|madár
|kihalás
|érdekesség
|ÚjZéland

Kapcsolódó könyvek: Gerald Durrell: A hahagáj

Gerald Durrell: A hahagáj
>!
Ibanez MP
Regényes természet

Egy pillangós kihívás és egy olvasott könyv kapcsán (lásd: https://moly.hu/kihivasok/pillangolesen @gab001 szervezésében), kicsit böngésztem a neten pillangóügyben :-D Amúgy is szeretem őket, annyira szépek. No meg utána akartam nézni a mostani könyvben olvasott pávaszem lepkének is (ami nálunk is megtalálható, a képen középső sor utolsója, és furcsaság, hogy a földközi-tengeri szigeteken is fellelhető, kivéve Kréta szigetét!).

Szóval találtam pár cikket a neten, ami nagyon érdekes volt, gondoltam megosztom veletek :-D Egyrészt, hogy minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Aztán, hogy van egy múzeumi önkéntes, aki 139 különböző nyelven tudja azt a szót, hogy pillangó. Harmadrészt, hogy már kétszáz millió éve élnek lepkék a Földön! :-D Lássuk tehát sorrendben :-D

I.
Elsőnek is arról, hogy – bár sokan azt gondolnánk – a lepkék és pillangók nem feltétlenül jelentik ugyanazt. A lepkék az ízeltlábúak törzsébe, a rovarok osztályába tartoznak, azon belül pedig önálló rendet, a lepkék rendjét alkotják. Általános jellemzőjük a kétpár szárny, melyet ezernyi apró pikkely borít, ezekben pigmentnek nevezett festékanyag található. A pikkelyek különleges szerkezete, s a bennük lévő festékanyag miatt, varázslatos színű és szivárványlóan irizáló is lehet. A kétpár szárny, különböző alakú, gazdagon erezett, ez jól látszik a hímporhiányos részeken. Egyes fajoké eredetileg sem színes, hanem celofánszerűen átlátszó. Sok fajnál az első- és hátsó szárny kampókkal kapcsolódik egymáshoz. Lehetnek nappali vagy éjszakai életmódot folytatók, s kevés kivételtől eltekintve növényi nedveket, nektárt, vagy virágport fogyasztanak. Jellegzetes szájszervük a pödörnyelv. Egy pár csápjuk van, mely a nappali fajok esetén vékony és bunkóban végződik, míg az éjjeli fajok csápja lehet cérnaszerűen fonalas, vagy bozontosan fésűs. Kivétel nélkül teljes átalakulással fejlődnek. Ennek során a nőstény lepke a megtermékenyített petét általában a tápnövényre rakja. A petéből lárva bújik elő, ez a hernyó. A hernyó nem hasonlít a kifejlett lepkére, feladata a növekedés. Mikor a hernyó elérte fejlődésének végső stádiumát bebábozódik. A hosszabb – rövidebb nyugalmi bábállapot után megtörténik a varázslat, a csúf hernyóból csodaszép lepke lesz. A lepkék általában rövid életűek, sokan kifejlett állapotban alig vagy egyáltalán nem táplálkoznak. (Vannak olyan fajok melyeknek szájszervük sincs.) Párosodást és peterakást követően elpusztulnak, s a folyamat kezdődik előröl. Összességében megállapíthatjuk, hogy amit az erdőn, mezőn színpompás, kecsesen vagy sebesen repülő, eddig lepkének hitt rovart látunk, az valóban lepke.

A pillangók a lepkék rendjének egyik családja. A rendbe természetesen bőven tartoznak más családok is, a mezőkön repülő kis kék lepkék a boglárkák, a káposztalepke a fehérlepkék, a halálfejes lepke a szenderek családjába tartozik. A pillangók főleg nagy vagy közepes termetű, színpompás fajok. A test hosszú, megnyúlt, a hátsó szárnynak gyakran nyúlványa van, mely lehet hosszú kard, bunkó vagy hegyes fecskefarok. A csáp a nappali lepkékre jellemzően bunkós, a tor és a potroh gyakran szőrös. A hátsó szárny potroh felőli széle homorú, így az nem záródik szorosan a test mellé. Európában kevés, hazánkban is mindössze öt faj él, leggyakrabban a kardos és a fecskefarkú lepkével találkozhatunk. (A lepke elnevezés ellenére természetesen pillangóról van szó, de a magyar szakirodalom mégsem a fecskefarkú pillangó elnevezést használja.) A trópusokon több ezer fajuk él, a legnagyobbak az indonéz szigetvilágban élő madárlepkék, ezek közül is az Alexandra királyné pillangó. A nálunk is előforduló kis apollólepke és rokonai azonban hegyvidéki fajok, sok közülük az Ural és a Himalája fennsíkjain repked. A hideghez alkalmazkodva testük szőrös, mely védelmet nyújt a hűvös éjszakákon.

II.
Az ígért önkéntes, aki 139 nyelven tudja a pillangó szót, Holly Tooker, aki idén tölti be 70. életévét. 2015-ös cikket találtam, amely szerint az Amerikai Természettudományi Múzeum élő pillangókat bemutató tárlatán dolgozik (vagy dolgozott) önkéntesként (idén 16. éve, ha még állományban van :-D). Az angol mellett a múzeumi teremőr németül és spanyolul tud meglehetősen kezdő szinten, de azt az egy szót, hogy pillangó, 139 nyelven ismeri. Ms Tooker hihetetlen méretű „szókincsét” a látogatóktól szerezte. A múzeumnak ugyanis meglehetősen sokszínű látogatógárdája van, és az emberek szívesen megadják a szó megfelelőjét anyanyelvükön. A teremőr gondosan feljegyezte a könnyen szerzett szavakat, majd otthon tökéletesítette a kiejtését nyelvtanító hanganyagok és az internet segítségével. Állítása szerint az egyik legnehezebb a kínai volt: „HOOT-yee-EH”.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint a lepke alapszava vitatott eredetű. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a szó a lebeg, lebben igék tövével rokon. A másik magyarázat egy uráli hangfestő szóra vezeti vissza a szót. Hasonló alakú szavakat számos rokon nyelvben találunk, így a manysiban, a hantiban, a mariban, a finnben, az észtben és a lappban. A pille és a pillangó szavak a pillog ~ pillag ~ pillong ~ pillang ~ pillant szavak családjába tartozik. Mindkettő főnevesült melléknévi igenév: pillang – pillangó, pill- – pille. A pill- ~ pil- tövű szavak családjáról a TESz. azt írja, hogy „eredeileg a libegő, lobogó, ingadozó mozgást, illetve az ezzel járó levegőrezgés hangját jelenítette meg.”

III.
Ez viszont friss, mint a reggel kiszedett péksütemény :-D Ugyanis mai a hír, miszerint már legalább 200 millió éve élnek lepkék a Földön. Egy amerikai-német-holland kutatócsoport derítette ki németországi ősi kőzetekben talált kitinpikkely-fosszíliák elemzése alapján. Korábban úgy vélték a tudósok, hogy kb. 70 millió évvel ezelőtt jelentek meg a pikkelyesszárnyúak a bolygónkon.

A porszem nagyságú kitinpikkelyek – más néven hímpor – a lepkék szárnyait borítják, innen kapta a rend latin nevét – Lepidoptera. Az ősi kitinpikkelyek elemzéséből kiderült az is, hogy azok néhány olyan molylepke- és lepkefajé, amelyek még ma is élnek és hosszú pödörnyelvük van a nektár kiszívásához.

A földtörténeti jura kort (195,56-145,5 millió éve) a nyitvatermő növények, mint a tűlevelűek uralták, amelyek édes nektárt termelnek. Ezek a primitív rovarok ezt a nektárt fogyaszthatták még az előtt, hogy a virágos növények mintegy 130 millió éve kifejlődtek. A kőzetekből kiderült, hogy ezek az ősi pikkelyesszárnyúak túlélték a triász végi (201 millió éve történt) tömeges kihalást, amikor számos faj elpusztult.

Azért csak gondoljunk bele, hogy a lepkék majdnem egyidősek a krokodilokkal és ott repkedtek a dinoszauruszok feje körül… :-D

|természet
|lepke
|érdekesség

Kapcsolódó könyvek: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
>!
elge76 P
Regényes természet

Leszakadt egy ezermilliárd tonnás, Pest megye méretű jégtömb az Antarktiszról. Újra kell rajzolni a térképeket.

http://index.hu/tudomany/2017/07/12/leszakadt_egy_ezerm…

>!
Véda MP
Regényes természet

A dél-afrikai Kalahári-sivatagban a hím pusztaityúk átitatja a vízzel a hastollait, majd a tollaiban szállítja vissza a vizet a fészekhez, hogy a fiókák ihassanak. Egy gramm száraz tollban 15-20 ml vizet lehet szállítani, míg a szintetikus szivacs csak 5 ml vizet tart meg grammonként.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kalah%C3%A1ri_pusztaity%C3%BAk

Kapcsolódó könyvek: Roger Lederer: Csodálatos madarak

Roger Lederer: Csodálatos madarak
Hirdetés
>!
Véda MP
Regényes természet

G.I. Joe a II. világháború leghíresebb katonagalambja 1000 brit katona életét mentette meg. A tervek szerint egy brit dandár 1943.október 18-a reggelén megtámadta volna az olasz Colvi Vecchia városát, miután az amerikai bombázás meggyengítette a német ellenállást. A németek még a bombázás előtt visszavonultak, és a britek idő előtt bevonultak a városba.
Mivel a kommunikációs vonalak megszakadtak, és a légi támadáshoz minden készen állt, G.I. Joe-t küldték el a bombázást törlő üzenettel. A madár éppen időben érkezett a légibázisra.
Mark Clark tábornoknak, az USA 5.hadosztálya parancsnokának becslése szerint „G.I. Joe legalább 1000 brit szövetséges életét mentette meg.”

http://docplayer.hu/998128-Katonagalambok-a-postagalamb…

http://mult-kor.hu/20121107_postagalamb_orizte_a_vilagh…

Kapcsolódó könyvek: Roger Lederer: Csodálatos madarak

Roger Lederer: Csodálatos madarak
>!
Véda MP
Regényes természet

A madarak egyik érdekes csoportját lappantyúknak vagy kecskefejőknek hívják. Idetartoznak például az európai, a rozsdástorkú és az egyiptomi lappantyú, vagy a síró kecskefejő. Valaha a parasztok azt gondolták ezekről a madarakról, hogy rácsimpaszkodnak a kecske tőgyére, és éjszaka kiszívják az összes tejet. Az a szokásuk,hogy alkonyatkor és napkelte előtt repülnek, megerősítette rejtélyes hírüket.

Európai lappantyú: http://berdelajos.blogspot.hu/2012/05/kecskefejo-rejtoz…

Rozsdástorkú lappantyú: https://www.youtube.com/watch…

A sivatagi lappantyú vagy egyiptomi lappantyú (Caprimulgus aegyptius) a madarak (Aves) osztályának a lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) rendjéhez, ezen belül a lappantyúfélék (Caprimulgidae) családjához tartozó faj.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sivatagi_lappanty%C3%BA

A síró kecskefejő (Caprimulgus vociferus Wils.)
Az amerikaiak „Whip poor Will”-nek nevezik. Ha nem is a leggyakoribb, de bizonnyal a legismertebb kecskefejő Észak-Amerikában. Körülbelül akkora, mint a mi kecskefejőnk. Feketebarna alapon rozsdás és szürkés pontocskákkal behintett és keskeny, a fejtetőn szélesedő, fekete szárfoltokkal; hátsó nyakán és nyakoldalain fekete és rozsdásszínű harántcsíkokkal, váll- és szárnyfedőtollain két szabálytalan, rozsdás szegélyfolttal; kantára és fültája sötét rozsdabarna, feketén csíkozva; mellének felsőrésze fekete és rozsdabarna harántszalagokkal, azonkívül még vörösesfehér csúcsszalagokkal díszített. Alsó teste egyébként rozsdasárgás alapon keskeny, fekete harántszalagokkal rajzolt. Szeme sötétbarna, csőre, úgyszintén a hosszú szájzugserték feketék, lába halványbarna.
http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/1191.html

Kapcsolódó könyvek: Roger Lederer: Csodálatos madarak

Roger Lederer: Csodálatos madarak
>!
Véda MP
Regényes természet

A legkülönösebb papagáj

A kakapó az Új-Zéland partjai mentén fekvő három kis sziget hegyeiben maradt fenn, mindössze 50 példányban. Az egyetlen röpképtelen papagály, és 3.5 kg-os tömegével egyúttal a legnehezebb is. Éjjeli papagájnak is nevezik, mivel éjszakai életmódot folytat, hogy elkerülje a sólymok és sasok támadását. Levelekkel, rügyekkel, virágokkal és más növényi részekkel táplálkozik; olyan nyomot hagy a növényzetben, mintha nyúl lenne.

"A természetnek van humora, ezt a kacsacsőrű emlős már bizonyította – olyannyira, hogy az első Európába került kacsacsőrű emlős hullákról a tudósok azt hitték, hogy csak hírcsárdás hülyülés – de rajta kívül is bővelkedik a bolygónk a totál $@!% élőlényekben.

A kakapó például egy igazi evolúciós zsákutca. Annyira megnehezíti a saját szaporodását, hogy egy időben egy külön website volt a kakapó-számlálónak, de még ma is a nyitóoldalon közli a hivatalos kakapó site, hogy 150-nél is kevesebb van belőle (a szerző még látta a számlálót 42-est mutatni). Kérdés, hogy egyáltalán mi volt a terve vele a természetnek, illetve szüksége van e egyáltalán a világnak egy pragmatikusságban a kinyithatatlan esernyővel vetekedő élőlényre. (Persze, hogy van, ez csak teoretikus kérdés. Más a véleménye Steve Jones angol genetikusnak, aki szerint „A legkönnyebben talán úgy jutnánk ki a válságból, ha az utolsó pandát megfojtanánk az utolsó kék bálna beleivel.” – ezzel utalva arra, hogy a kihalásra ítélt fajok KIHALÁSRA VANNAK ÍTÉLVE, de mi nem osztjuk a véleményét.)

Ez a dagadt, röpképtelen új-zélandi papagáj kénytelen fára mászni a kajáért. Képtelent is írhattam volna, de ez nem igaz, muszáj neki, így épp csak, de képes. Madár. Mászik. Fára. Hogy igazán átérezzük, képzeljünk el egy tüdős halat, ami nem tud úszni, de szerencsére kagylókkal táplálkozik. Az élet csupa kihívás.

Már ez is csodálatosan szép, de a párzási szokása(i) teszik igazán kétségessé a létezését. Ő az új-zélandi madarak Pierre Richard-ja."
http://napivaganysag.blog.hu/2015/04/23/kakapo_az_uj-ze…

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kakap%C3%B3

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Roger Lederer: Csodálatos madarak

Roger Lederer: Csodálatos madarak
3 hozzászólás
>!
Véda MP
Regényes természet

Vannak olyan időszakok, amikor Los Angeles a Föld legvarázslatosabb városa. Amikor a Santa Ana-szél átsöpör rajta, és a levegő meleg és hihetetlenül tiszta. Amikor a jaranadafa virága kékeslila színben pompázik.

A jacarandafa őshazája Dél-Brazília és Északnyugat- Argentína. Virágzása idején nagyon látványos jelenség. Nemcsak a fákat borítja temérdek virág, hanem többnyire az alatta levő talajt is. A virágok színe levendulakék, de ritkán fehér virágú egyedekkel is találkozhatunk. A fa legfeljebb 20 méter magasra nő meg.
http://tomtit.blog.hu/2008/06/25/jakarandafa

Kapcsolódó könyvek: Steven Rowley: Lily és a polip

Steven Rowley: Lily és a polip

Kapcsolódó alkotók: Steven Rowley