!

Molyolók saját írásai zóna

>!
_natalie_ I
Molyolók saját írásai

ima

a fiú monoton mormolása a víz felé
a morajló vízben a hullám mozdulatlansága
a felszínen szilánkokra törő fény mozaikja
ahogy a mormolás lassan imába téved
a lány írisze a folyó fényes tükrében
a lány testében az örvény ereje
az ölelés örömében a folyó válasza

>!
Tintapatrónus P
Molyolók saját írásai

Kortárs írók után szabadon és pontatlanul

Hogy hát az a legjobb benne, a toll letételén a fehér papírra, a betűk megjelenésén a tetszés szerint testre (na de milyen?!) szabott kijelzőn, hogy az alkotó végtelen szabadságnak örvend. Még akkor is, mondják egyesek, ha egy börtön sötét zugába van bezárva, ahol a patkányok ürüléke az egyetlen design elem, és ahol inspirálni nem igazán kellemes. Az alkotó, az ő elméje, az isteni (na de melyik vallásé?) szikra vagy láng (akkor mondhatom, írhatom, gondolhatom: prométheuszi?); na, az végtelenül szabad. A benne égő, lüktető, hadakozó minden és akármilyen gondolatát, vagy annak egy apró töredékét bármikor, bárhogy, bárkinek leírhatja. Bátorság: valakinek biztos tetszeni fog, csak tedd a tollad a papírra! Csak írj! Valaki érteni fogja, amit te magad sosem tudtál megemészteni, hiszen néha – még biztos emlékszel – az ebéddel is gondjaid voltak, és mindig leküldted az kisebbiket a sarki patikába, hogy hozzon pirulát. Ja, igen, és ott is voltak patkányok (nem figyelsz, látom a szemeden, hogy olvasol, de nem figyelsz! Miattad most majdnem kihagytam a patkányokat). Az elme, az elme, az áthatolhatatlan, végtelen elme! Nem a tiéd, te ostoba, azé a másiké ott, maximum az enyém, de a tiéd semmiképp sem. Tisztelt egybegyűltek, kedves engem majd csak kétszáz év múlva olvasó és értékelő, bálványozó híveim: nincs pont (a pointillisták is hova jutottak?)! Ostoba találmány, hiszen ki a megmondója annak, hogy valóban, véglegesen és kétségkívül eljutottam az írásom végére? Lehet, hogy én vagyok az irodalom Pénelopéja – maradjunk a konvencióknál, mert vannak még a konzervativizmus burájában lélegzők, akik nem vennék jó néven, ha én most itt egy férfialakkal példálóznék, miközben egyértelműen és figyelemfelkeltően női alakban testet öltött tudat, képzelőerő, érzelem és miegymás vagyok. Volnék, ha tudnám, hogy kell ezt az egész nőiesség dolgot megoldani egyszer és mindenkorra. Éva megállt az almánál, pedig hát csak akadt még arrafelé egy-két gyümölcs, esetleg zöldség, hiszen a Paradicsomról a mai napig éles viták folynak. Gyorsabbnak kellett volna lennie: mi a helyzet nyugaton az áfonyával, na és a mindenható aloé? Ha kétségeid vannak fordulj orvoshoz, vagy fordulj jobbra majd balra, és kétszáz méter után állj meg, és tekints vissza egész életedre feltéve, hogy volt, letéve, hogy még mindig reménykedhetsz.
Majd írd le kusza de pompázatos, enyhén eklektikus fogalmakkal, ügyesen belekeverve egy kis jelmezt és maskarát, egy két böfögést és IT szlenget, hogy mi a fenét is akarsz tulajdonképpen a világtól? Hogy olvassanak?! Hogy a te gondolataid (pont ezek, persze) alattomosan behatoljanak szerencsétlen írástudatlanok (akik nem feltétlenül olvasástudatlanok is) szürke matériájába, mert épp te akarsz rendet tenni a neuronok kusza pályáin, te tudod jobban, mint bárki más, hogy a vörös egy bizonyos árnyalata mitől szerelmes a nyár egy véletlen szellőjébe?! Hát nosza, légy eredeti és kifürkészhetetlen, mély és elgondolkodtató az entellektüelek és a forma kedvéért, primitív és művészien alpári, hogy ezek itt mind dobjanak egy világrekordot döntő hátast.
Nincs pont

Csak patkányok

Quod erat demonstrandum.

>!
munuum
Molyolók saját írásai

szőnyegre borult kóla az ősz, ruháink alá, közénk, ránk és belénk így folyik

>!
_natalie_ I
Molyolók saját írásai

„Azon az egyetlen lehetséges módon vagyok együtt vele, amit valóban megélek.” /L. U./

.

nézd,
a szőlő, túl a dombokon
várja már halk léptű, titkos kedvesét,
hogy az álmodott pillanatban
földre ejtse széltépte rongyait,
súlyoktól szabadultan, pőrén
áldozzon kacsokkal szelíden fonódva
majd az órán,
melyen vézna, elgyötört teste a fagy
karjába ájul.
és senki, de senki
tanúja nem lesz a kései násznak,
hisz' az ég madarai is rég,
feketén,
fáradtan, oldalra dőlve
alszanak szelíd hajlású dombok
avar szagú nyirkos ölén.
földbe szivárgó lassú szívük
gyökerek viaszos testére simítja a fényt.

>!
Tintapatrónus P
Molyolók saját írásai

Mindig is úgy gondoltam, hogy a tárgyak, amelyek körülvesznek, egy idő után magukban hordoznak egy láthatatlan emberi lenyomatot, egy emléket, ami lehet, csak nekünk fontos, vagy egy történetet, ami akár generációkat összekötő jelkép. Ezért imádom a régi tárgyakat és mindent, aminek múltja van. Igaz, első látásra ezek élettelen dolgok, mégis – a sorsok által, melyeknek néma és mozdulatlan szereplői – számomra mind varázslatosak.

Van egy hely a lakásban, pár négyzetcentiméter a komódom tetején, ami számomra az otthont jelképezi , és ezért az én saját kis szentélyem. A tárgyak, amelyeket idegyűjtöttem, magukba foglalják mindazt, ami értékes és fontos az életemben. Ha távol vagyok, és arra gondolok, hogy hazamegyek, ez a hely jelenik meg előttem a különleges hangulatával és minden apró részletével.

Itt vannak elsősorban a könyvek. A könyvespolcon rengeteg könyv van, itt csak néhány, viszont mindegyik külön jelentőséggel bír. A könyvek alatt van a már majdnem húszéves Füzetem, amiben még a legelső „írásaim” is fellelhetők. Az illata a gyerekkori szobám illata, és a régi íróasztalomra emlékeztet, ahol napló oldalak százait és ezt a füzetet írtam tele. Fölötte egy Ady verseskötet szép, meleg, barnaszínű borítóval. Még új könyv illata van, de már magától nyílik a leggyakrabban olvasott verseknél. II. József életrajza elárulja, hogy az életrajzi írások képezik a szépirodalomnak azt a részét, ami a leginkább lenyűgöz. „Az elnemsodort falu” (monográfia nagyszüleim falujáról) 1942–es antikváriumi példányában számtalan cetli jelöli a számomra különlegesen fontos részeket. Imádott falum történetét időnként előveszem, és a több száz éves térképeket, vagy a fekete-fehér képeket nézegetve álmodozom arról, milyen lehetett akkor ott az élet… A könyvek sorát „A Lőcsei fehér asszony” 1904-es kiadása zárja. A lapok sárgák, már évekkel ezelőtt elkezdtek mállani, így csak nagyon óvatosan lehet lapozni. A nagyapám könyvtárából örököltem, és a gondtalan nyári vakációkat idézi elém, amikor délutánonként ketten kiültünk a lugas alá és olvastunk.

A könyveim fölött van a “Szép Füzetem” gyönyörű, régi kötésű könyvre emlékeztető borítójával és vastag, pergamenszerű lapjaival. Annyira szép, hogy eddig csak egy versidézetet mertem beleírni. A lapjai között található század eleji képeslapgyűjteményem szintén a régiségek iránti vonzalmamnak tudható be.

A könyvek mellett két fénykép Rólunk: az első együtt töltött Szilveszterünk és egy Szentendrei kirándulás. Egy évtized van a két fénykép között, amelyik ennek a hosszú időnek csak két konkrét momentumát örökíti meg, de ezeket nézve, én mindig látom magam előtt a számtalan szép pillanatot is, amit csak a lelkünkben és egymásban örökítettünk meg.

A komód végén antik faládikóra emlékeztető téka tele apróságokkal, melynek mély barna színe, a fedelére festett virág, a fa tapintása és a szépen megmunkált fémzára olyan, mintha egy ma már romokban fekvő kastély rejtekhelyéről került volna hozzám.

Szeretem ennek a helynek a színeit, az öreg könyvek borítójának sötét bordóját, az antikolt ezüstszínű fényképkeretet, az anyukámtól kapott üvegváza áttetsző árnyalatait, és a benne levő virágok vidámságát. A vörös éjjeli lámpa mindezt egy érzéki ugyanakkor kedves fénnyel öleli át, amitől az egész olyan, mintha egy Jane Austen lány hálószobájába lépnék be. Ez csak néhány szokványos tárgy egy fenyőfa komód tetején… de nekem ez a világ legértékesebb gyűjteménye.

1 hozzászólás
Hirdetés
>!
munuum
Molyolók saját írásai

úgy ülök itt, mint egy telibe hányt, csücskénél szivárgó nejlonszatyor

8 hozzászólás
>!
_natalie_ I
Molyolók saját írásai

ablakból elijedt galamb
szárnyán
remeg a harang
hangja
tovább…
bent templomnyi már a sötét
csak az utcalámpák fénye rajzol
keretnyi sápadt rácsokat
jeltelen tiszta falainkra.
lepke
csapódik az ablak üvegéhez
látod, megcsalja a lámpányi világ
pedig kint szürke eső oldja majd
szárnyáról a fényt
meztelen váza zörögve hanyatlik
ködpólyában ázó szomorú füvekre.
és imába forduló könnyű kezeid őrzik csak emlékét
teste vonalának.

2 hozzászólás
>!
csokibéka
Molyolók saját írásai

Betűk, szavak, mondatok,
papírlapra folyjatok.
Gyógyír fájó szívemnek,
öröm borús lelkemnek.
Csak papír és tinta.
Ennyi a titka.
Díszes külső mögött,
betű hömpölyög.
Életre kelt álomvilág,
elrejti a bőr palást.
A könyvnek szíve van,
mely érintésre dobban.

3 hozzászólás
>!
déli_báb IP
Molyolók saját írásai

Megőrjít a nyugalmad
hogy olyan vagy mint egy idol
tíz körömmel esnék neked
hogy halandó éned megtaláljam
szemedbe marnék hogy belőle
az isteni fényt kivájjam
s olykor toporzékolva
tenyerem égő nyomát
eszelős örömmel sütném rád
vagy szakadék fölé tartanálak
fél kézzel merészen
hogy kirázzam minden
erőd magját és markomba
gyűjtve szélnek erisszem.

Csak egyszer
lelked reszketni látnám
csak egyszer
az ember kibújna belőled
csak egyszer
de te most is csak fekszel
nyugodt mosollyal hajolsz fölém
szelíden kérded – ezt akarod?
nézel rám mint a tiszta hóra
csókok bölcsője ringató karod
én dühödt arcom beléd fúrom
reszketve mint egy kisgyerek
testem lelopja bölcs sóhajod
ma már nem indul ellened.

(KKK)

8 hozzászólás