!

Molyolók saját írásai zóna

Babramorgó P>!
Molyolók saját írásai

menj csak el
hisz azt mondod, találtál jobbat
aki jobban szeret
aki megbecsül
aki mellett nő lehetsz
aki mellett kiteljesedsz
aki mellett megállapodsz
akinek gyerekeket szülhetsz
akinek én csak tökéletlen mása vagyok
jelentéktelen tükörképe
hát menj
vidd magaddal a ruháid
vidd el a fogkeféd
a könyveid
az összes fényképed
a nyaralásunk
a kávézót a sarkon, ahol, tudod
a reggeli rántottákat
az éjszakai táncot a dunaparton
az abortuszodat
a félelmedet, a bizonytalanságod
a hajnali sírásaid
vigyél el mindent
és légy boldogabb, mint velem voltál
de tudd meg
veled megyek én is
ott leszek minden mozdulatodban
ott leszek az álmaidban
ott leszek, amikor szeretkezel
ott leszek, amikor ránézel
ott leszek a gyermekeidben és az unokáidban
ott állok majd az oltárnál
ott a halálos ágyadnál
mert befejezetlen mondatod vagyok
félbehagyott, eldobott könyved vagyok
meg nem született gyermeked vagyok
füledbe suttogó látomásod vagyok
örökké kísértő bizonytalanságod vagyok
és már az is maradok mindörökké
mert te így akartad
hát legyen így
maradjon így
menj hát

1 hozzászólás
Babramorgó P>!
Molyolók saját írásai

ó, apám, hát te is úgy döntöttél, elindulsz
a lefelé vezető sötét folyosón
amely néha rövid, néha hosszú
anyának hosszú volt
de a vége mindig ugyanaz
kinyitottad az ajtót, még visszamosolyogsz
mint úttörő, aki csak kicsit megy el, táborozni
mintamókusfennafán
az ajtót nyitva hagyod, még beszélsz hozzám
még látom távolodó alakod
de aztán úgyis elnyel a sötétség téged is
emlék leszel az emlékek közt
egy név egy táblán
egy kép az albumban
egy aláírás a régi ellenőrzőkönyvemben
egy simogatás nyoma a fejemen
egy pofon nyoma az arcomon
ne bánd, már nem fáj
egy törött horgászbot
motorod hangjának emléke
hangod, nevetésed, a káromkodásod
hogyaradairohadtrossebennémegazegészet
ezeket még hallom
hallom még nálad
hallom a telefonban
hallom a kórházban, az infúziós állvány alól
hallom még, amikor csak akarom
de már egyre távolabbról, egyre halkabban
áruló vagy, utolsó, nyavalyás hazug
örök életet ígértél, amikor gyermek voltam
s most magaddal viszed halhatatlanságod
hát vidd csak
én majd a fiamtól veszem el az övét
amikor elindulok majd utánad
nem elég nagy a világegyetem ahhoz
hogy ne találkozzunk soha többé

1 hozzászólás
Babramorgó P>!
Molyolók saját írásai

éjjel megint veled álmodtam, anyám
fiatal voltál, hajad fekete
alakod karcsú, sudár
gerinced még nem törte ketté a rák
éreztem illatod, hallottam a hangod
álltál a konyhában, rám mosolyogtál
mondtál valamit, amire nem emlékszem
boldogan ébredtem fel,
hisz ennek így kellene lennie
de nincs így
mert most egy urnában vagy a kriptában
ahová én is kerülök majd
tudod
sose mondtam neked, de tudtam, hogy már halott vagy
még mielőtt jött volna a telefon:
„megtörtént”
hónapokkal előtte tudtam
az orvosok tekintetéből
csontsovány lábszáradból
az összeszurkált vénáidból
a katéter szagából
a morfinnal dacoló kínból
a lemondásból
a szemedbebújt félelemből
elroppant csigolyáidból
saját kívülállóságomból
önteltségemből
ahogy figyeltelek, mint egy bogarat a gombostűn
mikor hagyod abba a küzdelmet, mikor adod fel
bíztattalak, persze, de tudtam: vége van
mert én mindig mindent tudok
látod, anya, nem változtam meg
tudálékos, öntelt kisfiú maradtam
aki okoskodik
aki megmondja
aki mindent jobban tud és mindent jobban lát
és akire most nincs ki rászóljon
mert itt hagytad gyermeked, aki azt hiszi, felnőtt lett
magaddal vitted a mosolyod, az aggódásod
a féltésedet és a félelmedet
a boldogságod és a fájdalmad
a vasárnapi ebédeket és a karácsonyi ajándékokat
a kézírásod a könyveimben, amiket nekem adtál volna
a titkaid, amelyeket magadnak sem vallottál be soha
az elfojtásaid, a gátlásaid és a kétségeid
elvitted magaddal gyerekeid gyűlöletét és szeretetét
csak álmaimban jössz vissza néha
mint árnyék, mint lassan fakuló fénykép
mint legördülő, lassan felszáradó könnycsepp
mint felszálló, oszló ködfolt
múló visszfénye egy életnek
ez maradt belőled, anyám
meg én magam
és a gyermekeim
bennünk élsz tovább, amíg ők is el nem felednek
emlékei vagyunk elporladt testednek

8 hozzászólás
Babramorgó P>!
Molyolók saját írásai

eszembe jutottál
ahogy mentem a lépcsőházban
sárgarézszagú őszi reggelen
amikor még sűrű a csend
és az álmok kergetőznek a bezárt ajtók mögött
eszembe jutottál
mert valahogy mindig előkerülsz
rád emlékeztet a ház, a lépcső
az ajtó, az ágy, a szék
téged idéz karom, testem, lelkem
tiéd minden gondolatom
mert olyan vagy, mint a kenyér
mint a levegő
mint a víz a szomjazónak
téged dicsérnek az angyalok
és neked dalolnak a fák
te vagy az egyetlen
a kezdet és a vég
s én, beteg gyermek
kiűzetve a mennyekből

1 hozzászólás
reanadett>!
Molyolók saját írásai

Volt egy olyan része az életemnek, amit néhány évig csúnyán elhanyagoltam.
Mostanáig.
Úgyhogy feltöltöttem Wattpadra az első fantasy novellámat, amit fel merek vállalni: https://www.wattpad.com/story/242018914-k%25C3%25B6tel%…

Minden visszajelzésnek nagyon örülök (akkor is, ha szerettétek, utáltátok). :)

Hirdetés
Zyta16 >!
Molyolók saját írásai

Még címtelen, matek órai irományom:

Az ég is magányos felhők nélkül,
így te is hiányzol nekem végül.
A madarak szárnyak nélkül nem tudnak szárnyalni,
nélküled megtámadnak az egyedüllét sötét árnyai.

Eső és napsütés nélkül nincs szivárvány,
a szerelem csak jóval egyszerű ábránd.
A repülők sem mozdulnak benzin nélkül,
én sem tudok élni szeretetlenül.

Sati>!
Molyolók saját írásai

szőlő és sajt
megvárlak majd
mindig éppen ott
ahol tűnt illatod
koloncomként
nekem hagyod

4 hozzászólás
Scarlett0722 P>!
Molyolók saját írásai

Nefelejcs

Télre hajló puszta ágak
rideg árnyak fagyott kertje;
ködben úszó halott vágyak
földre hulló nefelejcse…

Sápadt szirma emlékére
ezer halál vére alvad -
csorog a föld legmélyére;
Vég-virága egyre sarjad.

Fakó fénye elenyészik,
létezésről leszakítva -
múlott percben felemésztik,
ha a sebet felszakítja.

Hull a lég és hull a csend hol
szirmai közt hull az élet -
dallá vált mi néma csend volt
ha az árnyad erre téved…

6 hozzászólás