!

Molyolók saját írásai zóna

>!
lzoltán P
Molyolók saját írásai

(amikor megnyílt alattam az ég)

a nap pokoltüze taszított a mélybe
hiába kapaszkodtam az éjbe

melyen hanyatló látomás vágtázott
dühös szemeit forgatta
haragos szájával lármázott

eltörölve utat mint egy radír
tátongó fekete lyukká nadír

6 hozzászólás
>!
kérem_le_itt P
Molyolók saját írásai

semmi közepén nyíló pipacs

    ébenfekete koporsóban alvó eleven a réten manók fuvoláznak amint felkel a
    nap mindenki örül fejének farkának viselkedik ahogy illik vagy ahogy tud egy
    mesében eltérőek lehetnek a szabályok

3 hozzászólás
>!
GingerKid I
Molyolók saját írásai

Valami 2. világháborús készül. :|

…Végignéztem a többieken. Négyen voltunk ebben a kis bérlakásban. A csapat másik fele egy földalatti bunkerben várt ránk valahol az Opera környékén. Ez a kis zug amolyan elterelésként szolgált, vagy gyors búvóhelynek, ha valami hiba csúszott volna a rendszerbe.
Az egyik srác, nálam valamivel idősebb, világos hajú francia a rádiót hallgatta. A fejhallgatót a fülébe nyomta és nagyon koncentrált, még a szája is mozgott kicsit. Mintha így memorizálná a hallottakat. Émile-nek hívták valójában, de mi és a hálózat csak Zolának neveztük. Mellettem egy lengyel fiú ült, ő még húsz sem múlt el. A feszült várakozásban az ujjait ropogtatta, s csak akkor hagyta abba, amikor ingerülten felé fordultam. Neki most nem volt oka idegeskedni, az én sorsom dőlt el hamarosan.
Émile levette a fülest. Néhány másodpercig hallgatott, végignézett rajtunk, aztán megállapodott rajtam.
– Na? – szólalt meg a kis lengyel.
– Dantét várják a Pokolban – jelentette be Émile.
– Mikor?
– Amint megvan az egyenruha és a szükséges papírok.
– És kitől szerzem be? – kérdeztem tovább. – Miért kell mindent harapófogóval kiszedni belőled?
– Bronte vár Thornfieldben.
Ez annyit jelentett, hogy egy Jane nevű nő, aki szintén a hálózathoz tartozott, csempészte be nekem a városba mindazt, amire szükségem volt. Thornfield a Sacré-Coeurt jelentette.

*

A bazilikában kevesen ücsörögtek. Főleg öregek, akik halkan mormolták imáikat, és a rózsafüzéreiket morzsolgatták reszkető ujjaik között. Néhányan csak a padsorok és oszlopok között lődörögtek, gyertyákat gyújtottak a mellékoltárok előtt, fohászkodtak Párizsért, Franciaországért, a szeretteikért, a békéért. Az égő viasz és a tömjén szaga betöltött mindent. A templomom szokásos apró zajait leszámítva teljes csend honolt, a kinti világ távolinak, jelentéktelennek tűnt. Én azonban nem tudtam kiverni a fejemből a bazilika körül lődörgő SS-eseket.
Belemártottam az ujjaim a szenteltvizes tálba, és keresztet vetettem. Még korán volt, és a többieket követve odasétáltam a Mária-oltárhoz, hogy meggyújtsak egy gyertyát. A láng megreszketett a kintről jövő hűvös fuvallatban. A szüleimre gondoltam, és arra a napra. Nem tudtam, élnek-e, bár nem bíztam benne. Az csoda lett volna. Márpedig csodák már régen nem léteztek. Elmondtam egy gyors imát, aztán beültem a padba egy oszlop védelmező árnyékában. Néztem az oltárón játszó fényeket, hallgattam a hívők halk duruzsolását. Kis idő után a közelemben megreccsent a fapadlózat, és egy nő ült le mellém. Kendőt kötött a fejére, a haja ősz volt, de nem volt nagyon öreg. Tudtam, hogy parókát visel. A kezében imakönyvet szorongatott, és néhány percig imádkozott. Én vártam.
– Akarja olvasni az enyémet? – kérdezte halkan, és felém tolta a padon az imakönyvet. Rám pillantott beszédes barna szemeivel, mire én lassan kijjebb nyitottam a könyvet. A közepét kivágták, csak az első lapokat hagyták épen, hogy elrejtsék az iratokat.
– És a többi? – kérdeztem halkan. Az egyenruha még hiányzott.
– Imádkozz! – nézett rám megint.
Figyelmeseben kezdtem lapozgatni, a megmaradt oldalakon néhány szó és szótag ceruzával lett aláhúzva. Szó nélkül felálltam, a könyvet a kabátom belső zsebébe tettem, aztán kisétáltam a templomból.

Gond nélkül érkeztem meg a főhadiszállásra, még a kijárási tilalom előtt. Az csapat egyik tagja, Jean hagymalevest és fekete kenyeret osztott szét. Mindkettőt gyűlöltem, de farkaséhes voltam. Hamar bekanalaztam a híg levest, aztán kinyitottam az imakönyvet.
Először az iratokat néztem meg. Felsóhajtottam. Ettől kezdve Klaus Schneidernek hívtak. 1917 június 10-én születtem. Wehrmachtos voltam, akit egy szívprobléma miatt felmentettek a szolgálat alól, és Berlinbe küldtek, hogy ott más módon segítsem a Birodalom munkáját. Berlinbe… A Pokolba.

Kapcsolódó alkotók: Tomcsik Nóra

3 hozzászólás
>!
luthienlovemagic IP
Molyolók saját írásai

Ez az egyperces a Cserno-ZL02 című novellám világában játszódik egy ott nem szereplő karakter szemszögéből.

A halál néma pusztasága

A többiek szentimentális idiótának tartották, de Andrew szeretett ilyentájt feljönni ide. Mindig megállt a védőmező szélén, ami elválasztotta a halál néma pusztaságától és a sejteket szétfeszítő sugárzástól. Még mindig hihetetlennek találta, hogy a védelmen belül simán lélegezhet, de ha pár lépést tenne, a halál várna rá. Igazából az ilyenkor testében zubogó adrenalinért jött ide, úgy érezte, másként már bedilizett volna a bezártságtól és az unalomtól.
Tekintete a lábára tévedt. Talpa alatt zöldellt a fű, ha oldalra nézet kacsák játszadoztak a kis tavon, kellemesen meleg szellő melengette a hátát, a fa, ami alatt állt, megfelelő árnyékot vetett a mesterséges nap elől.
Folytatás: https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2018/12/a-halal…

>!
mata_y
Molyolók saját írásai

Egyazon istenhez imádkozunk,
és te kárhoztatsz engem,
amiért nem átkozom elég hangosan
a mások istenét.

https://www.instagram.com/p/BrXN2bjAIf_/

>!
Holdsugár
Molyolók saját írásai

TALMI FÉTISEK

Mögöttem ledöntött fétisek,
a bejárt utakban nem hiszek.
Hiába van példa, több séma,
kiszakadt magam a poéma.

Csakis az egyéni hangom kell!
Amit más istenít, vagy rühell.
S szavam a világzajt átzengi,
talmi fényt többé nem ad senki.

2015. február 22.

Hirdetés
>!
Zizi_Floor
Molyolók saját írásai

éji felvonásaink

felemelsz
rózsaszirmod vagyok
az éji bogár most nyitja ki szárnyát
meztelenséget szánsz rám
achátszürke ívem nézed
rajtad folyóként hogy ragyog

kerekded lélegzet szájból szájba
egymásba zizzenő lepkéket csókolunk
és két mozdulat
között intermezzo
hangok temetve lepedőráncba

az ágy oldalain lefolynak a nyögések
ablakrésbe vág a hold
combok szorítása közt
kettészelt
tárlat

a falra bomlik
ledér árnyunk
az óramutató
kései időt jár
amikor szakrális zajban
hozzád hallgatok

2017.

2 hozzászólás
>!
Angyal_Bella
Molyolók saját írásai

Emléked

Hiányod mára elfáradt bennem,
Már a jelen örömeit zengem;
Bár most is állsz megfejthetetlenül,
Csupasz lélekkel, tökéletlenül…
Hiába nézlek, álom vagy immár,
Egy eltévedt szellő, mely végigjár
A szobám hűvösén, majd elszalad,
Miközben egy régi seb felszakad.

Meghódolt szívem tompa álomban élt,
Mit naivsága szerelemnek vélt
Az csupán bolondos játék vala,
Hisz nem volt ajkadnak igaz szava;
Mégis nyújtom emléked fonalát,
Mely törhetetlen láncként ölel át.
Szép volt, csodás volt szívedben élni,
Két karod közt nyugovóra térni.

Legyen bár álom, már nem érdekel,
Szavaid hozzám már nem érnek el.
Szerelmem egyszerű vala, s tiszta,
Forró könny ma is emléked issza.
Éretted aludt ki szívem lángja,
A holnap reménye mégis várja;
Köszöntsön egy szebb idő emléke,
Legyen szívednek kedves vendége,

Ki mint egykor én oly forrón szeret,
Kívánom szívből, bár szívem reped…

>!
Sárhelyi_Erika I
Molyolók saját írásai

Mindeközben

Én már akkor is unom a telet,
mikor még ki se kerekedett,
s az aszottsovány napok csontjain
úgy feszül a remény, mint az ín.

Sötétben buszoznak a reggelek,
a délutánok korán fekszenek,
míg az utcákon hömpölygő tömeg
elsodorja a legszebb ünnepet.

Pedig ha megállnánk kicsit csöndben,
észrevennénk, hogy mindeközben
megágyaznak a várakozásnak
a földre hullott angyalszárnyak.

8 hozzászólás
>!
Melly79
Molyolók saját írásai

ÉBRESZTŐ

Ma valahogy furcsa minden,
kedvemtől sötétebb az ég.
Felköltöm, ha alszik Isten
-Ő az ki tán, rám hatna még.

Félbehagyott mesék lengnek.
A táj kietlen, szinte fáj.
Szilárd lába nő a csendnek,
a lét tömény, magába zár.

Nem félek a félelemtől,
de tombol elmém, s felsikolt.
Valami űz, kopog bentről,
átlapozza mi van, s mi volt.

Magához tért elmém sóhajt
s, hogy értelmet nyerjen minden,
lekapcsolja az ég a holdat,
s mély álmomból ébreszt: Isten.

/Me||y/

1 hozzászólás