!

Molyolók saját írásai zóna

Bence_Szollár P>!
Molyolók saját írásai

„A döntés”

spoiler

– Utoljára mondom – kiabált az apja –, hogy nem találkozhatsz vele többé! Megtiltom!
Éva az ágy szélén ült; rövidre nyírt, bordó hajából egy tincs az arcába lógott, mint valami inga, a fekete festék pedig pókhálószerűen folyt szét szeme alatt, könnyeivel keveredve.
– Megtiltom! – ismételte a férfi, és belerúgott az ágyba, ami odébb csusszant pár centit.
– De… szeretem őt – súgta Éva, mire az apja arca – ami eddig is rákvörös volt – egészen eltorzult a dühtől.
– Szereted?! – ordítozott a föléje tornyosuló alak. Éva még a papucsán át is érezte, hogy édesapja hangjától valósággal reszket a padló. – Ez nem szerelem, hanem fertő! Tizenöt éves vagy, Éva! Mit képzeltél, hogy majd engedem? Hagyom, hogy elcseszd az életedet?
– Nélküle nincs életem, apa.
– Ezt nem hiszem el! Tényleg nem fér az agyadba, hogy amit művelsz, az erkölcstelen? Inkább a jegyeiddel foglalkoznál!
– Jó jegyeim vannak, te is tudod. – A lány füle már csengett, szíve a torkában kalapált.
– Ne feleselj velem, te kölyök! – Még egy rúgás az ágy sarkába; Éva kis híján a padlóra esett. A férfi így folytatta: – Hallom ám, miket műveltek ti ketten az iskolában! Bizony! Azt hitted, nem jut el hozzám a hír? Hogy te, kislányom, minden egyes szünetben azzal a hulladékkal enyelegsz a lányvécében! Az egész kóceráj rajtatok kacag! Szerinted milyen érzés ez nekem?
– Ő megért engem – mondta halkan Éva, és kisimította arcából a tincset. – Bármit is teszel, szeretni fogjuk egymást halálunkig. Nem tilthatod meg, hogy…
Éva képtelen volt befejezni, mert meglátta a feléje rontó, robosztus alakot, s ösztönösen behúzta a nyakát. Apja tenyere az arcának csapódott, Éva pedig sikítva omlott az ágyra. Sajgott a bal orcája, szájában pedig hirtelen szertefutott a vér jellegzetes, fémes íze. Fejét a gyűrött takaróba nyomta, de még így is érezte, hogy a férfi ott áll felette; érezte leheletét a tarkóján, s ettől a hideg futkosott gerincén.
– Hogy merészelsz ellent mondani nekem? – Apa már nem kiabált, hanem sziszegett, mint egy kígyó: szavait a fogai közt préselte ki. – Hálátlan kis takony. Csak hogy tudd; ha még egyszer ellenszegülsz az akaratomnak, be foglak törni, mint egy lovat. Ha kell, addig verlek, amíg el nem ájulsz. A $@!% anyádat is elintéztem, te sem jelentesz gondot. A kis szerelmedet pedig megölöm, érted? Kinyírom, ha nem tartja magát távol tőled!
Azzal a férfi kiviharzott a szobából; úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy a tópartot ábrázoló ceruzarajz – amit még a szerelmével közösen készítettek tavaly nyáron – lepottyant az ajtóról, s lágyan hullámozva a földre siklott.
Éva felült; törékeny teste a matracba süppedt, vékony ujjaival az arcát simogatta. Sírt. Zokogott. Nyelvével az ajkáról csordogáló vért nyaldosta.
– Jól vagy? – kérdezte a suttogó hang, egyenesen az ágy alól. – Nem esett bajod?
– Annyira fáj…
– Az a rohadék! Remélem, tényleg meg fog ölni, mert különben én nyírom ki őt!
Miközben ezt mondta, lassan előmászott az ágy alól; Évához hasonlóan ő is vékony, de izmos testalkatú volt. Rövid haját szőkére festette, tengerkék szeme haragtól szikrázott.
– Biztos, hogy jól vagy? – érdeklődött, s Éva mellé ült. Mutatóujjával lágyan letörölte a vért szerelme ajkáról.
– Mi lesz velünk? – sírta Éva. – Apám eltiltott minket egymástól.
– Tudom, hallottam.
– Nem bírok nélküled létezni! Egyszerűen… nem megy.
Éva ráborult a vállára – ő átölelte, csókot nyomott homlokára, aztán arcát Éva hajának nyomta. A rövid hajzat jólesően cirógatta bőrét, s mosolyogva szívta magába a lány illatát. Mindig ilyen édes illatú a hajad, Éva – gondolta. Hogy csinálod ezt, kislány…?
– Mi lesz velünk? – kérdezte megint Éva; könnyei átáztatták a másik ruháját.
– Egyetlen dolgot tehetünk – felelt ő.
– Meg akarsz szökni? Apám úgyis ránk talál. Anyával már megpróbáltunk elmenekülni, de nem sikerült. Nincs kiút ebből a pokolból. Mindennek vége!
– Oda, ahová menni akarok, nem jöhetne utánunk.
Éva nedves szeme kérdőn bámult rá. Aztán mindent megértett, mert meglátta szerelme kinyújtott tenyerében a fénylő pengéket. Úgy gondolt azokra a pengékre, mint kulcsokra egy jobb világ kapujához. Csak használni kellett őket…
– Velem akarsz jönni? – kérdezte Évától. – Itt nem maradt már semmi számunkra.
– Tényleg megtennéd… értem? Képes volnál rá?
– Ha ez az ára annak – felelte –, hogy együtt legyünk, megteszem. Velem tartasz?
Éva mosolygott. Ő visszamosolygott rá. Aztán csókolózni kezdtek – készen álltak az útra…

A kád aljára fülsértő zajjal zúdult a forró víz. Levetkőztek, ruháikat egyetlen kupacba szórták. Megvárták, amíg a kád teljesen megtelik, aztán elzárták a vizet, s bemásztak. Nyakig elmerültek a lágyan ringó vízben, élvezték a körülöttük lebegő forróságot. Ölelkeztek – pucér testük egybeolvadt az átlátszó víztükör alatt. Éva ráhajtotta fejét az ő mellkasára, s így is maradtak még egy percig; félelmet nem éreztek, csupán egymás melegét.
– Szeretlek – mondta Éva.
– Minden rendben lesz. Ne félj!
– Nem félek.
Aztán megtették; könnyű dolguk volt, mert a pengék minden gond nélkül szelték át az ereket csuklójukon. A kiömlő vér belecsurgott a vízbe – eleinte csupán bíbor felhőként lebegett körülöttük, aztán befestett mindent.
Boldognak érezték magukat. Gondtalannak. Szívük egyenletes ütemben ontotta testükből a vért – valóban nem féltek.
A kád peremén lassan túlcsordult a véres víz; rózsaszín tócsákban gyűlt a hófehér, járólapokkal kirakott padlón. A párás levegő megtelt az elmúlás szagával, s szomorú vízcseppeket varázsolt a tükörre, amik szótlanul kúsztak le a sima felületen – minden annyira, de annyira csendes volt…
Lassan elvéreztek. Utolsó pillanatukig szorosan egymáshoz simultak, majd testük elernyedt, arcuk pedig lebukott a víz alá.
Éva halott volt. A szerelme is – a szerelme, akit Rékának hívtak.

– Vége –

Dyta_Kostova IP>!
Molyolók saját írásai

Sziasztok
Nem sűrűn promotálom az írásaimat, de most mégiscsak ajánlanám azok figyelmébe, akik szeretik az űrhajózást, a YA és a nemzetközi konfliktusok meg egy kis szerelem témáját vegyítve (vagy akár külön-külön is). Hátha megtalálja a közönségét :)

http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/dyta-kostova-exodus…

kérem_le_itt P>!
Molyolók saját írásai

Ágról ágra szállnak: a madarakat nem neveti ki senki emberfia, s ezen a
madarak igen jól szórakoznak

KUTYA Vigyázz! Harapok!
BÖLCSÉSZ Induktív vagy deduktív megerősítési torzítással?
KUTYA Hogy… mit ugatsz?!

Sárhelyi_Erika I>!
Molyolók saját írásai

Spontán dal vonattal

Vonatból a táj, akár sebtében rajzolt kép,
egy másik ablakból talán egész más vidék,
mert úgy suhannak el a bokrok és a házak,
hogy nem látsz belőlük, csak villanásnyi árnyat.

És elfeledteti, hogy te vagy, aki elmegy,
hisz a töltés menti fák visszafelé mennek.
Csak az állomásokon áll helyre a rendszer,
de hiszed, hogy a táj veled megy majd egyszer.

Lizenka1121>!
Molyolók saját írásai

Furcsa álom

Egy majom van a kandallóban. A majom izzik. Nagy fájdalmai vannak. Sajnálom szegényt, de tehetetlen vagyok. Belőle energiát nyerünk…de muszáj ezt így? Szólok Édesapámnak, hogy nem lehetne ezt máshogy? De meg sem hall. Én a majmot nézem.

Amikor felkelek emlékszem az álmomra és érzem, hogy a szívem összeszorul. Sajnálom a képzeletem majmát és szánom az egész szituációt. A szégyen érzése savanyú a számban. Ugyan honnan jött ez az egész? Néztem talán valamit a tv-ben, vagy olvastam egy cikket? Nem rémlik semmi. Az álom tisztán beleégett a reggeli tudatomba.

Furcsa az ember és még furcsábbak az álmai.

Hirdetés
Scarlett0722 P>!
Molyolók saját írásai

Kép forrása: link
…egy kis éjjeli olvasnivaló:
https://moly.hu/merites-rovatok/versrovat-66

A karc írója kikapcsolta a hozzászólás lehetőségét.

Sati>!
Molyolók saját írásai

szemedtől végleg
hangtalanná válik a lant
hálátlan rímek
mi egyben volt szerteszaladt

9 hozzászólás