!

Molyolók saját írásai zóna

>!
anattado P
Molyolók saját írásai

Ha fiatalabb lennék,
úgy itt hagynám
ezt az országot,
soha vissza nem néznék.

Ez az ország keresi
és meg fogja találni
a saját végzetét.

Újra romokban.
Újra romokban.
Újra fejjel a homokban.
Újra fejjel a homokban.

Úgy látszik, ez a magyar sors.
Középkor.
Kiskirályok.
Dzsentrizmus.

(Létezésünk pusztul.)
(Mindenki kussol.)

2 hozzászólás
>!
Molymacska P
Molyolók saját írásai

Gézu a gonosznak látszó, de cseppet sem gonosz hóember

Gézu legújabb élete egy különleges havas napon kezdődött. Mindenki tudja, hogy a havas nap csak különleges lehet, és ezt a hóemberek, hószörnyek és hóállatok tudják a legjobban. Mint Gézu is. Gézu furcsa helyen találta magát, az eddigi hatalmas hófödte síkságot felváltották a fák, melyeket a hó borított, és furcsa, nagy kocka alakú épületek magasodtak, amerre a szem ellát.
Gézu, az előző életeiben a havas síkságon mindig védelmet jelentett: megvédte a hókirálylány hatalmas kastélyát, megvédte az apró madárkák meleg fészkét, vagy csak a havat védte, hogy megmaradjon. Gézu mindig jó munkát végzett, és amit védett, mindig megmaradt.
Most az új helyszínen Gézu ugyanígy védeni akart, hiszen csak ehhez értett, de hát mit is védhetne meg? Körülnézett, először jobbra, majd balra. A háta mögé a válla fölött is csak nézett, de nem talált semmit, amit megvédhetne.
Ekkor egy meglepő dolog történt: a házból, amely oly sziklaszilárdan állt, egy anyóka jött ki. A síkos, csúszós úton alig tudott néhány lépést megtenni, megcsúszott, és a fenekére esett. Gézunak több se kellett, anyókához rohant, amennyire csak tudott, hiszen, mint tudjuk, a hóemberek lassan, cammogva közlekednek. Az anyóka, amint meglátta Gézut, elsápadt: olyan morcosan nézett ki, hogy azt hitte, csak újabb baj közeleg.
Gézu nem hagyta magát, segített az anyókának, hóból egy botot vett ki, amire az anyóka támaszkodhatott. Mivel látta, hogy Gézu nem bánt, két aprócska gombot adott ajándékba a segítségért. Ez lett Gézu szeme, mellyel nem csak látott, de olyan stílusosan nézett ki, hogy bármely hóhölgyemény megfordult volna utána.
Gézu nagyon megörült, és tudta, hogy itt a lehetőség: megvédheti a ház lakóit. Bár a lakók nem így gondolták, hiszen mozgás… na, az nem volt. Hiszen ki is akarna kijönni a meleg szobából a jó könyvek és finom teák helyéről a hideg és zord valóságba. Hát valóban senki. Néha egy-egy embert látott egy aprócska kutyával. Ezek a kutyák mások voltak, mint amiket eddig látott: a hatalmas, szőrös jószágok helyett, akik csaholva húzzák a szánt, sokkal kisebb méretű, ijedtebb, és vékony hangú kutyákat látott. Az állatok néha megpróbálták megjelölni Gézut, de nem sokszor sikerült, hiszen gyorsabb arrébb állt, ha veszély közelegett.
Egy ilyen kutyus is nyújtotta már fel a lábát, amikor meglátta, hogy az nem pisilni akar: az aprócska mancsába akadt egy hegyes ágdarab. Gézu egy láthatatlan mozdulattal kiszedte azt. A kutya nagyot visított, de miután rájött, hogy Gézu mit is tett, két faágat adott neki, ami megtoldotta a karjait, így messzebbre is elért, ha segítségre volt szükség. A gazda erről persze nem tudott, ő csak azt a furcsa képernyőt nyomkodta az átfagyott ujjaival…
A nap lassan eltelt, és néhányan hazaérkeztek a munkából. Egy háziasszony is, nagy cekkerrel tartott be. Ám a cekker füle leszakadt, és így a benne lévő holmik is az útra szóródtak. Bár Gézu nem volt túl gyors, de segítő kezet nyújtott a hölgynek. A hősszú faágakkal gereblyézte össze a narancsokat és diókat, amikből nemsokára ízletes sütemény fog készülni.A háziasszony a segítséget szívesen fogadta, hogy egy aprócska répát adott Gézunak. Ez lett az orra, amivel olyan lett, mint egy igazi hóember. Olyan igazán igazi, akinek hatalmas orra van.
Leszállt az este, és Gézu meglepődött, hogy az új, szép, fényes répaorrára madarak szálltak le. Néhány cinege, meg halomnyi veréb, és elkezdték csipegetni. Így Gézu orra fogyni kezdett, de olyan nagy volt, hogy napokig járhattak rá a madarak, akkor sem fogyott el. Gézu pedig tudta, a madaraknak ilyenkor jobban szükségük van az orrára, mint neki.
Így telt ez első nap Gézu legújabb életében. Bátran viselkedett, adott is, és kapott is. Ahogyan azt kell. A nap végén Gézu úgy csukta le gombszemeit, hogy tudta: egy igazán hasznos nap állt mögötte.

1 hozzászólás
>!
anattado P
Molyolók saját írásai

(Rendeltetés – Sors – Végzet)

A Minőség Mennyiségbe tendál.
Utána belé csap a Villám.

>!
anattado P
Molyolók saját írásai

(Magyarország)

Meglásd, ez az ország
bűnt szűl, nem szentséget.
Túl sok itt a hazugság.

1 hozzászólás
>!
anattado P
Molyolók saját írásai

(Nadír)
Hat óránál lenni.
Állatemberként élni.
Örülni.
Szerezni.
Félni.

2 hozzászólás
>!
PöttömP
Molyolók saját írásai

Létezés

Szétkent életek közt lépkedek
a vizenyős utcán,
csúszik makómból az elhasznált idő.
Magányos pupillám meredve tágul
a vakság hajnalán,
mohón csalja magába a hitet.

Reszketve omlik rá a magány
fénylő ereimre.
Mint hullása előtt a csillag,úgy
ragyog szívem kéklő tükre.
Holtsárga tüzet vet
bennem a létezés.

Mondd!
Élsz-e még?
Mondd!
Ölelsz-e még?

Vagy csak létezel?

2 hozzászólás
Hirdetés
>!
lzoltán P
Molyolók saját írásai

(amikor megnyílt alattam az ég)

a nap pokoltüze taszított a mélybe
hiába kapaszkodtam az éjbe

melyen hanyatló látomás vágtázott
dühös szemeit forgatta
haragos szájával lármázott

eltörölve utat mint egy radír
tátongó fekete lyukká nadír

6 hozzászólás
>!
kérem_le_itt P
Molyolók saját írásai

semmi közepén nyíló pipacs

    ébenfekete koporsóban alvó eleven a réten manók fuvoláznak amint felkel a
    nap mindenki örül fejének farkának viselkedik ahogy illik vagy ahogy tud egy
    mesében eltérőek lehetnek a szabályok

3 hozzászólás
>!
GingerKid I
Molyolók saját írásai

Valami 2. világháborús készül. :|

…Végignéztem a többieken. Négyen voltunk ebben a kis bérlakásban. A csapat másik fele egy földalatti bunkerben várt ránk valahol az Opera környékén. Ez a kis zug amolyan elterelésként szolgált, vagy gyors búvóhelynek, ha valami hiba csúszott volna a rendszerbe.
Az egyik srác, nálam valamivel idősebb, világos hajú francia a rádiót hallgatta. A fejhallgatót a fülébe nyomta és nagyon koncentrált, még a szája is mozgott kicsit. Mintha így memorizálná a hallottakat. Émile-nek hívták valójában, de mi és a hálózat csak Zolának neveztük. Mellettem egy lengyel fiú ült, ő még húsz sem múlt el. A feszült várakozásban az ujjait ropogtatta, s csak akkor hagyta abba, amikor ingerülten felé fordultam. Neki most nem volt oka idegeskedni, az én sorsom dőlt el hamarosan.
Émile levette a fülest. Néhány másodpercig hallgatott, végignézett rajtunk, aztán megállapodott rajtam.
– Na? – szólalt meg a kis lengyel.
– Dantét várják a Pokolban – jelentette be Émile.
– Mikor?
– Amint megvan az egyenruha és a szükséges papírok.
– És kitől szerzem be? – kérdeztem tovább. – Miért kell mindent harapófogóval kiszedni belőled?
– Bronte vár Thornfieldben.
Ez annyit jelentett, hogy egy Jane nevű nő, aki szintén a hálózathoz tartozott, csempészte be nekem a városba mindazt, amire szükségem volt. Thornfield a Sacré-Coeurt jelentette.

*

A bazilikában kevesen ücsörögtek. Főleg öregek, akik halkan mormolták imáikat, és a rózsafüzéreiket morzsolgatták reszkető ujjaik között. Néhányan csak a padsorok és oszlopok között lődörögtek, gyertyákat gyújtottak a mellékoltárok előtt, fohászkodtak Párizsért, Franciaországért, a szeretteikért, a békéért. Az égő viasz és a tömjén szaga betöltött mindent. A templomom szokásos apró zajait leszámítva teljes csend honolt, a kinti világ távolinak, jelentéktelennek tűnt. Én azonban nem tudtam kiverni a fejemből a bazilika körül lődörgő SS-eseket.
Belemártottam az ujjaim a szenteltvizes tálba, és keresztet vetettem. Még korán volt, és a többieket követve odasétáltam a Mária-oltárhoz, hogy meggyújtsak egy gyertyát. A láng megreszketett a kintről jövő hűvös fuvallatban. A szüleimre gondoltam, és arra a napra. Nem tudtam, élnek-e, bár nem bíztam benne. Az csoda lett volna. Márpedig csodák már régen nem léteztek. Elmondtam egy gyors imát, aztán beültem a padba egy oszlop védelmező árnyékában. Néztem az oltárón játszó fényeket, hallgattam a hívők halk duruzsolását. Kis idő után a közelemben megreccsent a fapadlózat, és egy nő ült le mellém. Kendőt kötött a fejére, a haja ősz volt, de nem volt nagyon öreg. Tudtam, hogy parókát visel. A kezében imakönyvet szorongatott, és néhány percig imádkozott. Én vártam.
– Akarja olvasni az enyémet? – kérdezte halkan, és felém tolta a padon az imakönyvet. Rám pillantott beszédes barna szemeivel, mire én lassan kijjebb nyitottam a könyvet. A közepét kivágták, csak az első lapokat hagyták épen, hogy elrejtsék az iratokat.
– És a többi? – kérdeztem halkan. Az egyenruha még hiányzott.
– Imádkozz! – nézett rám megint.
Figyelmeseben kezdtem lapozgatni, a megmaradt oldalakon néhány szó és szótag ceruzával lett aláhúzva. Szó nélkül felálltam, a könyvet a kabátom belső zsebébe tettem, aztán kisétáltam a templomból.

Gond nélkül érkeztem meg a főhadiszállásra, még a kijárási tilalom előtt. Az csapat egyik tagja, Jean hagymalevest és fekete kenyeret osztott szét. Mindkettőt gyűlöltem, de farkaséhes voltam. Hamar bekanalaztam a híg levest, aztán kinyitottam az imakönyvet.
Először az iratokat néztem meg. Felsóhajtottam. Ettől kezdve Klaus Schneidernek hívtak. 1917 június 10-én születtem. Wehrmachtos voltam, akit egy szívprobléma miatt felmentettek a szolgálat alól, és Berlinbe küldtek, hogy ott más módon segítsem a Birodalom munkáját. Berlinbe… A Pokolba.

Kapcsolódó alkotók: Tomcsik Nóra

3 hozzászólás
>!
luthienlovemagic IP
Molyolók saját írásai

Ez az egyperces a Cserno-ZL02 című novellám világában játszódik egy ott nem szereplő karakter szemszögéből.

A halál néma pusztasága

A többiek szentimentális idiótának tartották, de Andrew szeretett ilyentájt feljönni ide. Mindig megállt a védőmező szélén, ami elválasztotta a halál néma pusztaságától és a sejteket szétfeszítő sugárzástól. Még mindig hihetetlennek találta, hogy a védelmen belül simán lélegezhet, de ha pár lépést tenne, a halál várna rá. Igazából az ilyenkor testében zubogó adrenalinért jött ide, úgy érezte, másként már bedilizett volna a bezártságtól és az unalomtól.
Tekintete a lábára tévedt. Talpa alatt zöldellt a fű, ha oldalra nézet kacsák játszadoztak a kis tavon, kellemesen meleg szellő melengette a hátát, a fa, ami alatt állt, megfelelő árnyékot vetett a mesterséges nap elől.
Folytatás: https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2018/12/a-halal…