[túl, elengedve, meghatározva, kiszorozva, na még]
elalszol a kocsidban, útszélre vitten, mivel este s fáradt
mielőtt elaludnál, kinézel az ablakon át a csillagokra
helló, csillagok. minden fény oké, míg látszott?
reggel zsaru ébreszt, kávé, mosoly,
mutassa az okmányait
legalább NE mosolyogna
igen, uram, a kávét (2 cukor & tej) mekköszöntem
Kifordult Világ közjáték
Jeffrey Newman 5.
Jeffrey egyszer megpróbálta az ujjain összeszámolni, hogy az apjuk elvesztése óta eltelt nyolc évben hány családnál laktak hosszabb-rövidebb ideig, de kudarcot vallott. Nem keresett bűnbakot, nem hibáztatott senkit, legbelül azonban pontosan tisztában volt vele, hogy az egész Daniel hibája. Hiába volt ugyanis Jeff csöndes, nyugodt és alkalmazkodó, ha öccse renitens volt, és minden lében kanál. Az évek folyamán igazi kis bajkeverő vált belőle, aminek hála a befogadó családok rendre szabadulni akartak tőle. Jeffrey így aztán sodródott az árral, miközben családról családra és intézetről intézetre jártak. A viselkedési zavarai miatt Danny néhány pszichiáternél is megfordult az évek folyamán, de a probléma eddig nem nyert megnyugtató megoldást. Az utolsó vállalkozó család a Richards házaspár lett volna, náluk azonban a legifjabb Newman akkora kalamajkát csinált, ami miatt ismét az állam vendégszeretetére kárhoztatták őket.
Colorado állam leghírhedtebb intézete, a Szent Diana évek óta az egyház fennhatósága alatt állt. Valamikor a világháborúk előtt építették, így teljesen komforttalan, nyirkos, dohos levegőjű épület volt, az a fajta, ami abszolút nem gyerekeknek való. Csak azokat száműzték ide, a világ végére – azaz inkább a világ tetejére –, akikre már senki sem kíváncsi. Lakói kifejezetten problémás gyerekek hírében álltak, akiknek vagy nem volt senkijük, vagy ha volt is, az messziről kerülte a velük való találkozást. Egy szó mint száz, az intézet lakói nem vártak látogatókat. Ezek a gyerekek mindenki számára csak problémát jelentettek, így bármilyen megkérdőjelezhető módszerrel próbálták is a komor falak között rendre nevelni őket, az állam igyekezett szemet hunyni, és nem beleszólni az egyház dolgába, ami hatalmas terhet vett le mindenki válláról.
A tizennégy éves Jeffrey Newman sosem érezte magát problémásnak. Az ő jó oka arra, hogy itt legyen, a tíz éves öccse volt. Az egyetlen ember, aki számított neki az életben. Ő volt az egyetlen születésnapi ajándéka is, de hát kell jobb ajándék egy hűséges társnál? Testvére pedig tökéletes társnak bizonyult, még ha viselkedése nem is volt éppen példásnak mondható. Még csak néhány hete érkeztek, de Daniel már kihúzta néhányszor a gyufát. És ma este ismét tilosban jártak. Jeffreyt csak az vigasztalta, hogy ha bármin is rajtakapják őket, ennél rosszabb helyre már nem kerülhetnek. A Szent Diana ugyanis maga volt a büntetés.
Már nem álmodik. Ezt néhány perccel korábban tette bizonyossá két kéz; ami a vállára nehezedve a matrachoz szorította a testét, és ami befogta a száját. A gyengéd erőszak ijesztőnek hatott a vaksötétben, amit csak két apró, világító fénypont tört meg, éppen a homloka fölött. Csak azért nem ugrott fel az agyában dörömbölő adrenalin hatásának engedelmeskedve, mert az ágyához szögezte a csillogó tekintet gazdája, akinek felbukkanása kirántotta Jeffreyt a hirtelen ébredés utóhatása, a kásás gondolatai közül. A sötét és hűvös valóság, a körülötte támadt mozgolódás, ágynyikorgás, szuszogás, torokköszörülés egy pillanat alatt tudatosította benne, hogy hol van. Ahogy a szeme lassan hozzászokott a sötéthez, a feketeség kiköpte magából a körülötte sorakozó ágyak körvonalait. Egy barátságtalan, visszhangos, dohos levegőjű helyiségben feküdt, tucatnyi gyerektársa halvány sziluettjével körülvéve, akik mindennapi fájdalmas, álomtalan álmukba merültek. Kivéve a fölötte villogó szempár gazdáját, a fiatal Daniel Newmant.
Van valami baljóslatú abban, amikor az embert az éjszaka közepén kirángatják a takarója alól, és némán egy ismeretlen cél felé vonszolják. Jeffrey szíve is a torkában dobogott, de bármiféle ellenállás kifejtése magában hordozta a társaik felriasztásának lehetőségét, nem is beszélve a büntetésről, amikben sosem volt hiány a Szent Diana falai közt. Ezért aztán rossz érzését elfojtva némán lopakodott keresztül a feketeségen, remélve, hogy öccse nem kényszeríti rá semmi megváltoztathatatlanra. Az ódon épület hátborzongató módon válaszolt minden egyes kimért mozdulatukra. Kísérteties visszhangok és táncoló árnyak kísérték lépteiket. Odakint vihar tombolt, kedvezve az éjszakai kiruccanásuknak, a szél által tépázott fenyők izgő-mozgó árnyjátéka és a hangos dörgések ugyanis jótékonyan elrejtették őket. Beleolvadtak a káoszba, ami elemi erővel dühöngött, és felszívódtak a feketeségben, melyet Jeff most kifejezetten áldásosnak érzett. Egy újabb nap kezdete rendszerint sokkal félelmetesebb. A feketeség ilyenkor fellebbenti a fátylát, és megmutatja azt az ízig-vérig hátborzongató világot, amit az omladozó falak hasítanak ki a szabad emberek valóságából. A fenyves fölé emelkedő nap fényében szembesül vele igazán az ember fia – és lánya –, hogy hová is került tulajdonképpen.
Amikor a hálóterem ajtaja halk nyikorgással becsukódva elvágva őket az ágyrugók nyekergéséből, szipogásból, szuszogásból és fújtatásból álló kakofóniától, Jeffrey kitépte a kezét öccse markából, és maga felé fordította a soványka, szőkésbarna fiút. Hova a francba megyünk – formálta ajkaival a néma szavakat. A válaszra, ami halk, de izgatott suttogás formájában érkezett, egy pillanat alatt lesápadt. Meyers tudja – mondta Daniel, és meglengetett valamit a kezében. Jeff a félhomály ellenére is tudta, hogy mi az. A könyv, ami miatt napokkal korábban felborult az intézet viszonylagos nyugalma. Ami miatt az összes nevelő napok óta a bűnösöket keresi. És ha megtalálják, akkor Isten irgalmazzon nekik. Vissza kell vinnünk!
Sziasztok! Nemrég írtam egy új novellát, melyet most megosztanék veletek.
A HEGY ÁRNYÉKÁBAN a címe.
Jó szórakozást!
https://www.wattpad.com/431775959-a-hegy-%25C3%25A1rny%…
Elérhető a hivatalos Facebook oldalamon: https://www.facebook.com/notes/kirsch-%252525C3%252525A…
Azok a tíz percek
Amikor elkezdtem a kompániánál dolgozni, őriző voltam. Álmok őrizője, az én dolgom volt őrizni az álmokat, meg ne szökjenek, el ne lophassa őket bárki. Álmokat őrizni, napi nyolc ótában, teljes műszakban meglehetősen unalmas dolog. Csak tíz percre hunyom le a szemem, úgysem veszi észre senki. Műszakváltáskor ébredtem, amikor a másik őriző nem lévén tekintettel az én álmaimra, erőteljesen bevágta az ajtót. De elnézték, talán nem akarták észrevenni, vagy a főnökségben többen is ismerik ezt a bizonyos csak tíz percet. És az egészben a legkülönösebb, hogy ehhez nem is kell dolgoznom, ezek a tíz percek bárhol támadhatnak.
Múltkor metrón utaztam, talán hazafelé. Egy nagyon izgalmas és letehetetlen kémregényt olvasva és hörgős metal zenét hallgatva. Az ópium-vonalon, én így hívom. Csak öt megállót kellett utaznom, az pont tíz perc, hát behunytam a szemem. Tíz megállóval később, a végállomáson ébredtem.
Filmklubba mentünk, abba a fajtába, amelyik nem puccos, mert iskolai előadóban tartják, és mindenki maga viszi a piát meg a popcornt. Elkezdődött a film, amit már jó ideje meg szerettem volna nézni, de talán a levegő volt nehéz vagy a sok koránkelés az oka, talán az, hogy az volt a hatodik napom a héten, szem lecsuk, szigorúan tíz percre, és fülem akkor is éber. A film háromórás, én az első kettőt végigaludtam, a barátom pedig elfogyasztotta az összes popcornt és az üveg bor felét.
Később én magam kértem át magam egy izgalmasabb részlegre. Most befogadó vagyok. Az a dolgom más befogadókkal együtt, hogy szövegeket olvassak. Megkérdeztem, honnan fogják tudni, hogy jól végeztem a munkát? A főnökök válasza majdnem olyan furcsa volt, mint maga a munka. „Majd akkor,” mondták, „ha az egyén egységgé, az egység pedig egyénné válik.” Így szorgosan olvastam tovább mindenféle szövegeket, és lassan én is egységgé váltam.
Aztán egy nap, egy különösen nehéz, érthetetlen szöveg került az asztalomra. A szemem lassan elnehezült, lehunytam, csak tíz percre, és megkezdtem egységből újra egyénné válni.
Oldd fel a napod szellemed jegyében.
Az értelem még várat magára.
Keletről érkezett.
Sokat mesélt a mindről.
Ő is felizgult.
Suttogott az éjszakáról és
a drágaköves szeretkezésekről.
Folyókról és édenkertekről,
ahol nyugodtan lehet meghalni.
A másik oldal vezet ebbe a világba.
-Este van. Sikolyod vágja a levegőt.
Sétálni megyünk kislány át a temetőn.
Bele dőlsz, nem hagyod ,de elveszem, mert muszáj.
Azért mert beteg vagyok, kérlek ne utálj.
-Nézem a tekinteted, mégsem látok semmit,
de érzem, bennem ébrednek fel démonaid.
Ijesztőnek tűnhet, de nem foglalkozom vele,
beteggé tesz dermesztő halálom éjjele.
-Tested feszesen lüktet, csak sóhajaid hallasd.
Visszafordulsz felém a fájdalomtól részegen.
Már vágások ezrei díszelegnek rajtad.
Tudom belül jól, te ezt élvezed.
-Itt hagyhatnálak, mert tudom ez nem helyes,
de maradok, valahogy vonz ez az egész.
a benned rejlő sötétség egyszerűen megigéz
és bódító mérged is túlontúl-édes.
-Nem várok tovább, mert nem megy.
Két kézzel markolom melled.
Ajkammal csókolom hátad.
Elképesztő, hogy kívánlak.
-Hazudnék, ha azt mondanám hidegen hagy,
nem csak a tiéd, az én lélegzetem is kihagy.
Most kéne menekülnöm, védekezni bárhogy,
ha most nem is, majd megrontasz máshogy.
-Mennél is meg nem is, ahogy mozogsz érzem.
A feneked hozzám simul. Pezseg a vérem.
Letépem a pólód és megfordítalak lassan.
Hátra nyomlak, nézlek míg eléred a falat.
Vadállat
Aki nekem kell, egy rendkívül ritka faj,
Jellemzője a hosszú, lobogó haj;
Egy szörnyű vadállat, nem növényevő,
Nem gyáva, mihaszna semmittevő.
Alattomos, éjszakában settenkedő,
Sikeres vadász, bármit megszerez ő;
Mert erős, és makacs, konok, akaratos,
Harcias, mint egy elszánt, feltüzelt kos.
Emellett meg szép is, szemet gyönyörködtető,
Tökéletes tulajdonságokkal rendelkező…
Olyan, akit mindenki csak irigyel,
De megközelíteni igazán senki se mer.
Hogy mire kéne? Hát hogy megvédjen,
És soha többé ne kelljen senkitől se félnem.
Egy baj van csak, hogy nem tudnám őt hová tenni,
És húsommal, véremmel tudnám csak etetni…
Sziasztok!
Cím: Az Erdő legendája
A szarvasszellemek és bo lelkek erdejének határában felütötte sátrait az Ember és egyre csak többet és többet akar. Egy nap, egy kis szarvasszellem kölyök arra eszmél, hogy valaki vagy valami levágta az agancsait. Erre talán még példa sem volt soha.
Wattyra kikerült Az Erdő legendája 3. fejezete is.
A kis szarvasszellem kölyköt megvizsgálja R'abilmi, akinek úgy tartják a Halál jár a nyomában. Ő talán tud megoldást a történtekre, vagy legalább ismer valakit…
https://www.wattpad.com/419015502-az-erd%25C5%2591-lege…
[régen kezdett törvényzilálás]
nincs helyed ott, semmilyennek látszik
ez legalább tisztázódott
amikor könnyen írsz, könnyen élsz
irgalmat azonnal találva
zongorabillentyűkön
mint Satie vagy Debussy
és nevetsz rajta évszázadokig
ha muszáj
Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Sziasztok! :)
Egy újabb cikkem került ki a Watchaholics bloggeroldalra. A cikket az alábbi linken keresztül érhetitek el:
http://watchaholics.hu/2017/06/24/volt-egyszer-a-planetarium/
Jó olvasást!
J.