!

Molyolók saját írásai zóna

>!
Flajmer
Molyolók saját írásai

ÖRÖK DILEMMA

Nem maradsz le semmiről.
Az életről nem lehet lemaradni.
Csak ez legyen előtted.

>!
Ellen
Molyolók saját írásai

Indokolatlan félelem. Gyűlölöm. Tudod, amikor ülsz és rettegsz és nem tudod mitől. Mindig olyan optimistán indulnak ezek az egyedül töltött hétvégék, utána… Szerda van, basszus. Szóval ezek az egyedül töltött esték. Mintha mindig ugyanazért sírnék. Tennem kellene valamit… valamit, amitől… Pedig a festés jó hobbi volt, a sütés is. Utána történt ez a vállammal és az itthon üldögélés lett a legjobb hobbi. A futás szerencsére megvan még, de megint előjött a hányás. Ma nem hánytám. Tegnap igen. Könyvtárba se járok. Még reggel se úgy indulok el, hogy de jó, újra látom. Pedig jó lesz. Akkor is ha szarul nézek ki. Kicsit félek a holnaptól, szabi után mindig halmozódnak a teendők. És…a fenébe. mi a baj velem. Azt hittem jobban leszek, jobban lettem. Akkor miért fáj ennyire? Miért sírok? Miért nem tudom abbahagyni?

Minden rendben lesz.

>!
Dormeck
Molyolók saját írásai

Úgy próbálta felhúzni az aszfaltról a lányt, először csak a kezét aztán a hóna alatt mindenestől mint valami zsákot de az csak dőlt tovább és kúszott és már nem is akart élni. Úgy nézett ki az egész mint valami színdarab, valaki talán látta is őket egy közeli erkélyről és azon tűnődött vajon a mentőt hogyan fogják megoldani, melyik utcáról fog behajtani meg hogy lesz e egyáltalán mentő vagy csak egyszerűen feljön a nap és lehet tapsolni. Hajnali négy volt, a lámpákat még nem oltották el

minden okkal történik.

van e ennél undorítóbb hazugság?

1 hozzászólás
>!
Ellen 
Molyolók saját írásai

Ha tudod, hogy valamit nem szabad, nem éled bele magad. Leblokkolsz, megtorpansz, nem mersz boldog lenni valakivel, akivel nem szabad. És nem csak azért, mert jaj nem illik, hanem magad miatt…

Minden rendben. Egyre jobban viselem. Majd elmúlik. Elmúlik. Elmúlik.

Olyan fura ez. Ha egy dolog nincs rendben az életedben, ha valami bánt, akkor minden olyan… minden más olyan lényegtelen. Ha állandóan a fájdalomra koncentrálnánk nem is tudnánk életben maradni. Amikor reggel felkeltem, éreztem mennyire szorít a nyakamnál, a kulcscsontomnál… Még egy tudatos gondolatom nem volt, egyből a fájdalom. Majdnem sírtam, hogy miért érzem ezt, mit rontottam el, ez mindig így marad? És még te is olyan messze vagy.

Felkeltem, és arra gondoltam, hogy nem akarom többé ezt érezni.

>!
Akos_Kirsch I
Molyolók saját írásai

Sziasztok! A Facebook oldalamra felkerült a Bizánci vér című online kisregény ötödik fejezete. Természetesen az előző négy fejezet is megtalálható ugyanitt. Jó szórakozást hozzá!

https://www.facebook.com/notes/kirsch-%25C3%25A1kos/biz…

>!
fardor
Molyolók saját írásai

Sziasztok!
Könyvajánlókkal, rövidebb novellákkal próbálkozom.
http://kaszavera.blog.hu/

Egy kis ízelítő:

A hagyomány, az hagyomány

Manci néni a cigivel égetett foltokat vizsgálja a jobb időket látott liftben, s apró ujjával precízen benyomja a hatos gombot. Alkoholos filccel teleírt, vörös test megremeg, s lassan felfelé indul, zörögve. Manci néni olvassa a panelszomszédok nyomdafestéket nem tűrő szavait, közben elkalandozik.

Első emelet: „Julista fogyott. Tán beteg. Megkérdezem…ááá.de mégiscsak illetlenség vóna.”
Második emelet: „Milyen jóképű az a fiatalember, aki a negyedikre költözött, meg illedelmes, asszongya, hogy kezitcsókolom.”
Harmadik emelet: „Az a büdös pudli már megint vakogott egész éccaka, hogy a fene vinné el a bőrit neki.”
Negyedik emelet: „Ajj csak érnénk már fel, teljesen szétvágja a kezemet a szatyor, de már nem rakom le, mindjárt ott vagyok.”
Ötödik emelet: „Nem vettem barackot, hogy a fene ott enné meg most mán azér' se megyek vissza érte a piacra.”
A hatodik emeleten a lift olyan rázkódással torpan meg, hogy Manci néni talpa a másodperc egy töredékéig mintha nem is érintené a padlót. Nem mozdul. Kikerekedett szemmel nézi a kinyíló ajtót, a számozást a panelen. Mindenhol a hatos szám áll, így hát csakugyan a hatodikon jár. Ősz, kendőbe burkolt fejét félrebillentve gondolkozik. Ez a lift mióta eszén tudja nem áll meg a hatodikon.

Amikor beköltözött a Pistával kilencvenkettőbe – a Jóisten nyugosztalja a drága lelkit – akkor sem állt meg. Az ember csak megnyomja a gombot mert úgy illik, aztán vagy az ötödiken, vagy a hetediken áll meg ahonnan nagy nyögések közepette le- vagy felsétál a lakáshoz.

Az ajtó automatikusan visszahúzódik.

A lift áll.

Manci néni is áll.

Egy pillanatig úgy tűnik, mintha az ajtó felé akarna nyúlni óvatosan, nehogy eltűnjön a látomás, de aztán visszahúzza ráncos kezét.

Végül határozottan megnyomja a hetedik emelet gombját. Hiszen az mégsem járja hogy húsz évet csak úgy sutba vágjon. A hagyomány, az hagyomány.

Hirdetés
>!
DTimi
Molyolók saját írásai

Ülök a padon. A fák alatt.
Fejem fölött felhők táncolnak.
Rád gondolok.
Merre vagy?

3 hozzászólás
>!
Zedalin_Malfoy
Molyolók saját írásai

Énekesnő vagyok.

Állok a színpadon, mögöttem a zenekar játszik. Előttem több ezer emberből álló tömeg tombol, nevetnek és tapsolnak. Fogom a mikrofont, próbálom énekelni a szomorú szöveget, de egy hangot sem tudok kiadni…

És senki sem veszi észre.

9 hozzászólás
>!
Ellen 
Molyolók saját írásai

– Minden rendben lesz.
– K*rva jó. Kösz, hogy szóltál. Már majdnem elkezdtem pánikolni. Sokkal jobb.

Nem tudok neki mondani semmit. Semmit. És a fejemben sem volt más. Persze, gondolkodtam. Inkább csak féltem megmozdulni. Tudod, amikor nem gondolsz semmire és félsz elkezdeni boncolgatni a fájdalmat, ami folyamatosan ott van, de… Jobb nem bolygatni.

Tudom mi a helyzet és ez a fura rezignáltság a gyógyulás jele. Az is gyógyulás ha nem csinálok hülyeségeket, nem reménykedem. A fájdalmat meg lehet-e szokni? Attól, hogy megszoksz valamit még fáj. Ha iszol egy pohár hideg kólát, az minden nap jól fog esni 30 fokban. Kivéve ha már annyi kólát ittál, hogy hányingered van tőle. De ha azt a kólát csak heti egyszer ihatod, pedig imádod, sokkal jobban esik… ugyanakkor sokkal jobban fáj a hiánya. – És neked mennyire hiányzom? – Mint egy pohár hideg kóla nyáron, 30 fokban, amit heti egyszer ihatok. Mestere vagyok a hasonlatoknak.

>!
Praetorianus P
Molyolók saját írásai

Kifordult Világ közjáték
Laura Dinney 3.

    Aznap is remek hangulatban ébredt, mint az elmúlt napokban mindig. Gondozói fel is figyeltek a változásra, hiszen nem megszokott dolog, hogy valakinek az ő helyzetében ilyen boldogan és hálásan csillogjanak a szemei. Pedig ez volt a helyzet, bármennyire is hihetetlen. A kevéske reggeli és gyógytorna után ismét a zongorája előtt találta magát, az erkélyajtó mellett, amin át barátságosan tűztek be a reggeli nap sugarai. A nővér kitárta azt, mondván, hogy kell egy kis friss levegő, a rég nem tisztított függöny pedig vidám lobogással üdvözölte a beáramló hűvösséget.
Laura jáccik a ongorán.
    Néhányszor végigütögette azt a hét billentyűt, ami kezdetleges kis dallamát keltette életre, aztán egy éles fájdalom megállította. A halántékába hasító kellemetlen érzés változást jelzett. A balesete óta mindig így reagált az időjárás szeszélyeire. Valahol a messzeségben már látszottak a felhők, melyek lassan kinyúltak a fenyves égbe szökő fái felé, hogy megsimogassák a csúcsukat. Ítéletidő közeledett. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés ember az, aki szólni tud a gondozóknak valami csodálatos piruláért, ami egy csapásra elvághatja a fájdalmat. Ő azonban nem tehet mást, mint hogy némán tűr, és reménykedik a vihar mihamarabbi elvonulásában. Talán akkor ő is jobban lesz. És talán az a rossz érzése is elenyészik. A megérzés, hogy valami fájdalmas dolog fog történni. Az élet megtanította elviselni a testi és lelki kínokat, de most mégis kizökkent a boldog várakozásból. Csak az ábránd tartotta benne a lelket, amit egészen az esti látogatásig kergethet. Amikor már minden rendben lesz.
    Kora délután volt már, amikor az ajtaja kivágódott. Szerette volna azt hinni, hogy Daniel látogatásának ideje érkezett el, de csak Dr. Ferguson gyűlölt arca tolakodott a látóterébe. Laura teste a már ismert és megszokott módon reagált a doktor látványára. Mivel sem remegni, sem összerezzenni nem volt képes, a homlokára kiülő hideg veríték jelezte a félelmét, szíve pedig sebes táncba kezdett. Arcán két csillogó patak kélt útjára, de a férfi előtt nem szégyellte a könnyeit. Talán sajnálatot vagy könyörületet remélt kicsikarni látogatójából, az azonban megszokott érzéketlenségébe burkolózva közeledett felé. Arca feszültnek tűnt, mintha gondok gyötörnék. Laura nem tudta, mi lehet a baja, azt viszont sejtette, mivel fog vigasztalódni. Lehunyta a szemét, és igyekezett kikapcsolni az agyát. Talán így lesz a legkönnyebb elviselni azt, ami következik. Ujjai lassan leütötték azt a néhány billentyűt, ami védelmet kellett volna hogy emeljen közé és a szomorú valóság közé. Azt azonban a fülében dübörgő vérén át is hallotta, hogy ezúttal elvéti a dallamot. Danielre gondolt, és arra, hogy nemsokára viszontláthatja őt. Csak ezen legyen már túl.
    Ferguson a lány mögé lép, és lassan a füléhez hajol. Laurát megcsapja a férfi leheletének bűze. A tükörben figyeli, ahogy a doktor kivillantja kávétól és cigarettától sárga fogsorát. Kiszáradt ajkának érintése a fülén áramütésként éri, akárcsak érdes tenyere, ami kioldja köntösét, hagyja lehullni a lány vállán, majd megérinti a hófehér bőrt, melyet nap évek óta nem látott. Tolakodó tenyere felfedezőútra indul a lány fejletlen mellei irányába. Laura könnyei folyamatosan potyognak, és ki is tartanak egészen addig, amíg a doktor rá nem un beteges játékára.
    – Mi a baj? – kérdezi meglepett arccal. – Inkább a kis barátod kezét szeretnéd magadon érezni?
    Laura eddig összeszorított szemhéja felpattan, és a tükörben az ő arcát bámuló Ferguson tekintetébe fúrja a sajátját. A doktor elvigyorodik, majd folytatja.
    – Azt hitted nem tudok a kis románcotokról? A látogatásairól? Engem nem lehet ám átb…ni, te kis $@!%, az én szemem mindent lát. Nos, remélem jól szórakoztatok mostanáig, és szép emlékeid maradnak a bimbózó szerelmetekről, de ennek most vége. A kis szarkeverőt éppen most próbálják meggyőzni arról, hogy próbáljon változtatni a renitens viselkedésén. Aztán, ha a társai kiszórakozták rajta magukat, rövid úton megszabadulunk tőle. Talán valaki szívesen befogad egy veszett kopót, ami nem szégyell beleharapni az őt etető kézbe. Ha pedig nem, akkor az eddigi barátai majd elintézik. Gondoskodtam róla, hogy mostantól senki se keresse a társaságát.
    A fájdalom és megalázottság könnyei lassan elapadnak Laura szemében, helyüket rémülettel vegyes üresség veszi át. Rémülete azonban csak akkor tetőzik, amikor Ferguson az ajtóhoz lép, és csak ennyit vet neki hátra, mintegy búcsúzásképpen:
    – Nem látod őt soha többé.