Szeretet
Óvlak, míg tart az éj,
míg a reggel lágy szele
testedbe életet
nem lehel halk nesze.
Hófehér lélek
az éjnek sötétjén,
ahol kéz a kézben
kísérlek könnyedén.
A szeretet támasz,
s reményem szélesebb;
végtelen univerzum,
még nálad is fényesebb.
kérlek ma se ments meg
csak maroknyi csendet
dobj kalapomba
vagy szőj a napomra
sok éjpuha álmot
és ha sötét van
szítsd fel a lángot
mert annyira fázok
dermeszt a hiányod
Megoldom
Én nem futok. Nincs mért.
Eddig mindig utolért,
ami írva volt nekem.
Hát, csak tessék, jöjjön,
amihez tényleg van közöm.
Azt ölembe ültetem,
etetem, itatom,
ha fázik, betakarom.
„Megoldom”, hogyha kérdik.
De mihez közöm nincs,
annak ott van a kilincs.
Nem mind gond, ami fénylik.
Jaj,
milyen felesleges lehajolni
egy szép virágért!
Az ember a derekából elhasznál
egy lehajolást,
– jó, egyenes háttal kell –
a virág is kevesebb ideig szép,
bár a rohadt virág is szép,
csak nem szereted.
jelenbe szédült múlt napok
között kóbor koldus vagyok
értéket el- és itt hagyok
számot el- és felszámolok
sírós szemem most múlttól szárad
volt karámok közt eltévedt állat
Éjszínkék
…csontjainkról cafatokban
csorog le az éjszaka -
cseppje nektár; árja édes
várja már a tér haza.
De az eső minden cseppje
elfelejtve csordogál -
Várlak ébren, várlak egyre,
mert az árnyad visszajár.
Visszatükröz minden szó és
a falakban benn te vagy -
vénáimba forduló kés
árnya arcod – tükre fagy.
Jár a szilánk mámorában
felsikolt az Éden is -
haláltáncot álruhában
járunk ketten ébren is…
Végtelenség – körforgások
leple alatt ég a fagy -
apró, jeges tűszúrások
sebeinek tükre vagy…
S ha egy könnycsepp földre hullik
föld porából visszaszáll -
Várlak mindig. Várlak most is;
mert az árnyad visszajár.
Mánia…
…ring a táj az éjek alatt
kezeimre ráfolyik -
lüktet az ér; a bőr szakad,
meleg fényről álmodik…
Fakó szövet mámorán át
még fénylik a vér, ideg -
a szó köteg-fátyolán lát;
és nincs, csak a jéghideg.
Némák mind a lombok, kertek.
Messze zúg egy réti raj.
Halott idők; vágyak, elvek,
halott, fáradt, égi zaj…
Mert a hajnal erre nem jön.
Lombról-ágról éj szakad -
csak egy árnyék lengedez fönn;
ereimben bennragadt…
A karc írója kikapcsolta a hozzászólás lehetőségét.
Mea culpa
Sokszor gondolok rád,
Arra a fényképes lányra,
Törékeny kismadárra,
Fénykalitkába zárva
Egy párhuzamos világban.
Beleúszom néha a tükörbe,
Összeolvadok veled,
Karjaidba zárlak, hogy tudd:
Ha más senki,
Én megbocsátok neked.
Bárcsak
Áh nem
De jó lenne
Mégsem.
A szemed
A szád
Hazugság
Nem más.
Jelen
Jövő
Nem vagy te, csak sima múltidő.
Majdnem vagyok-lét
Úgy morzsolódik az idő,
ahogy a gyászban a lélek.
Felszippantanak lassú élettöredékek.
Bomlik a kegyelem az avar alatt.
Csak letakart tükörben emelkedik a nap.
Kitölt a szívdobogás szabott magánya.
A meghátráló tekintetek alagútjában
egy műanyagpohár otthonossága kísért.
Lassú merülés,
majdnem vagyok-lét.