Molyolók saját írásai zóna

(bebizonyítom hogy szar verset írni a legkönnyebb)

kezesbárány
kezeslábas
ékezeteket fel
kézésbárány
kézéslábas
é kezeteket fel

arspoetikák és önmagyarázatok #1

Le kellett választanom
a személyiségemről,
önálló,
tőlem független
lénnyé tennem
őt,
aki itt sem élni, sem halni nem bír.

Így maradt meg e hely számomra
a nagy világon
kívül.

https://www.instagram.com/p/BmiJ5zGBOtG/

Parti röpke

Szűrt napfényben ring a part
a törtmárvány ég alatt,
s árbocok közt csontzenél
a nádas felől futó szél.

Mennyi hang és mennyi csönd,
földig ér az odafönt,
s míg víz az éggel összenő,
hullámzik a kikötő.

Sziasztok!
Nagy fába vágtam a fejszémet, elkezdtem írni egy novellát.
Véleményeket szeretnék kérni, az esetleges változtatásokról és arról, hogy megéri e folytatni vagy inkább maradjak a versírásnál
https://kiccsilany-birodalma.webnode.hu/l/uj-esely-elso…
Köszönöm, ha elolvasod és írsz véleményt

FELKERÜLT AZ ELSŐ RÉSZ!
                        
Sziasztok! Igen-igen, jól olvastátok, ma felkerült az első rész az „Az az édesen játszó prímás” című történetemhez!
– magyar, magyar szereplők, Kolozsvár, néptánc, hegedű, másság, trauma
Blogger: http://azazedesenjatszoprimas.blogspot.com/2018/08/elso…
Wattpad: https://www.wattpad.com/606849323-az-az-%25C3%25A9desen…

ÁTUTAZÁS

Átírom ezt az átutazást,
kiáltva elásom a régit.
És minden- minden utóhatást
főleg a mélyről jött szívbélit,
testem mögé rejtem, ne látsszon.
És ha kivetkőznék magamból
akkor majd gyakorta eljátszom
-az elmúlásunkért jött dacból-
amit eddig te játszottál el.
S ha e két világ közt valahol
meglátnálak, újra elrejtem
szívem. Ne hallhasd, hogy zakatol.

/Me||y/

Szép Estét!
Itt (Pesten) épp szakad az eső… Gondoltam ide illik egy régebbi versem:
https://kiccsilany-birodalma.webnode.hu/l/esomese/

Új blog *--* Új webregény *--* Romantika *--* Hamarosan indul egy újabb kaland *--*
Link --> https://bakosrlauraeztelszurtam.blogspot.com/

Elvont hasonlat hármas

Üres.

Ez most olyan kimerült üres. Amikor tudod, hogy igazából nem üres, és legbelül ott van a Minden, csak most nem látszik. Mint barackmagot a gyümölcshús, úgy veszi körbe a láthatatlan s mégis mindennél láthatóbb üresség. A fáradtság hosszú munkával érlelte és most túlérett. Ha most nem fosztja meg senki e Semmitől lédús rostoktól, belül rohadni kezd a mag, a Minden. Erjedt Semmivé lesz és az üresség helyén is csak a fanyar szagtalanság marad. Az egyetlen, amit ezzel elpusztít, a lehetőség, hogy egy Valami-fácska nőjön ki a Minden-magból. Ha van Valami, abból már Bármi kinőhet hamvas levélként, így formálva Életté ezen elvont fogalmakat.

Sokféle üres van. A legpusztítóbb, amelyik a Kétségbeesésből indul ki. E kiindulópont a félelem és tehetetlenség közös gyermeke, aki a szülők tulajdonságait örökölve alakította azokat passzív hisztériává. Ez az üresség sokáig lappang, majd, mint láva a vulkánból, úgy tör elő a Kétségbeesés szilárd testéből annak hamujával egyetemben. E láva égető pusztítással letarol mindent, ami útjába kerül, s ez a Minden mégis csak hidegebb lesz, mint valaha. Mikor a kimért üresség-folyam végleg szétterül, a Kétségbeesés könnyű, de mégis tömény hamuja von fojtogató lepelt rá. Ám hosszú idő elteltével pont e megsemmisítő rétegek nyújtanak táptalajt az őket megtermékenyítő Élet-magoknak.

Van pozitív üres is. Amolyan szünet féle. Olyan, mint a nyaralás, ami során a semmittevésből töltődsz fel. Olyan, mint az éjszaka, amíg állni hagyod a süteményt, hogy összeérjenek benne az ízek. Olyan, mint a délutáni szieszta, ami után újult erővel veted magad a színes estébe. Olyan, mint a kotlás, ami nélkül nem születne élet a megtermékenyített tojásokból. Olyan, mint a szinte észrevehetetlen pillanat egy ki-és belélegzés között. Olyan, mint az ezer év egy rég elfeledett kincs elrejtése és megtalálása között. Olyan, mint a csönd a kimondott szó után, amely alatt nem csak tartalma, de a jelentése is megtelepszik benned. Ez az üresség, ami körbeveszi a Mindent, ezzel keltve azt Életre.

Ott van a mosolyában,
A keze minden mozdulatában.
Mellbe vág az igazság,
De sohasem volt hazugság…
Csak álca, mi mögé elbújt,
S te végig tudtad
De hittél
Mert tanítottak rá
Hogy bízz
Mert mindenki jó,
De ha elolvad a hó…
Felszínre kerül az,
Mi ott van a lelkében,
De nem láttad soha a szemében.