!

Lélekveszélyben zóna

>!
Lali P
Lélekveszélyben

egy friss interjú a szerzővel, aki a feleségem :-)
(a cikk címe kissé hatásvadász, de aztán minden a helyére kerül)

https://www.femcafe.hu/cikkek/lifestyle/interju-biri-ma…

Kapcsolódó könyvek: Biri Magdolna: Lélekveszélyben

Biri Magdolna: Lélekveszélyben

Kapcsolódó alkotók: Biri Magdolna

>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Katica

Lehetséges útelágazások

Asszony gyermekével egy házban. Kelet-Európa. Középkor. Kisebb település. Keményen dolgoznak az emberek. Az apa egy háborúban elesett. Ketten maradtak. Tulajdonképpen nagyon szereti az édesanya a lányát – azt hiszem. Még sokszor a munkától is megkíméli, mert kicsi és vékony. Katica. Néha csak Bogárkának hívja.
Az a hír járja, hogy újra háború lesz. A helyzet elég kilátástalan, mert ebben az időben a nők is megszenvedik az erőszakot. Ezt jól tudja az édesanya.
A szomszéd faluból egy módos gazda – János – többször is viccelt már, hogy: „Nénémasszony! Ne adja másnak a lányát, jövök érte, ha eljön az idő.”
Az idő eljött. Ezért egy őszi napon az asszony összecsomagolja a holmit, még a kiskutyát is, s átviszi Jánoshoz. Aki, persze már tud róla. Nagydarab, és zsíros paraszt, de jó ember. Készül a lakodalmára, de azt is tudja, hogy az úrral jóban lenni nagyon fontos.
A kor törvénye ez (az első éjszaka joga), de valahogy mégis fáj mindenkinek. „Nénémasszony, maga vigye fel! Mégis egy asszony jobban tudja, mit kell mondani a jánynak.”
Szó nem esik út közben. Sötét van. Hideg. Farkasok. – Még csak el sem kísérte őket! – Mert nincs is hozzá jussa még. (Nem volt még meg az esküvő.)
Megérkeznek az udvarba. Kisebb, várszerű, kőből épült dolog. Át kell öltözni, megfürdeni. Fáradtság – félelem – elhagyatottság – bizonytalanság. Étel, ital van bőven. Az úr nem csúnya, nem gusztustalan, de ő is elég nagydarab. Mustrálja a lányt, valójában máshol jár az esze. Hadsereget kell gyűjteni, beszedni a dézsmát. Az asszony nem tetszik neki. „Miért nem az ura hozta?” Az asszony legszívesebben elvinné a lányát, de már nehéz visszacsinálni. Emberélet itt nem számít, fityiszt sem ér! „Na! Essünk túl rajta! Máskor formásabb ajándékot várok! Nem kicsi még ez a lány? Dolgozni sem fog tudni. Anyja szoknyája mellett még a helye! Na mindegy! Ti tudjátok!”
Az ölelés nem is olyan borzasztó, csak váratlan. A behatolás váratlan helyről jön. Nincs nagy fájdalom, nem is szakadt át a hártya igazán. Csak az a gusztustalan, nyúlós maradék. Lihegő, ütemes mozdulatok. „Hát túl vagyunk rajta!” – mondja az úr. „Ha akarsz, feküdj az ágy mellé, nekem pihennem kell. Aztán a hozományodat reggel kipótoljuk! Nőj nagyra, élj békében, és sokasodjon a családod!” Inkább teher ez a feladat az úrnak, mint öröm.
János jó gazda, jó férj is, mondhatni. Ha meg is veri tessék-lássék, nem fáj az senkinek.
Az anya is ott lakik sokszor. Néha átjár hozzá János. Nincs olyan nagy különbség köztük. János duplaannyi idős, mint a lány, huszonkilenc éves, az anya harminc valahány.
A lány nem lett terhes – nem. Ez nagy baj. A házasságból nem születik gyerek. Ebből a kapcsolatból nem, abból születne. Égő vassal hajtják el. Egy égő fogóval, de nem jól sikerül. Elfertőződik a hús, amit megégettek. Az anya hosszú szenvedés után meghal. Innentől nem is lehetne gyerek a házasságból, mert vége. A kapocs köztük megszűnt az anya halálával. Látszólag házasok, szexuálisan nem. A férfi két nőt szeretett. Az anyát és a lányát. Az anya nélkül nem megy. Nagyon sokáig már nem élnek, mert felgyújtják a falut, s ők benne égnek a házban. Éjszaka fáklyákat dobnak a zsúpfedélre. A menekülés: a holmikat mentik, nem az életet.

Miért történtek így a dolgok? Az úr útra készült. János nem gondolhatta alaposan végig, mit csináljon. Ha előbb esküvő, lakodalom lett volna, az úr elindul, s nem éri utol az urat csak hetek, hónapok múlva.
De addig az asszony nem asszony, amíg meg nem járta a férje ágyát.
De addig nem járhatja meg, amíg a földesúr nem látta.
De egy átmeneti korról van szó. Már sok helyütt kezd elmaradozni a földesúri első éjszaka jogának szokása.
De János fél. Kicsi még a lány, ő is látja. Nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Nagyszájú János nem vallhatja be, hogy fél ettől a dologtól! Úgy gondolja, ha már megjárta a lány az utat, úgyis mindent tud. János kifele erőszakosabbnak mutatja magát.

Két seb keletkezett Katicán. Egy testi a gyermeken, s egy lelki, az ébredező nőiségen. Ez utóbbi volt a súlyosabb. Az úr nem látta meg a nőt. Sebet ejtett a gyermeken testileg, s a nőn lelkileg.
Ezután Katica nem akart felnőni.
Szó nem esett a dologról. A „seb” egyre csúnyább lett, s amikor az ő megértése segíthetett volna, már csak fájdalom volt a lelke helyén. „Pusztuljatok mind! A gyerek is!” – Ezt kiabálta.

A munka gyógyító ereje segíthetett volna a fájdalmat feldolgozni, ha hajlandó felnőni.
Az anya egyébként sem élt volna sokáig. A gyereket nevelhette volna Katica. És akkor lett volna valaki, akiért érdemes élni neki is.

>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

A történetek életesszenciák. Emberek, csoportok, népek lényegét adják. Minden írva van, minden mondva van, csak nem hisszük el. Ilyen egyszerű lenne? Biztos, bonyolultabb az élet!

Avoli*

Avoli, a sellőlány a tengerek mélyén élt. Különleges kis sellőlány volt. Szép is, okos is, bátor is. Különösen a hangja és a haja volt elbűvölő.
Érezte is, hogy többre vágyik, másra, mint ez a világ. Gyakran felúszott a felszínre. Barátkozott az emberekkel. Hajókat kísért, élvezte a nap sugarait. Sokan szerették volna meghódítani a szívét, de valahogy mindenkivel volt valami kifogása.
Egy napon a haragvó hullámok hajóroncsokat hoztak otthona felé.
Óh! Már megint a büntetés! Atyám, a tenger ura úgy érzi, megint tennie kell valamit. Avoli haragudott. Szerette a hajókat.
Illetéktelen, aki idejön, tudja mit vállal. Aki illetéktelen, az lelje meg, amit keresett!
Avoli minden hajóroncshoz odaúszott. Megnézte a tárgyakat, embereket. Fájt a szíve értük. Most egy ifjú testét hozta a hullám felé. Fiatal, izmos. A ruháiból lehetett érezni, biztos nem szegény. Az ifjú egy pillanatra kinyitotta a szemét.
Óh! Hiszen, te élsz! És minden erejével a part felé taszigálta.
Mi lenne, ha az enyém lennél, csak az enyém? Én megmentelek, és velem laksz, csak az enyém leszel. Összetartozunk. Megtanítalak mindenre, amit itt tudni kell, s te is megtanítasz mindenre, amit ott tudni kell. Avoli döntött.

Narda a tengerek mágusa. Nardától félt a tenger népe. Palotája szikrázott. Türkiz, smaragd. Pedig Narda nem volt gonosz.
Én csak a gondolatokat teljesítem. – És ez elég volt, hogy féljenek tőle.
Avoli nem félt tőle. Ő gyakran eljárt hozzá. Narda úgy érezte, van, aki átveszi majd a tudását. Avoli büszke volt bátorságára.
De a tenger most felhördült. Avoli, gyermekem! Mit is akarsz hát? Én az energiáimat nem fecsérlem feleslegesen.– szólt Narda. Hova is tartunk hát? Kifelé vagy befelé? Tartsd kordában a gondolataidat!
Óh! Hogy is élhetne itt! Hogy is élhetne a víz alatt? – gondolta Avoli és elindult egy delfin barátjával a part felé. Hamarosan elérték a szárazföldet. Avoli gyönyörű hangján énekelni kezdett. Az ifjú felnyitotta a szemét. Meglátta őt a csillámló habok között. Óh! Hálás vagyok neked! Bárhová is mész, megkereslek.

A Nap felbukott, és világosodni kezdett. Avoli tudta, hogy el kell tűnnie. Az útja Nardához vezetett.
Segíts nekem! Őt akarom! Látni akarom, hol él!
És Narda megmutatta. Íme a palota! Király fia ő. Bársony és selyem. Szolgák hada. Uralkodás. Ez, ami körülveszi. Akarod őt, kicsi sellőlány? Hogyan?
Bármi áron! Bármi áron.
Ő jöjjön ide vagy te mész?
Inkább én!
Ne feledd! A szavad ne feledd! Adok neked lehetőséget. Lábakat. És elveszem az uszonyodat és cserébe a hangodat kérem. És néha megjelenek, ha hívsz.
Hogy fog hát megismerni a hangom nélkül?
Te a hangod vagy?
Nem, nem! De a hangom, a testem csilláma, a hajam, hozzám tartozik!
Újra kérdezem.
Nem, nem! Nem bánom! Legyen a tied! De ne feledd, az ígéretedet! Narda, és mit csináljak, hogy szeressen?
Hogy szeressen?
Ígérd meg, hogy szeretni fog!
Ígérjem meg? Mit adsz cserébe?
Hát most adtam a hangom.
Ne keverjük össze! Azt a lábakért adtad.
Neked adom, a…
Ne folytasd! Az nem kell. Add a hajadat.
De Narda, gonosz vagy! A két legfontosabb dolgot elveszed.
Gondolkozz! Narda nem gonosz. Nem vettem el, adtad. Visszaadom.
Nem, nem! Vidd a hajam! Úgyis megnő majd.
Mit kérsz cserébe?
Hát, hogy szeressen!
Ígérem, kicsi lány, jövök, ha hívsz, mert szükséged lesz rá.
Legyen!
A kis sellőlány elköszönt a környezetétől. Vidáman megérintve az emlékeit – búcsúzott. Hajnalban kiúszott a partra, s várta a Nap sugarát, amely átváltoztatja.
És Narda nem hazudott. A homokban a lába nyomai látszottak, hangja már nem volt. Végigsimította aranyló haját, de néhány centi múlva érezte, rövid. De boldog volt, mert tudta felkeresheti a királyfit. És tudta, a királyfi betartja az ígéretét, hálás lesz neki. Az udvarba könnyen beengedték. Bohókás gyermeknek nézték. Milyen kis helyes! Ügyes! Mindenki sajnálta, hogy nem tud beszélni. Ez nem volt igaz. Sokan olvastak a szeméből. Szerették őt. A halász. A juhász. A pohárnok. Őt viszont csak a királyfi érdekelte. De a királyfi nem tudott olvasni a szeméből. Ő az esküvőjére készült. A szomszéd birodalom királylányát készült feleségül venni.
Avoli érezte, valami bent nagyon fáj.
Narda! Mit csináljak?
Avoli! Ő egy királyfi. Ő a népét szolgálja. Használd még, amid van.
Nem, nem ilyen választ vártam tőled.
Pedig azt mondom, ami neked a legjobban kell.
Avoli kétségbe esetten próbálkozott. Úszott, bohóckodott. A királyfi minden alkalommal elmondta: Milyen hálás vagyok neked, hogy megnevettettél!
A halász azt mondta: Milyen szép vagy, és milyen jól úszol. Gyere, legyél a feleségem! Kiviszlek a tengerre, ott biztos jól fogod érezni magad.
A juhász is szerette. Az állatok között jó neked. Gyere közénk!
A pohárnok is kedvelte. Gyönyörű az ízlésed. Senki nem ért így a poharakhoz, mint te.
De Avoli nem akart közéjük tartozni. Az esküvő után vajon mi lesz velem?
Egyszer magához hívatta a királyfi. Óh, gyermekem! Úgy szeretlek. Te viheted majd a menyasszonyom esküvői fátylát.
Avoli érezte, ezt nem fogja tudni megtenni.
Narda, kérlek, segíts! Mit tegyek?
Te jól tudod. Narda mindig segít. Most többet is, mint kell. Nézz körül, kérdezd meg, ki akarta ezt! Dönts, de te dönts!
Ült három napon át a tengerparton. Nem törődött az apállyal, a dagállyal, nappal és esővel. A harmadik nap így szólt.
Visszamegyek. Narda, add vissza az uszonyaimat!
Igen? És ki mondja, hogy nem kéred hamarosan újra a lábad?
Komolyan beszélek.
Komolyan?
Igen.
Amikor a hangod és a hajad kértem, akkor nem beszéltél komolyan?
De igen.
Pedig nagy dolgokat kértem. Most még nagyobbat fogok.
Nem baj.
Baj? Az uszonyod, mint a tőr. Kapsz egyet. Az esküvő napján szúrd meg a királyfit és a királylányt. Vérük összefolyik a késen. Fuss a tengerhez! Visszakapod az uszonyodat.
Narda! Gonoszabb mágust soha nem hordott…
Erre senki nem kért téged. Erre te kértél engem.
Megkapta a tőrt, amelyet hosszú órákon át nézegetett. Hajnalban beosont a szobába és nézte a párt. A sárkány és a nagymedve megbízott benne. Önkívületi állapotban sújtott, de csak megsebesítette a királyfi karját. A vér végigcsorgott a karján, a királyfi felébredt és megismerte. Hát te voltál? Miért nem mondtad? A tőrt ugyanoda mélyesztette saját magának is a karjába. Nem is fájt. Vagy igen? És elindult a tengerpartra. Nem sietett. Tudta, lesz, ahogy lennie kell. Hamarosan elérte a vizet. Lábai engedelmesen uszonyokká változtak. Hamarosan visszatért. Már nem volt szép hangja és szép haja. De szép volt ő maga. Nem csodálták, hanem szerették.
A királyfit pedig a vállán ejtett seb minden pillanatban emlékeztette a szavára.

*A történetet egy nem testben élő tanító – Faron – mesélte el nekem médium segítségével.

A kép forrása: http://animalcraft.com/2013/10/18/mermaid-painting-for-…

4 hozzászólás
>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

A történetek kifejezik emberek, népek, csoportok sorsát.

Júdás – Pál*

A tizenkét apostol megszemélyesíti a tizenkét zodiákust. Júdás – a bika. Júdás, akit a nép árulónak nevez. Helyét Pál veszi át, az értékes áldozat. A torok a bikához kapcsolódik. A nyak, a torok, a bika szimbóluma. Teherhordó.

Az apostolokat látom Jézus körül. Együtt látom őket mind. Különböző alkatúak. Néhányan kilógnak a sorból. Júdás is. Tanult és módos. A többiek inkább egyszerűbbek. Ő az, aki sok nyelven beszél. Ő az, akit mindig elküldenek az ellenséghez is. Júdás szereti Jézust – talán a legjobban. Fáj neki, hogy Jézus láthatóan talán jobban szereti a többieket. Jézus szereti őt, de tudja, ha jobban szeretné, nem tudná feláldozni.
Júdás erejében meghűl a vér, és kicsap a fájdalom, mert csak azt látja, hogy neki kell megtenni, de azt nem, hogy senki más nem tudja. Az egyszerű Andrással, a vámszedő Mátéval nem értenének szót. De Jézus szeme nem tűr ellentmondást. Júdás elindul, teszi a dolgát. Minden sejtje sajog. Mert az ego tudja, mi vár rá.
Az alku könnyebben megy, mint gondolta. „Őrültek ezek? Elhiszik, hogy feláldozom őt, akit magamnál jobban szeretek? Vacak, mocskos pénzért?”
Visszatérve a gecsemáni kertbe, mindenki azt várja, Jézus megcsókolja Júdást. Miért pont csók, miért ölelés? Azért, mert még: „Jussom van a végső öleléshez!” S azért, hogy akinek szeme van, és füle van, értse meg! Nem elég rámutatni: „Az, az ott, az a szakállas!” Jézus felemelkedik és megöleli Júdást. Júdás megérti, ezért élt, de ennek ára volt.
Júdás visszaviszi a pénzt a farizeusokhoz, mind az utolsó fillérig. Megszabadult a pénztől. És felakasztja magát, mert az ego megtette, amit meg kellett tennie. Nem öngyilkosság. Áldozat. Mert befejeztetett. Apostolként nem fogadnák el.
Az emberek szemében az áruló. Jézus szemében a legnagyobb. Az, aki teszi a dolgát. Előre megy, utat csinálni. Ők maradnak együtt.
Utat úgy is: helyére Pál lép. Bika ő is. Sátorkészítő. Farizeus. Gyűlöli Jézust és a keresztényeket. Tűzzel-vassal irtja őket.
Damaszkusz felé tartva találkoznak. Jézus: „Pál, miért üldözöl? Meg tudod mondani, miért?” Ez Pál életének kérdése. „Mert szeretlek.” „Akkor szolgálj, ne üldözz!” Ekkortól ő a 12. apostol. Nevet változtat. Saulból Pál lesz. Az ő neve fennmarad. Leveti múltját, ami igen nehéz.
Júdás – fiatal, telt arcú.
Pál – beesett, redőzött arcú.
Pál csoportokat alakít ki, ők a követők. Másként tanít, mint a többiek. Tanít, hogy tanítsanak. Az Ige itt maradjon, az Ige magasra szálljon! Az erő a kötelék, a szeretet a tisztulás.
Timoteus: követő, írnok. Megteszi, amit Pál nem tud. Pált elfogják. Timoteus leveleket hord, tanításokat visz. Mindig nagy tanításokat tartalmazó iratokat. Valakihez szól, valamilyen problémára. Ha valahová megérkezik, Pál megtanulja a szokásokat és a nyelvet, és ő választ maga köré embereket.
Ő az, aki megmutatja, hogyan kell szembeszállni a hatalommal. Elfogják. Római. Kérheti, hogy bírót nevezzenek ki. Értékes áldozat. A hozzá láncolt fegyőrt is megtéríti. A hatalom azt hiszi, fogoly. Teszi a dolgát. Fogoly a hatalom embere. Ennél szorosabb köteléket nem csinálhatnának.
Eljön az idő. Feje a porba hull. De Timoteusz, Titusz, a tanítványok feje nem hull. Nyugodtan hal meg, mert amit kellett, megcselekedte. Befejezte Júdás, és a saját történetét is. És elindította útjára a szárba szökkenő magvakat.

* A történetet egy nem testben élő tanító – Faron – mesélte el nekem médium segítségével.

>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

A történetek kifejezik emberek, népek, csoportok sorsát.

Ruth története*

Palesztinában rettenetes szegénység, éhínség tört ki. Ezért sokan elhagyták hazájukat. Családjukkal termékenyebb vidékre menvén. Így tett Naomi, férje és két fia is. Moáb völgyében telepedtek le, ahol a helyi törzsek befogadták őket. Keményen dolgoztak és becsületesen éltek.
Fiai sudár termetű ifjakká lettek, és feleségül moábita lányokat vettek. Orpát és Ruthot. De hidd el, a szegénység itt is megjelenik! A kór látogat, mert tanít. És a család férfi tagjai sorban meghaltak.
Naomi úgy döntött, hazatér szüleinek a földjére életét kilehelni, öreg napjait megélni. Menyeinek megmondta szándékát, és kérte, távozzanak, menjenek vissza a saját népükhöz. A két lány kétféle utat választott. A barna hajú Orpah hazatért övéihez. A biztonságot, a megszokást keresve, s egy új férjet remélve. Ruth, a szőke hajú, anyósával maradt. A számára új világ felfedezését választván. A két nőnek nem volt könnyű a helyzete. Az út során számtalan nehézséggel, megpróbáltatással találkoztak, mígnem hazaértek.
Betlehem a hely, mely megtartotta őket. Ám hiába gazdagodott Palesztina, ebből Naomi mit sem érzett. A helyzete nem volt sokkal könnyebb az övéi között sem. Ruth eljárt kalászt szedni a földekre, ahol súlyos megpróbáltatásokban részesült. A kalászszedők abban az időben és azon a tájon koldusnak számítottak. Ráadásul idegen – idegen törzsből jött. „Mit keres ez itt nálunk?”
Igazán nem mondhatni, hogy könnyű sora volt. De Ruthnak jó volt a szeme és szorgalmasan gyűjtögetett. Kettőjük helyett is dolgozott.
Egyszer meglátta őt egy férfi. Boaz. És megakadt rajta a szeme. Ruth, elmesélte Naominak a történteket, aki érezte, hogy élete alkonyához ért, ezért azt mondta neki: „Egyetlen módon rendezhetjük a sorsodat, hogy halálom után itt maradhass, ha Boaz elvesz feleségül. Közel az ünnep. Öltözz fel szépen! Fésülködj meg, és mikor pirkad a hajnal, bújj a takarója alá. Jelezvén: szolgálója vagy.” Ruth nem nagyon értette, miért kell ezt tennie. Ezt feléjük úgy hívták: ágyasa. Ehhez neki nem sok kedve volt, bár a férfi tetszett neki. De Naomi elmagyarázta: „Lányom! Te, aki a fiam felesége vagy, higgyél nekem! Számunkra ez az út.” „De ez megalázó” – válaszolta Ruth. „Megalázó. Ha annak tekinted. Ha elfogadod népünket, szokásainkat, férfiainkat, hitünket, tedd, amire kérlek!” Ruth ment és igyekezett nem csak testét, de szívét is ünneplőbe öltöztetni. S a férfival hált, akit Boaznak hívtak. És nem gondolkozott, csak tette a dolgát.
Boaz pedig megnézte a nőt. Immár háromszor. Látta őt dolgozni, érezte testének melegét, s nappal megnézte mosolygó asszonyként. S azt mondta: „Igen. Téged kerestelek, mióta élek. Elfogadlak, befogadlak. Részem leszel, és a népünk része leszel. Hozd hát a népedet, a testedet és add a gyümölcsét! Mert tudom, hogy a gyermekeink szépek, erősek lesznek.”
És így is lett. De Ruthnak nem volt könnyű az élete. Sokszor gondolt szüleire, testvéreire. Érezte hiányukat. Mégis boldog volt, mert érezte, hogy méhében gyökerezett a jövő. Megtette, amit tennie kellett, amit a szíve diktált. Dávid nemzedékének ősei így megláthatták a napvilágot. A dolga tehát elvégeztetett.

* A történetet egy nem testben élő tanító – Miyuri – mesélte el nekem médium segítségével.

5 hozzászólás
>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Életemben volt másfél év, amikor médiumon keresztül kommunikáltam nem testben élőkkel. Egyrészt segítettünk olyan lelkeknek, akik haláluk után valamiért elakadtak, s fontos volt számukra, hogy valaki beszéltesse őket, másrészt kapcsolatba kerültünk nem testben élő gyógyítókkal, tanítókkal. Általuk érkezett hozzánk több történet is.
Salamonról az ismert történetet csoportunk vezetője mesélte és értelmezte a következőképpen:

Történet Salamonról

Natan próféta Dávid király mellett működött közre abban, hogy utódai között Salamon legyen a király. Salamon, Dávid és Betsabe fia, az ígéretes kiválasztott.
Salamon már király volt, amikor Isten hírnöke megkérdezte: „Mit kívánsz, ó király?”
És Salamon nem pénzt, hatalmat, és sikert óhajtott. Azt válaszolta: „Óh, uram, bölcsességet kérek, hogy a népemet ezzel szolgálhassam. Mi más kellene egy uralkodónak, mint bölcsesség? Óh, Uram, mi mást kívánhatna egy uralkodó, aki népét szolgálni akarja, mint bölcsességet, amely népe és saját maga javára is válik?” Az Úr azt válaszolta: „Jól választottál Salamon, mert ez egybeesik az emberek, a te és az én kívánságommal.”
És Salamon nagy király lett. Bölcsességéért szerették és tisztelték.

Egyszer két asszony érkezett hozzá. „Óh, uram tégy igazságot! Ez a nő egy házban él velem. Gyermekünk született mindkettőnknek. Fiú. Néhány nap elteltével. Szépek voltak és egészségesek. És mi tápláltuk őket tejünkkel és szeretetünkkel. De ez a nő hanyag és meggondolatlan. Egy éjszaka ráfeküdt a gyermekére és halálra nyomta őt. De tettének súlyát már nem tudta elviselni, ezért gyermekét kicserélte az enyémmel. Óh, uram, hidd el, így történt. Én ilyet nem teszek. És megismerem a saját gyermekem. Tégy, kérlek igazságot, és add vissza a fiam, mert ez a másik nem adja! Én egészséges fiúgyermeket szültem, jussom van hozzá. Ő pedig vállalja tettét és temesse el békében a gyermeket!”
„Hát te?” – kérdezte a másikat Salamon.
„Uram, nem tudom, mit mondhatnék” – szólt a másik. „E gyermek az enyém. Az én testemből való. Az én szeretetem táplálta. Nem érti sem a fejem, sem a szívem, amit a másik nő, elvakult mérgében, felém hajigál. De megértem, hogy fáj a gyermeke elvesztése, s ígérem, hogy segítem a fájdalma csillapításában.”
Salamon nézte a nőket, majd azt mondta: „Két asszonynak volt két egészséges fia, mert ők anyák. Most egy gyerek van és két asszony. Tegyétek hát középre a gyermeket és vágjátok ketté!”
A tömegben néma csönd lett. „Salamon, a bölcs király tán megőrült?” Nehezen mozdultak a katonák, de a gyereket mégis a két nő közé helyezték, s lassú mozdulattal elindult a bárdos, hogy végrehajtsa az ítéletet.
A nő, akinek a karjából kiragadták a gyermeket, felsikoltott. „Ne, uram, ne tedd, neki adom!” Majd hosszú csönd után: „Legyen az övé. Csak legyen.”
A szóvivő első nő szemében villant a birtoklás, az önösség szikrája. Mohó vággyal karjába ragadta a gyereket. A tömeg felsóhajtott: „Így legyen!”
De Salamon megszólalt: „Állj meg asszony, aki nem anyja vagy a gyermeknek és add vissza őt oda, ahová tartozik. E gyermek nem az anyai érzéseidet teljesítené, hanem a dölyfösségedet, a nekem igazságát, a férjedhez fűződő kétes kapcsolatodat. Add vissza és tanulj tőle! Tanulj a nőtől, aki az anya. És menjetek haza és lakjatok együtt továbbra is! És nézd nap, mint nap, mindaddig nézd, amíg villás farkú kígyónyelvedet látod. Ha a fájdalom, ami benned van, már nem felé irányul és nem gyűlölet formájában jelentkezik, akkor tudd, hogy megérkeztél. Haza. Akkor foganj gyermeket! Akkor hordd, szüld és neveld e világra, mert ez a gyermek, mely kilehelte lelkét melletted, érted tette azt.”
„Te asszony pedig a gyermekeddel menj haza és tanuld meg megvédeni magad és fiad a gyűlölet szikrájától! Mindaddig ne költözz el a háztól, ameddig félsz tőle. Ha már szereted, és maradni akarsz, akkor vedd a batyut és menj, mert ez a te leckéd.”

Az emberek nem egészen értették, mi történt, de érezték a bölcsesség biztonságos melegét. És tudták, így, ily módon kell dönteni.
És Salamon visszavonult és hálát adott az Úrnak, hogy a nehéz helyzetekben nem hagyja őt egyedül, mert tudta, hogy e döntésben benne volt az Úr segítsége és az emberek hite. Mert így működnek a jó döntések.

És Salamon sokáig nagy király volt. Templomokat épített, mert a templomok építése során az emberek a Teremtőre gondolnak. Érzik hatalmasságát. És eközben munkájuk után fizetséget kapnak. Ez tehát jó. Nőtt a gabona, hízott a jószág. Salamon bölcs király volt, de eljött az idő, amikor Salamon elfelejtette, hogy bölcsessége a Naptól kapja erejét, és a gyökereket szolgálja. Azt hitte, Salamon, az Salamon. És salamon kis betűvel, pogány nőket vett feleségül és bálványokat imádott és imádtatott. És birodalma és emberei elindultak a szétforgácsolódás irányába.
Natan a próféta meglátta a lehetőséget. Az Úr megadta a bölcsességet Salamonnak. De Salamon, az ember elvétette az utat. Mert kilépett az egységből és belépett az önösségbe.

Hirdetés
>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Gondolatok a szeretet témakörében

A szeretethez elengedhetetlen önmagunk szeretete, ismerete.

Meg kell mutatni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
Amivel, akivel eggyé fogunk válni, meg kell ismerni! Türelmet, alázatot, figyelmet igényel. A szeretetben nemcsak odavetjük magunkat, mint egy koncot. Megnézzük a másikat – elfogadó módon. Nem mondhatjuk: „Ha behúzod a dühös csápodat, akkor szeretlek.” – Ez nem működik. Milyen a másik? És az énem hogyan tud illeszkedni hozzá? Ha már részben, az is nagyon jó.
Itt nincs szó önfeláldozásról. Az nem jó a másiknak. Az alamizsna nem szükséges. Ő is azáltal nő, hogy értékes kincset kapott. Ehhez tudnunk kell, hogy mit vagyunk képesek adni, úgy, hogy helye legyen ott, akkor. Kicsi villanásokra megy. Átjárja az ember belsejét.
Ha van türelem, alázat, megértjük, hogy belül egyek vagyunk. Ezt finoman meg kell tapasztalni. És idővel ez a szeretet lesz a lényeg, mely összeköt a világban lévő dolgokkal. Ez az élet. Nem tudunk többet adni és kapni, minthogy ezt megtapasztaljuk. Ehhez kapkodni nem lehet. Bizony, rá kell szánni az időt, figyelni kell.

A szeretet: elfogad és ad. Talán jobban a női szerelemhez hasonlít. A nő elfogad, és közben adja magát, és a beteljesüléskor kirobbanóan kiáramlik. Vagyis eggyé válik. Minden szeretet valamilyen szintű eggyé válás. Ez nem a véletlen műve. Ezt, bármilyen furcsa, tanulni, gyakorolni lehet, kell. Szerethetjük a természetet, embertársainkat, a kozmoszt…

A szeretet tudás nélkül keveset ér. Együtt viszont bölcsességgé válik. Nincs is külön. Bölcs szeretetté. Tudatos szeretetté. Együtt jár vele – felelősség. Saját magunkért, a környezetünkért és a kozmoszért. Igen, felelősek vagyunk a dolgokért. Ezt hozza meg a tudatosság. És persze rögtön mögötte a megbocsátás. Hibázni rengeteget hibázunk.
Ha hordozzuk a hibákat, és nem bocsátunk meg, a múltban fájunk, és kivetítjük a jelenre.

>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Családi batyuk

A családi batyukról beszélgettem egyszer egy nem testben élő segítővel, akiről tudtuk, hogy Magyarországon élt szép, hosszú életet utolsó testesülésében.

Segítő: A családi hagyatékokat fel kell dolgozni! Amiket mi batyuknak hívunk. A tudós világ nem tudna mit kezdeni vele! Ez nem csak öröklődés. Kocsonyássá sűrűsödött rezgő energiakörök, amelyek beleszövődnek egy-egy család kapcsolati szövedékébe. Ehhez nem mindig kell itt maradó lélek. Ebben több megnyilvánulási forma létezik.
Ha valaki itt marad – láthatatlan, de jobban érzékelő mivoltában –, jobban befolyásol, mert nincs tudatában ennek a nem hasznos voltának. Természetesen segíteni szeretne a maga módján. És van, hogy segít is. Jobb lenne azonban, ha kinyitná a szemét, saját magán segítene, tanulna!
Magdi: Miért maradnak haláluk után a föld közelében a lelkek?
Segítő: Mi okozza a maradást? Elrendezetlen dolgok. Félelem a számonkéréstől. „Nem akarok én már tanulni.”Kíváncsiság: „Megsiratnak ezek engem?” Tudatlanság: „Hová is kéne menni?”
Aki már marad, onnan elrugaszkodni bizonyos értelemben nehezebb.
Magdi: Említetted, hogy nem csupán az itt maradó lelkek nehezítik a családi batyukat.
Segítő: Vannak még asztrál maszatok is. Egy szerepünket, vagy maszkunkat hátrahagyjuk. Egy-egy lemarad, s önálló életet él. Körülbelül úgy, mintha egy távollévő rokonra emlékeznénk ilyenformán: „Óh! Az a jóságos Sándor bácsi!” Holott ő nem csak a jóságos Sándor bácsi. Mert a jóságos nem kocsmázna, nem verné a feleségét. Többnyire nem a jóságos Sándor bácsi az, ami belőle marad. A többség arra ügyel, hogy azt vigye. Olyan lenyomat, vagy kép, amit a földiek akarnak idevonzani, megtartani. „Ha annyira kell, itt hagyom!” Egy viaszpecséthez jobban tudnám hasonlítani.
Magdi: Arról már beszéltünk, hogy az itt maradó lelkek vagy lélekrészek nehezítik a családi batyukat. Mi történik, ha távoznak, s feldolgozzák megélt életüket?
Segítő: Az itt maradók, majd távozók olyan értelemben megkönnyítik a dolgot, hogy olyanná válnak számotokra, mintha fényképet hagynának itt. Ha sokat nézegetitek, megjelenik az érzet.
Magdi: Tehát valamelyest hozzáférhetővé válik egy-egy család számára az, amit egy távozó lélek élete feldolgozásával megszerez. (Bólintás.)
Mondtad, ha valaki már a zónában maradt, onnan elrugaszkodni nem könnyű. Nekünk is vannak ilyen tapasztalataink. Tudsz segíteni abban, hogyan tudjuk segíteni a zónában rekedt családtagokat a távozás mellett való döntéshez?
Segítő: A tárgyaknak komoly rezgése van. Fénykép, zsebkendő, egy ékszer. Nektek is jó, hogy úgy mondjam, a távozóknak is. Kifejezi – a távozók részéről is – „itt hagytunk valamit, emlékeznek ránk. Építettünk, alkottunk.” És nagyon fontos – nem első sorban a már eltávozottak – a még zónában lévők miatt. Hogy lássák, nem egy futószalag munka folyik: felültetitek őket egy sebesvonatra. Érezzék, hogy fontosak, hogy beszélgetni akartok. És így könnyebb megnyílniuk. „Hibáztam, vétkeztem, és látom, hogy annak most mi a következménye.”
Magdi: Értem, s köszönöm. Neked volt valami, amit úgy láttál utólag, hogy hibázás volt? (Bólintás.) Beszélnél arról, hogy mi volt ez?
Segítő: Hibáztam, amikor mindig a távollevő fiamra vágytam, s nem tudtam megölelni azt a fiamat, aki ott volt a közelemben. Hibáztam, amikor nem tudtam megölelni a feleségét. Ha akarod tudni, lenéztem őt. Kicsit akarattal. Talán, hogy nagyobbnak látsszam. Hogy ne kelljen elmondani, hogy milyen nyomorúságosan éltem a háború után. S itt hagytam tulajdonságaimból egy adag fölényt, az intellektus fölényét.
Magdi: Beszélnél arról, hogyan kapcsolódnak a lemaradó részek az itt maradókhoz, s hogyan lehet feldolgozni ezeket a „batyukat”?
Segítő: Kell egy rezgő azonosság. Be kell azonosítani. Itt maradt, de nem véletlenül kapcsolódott hozzám. El kell ismerni, hogy bennem volt, mert egyébként nem lehet szabadulni tőle. És felismerni, hogy zavar. „Zavarja a boldogságomat. Az enyémet.”
És innentől különböző utak léteznek. „Na még egy kicsit, de aztán, nem akarlak többé!” „Sem én, sem a gyermekeink már nem kérjük, hogy itt legyél! Jó volt, hogy itt voltál, de most már nem akarom, hogy maradj!” Lehet szépen, lassan is: „Szél hozta, szél vigye.” Vagy pl. lehet átalakítani is. „Fölény! Legyél simogató tudás!”
Néha még meg kell kérdezni: „Te fölény! Nem lehet, hogy mégis visszaosontál?”
Lehet új módszert is kitalálni.
Amivel te megküzdesz, a gyermekeidnek már nem kell.
Magdi: Köszönöm szépen!

6 hozzászólás
>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Élettudatosság

Miben más egy-egy élet? Élettudatosságban.
Van, hogy valaki az elé táruló feladatok megoldását teszi csak – és nem kérdez. Ekkor még csak környezettudatosnak sem mondható. Ki hibáztatható, ha valami nem jól alakul? A környezete, az élete, a nemzete.
Azok, akikben feldereng a megértés, a megérzés, az isteni tudatosság szikrája – azok felelősséget vállalnak a környezetükért. „Jóllehet a háborút nem én okoztam, de bizonyosan nem véletlen, hogy benne vagyok. Haragos, viszályos gondolatok – enyém is.” „Gondolj szépeket!” – Nem könnyű. Bajban, viszályban szépet gondolni. Mosolyogni. Igen. Ez az ember egyik feladata. Megérteni, hogy a haragvásom okozta azt, amiben vagyok, s a mosolyom okozza majd a tündöklést.
Könnyebb általában magyarázatot gyártani, mint mosolyt fakasztani.
A tudatos ember mindig felelős. Lehet, hogy még nem boldog, de vágya van. S ha még nem az, tudja, hogy tehet érte, hogy boldog legyen.

>!
Magdala IP
Lélekveszélyben

Mit jelent a szabadság?

A földi életben: Kibújni a dolgok alól.
Visszatekintve ezt jelenti a szabadság: Leéled a hetven évedet. Megéled a helyzeteket. A lehető legszebben éled meg.