!

Kreatívírás zóna

>!
Password
Kreatívírás

#28 A három kismalac

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három kismalac.

A három kismalac boldogan éldegélt egy téglaházikóban. Legkedvesebb szomszédjuk az építkezési vállalkozó farkas volt, aki a szívén viselte a három kismalac biztonságát. A malackák mindig nevettek az aggodalmán, azt mondogatták: „jól tartanak a falak, farkas, ide bizony senki nem jön be, akit mi nem akarunk beengedni”.

Hitte is ezt a farkas, meg nem is, de azért körbe-körbe járogatta a téglaházikót, hogy tényleg rendesen tartanak-e a falak, nem kell-e valahol kijavítani őket. Kapart egy kicsit itt, kapart egy kicsit ott, de mindent rendben talált.

A malackák így éldegéltek tovább, egészen addig, amíg kettőjüknek eszébe nem jutott, hogy jó-jó a téglaház, de eléggé rideg, ők bizony arrébb költöznének egy otthonosabb házikóba.

Elbúcsúztak testvérüktől, és kinéztek maguknak egy békés mezőt, ahol reményeik szerint felhúzhatják az otthonukat. Nem nagyon értettek az építkezéshez, ezért szóltak az ezermester farkasnak, hogy segítsen nekik összedobni egy szellősebb lakot, mint amilyen a téglaház volt.

A farkas deszkából készült kalyibát épített nekik, amibe örömmel beköltöztek. A két malacka vígan volt hetekig, amikor egyikük gondolt egyet, hogy márpedig ő is megpróbál egyedül élni. Fogta magát, és továbbállt.

Egy kis tisztást szemelt ki magának, ahol letelepedhet. Nézegette a helyet, próbálgatott valamit építgetni, de sehogy nem sikerült egy házat felhúznia. Szólt a farkasnak ő is, hogy dobjon már össze neki valami kis kuckót. A farkas húzódozott, közben elege lett az ingyenmunkából, de ezért csak-csak gyorsan összecsapott a malackának egy kunyhót szalmából.

A malacka ennek is örült, beköltözött, és vidáman éldegélt.

Így múlatták az időt a kismalacok külön-külön, más-más házikóban. Telt az idő, eltelt egy nap, eltelt két nap, eltelt egy hét, eltelt egy hónap, egy év, és szörnyen unatkozni kezdtek.

– De boldogok is voltunk, amikor a testvéreinkkel éltünk! – sóhajtozták külön-külön. – És akkor voltunk a legboldogabbak, amikor jó anyakocácskánkkal éldegélhettünk!

Szomorkodtak, sírdogáltak, és egyszer csak a téglalakásban élő kismalac nem bírta tovább, kijött egy reggel, nézegette a téglaházat, és azt mondta: „ez a nyavalyás ház az oka, hogy elhagytak a testvéreim”! Nem mondott többet, csak a vakolókanállal, kalapáccsal elbontotta az egész téglaházikót. Amikor végzett, elment a deszkakalyibában lakó testvéréhez.

– Romboljuk le a te kalyibádat is, és költözzünk vissza jó anyakocácskánkhoz! – mondta neki. A testvér ráállt, lerombolták a deszkakalyibát, és közösen felkeresték a harmadik kismalacot.

– Romboljuk le a te kunyhódat is, és költözzünk vissza jó anyakocácskánkhoz! – mondták neki. A harmadik testvér is elfogadta az okos szót, és szétbontották a szalmakunyhót, majd a csapat felkerekedett, és hazament anyakocácskájukhoz, aki örömmel fogadta őket, és máig boldogan élnek, ha hurka nem lett belőlük.

>!
Orosz_Adél P
Kreatívírás

#28

Erősen gondolkodtam, hogy mit is kéne tennem, de aztán kimásztam a nászágyból és óvatosan lépkedve kisettenkedtem a szobából, amíg a férjem a fürdőszobában matatott. Útközben felvettem egy fátylat, de már nem tudtam elbújni, a férjem kijött a fürdőszobából és komoly tekintettel visszahátrált a bálterembe, úgyhogy én is kacarászva visszahátráltam, egészen addig, amíg összesimulva táncolni nem kezdtünk. Aztán egy pap szétválasztott minket és a komornám finom mozdulatokkal kiráncigált a teremből. Mire kihátráltam a palota lépcsőjéig, már a királyfi, a férjem, akitől éppen elváltam, ott várt egy fehér ló mellett. Felugrottam a lóra, ő pedig mögém pattant, és a csodás paripa visszaügetett az erdőbe. Egészen addig, míg egy üvegkoporsóhoz értünk. Kicsit megszeppenve, de belefeküdtem, és a frissen elvált exem egy búcsúcsókot lehet a számra, aztán a hirtelen előkerült 7 kis ember a vállára rántotta az üvegkoporsót, és szörnyű rázással cipelni kezdtek. Annyira ráztak, hogy egy hirtelen döccenésnél félrenyeltem az almadarabot, amit a fogaim közül piszkáltam ki a nyelvemmel. El is ájultam ijedtemben. Végre letettek, és nagyon sírtak a kisemberek, aztán kiszedtek az üvegkoporsóból és rázogattak, meg a nevemet kiabálták, de nem mertem megmozdulni. Úgyhogy otthagytak, és ahogy hallottam, elmentek dolgozni. Mikor végre egyedül maradtam, felkeltem, de előbb felszedtem a földről egy almát, amibe valaki már korábban beleharapott, de a többi része még jónak tűnt. Aztán jött egy elég csúnya nénike és neki adtam az almát, bár szabadkozott és próbálta rám tukmálni, de végül elfogadta és beletette a kosarába, aztán elhátrált. Én meg behátráltam a házikóba mögöttem. Kipakoltam a konyhaszekrényből az edényeket és alaposan összezsíroztam őket. Amikor végeztem, a seprűről port szórtam a lakásba, és összegyűrtem az ágyneműket. Mire ezt is befejeztem, éppen behátráltak a törpék a házba, én meg sietve eléjük raktam a tányérokat. Ügyesen felöklendezték az ételt a tányérba, én meg összegyűjtöttem egy nagy fazékba és feltettem a katlanba a tűz fölé. Aztán eloltottam a tüzet. A törpék segítettek a fazék tartalmát szétválogatni és kiszórni a veteményeskertbe, a maradék vizet meg betöltöttük a kútba.
Hanyattfeküdtünk az ágyakban és addig maradtunk benne, míg ki nem simult a lepedő. Akkor kimásztunk.
A törpék nagyon örültek és körbetáncoltak, én meg lefeküdtem a padlóra, ők pedig rázogattak és a nevemet kiabálták. Elővettek egy fésűt és a hajamba tették, én meg egy idő múlva kivettem, és odaadtam egy öregasszonynak, aki éppen a ház előtt bámészkodott és fésűket árult. Mondtam neki, hogy ajándék, erre ő is mondta, hogy ajándék. Nem volt nagy szókincse. Végül elhátrált, én meg megint megcsináltam az egész házimunkát az edényzsírozással meg a lepedőgyürködéssel és porolással együtt, egészen addig, míg jöttek a törpék, szétválogatni az ételt. Visszaraktam egy nyúlra a bundáját, és beletömködtem a beleit, meg visszatekertem a fejét a helyére. Láthatóan jobban érezte magát, még a lábamhoz is dörgölőzött, aztán elengedtem.
Ezt követően lefeküdtünk megint lepedőt simítani.
Felkelt a nap és felvetettük magunkat az ágyból, utána a törpék megint táncoltak, én meg lefeküdtem a földre, ők meg rázogattak és kiabáltak. Aztán rám adtak egy fűzőt, amitől sokkal karcsúbbnak látszódtam, és elmentek. Én meg felkeltem és ott volt az öregasszony. Mivel elég kövérkés volt, neki adtam a fűzőmet. El is vitte. Furcsálltam, hogy mennyi idegen vénasszony járkál errefelé.
A furcsállásból aggodalom végül szorongás lett, aztán fejvesztve kihátráltam a házból és bokrokba meg ágakba gabalyítottam a ruhámat, míg csak az összes szakadás el nem tűnt belőle, én meg fejvesztve rohantam hátrafelé. Beleütköztem egy vadászba, aki azt mondta, hogy fussak és nagyon csúnyán nézett. De nekem senki ne mondja meg, hogy mit csináljak, úgyhogy a vadásszal nagy egyetértésben elhátráltam a palotáig, ahol a mostohaanyám lakik. Szörnyen éreztem magam, ezért inkább összeszedtem a vizet a padlóról és vödrökbe gyűjtöttem, és mindenfelé port meg koszt szórtam szét a kastélyban, aztán behátráltam a szüleim szobájába, ahonnan kihátrált a mostohaanyám friss válási papírokkal, miközben az apámra bazsalygott, aki nagyon szomorú volt, mert éppen visszahozták az anyámat a temetőből, aki nagyon kedvesen megsimogatta az arcomat, és azt mondta, ne féljek, nem vagyok hibbant!

>!
Helie
Kreatívírás

#28
Hófehérke és a herceg már megint veszekedtek. Lassan már minden nap így telt el a palotásban és Hófehérke úgy érezte, hogy tönkrement a házassága, ezért úgy döntött, hogy másnap megszökik. Este kötelet font a lepedőkből és úgy ereszkedett le a palota oldalán ami már csak azért sem volt gyanús, mert hónapok óta külön szobában aludtak a férjével. Hófehérke amint leért szaladt az erőbe. Órákon keresztül ment, míg végül talált egy kunyhót. A kunyhó látszólag üres volt, mégis szép tiszta, és még étel is volt az asztalon. Ezért Hófehérke evett a levesből, aztán lefeküdt aludni. Délután nagy ricsajra ébredt és hirtelen hét törpe állt meg előtte. Mind dühösek voltak, mert hívatlanul tartózkodott a kunyhójukban, de Hófehérke elmesélte nekik, mennyire tönkrement a házassága a herceggel. A törpék megsajnálták, és úgy döntöttek maradhat, amíg csak akar. Így élt Hófehérke a törpék kunyhójában.
Egy szép napos reggelen, úgy gondolta,elmegy virágot szedni az erdőbe és azzal fogja feldíszíteni a fát. Gyanútlanul sétálgatott aztán hirtelen puskalövést halott maly léptek zaját. A Vadász jelent meg és elkapta Hófehérkét, hogy a gonosz Királynő elé vigye.
Hófehérke nagyon felt, hogy mi less vele, hiszen olyan jól megvolt a törpéknél, ostorozta magát, miért Kellett elmennie a viágokért? Ha nem megy el akkor nem talál rá a Vadász és nem viszi a Királynőhöz, de sajnos nem így történt.
Amikor a palotába értek a Vadász belépett a trónterembe maga után vonszolva szegény Hófehérkét.
-Úrnőm! Végre megtaláltam Hófehérkét!
-Ó- A királynő csak ennyit mondott. Gonosz zöld szemével végigmérte Hófehérkét. Látta rajta, hogy a házassága csúf nyomott hagyott rajta. Hát valóban igazat szólt a tükre reggel. Viasszaemlékezett:
Hajnalban kelt és már hónapok óta nem járt varázstükrénél, nem is tudta mit vár, hiszen Hófehérke százszorr szebb. Valamiért mégis próbálkozott.
-Tükröm tükröm mondd meg nékem ki a legszebb e vidéken?
-Szép vagy szép vagy ó királynő, nálad nincs szebb senkisem.
A Királynő megrökönyödve hallgatta a tükröt és nem hit a fülének, de most, most már hisz. Végre, ő győzedelmeskedett.
Végül megkönyörült a meggyötört Hófehérkén és szabadon enedte.
Hófehérke pedig visszatért a törpékhez. Így élt végül boldogan…

>!
Orosz_Adél P
Kreatívírás

#27
Nyegesedő homok és csivalló tenger
poszol, csetér előttem minden reggel,
mikor a sertes parton csendben ülve,
zsopolyos kávém kramos ízébe merülve
elnéztem a csupa paracs napfelkeltét
akor is tudtam, hogy farcos emlék
lesz ez is, mint a többi csupha perce,
míg van és nincs között teng az ember lelke.

>!
Password
Kreatívírás

#27 Nemesb!

Ha bolygódat járod,
Három szíved dobban,
Nyolc karodat tárod,
Egyre jobban, jobban!

Büszke hazád egén,
Fenn szárnyal a dalgran,
Otthonod hűs jegén,
Nátrium lang halkan.

Szerkecs önti lelked,
Dérkés nyugalomba,
Sorsod vájja lepked,
Honfi, surra korba.

Így csíl a hazád,
Gondolj a szirkunra,
Szüksége van rád,
Segítsd nyugalomba!

>!
cseri P
Kreatívírás

#8

– Foglaljon helyet, Gabriella. Tudja, miért van itt?
– Sejtem, Uram…
– Megrovásban kell részesítenem. Egy héten belül a második megtestesülés. Ez szabálytalan.
– Csak két perc volt, Uram. Sajnálom! Az idegeim… felmondták a szolgálatot. Hetven éve őrzöm a vén nyanyát, és még mindig ilyen helyzetekbe hoz! Talán az ágyhoz kellett volna kötöznöm reggel. Bár a megtestesülést akkor sem úsztam volna meg, de az infarktust igen. Ha ember lennék, már rég nem lennék az élők sorában.
– De maga nem ember, Gabriella. Különben sem vagyok híve az ilyen gondolatkísérleteknek. Nos, bár a megtestesülés miatt meg kell rónom, a feladatot kiválóan elvégezte. Remélem, nem jut eszébe…
– Dehogy, Uram! Eddig minden ügyfelem végelgyengülésben hunyt el. Esetleg súlyos betegségben…
– Ne is reménykedjen. Még legalább tíz évig számítok magára. Ami a hosszútávú terveit illeti…
– Már jelentkeztem a kórusba, Uram.
– Dicséretes előrelátás. Bár azt a tájékoztatást kaptam Cecíliától, hogy magának nincs hangja, ellenben botfüle van.
– Jó, de nem kell mindenkinek énekelni meg hárfázni. Egy cintányér vagy triangulum is megtenné… És én a harsonát sem tartom kizártnak…
– Maga nagyon unatkozna a kórusban, Gabriella, higgyen nekem. Most pedig foglalja el az őrhelyét, az ügyfele perceken belül felébred.

……………………..

Helyszín: Kossuth tér, az épülő irodaház melletti kanyar. A belső járda lezárva, kerítéssel elkerítve. Gyalogosforgalom az Országház felőli oldalon.
Szereplő: én.
– Basszus, ez a nyanya megbolondult! Hülye ez, ott megy a síneken?! Úristen, mindjárt bekanyarodik a villamos! (Horrorisztikus véres trancsír képek villannak fel. Mindjárt! Villamos kanyarodik, lassít, csönget, még lassít, lassít, mert a nő csak vánszorog, szép nyugodtan, mintha mi se történt volna… egészen a megállóig…) Ááá… hogyaza…

Helyszín: megálló, öt másodperc múlva.
Szereplők: feltűnő vörös hosszú göndör hajú nő és a nyanya.
– Nem itt kell közlekedni! A síneken megy? Maga megőrült?? Majdnem elütötte a villamos!
– Hát nem tudom én akkor, hol kell menni.
– A másik oldalon! Ki van írva! Ott van a gyalogosforgalom!
– Én nem tudom, nem szokok erre járni.
– Ez életveszély!
– Most mit kiabál velem, ne kiabáljon velem.
Vörös hajú elrohan, egy másodperc alatt nyoma sincs.

Hirdetés
>!
Lilla_Miliko
Kreatívírás

#27

Pintyompantyom elesett,
nyögve kért egy kenetet.
Apám adott sercepet,
Pintyompantyom nevetett.

Másik nap meg felborult,
apám jól elkomorult.
Kacán, pladán szétesett,
ne igyatok plézeset.

Ráadásként énekelt,
áriát és brédelelt.
Meghallotta Bodri kutyám,
Utána vetette magát.

>!
zsobudai
Kreatívírás

27.

Megállott a golott előtt
Látá, hogy 9 emelet,
Felsietett a bubelázon
Úgy, hogy csaknem elesett.

Felért ő a krebelikre
Most már nagyon lihegett
Levette a fetelkéjét
S magában nevetett.

Továbbmenve észrevette
Valami nem petenec
Lépcsőjárás után titlác
Nincs 9. emelet.

>!
NannyOgg SP
Kreatívírás

#22 (fél pontért)

Míg meg nem halt

– Üdvölzöm önöket, és először is hadd szögezzem le, hogy a legnagyobb lépést ittlétük jelenti. A nehezén már túl vannak!
A házassági tanácsadó legbíztatóbb mosolyát öltötte az arcára, ami hétfő reggel 8 lévén nem kis teljesítménynek számított.
– Igen… – motyogta Hófehérke megtörten. A Herceg tüntetőleg egy porszemcsét tanulmányozott a szőnyegen, nem szól semmit.
– Kezdjük azzal, hogy röviden, a saját szavaikkal elmesélik, miben látják a problémát.
Csend. Az ablak másik oldalán a kertész fütyörészése törte meg a feszült némaságot.
– Hófehérke, talán kezdjük önnel – a tanácsadó fellapozta a jegyzeteit – Itt az áll, hogy a Herceg önt “a halál markából mentette meg szerelmes csókjával”. Lenne kedves kifejteni?
Hófehérke felpillantott, nagy szemében könnyek gyűltek.
– Az úgy volt, hogy… én… de én nem… ennek nem így kellett volna történnie! – arcát a tenyerébe temette, miközben a Herceg feltűnően forgatta a szemét.
– Semmi baj, azért vagyunk itt, hogy beszéljünk erről! – mondta a pszichológus könnyed tónusban, miközben arra gondolt, mennyivel szívesebben lenne bárhol máshol. Bárhol máshol.
– Én… feküdtem a… koporsóban, és… amikor kinyitottam a szemem… a csókja… és felkeltem, és elvett feleségül, és… tudnom kellett volna, hogy… – Hófehérke hangszíne ekkorra olyan frekvenciákat ért el, hogy csak néhány empatikus denevér bólogatott együttérzően a hallottakra a padláson.
– Na nem mintha zsákbamacskát árultam volna! – tört ki a Hercegből a türelmetlenség – Mégis mire számítottál?!
– Mondhattad volna! – fordult Hófehérke hirtelen a Herceg felé. Arca eltorzult a haragtól. Mostohaanyjához vált hasonlatossá, mintha most közölte volna vele a Tükör, hogy Penelope Cruz átutazóban van a királyságban, és így ő, Hófehérke, csak a második legszebb a világon, nyenyenye.
– Hát miért nem volt annyi eszed?
– Szemétláda!
– Naiv tyúk!
– Pöhös nyahóc!
– A LEGFONTOSABB AZ, HOGY HIGGADTAN MEG TUDJUK BESZÉLNI A FENNÁLLÓ PROBLÉMÁKAT! – kiáltotta a tanácsadó, miközben kihámozta a húsklopfolót Hófehérke kezéből. (Hogy kerül ide egy húsklopfoló?) – Hófehérke, úgy tudom, a probléma gyökerét ön a Herceg egy bizonyos viselkedésformájában látja…
Hófehérke szeme összeszűkűlt, majd előrehajolva bólintott: – Nekrofil.
– Nekem erre nincs időm! – pattant fel a Herceg a kanapéról – halott volt, illetve azt hittem, halott volt, de neeeeeem, ő csak pihengetett, azt se tudja, hogyan kell jól halottnak lenni, na mindegy, lényeg az, fetreng a luxus üvegkoporsóban, körülötte sipákolnak a népek, haja mint az éjszaka, bőre mint a hó, ajka mint a… mint a… piros, azt hittem, halott, nem vagyok én fából! – odafordult Hófehérkéhez, mutatóujjával böködve felesége mellkasát – Akkor kellett volna gondolkozni, amikor hozzámentél valakihez, akiről annyit tudtál, hogy random halott nőkre gerjed az erdő közepén! És az is nagyon érdekes, hogy csak az én “problémámról” beszélünk – ami csak neked probléma, eddig egy barátnőm sem panaszkodott ugyebár, mondjuk ők tudták, hogyan kell normálisan halottnak lenni –, de a te kis “érdekességed” szóba sem kerül!
A tanácsadó felnézett a keresztrejtvényből: kezd izgalmas lenni a dolog. – Hófehérke, esetleg erre reagálandó…?
– Igen, kérdezzük csak meg, hogyan éltél, mielőtt hozzám jöttél!
– Herceg, kérem… Hófehérke?
Hófehérke mereven bámulta a szék lábát, ajkát érthetetlen motyogás hagyta el. – …hetenegyszerre…
– Tessék? Nem hallom!
– Herceg, legyen szíves! – dobbantott a tanácsadó látszólag mérgesen, de belül be kellett vallja, hogy igen jól szórakozik.
– Heten egyszerre, igen, és?! Aludtam az ágyacskájukban! Ettem a leveskéjükből!
– Az egyik passzív-agresszív, a másik inszomniás, a harmadik krónikus parlagfű-allergiában szenved egész évben, a negyediknek szociális fóbiája van, az ötödik értelmi fogyatékos, a hatodik autista, a hetedik meg olyan poénokat eresztget, amitől az Amerikai pite készítői is besokallnának, és még rám akarod fogni, hogy nem működik a házasságunk?!
– Hullagyalázó!
– Parafil!
– Sírrabló!
A tanácsadó asztalán diszkréten megszólalt az óra.
– Sajnos a mai alkalom végéhez értünk, de hadd mondjam el, milyen nagy lépést tettek a probléma megoldása felé! A közvetkező alkalommal irányított beszélgetéssel fogunk megcélozni egy kompromisszumközeli állapotot, amelyben…
De Hófehérke és a Herceg ekkorra már az ajtón kívül voltak, válogatott sértéseket vágva egymás fejéhez a folyosón. A tanácsadó visszazuhant nagy bőrfoteljébe, és fáradtan sóhajtott. Kezébe vette a következő aktát: “Csipkerózsika – skizofrénia, visszatérő pszichotikus epizódok. Királyfi – lábfetisizmus.”
Ez is egy hosszú hétfő lesz.

19 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
Kreatívírás

#27 (? Talán, annyira le vagyok maradva, hogy fogalmam sincs)

– Putyurkálni van ma kedvem! –
Mondta a glöb pénteken.
Felkapta a nagykabátját,
S el is indult délcegen,

De félúton a nyennyür felé
Megszállta a félelem;
Egy ideig még küzdött, aztán
Visszafordult hirtelen.

Hazaiszkolt, sebesebben,
Mint egy falka kápelep,
És péntek este hattól tízig
Az ágy alatt reszketett.

Szombat reggel felébredt
És evett egy tál mollakot,
Majd boldogan, hogy nem putyurkál,
Egész estig olvasott.

3 hozzászólás