!

Kreatívírás zóna

>!
Molymacska
Kreatívírás

#37 spoiler
Amyvel már megint sorban állunk. Most valami filmre akar elvinni, de már három órája itt állunk, hogy megnyissanak a pénztárak, és azegyik első jegyet meg tudjuk szerezni. Nyűgös vagyok. Az én lábam már merev, és szomjas vagyok. Három órája állunk itt, és mosolyog nekem mindenféle fura ruhában lévő alak, és nem tudom elképzelni, mit keresek itt. Így fel is teszem barátnőmnek a kérdést:
– Mit keresek én itt?
– Nem akartam egyedül jönni, te meg voltál olyan cuki, és eljöttél velem – mondta kicsit hadarva – mert hát te is tudod, olyan gáz egyedül eljönni ide, mintha egy barátok nélküli lúzer lennél.
– Mert a barátokkal közösen lúzernek lenni már sokkal jobb – sóhajtottam.
– Mindjárt bejutunk morci kisasszony és leülhetsz – mondta Amy, de közben egyáltalán nem rám figyelt, hanem a kocka pasikra, akik elmentek mellettünk. Csak hogy tisztázzuk, nem volt a kocka a hasuk, sőt elég gázul néztek ki. Még be is öltöztek valakinek…
– Jól van.– sóhajtottam, mert Amy úgysem enged. – Amúgy… mikor fogunk bejutni?
– Nem tudom. – mondta barátnőm, és már rángatta a szoknyáját. Ezt csinálja, ha ideges.– De az biztos, hogy nyolcra bent leszünk.
– Ki hitte volna! – morogtam a barátnőmnek, hiszen nyolckor már a vetítés megy. – Nem várok tovább! Már eleget vártam. Fáj a lábam, fura alakokkal van tele a hely, és csak egy citromos Pepsire vágyom!
– Maradj! Nélküled csak egy sci-fi őrült lúzer lennék! – mondta Amy keseregve.
– Őszintén? – emeltem meg a szemöldököm úgy, mintha egy rossz kisgyerekhez beszélnék. – Nem érzem úgy, mintha ez kettesben más lenne!
– Hiszen felnéznek ránk – mondta barátnőm, és ahogy körbenéztem, elég sok szempár szegeződött ránk. Mondjuk én azt hittem, perverzek, és csak a rövid szoknya miatt nézegetnek ennyien. – Ha bemegyünk, én fizetem a kaját és piát is, és otthon megmasszírozom a lábadat is. – nézett rám úgy, mint egy kivert kiskutya.
– Ki tudna erre nemet mondani? – sóhajtottam – de a legközelebbire nem jövök!
– Akkor kivel fogom megnézni a Harry Potter filmes maratont egy hétvége alatt kiegészítve a dokufilmekkel és a a kiegészítő filmekkel? – nézett rám úgy, aminek nem lehet ellenállni.
– Velem? – kérdeztem félve.
– Hát persze! Az alkalom kedvéért, mert tudom, mennyire imádod a Griffendélt, csináltam egy rendes talárt, sállal, meg minden. Én meg Hollóhátas leszek. Hát nem édi? Össze leszünk öltözve! – duruzsolta barátnőm, miközben én csak arra gondoltam, kellene neki egy pasi. Akkor nem engem cipelne el mindenfelé.

>!
Password
Kreatívírás

#36

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép leány. De nem csak szép volt, hanem ügyes is, olyan ügyes, hogy mézeskalácsból sütött magának házikót az erdő mélyén.

Áldott jó lelke volt a leánynak, szerette minden állat, a madarak a tenyeréből ettek, a nyulak körülötte ugrándoztak, az őzek hozzádörgölőztek.

Egyik nap egy daliás legény járt az erdőben, és amint meglátta a leányt, nyomban belészeretett. A leánynak sem volt közömbös a fiú, így egymáséi lettek, és megfogadták, hogy ásó, kapa, nagyharang választja el őket egymástól.

Boldogok voltak, hogy egymásra találtak, el sem tudták volna képzelni a másik nélkül az életüket. Mindketten szerették a gyerekeket, jártak is hozzájuk a környező falvakból a fiatalok. Megcsodálták a mézeskalácsházikót, törtek belőle, és degeszre ették magukat az édességből. A fiatal pár nem bánta, mosolyogva nézték a gyerekeket, és a leány hamar sütött másik mézeskalácsfalat, ablakpárkányt, vagy ajtót, bármit, amit a gyerekek megkóstoltak.

Ám élt az erdőben egy gonosz, gyermekgyűlölő boszorkány is, aki irigyen figyelte a fiatal pár boldogságát, és fintorogva hallgatta az önfeledt gyerekzsivajt kiszűrődni a mézeskalácsházikóból. Ez a boszorkány gondolt egyet, és egyszer egy kislány képében meglátogatta az ifjú párt, és bekéredzkedtek a mézeskalácsházba. Örömmel fogadták őt, megvendégelték, és mivel későre járt, el sem engedték a rengetegbe, hanem lefektették a legszebb, legédesebb szobácskába, a legpuhább ágyba.

A boszorkány éjjel varázslásba kezdett. Megcsúfította a leányt, a fiút pedig ronda vasorrá változtatta, és felragasztotta a leány képére. Amint így végzett, kacagva mondta a megcsúfult leánynak, hogy csak akkor törheti meg a varázst, ha megsüt egy gyermeket, azok közül, akiket annyira szeret, és meg is kóstolja. Akkor a vasorr visszaváltozik ifjúvá, és a leány is visszanyeri gyönyörű szép alakját. De ha tíz éven belül sem kóstol meg egyetlen gyereket sem, akkor örökké így maradnak, ő banyának, kedvese pedig vasorrnak.

A leány elszontyolodott. Nem tudta megtenni a szörnyű próbát. Amikor a gyermekek meglátogatták a mézeskalácsházat, inkább elbújt, nehogy megijessze őket szörnyű külsejével, mert bizony olyan csúnya volt, hogy még az erdő állatai is kerülni kezdték, mert megijedtek tőle.

Teltek az évek, lassan eltelt három, négy, öt év is, és a leány már-már elcsábult, hogy megsüt egy gyereket. Nem is maga miatt, mert ő elvolt banyaként, hanem a szerelme miatt bánkódott, hogy annak vasorrként kell léteznie. Aztán megijedt saját gonosz gondolatától, és elhatározta, hogy inkább elkergeti a gyerekeket, nehogy valamelyiknek baja essen. Úgyhogy rájuk ijesztett, ami megtette a hatását, és a gyerekek többé nem merték meglátogatni a mézeskalácsházat.

A leány fellélegzett. Most már örökké el fogja kerülni a kísértés, nem kell bántania a gyerekeket. Csak kedveséért sajgott a szíve, akiért bármit megtett volna, hogy az újra ember lehessen.

>!
Lilla_Miliko
Kreatívírás

#4 spoiler

https://www.deviantart.com/andreasrocha/art/The-Treehou…

Morton nagyokat fújtatva húzta maga után kicsinyke kordéját. Megállt egy szusszanásnyi időre, megigazította kalapját, s körbenézett. A hatalmas fák úgy kerekedtek felé, akár egy ragadozó fogai. Mintha minden egyes fa be akarta volna kebelezni. Az erdő egyre sűrűbb lett, de az út ki volt taposva, tudta, merre kell mennie. Nem ő volt az első, aki ételt vitt a faházba. De jelenleg ő volt az egyetlen, aki még nem tűnt el.
Lábai kissé megremegtek, majd nyugalmat erőltetett magára. Nem kell félnie, hiszen nem tudhatja, mi történt valójában. Gorpo egy hete ugyanezt az utat tette meg, és másnap senki nem látta. Sőt, azt se, hogy visszajött volna. Ezen persze nem is csodálkoztak, az út göröngyös volt, és az időjárás nem mindig volt kegyes, néha éjszaka értek haza az ételhordók. Először azt hitték, hogy netán a faházban töltötte az éjszakát. Egy öreganyó lakott ott, elszigetelve, nem igazán tudtak róla semmit, sose mutatkozott a faluban. Egyszer rég megbízást adott, hogy hozzanak neki ételt, s ő busásan megfizeti őket, de senki nem tudta, miből telik neki, honnan szerzi az aranytallérokat. Mindenki szívesen vállalkozott, mert bár az út nem volt könnyű, de a fizetségből hetekig jól éltek az ételhordók.
Gorpo már hat hónapja vitte fel a kordét a faházhoz. Mindig azt mondta, ha egyszer elég aranytallérja lesz, elmegy a városba, és feleségül kéri a szépséges Minella kisasszonyt. Mindenki legyintett, hiszen a faluból nem volt könnyű kitörni. A fiatalok hiába mentek el szerencsét próbálni, mintha a balsors visszahúzta volna őket szülőfalujukba. Végül a sorsuk ugyanaz lett, mint szüleiké, művelni a földeket.
Mivel Gorpo napokig nem jelentkezett, először megijedtek, de aztán eszükbe jutott az ígérete, s mivel rokona nem volt a fiúnak, úgy hitték, talán tényleg elment, hogy megkérje a kisasszony kezét, aki minden nyáron a falu melletti birtokon tartózkodott.
Morton megborzongott, ahogy egy bagoly elhuhogta magát. Azt hitte, tudja, mire vállalkozott. Gorpo mesélt néha neki az útjairól egy kupa sör mellett. Ő pedig elmondhatta neki, hogy ha majd feleségül vesz valakit, és gyerekük fogan, nagyon kösse fel a nadrágját, mert onnantól nem nagyon lesz nyugta, se éjjel, se nappal. És az éhes szájat nehezen lehet elhallgattatni, ha nincs mit enni.
Megigazította nadrágján a zsinórt, már megint fogyott. Szüksége volt az erejére, a tallérokra meg még inkább. Miért nem mondta neki senki, hogy egy ikrek ilyen sok gonddal jár? Örült volna egy gyereknek, de kettővel már nem tudott mit kezdeni. Mikor a boltos azt mondta, hogy kellene valaki, aki felhozza az ételt, azonnal jelentkezett. Épp elég szűkösen éltek ahhoz, hogy ne gondolkozzon, ha munkáról volt szó.
Ismét kezébe fogta a rudakat, s elindult. A kerekek nyikorgása szinte visszhangzott a sötét erdőben. Még dél se lehetett, de ott olyan homály uralkodott, mintha már a nap nyugovóra tért volna. Szerette volna, ha legalább állatokat hall, de a baglyon kívül nem volt más, és ez kissé megrémítette. A gyerekzsivaj után nehéz volt jól éreznie magát a halotti csendben.
– Mintha egy koporsót húznék – ötlött fel benne, s a hideg végigfutott a gerincén. Még javában nyár uralkodott, de az erdő fái mintha kiszorították volna a meleget.
A távolban végre valami világosságot vélt felfedezni. Gorpo mesélt neki eleget, de képzeletében a faház egy egyszerű kis faház volt, márpedig, amit ő látott, az minden volt, csak nem egyszerű. Az öreganyó háza mintha a hatalmas fa közepében lett volna. Három emeletre oszlott, minden szinten ablakokkal. Bentről fényesség sugárzott. Morton furcsállotta, mire fel ez a nagy faház, ha az öreganyó egyedül él benne? Lábai megálltak, valamiért nem akartak továbbmenni. Rájuk kellett szólnia, hogy mozogjanak, mert a tallérok nem gurulnak csak úgy a zsebébe, meg kell értük dolgoznia. Ahogy közelebb ért, a házikóból valamiféle lágy dallam szűrődött ki. Tetszett neki, bár a kocsmában ennél lényegesen férfiasabb zenéhez szokott. A félelem és a baljós gondolatok kezdtek eltűnni, bensőjében szétáradt a nyugalom.
– Legközelebb is jönnöm kell – állapította meg magában. – Ahonnan ilyen csodás dallam árad, nem hagyhatom hátra.
Egyre szaporábbak lettek léptei, nem érdekelte a csúszós fű, a lábai előtt heverő kavicsok. Valami vonzotta a házikóhoz, és ő minél hamarabb oda akart érni. Fújtatva tette le a rudakat, s megállt a bejárati ajtó előtt. Mintha melegség sütött volna ki a házból. Morton pedig eléggé fázott. Arra gondolt, miután lepakolja az ételt a kamrába, megkéri az öregasszonyt, hadd melegedjen fel kicsit.
Kopogtatott párat, mire egy „Jövök!” hangzott el. Kis idő múlva egy ráncos öregasszony nyitott ajtót, görbe botjára támaszkodott.
– Miben segíthetek, fiatalember? – kérdezte kedvesen, bár hangja kissé kárógosra sikeredett.
– Meghoztam a heti ételt. Bevihetem?
– Hozza csak, drágám – fordult meg, s mutatta az utat.
Morton meglepődött, mikor a zsákokat hordta befelé, a faházban tényleg nagyon meleg volt. Mikor mindent elhelyezett a kamrában, az öreganyó megkínálta egy kis vízzel, lévén nem volt más, ő pedig örömmel elfogadta. A lágy dallam újra felcsengett.
– Megkérdezhetem, ez honnan szól? – nézett körbe, mert nem látta sehol a hangforrást.
– Az emeletről – nézett fel az anyó.
– Tehát lakik önnel valaki? – kérdezte érdeklődve.
– Nem – ingatta fejét. – A fa énekel.
Morton felkuncogott ezen az ostobaságon, mire a néne arckifejezése megváltozott.
– Épp emészt, de azt hiszem, adok neki még friss húst, legalább jó pár évig erre sem lesz gondom – nevetett fel, mire Morton halálra rémülten iramodott neki, de a bejárati ajtó már nem engedte ki.

>!
Orosz_Adél P
Kreatívírás

#36

Az erdei tisztás egyik végében lakott a nyúlcsalád, míg vele éppen szemben, a túloldalon a morcos, magányos teknős.
Morcos leginkább attól volt a teknős, hogy nyúlék, hírüknek megfelelően, egész nap ordítva dugtak, és ettől a teknős nem tudott szundikálni, mert bizony a hangos élvezet áthallatszott a rét túloldalára is. Egy alkalommal a teknős el is indult, hogy szóvá tegye a szomszédjának a hangoskodást, de mire elcsoszogott a rét közepére a nyúlasszony épp egy újabb fészekalja kisnyúlnak adott életet, ezért aztán abbahagyták a tisztás csendjét felverő orgiákat. A teknős hazaindult, hogy végre jól kialudja magát. Ám, mire hazaért a kisnyulak süldő nyúllá növekedtek, és szüleikkel együtt, heves üzekedésbe kezdtek, dobolva, ordítozva, ahogy korábban is, csak már többen.
A teknős elpanaszolta a legjobb barátjának, hogy micsoda pocsékság így az élete és, ha lenne hova mennie, már fogná is az ünnepi páncélját, és költözködne. De csak így, bele a nagyvilágba, így nem lehet nekiindulni. Kéne előbb egy lakás. Viszont a lakáskeresés sem egyszerű dolog, mert ahhoz neki kéne indulni. A teknős barátja megértően hallgatott. Leginkább azért volt megértő, mert valójában egy piknik alkalmával ottfelejtett domború kenyértartó volt, de a teknős erről nem akart tudomást venni. Álmatlan éjszakáit azzal töltötte, hogy kiagyalja hogyan is tudna bosszút állni a nyúlon, nappal pedig elmesélte terveit a barátjának. (így egymás közt: mi többet kaphat az ember egy baráttól, mint azt, hogy meghallgatja? Nektek van, aki meghallgat benneteket? Ugyehogy…)
A teknős elképzelte, hogy répával csapdát állít a nyúlnak. Aztán megöli, megnyúzza és sapkát csinál belőle. De elvetette az ötletet, mert igazi állatvédőként nem hordott szőrből készült holmit.
Aztán arra gondolt, hogy lefizeti a rókát, hogy koncolja fel a nyulat. Esetleg mindet. De elvetette az ötletet, mert rájött, hogy annyi pénze nincs. Tulajdonképpen semennyi pénze sem volt.
Szegény teknős álmatlanul forgolódva hallgatta nyúlék szerelmi életét minden áldott éjjel.
Nem tudott róla, hogy ezalatt, a nyúl minden kúrás közben a mező túloldalát fürkészte és arról ábrándozott, hogy milyen csodás élete lehet a teknősnek, aki azt csinál egyedül, amit csak akar, nem kell az asszony kedvére tenni, nem kell szanaszét ugrabugráló gyerekeket ráncba szednie, és legfőképpen nem kell a hírnév megőrzése miatt egész álló nap dugnia.
Néha, két orgazmus közt elgondolta, hogy az éj leple alatt átugrándozik a mező túloldalára, menedéket kér a teknőstől, bebújik óvatosan a teknős páncélja alá, és boldog békés és pihentető álomba merül.
Ez a gondolat annyira befészkelte magát a nyúl agyába, hogy már kefélni se volt kedve. Azon morfondírozott, hogy hogyan tudna barátságba keveredni a teknőssel. Nem tudta, hogy a teknősnél az „öri-bari” helyet már jó ideje lefoglalta a domborúhátú, rozsdásodó kenyértartó.
Elgondolta, hogy készít a teknősnek egy csodás salátatálat pitypangból, meg friss kukacokból.
De aztán zavarba jött, hogy mit is mondjon a teknősnek, ha odamegy. Meg mi lesz, ha a teknős nem akar barátkozni. Aztán arra is gondolt, hogy csillogó bogárszárnyakat gyűjt a teknősnek, amivel kidíszítheti a páncélját. De nem tudott rájönni, hogy mi lehet a teknős kedvenc színe.
Végül az jutott eszébe, hogy mi lenne, ha versenyre hívná ki a teknőst, és végül hagyná nyerni. Elismerné, hogy a teknős micsoda versenyfutó, és akkor talán összebarátkoznának, és ha igazán jóban lennének, a teknős megengedné, hogy bebújjon a páncélja alá, és végre igazán és boldogan kialudja magát.

>!
Molymacska
Kreatívírás

#29
Egyetlen esély spoiler

„Jövőbelátási képességért tízmillió kronom jutalmat fizetek. Jelige: a jövő nem tiniálmoknak való”
Ez a hirdetés keltette fel a figyelmemet a digitális apróhirdetések tengerében. Milyen jó lenne ennyi pénzt keresni… Hiszen ennyi pénzt tíz év alatt alig keres meg, maximum ha mindig túlórázik. Így is folyton a gép előtt ül, rendszerez és raktároz, és akármennyire unalmas, amíg a szeme bírja, és a gondolatai nem kalandoznak el túlságosan messzire, csinálja. Kell a pénz…
Tízmillió… Az azért sok. Még ha az egyetlen jövőbelátásért lenne is. Én nem is tudom, fel akarom e használni. Harminc is elmúltam, de eddig még nem éreztem, hogy annyira fel szeretném használni ezt a képességet. Lehet, nekem nincs is. Persze mindenkinek van… Egy lehetősége. Egyetlen egy lehetőség, hogy a jövőben egyetlenegy dolgot lásson.
Mindenki úgy fürkészi a jövőt, mintha az előrejelzés biztos lenne, és az alapján alakulna az élete, hogy jobb vagy rosszabb jövőt mutatnak nekünk. De ez nem így van… Tőlünk függ csak is a jövő, a mi döntéseinktől, még akkor is, ha egy gépezet képes egyetlen apró jövőbeli eseményt megmutatni. Az még koránt sem az egész életünk. Akármit is lát az ember, az lehet valami egészen más, mint az élete.
Például ott van a kis Ervin története. Azt látta, hogy Agnessel jött össze, a külföldi cserediákkal. Tényleg összejöttek, és boldogok voltak két teljes évig, míg Agnes vissza nem akart menni a hazájába. A szakítás durva volt, kegyetlen, oly annyira, hogy Ervin nem élte túl a sokkot és a depressziót. Agnes utazása másnapján egy kádban találták meg, elvérezve. Mellette egy papíros: „Nem ez volt a jövő”.
Mindenki azt az egy esélyt hajkurássza, van, aki pedig egy másodikat is akar. Mint a hirdető. Persze lehetséges, hogy felhasználjon egy embert egy újabb jövőbelátási lehetőségért, de ki tudja, hogy mit látott az ember valójában. Lehet, csak kamuzik, és közben ennyi pénzt kap. Senki sem tudja meg, hány csaló van, mindaddig, amíg be nem következik az esemény. Ha engem kérdeztek, elég sok és nem akarok a helyükben lenni, mikor kiderül, hogy nem a jó jövőt jósolták meg.
Persze a másik véglet a gépek, amik számolgatják a valószínűséget, és amit bárki használhat. Remek, amikor egy gép kiköpi, hogy te holnap hol fogsz ebédelni, de az élet nagy kérdéseire ő sem tudja a választ. Vagy nem annyira pontosan, mint szeretnénk. Néha azért vicces kérdéseket feltenni nekik, apró-cseprő ügyekben főleg. Néha megnyugtató a válasz, ha meg nem, tudunk ellene tenni, nem de?
Becsukom a hirdetés ablakát, majd lezárom a gépet. A karomra nézek, és a sötétben, ahol csak a hold fénye szűrődik be, meglátom a karomon a szemet. Ez jelzi, hogy még láthatom a jövő egy aspektusát. A pulcsim ujját lehúzom, ezzel takarva el a jelet, majd veszem a kabátomat és kilépek a fagyos útra. Ki tudja, mi fog velem történni az este. Én nem, és nem is akarom tudni. Hát te?

>!
Molymacska
Kreatívírás

#34 spoilerspoiler

Utam haza vezet a macskaköveken
Vágyom már egyetlenem ölelésébe
Hallom a hangot, messziről is tisztán
A zongorán játszik, értőn és prímán.

Halkan lépek be, megzavarni vétek lenne,
Ő hátrafordul, szemét könny lepi be
És én látom, a virágot, amit akkor adtam
Még mindig őrzi a zongorán, hervadtan

Keze megáll, a hang bent reked,
A rózsa keze között remeg
Szirmai szárazon hullanak
Mint a rózsaszín hó, egy ilyen téli nap.

Hirdetés
>!
Molymacska
Kreatívírás

#36 A mézeskalácsház története spoiler

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves hölgy. Egyedül élt, magányosan, és bár nem látszott rajta, az idő igen csak kikezdte a testét. A lába már kezdett merevvé válni, karjai egyre kevesebb súlyt bírtak, bőre ráncos lett, haja pedig ősz. A hölgy cukrász volt, mindenféle édességet készített, megrendelésre, és néha csak úgy magának is. Szerette a különleges édességeket, a tortákat, amiket órákon, sőt, néha napokon keresztül díszíthetett, de a kedvence mégis a mézeskalács volt. Minden egyes darabot aprólékosan díszített ki, mindegyiket kicsit másmilyenre. Egyik sem hasonlított az előzőre, a hölgy kifogyhatatlan volt a csigavonalak, pöttyök, és absztrakt minták világából, néha kis tükröket rakott bele, máskor cukorkákat, megint máskor csokoládédarabokat, és csak ő tudta igazán, még miket. Rengeteg megrendelője volt, főleg karácsonykor, olyankor a kis kemence mellett volt egész nap, míg az egyik adag sült, a másikat gyúrta, vagy amíg az egyik hűlt, a másikat díszítette.
A hölgy a falu szélén lakott, messze a központtól, a templomtól, vagy a piactól. Szombaton mindig nekiindult, hogy bevásároljon a következő hét sütésére, ilyenkor hatalmas bugyellárisát vette magához, tele aprópénzzel, de mire a piacról kijött, a fonott kosara megtelt mindenféle ínycsiklandozó hozzávalóval, a pénznek viszont hűlt helye volt.
Minden egyes út fárasztó volt, a lábai alig vitték haza, karjai alig bírták a kosarat. Az út, amelyet fiatal korában oly gyorsan tett meg, most annak sokszorosát vánszorogta végig. Mégis a keze, az apró ujjacskái még mindig ugyanolyan ügyesen díszítették a kis kalácsokat.
De ahogy öregedett, a szomszéd gyerekek is észrevették, hogy sokkal könnyebben tudnak a süteményhez jutni. Amikor kint hűl a kalács, egy-egy szemet mindig elcsennek, vagy ha a különleges puding készül, ők egy kanálkával mindig megkóstolják. Semmilyen sütemény nem volt akadály, a hölgy pedig, egyre vénülő tagjaival nem tudta megállítani őket.
Egy nap úgy érezte, nincs tovább. A tepsi felét elkapdosták a kölykök, neki pedig ez feleannyi bevételt is fog jelenteni, mint amire számított. Már így is alig él meg a kis üzemében, de így, a gyerekeknek hála egyre szűkösebben jött ki. Így hát felkerekedett, és bekopogott minden lakásba, ahol tudta, hogy egy lurkó van. A szülők kidugták az orrukat, de amikor a hölgy megpróbálta elmagyarázni a helyzetet, mindenki az orrára csapta az ajtót.
Az egyik szülő annyira hevesen védekezett a gyermeke miatt, hogy szegény hölgynek az orrára csapta az ajtót szó szerint. Betört szegény orra, vérzett, fájt, sikoltozott, de senki sem segített. Hazaérve egy kis fémdarabbal tudta csak a helyére tenni, hogy úgy álljon, mint régen.
Az eset után a gyerekek még jobban a hölgy süteményeire jártak, és már nem csak elvették azokat, de gúnyosan vasorrú bábának kezdték el hívni őt. A szülő semmit se tettek, a gyerekek egyre jobban lázongtak, míg egy nap az egyik óvatlan kölyköt véletlenül sikerült elkapnia a hölgynek. Volt ott jajongás és veszedelem, sikoltozott mindenki, a kölyök rúgkapált, és erősködött, de a hölgy nem eresztette. Térdére fektette, és elkezdte a fenekét csapkodni, csak hogy megbüntesse a fiút.
Persze a szülők hamar ott teremtek, fiúkat azonnal kikapták a hölgy kezéből. Mindenki a hölgyet szidta, hogy lehet ilyen kegyetlen, hogy merészeli, és miért csinálja ezt. Senki nem gondolt bele abba, hogy már nincs pénze megvenni az alapanyagokat sem a süteményekhez, így még dolgozni sem tud. A szülők dühösen távoztak a gyerekkel, a hölgy pedig zokogva roskadt össze a kemence előtt.
Bosszút fogadott. A faluból a rengeteg mélyébe költözött, maradék alapanyagait felhasználva egy mézeskalács házat épített magának. Olyan szép díszítéseket csinált, mint még soha, olyan különleges cukorkákkal, amelyeket másoknak aligha adott volna. Messziről lehetett a ház finom, édes illatát érezni, és ezt a hölgy is tudta. Amikor pedig megérkezik a gyereksereg, csapdába esnek, és ő megbüntetheti őket mind. Felfalhatja őket, ahogyan ők falták fel a munkáját, az életét, a vágyait, és a reményeit.
A hölgy, aki a szitkozódások miatt mindenki vasorrú bábaként ismert, leült a székre, és várta az első gyereket. A csapdákat felállította, és csak várt, hogy megérkezzen egy gyerek. Hiszen minden gyerek ellenség…

>!
Password
Kreatívírás

#35

Aki írni szokott, nem szívesen teszi közszemlére azokat a használható ötleteit, amit esetleg még megvalósítana. Így a feladathoz Kilgore Trout mestertől kölcsönöztem pár megoldást. :)

1. A zombik átveszik a hatalmat a Földön. Minden egyes emberből zombi lesz. Ekkor érik el a földönkívüliek a bolygót. Kiszállnak az űrhajóból, mire a zombik „agyat!” kiáltással nekikesnek, és elkezdik rágni a fejüket. A földönkívüliek nem bánják, mert másodpercek alatt regenerálódnak, és amúgy is az agyuk a fenekükben van. Évszázadok telnek el, egyre több földönkívüli érkezik, mert a Föld éghajlata igen kedvező a számukra. A zombik az évszázadok alatt, mint szaporodásra képtelen egyedek lassan elporladnak. A földönkívüliek belakják a Földet, és egy idő után már maguk sem emlékeznek arra, hogy hogyan alakult ki náluk az a barátságos szokás, hogy minden egyes bensőséges, jeles alkalomkor megrágják egymás fejét.

2. Egy lift soha nem áll meg a hatodik emeleten. Hősünknek feltűnik a dolog, felmegy gyalog, hogy megnézze, mi lehet a hatodikon, de az ötödik emelet után a hetedikre jut. Nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a dolognak, hosszú ideig nem is foglalkozik a rejtéllyel, de egyik szilveszterkor megnyomja a hatodik emelet gombját. A gomb most először világítani kezd, és a felvonó megáll a hatodikon. Hősünk döbbenten lép ki, és egy üres folyosóra jut. Mindent benőtt a buján zöldellő növényzet, és a falon mindenfelé naptárak vannak felkarcolva. Néhány lakásban emberi csontot talál. Visszarohan a liftbe, de nem működnek a gombok. Egy karcolt feliratra lel, hogy ne nyomkodja a panelt, mert az csak szilveszterkor működik, és csak akkor, ha előtte való napokban nem nyomta meg senki. Ehető gyümölcsöket talál, életben marad. Naptárakat karcol fel a falak üres helyeire, de belezavarodik a napok számolásába, és végül nem tudja, mikor lehet szilveszter. Amikor próbát tesz, a lift nem működik, és már fogalma sincs, hol rontotta el a számolást. Egy évig megint nem meri megnyomni a gombokat. A lift soha többé nem indul el.

3. Egy robotnak meghal az alkotója, aki egy költő volt. Az alkotó a robotba programozta a saját verseinek szeretetét. Utolsó költeményét halála napján írta, de már nem tudta befejezni a költeményt, egy sort sikerült csak leírnia belőle. A robot magára marad, és elrabol egy kevésbé ismert költőt, akit fogva tart, és arra kényszerít, hogy fejezze be az alkotója versét. Az elrabolt költő az idők folyamán egyre profibb lesz, a világirodalom mesterműveit alkotja meg, de a robot állandóan megsemmisíti a pompás verseket, mert nem tetszenek neki. Egykori gazdája csapnivaló rímfaragó volt, csak rossz fércműveket írt, és a robotba a rossz versek szeretetét programozta. A fogvatartott költőnek erről fogalma sincs, így a mesterművekkel nem sikerül teljesítenie a robot követelményét.

4. Két idegen bolygó egyedeinek sikerül akusztikus kapcsolatot létesíteniük egymással. Az egyik bolygó lakói az óceánban élnek, a másik bolygó lakói a légkörben. Soha nem látják egymást, nem tudják, hogyan néz ki a másik, és nem is értik egymás szavát, de évtizedek múltán úgy ítélik meg, hogy a másik csak ellenséges lehet, mivel nem törekszik arra, hogy megértesse magát, bizonyára el akarja foglalni az életet jelentő vizet/levegőt. Fegyvereket fejlesztenek, és kilövik a másik bolygó irányába. A vizes bolygó lakóinak fegyvere természetesen csak vízben hatásos, a levegőben élő bolygó lakóinak fegyvere csak levegőben. A támadás teljesen veszélytelen, de annyit elérnek vele, hogy megsemmisítik az akusztikus kapcsolatot lehetővé tevő szerkezetet. A két bolygó lakói megnyugodva élik tovább hétköznapi életüket.

5. A köztünk élő idegen lények energiaéhségben szenvednek. Csak mozgásból nyert energiával tudnak táplálkozni, és mivel elképesztő méreteket ölt köztük az éhínség, olyan applikációt fejlesztenek az emberek okosóráira, ami arra sarkallja a használóját, hogy nagyon sokat mozogjon. Az így nyert energiát az idegen lények hasznosítják, és mivel népszerű az okosóra-alkalmazás, minél többet mozog az emberiség, ők annál több energiához jutnak, és annál kövérebbek lesznek. Végül az emberiség sportos életmódjának köszönhetően az idegen lények túltápláláshoz köthető betegségekben elhunynak.

6. Minél több a Földön a beszélgetésre is alkalmas mesterséges intelligencia, az emberiség annál boldogtalanabb. Az embereknek már nincs kedvük kimenni a házukból, mindenki letört, önértékelési zavarokkal küzd, és egyre több lesz az öngyilkosság. Egy robotokat gyártó cég emberei kutatni kezdenek, hogy miért történik mindez, és rájönnek, hogy a mesterséges intelligenciába beleprogramozták, hogy csak igazat mondhat, bármit kérdeznek tőle az emberek. Még akkor is igazat kell mondaniuk, ha az ember saját magáról érdeklődik. A cég ezért olyan mesterséges intelligenciát kezd gyártani, ami hazudni tud a gazdájának. Az új termék hallatlan népszerűségnek örvend, és az emberiség sokkal boldogabbá válik.

7. A répaföld öntudatra ébred. A répák közt – miközben békésen gyökereznek a földben –, elterjed, hogy egy szörnyű lény fogja őket megsemmisíteni. Vallást alapítanak, és próféták hirdetik, hogy aki összefonódás mentesen, mindenféle gurbegurbaság nélkül, szálegyenesen, erényesen gyökerezik, azok megúszhatja a végítéletet. Az aratás napja eljön, és természetesen betakarítják a répákat. A gazda elégedetten konstatálja, hogy ez a répaföld termette a legtökéletesebb, legegyenesebb répákat.

>!
ViraMors P
Kreatívírás

#35

1. Néma város
Egy hangtalan zajtalan város. Az embereknek, állatoknak nincs hangja, a tárgyak, mozdulatok stb nem csapnak semmiféle zajt. Nincs kifejezett történet, inkább csak amolyan hangulat/pillanatkép. Talán csak egy (rém)álom az egész.

2. Üveghegy tourist
Az irodaház alagsorában egy kisebb irodában található az Üveghegy tourist ügyfélszolgálata. Az urazási iroda specialitása, hogy nem emberi lényeknek szervez utakat. A történet az ügyfélszolgálat nehezebb eseteiből mutat be néhányat, jobbára panaszosokat, akik nem olvasták el, mire neveztek be: az ember, aki befizetett egy vámpíroknak szervezett útra, és zokon vette, hogy végül nem utazhatott, vagy a vérfarkas, aki szellemeknek szervezett útra jelentkezett, és nem értette, miért nem volt egyetlen étkezés sem… Különösebb történet itt sincs, inkább amolyan ’életképek egy átlagos napról’

3. Álomjáró
Álomjárónak hívják, mert senki nem tudja az igazi nevét. Az emberek álmain keresztül képes utazni, és az alvók mellett átlépni a kétféle valóság határát. Álomjáró tolvaj. Hogy apránként fölépítse a saját világát, azt lopja el, amire az embernek nincs szüksége. Nem azt, amiről valaki azt állítja, hogy nem kell, hanem azt, amit a lelke mélyén fölöslegesnek érez, akkor is, ha fennhangon hirdeti a fontosságát. Tolvajlásai nem ritkán kellemetlen dolgokat árulnak el az egyes emberekről, ezért viszonylag ritka, hogy bárki jelentené, hogy nála járt. (Mármint akkor, ha biztos benne, hogy ő volt az.)
Így megy ez, egész addig, amíg Álomjáró egyszer a király lányát rabolja el.
A hercegnő rém unalmasnak tartja a saját életét, első pillanatban mégis meglepődik azon, hogy a hírhedten rendhagyó tolvaj érte érkezett, de elég hamar megérti – magától – hogy apja életében ő, a lánygyermek, fölösleges nyűg. Végül önszántából tart Álomjáróval.
A király persze nagy erőkkel keresteti a lányát, de senkit nem tud az álmokon keresztül utána küldeni, ráadásul a történteket titokban sem lehet tartani, az esetnek elég komoly negatív visszhangja lett.
A hercegnő pedig egy ideig Álomjáró saját világában rejtőzött, később viszont a legtöbb útjára vele tartott.

4. Álommozaik
A fiú minden hajnalban felkerekedik, és összegyűjti, ami ébredés után mások álmaiból megmarad. Utána átalussza a napot, éjszaka pedig kiválogatja, mit tud felhasználni abból, amit begyűjtött, és az apróbb-nagyobb álomtöredékekből mozaikot készít.
Minden éjjel, éjfél után egy kicsivel meglátogatja a lány. Történeteket mesél, a történetek hatására alakul az egyre terebélyesedő mozaik is.
Végül eljön az az éjszaka, amikor a mozaik elkészül, és a fiú büszkén megmutatná a művét. Eltelik az éjfél, elmúlik a hajnal, ám a lány nem jön. Soha többé.

5. Menhely
A kutya visszavitte a gazdáját a menhelyre. Elpanaszolja, hogy az ember nem volt megfelelő, a panaszáradat végén hosszas válogatás után hazavisz egy másikat. Miután elment, a menhelyet vezető vizsla, és az egyik gondozó elbeszélgetnek arról, hogy egyeseknek lehetetlen megfelelő gazdit találni.
A kutya másnap az új gazdit is visszaviszi…

6. Szabályok
Egy meglehetősen ideges férfi egy privát széfszolgáltatást vesz igénybe, amit egy testvérpár, két nő üzemeltet. Kicsit furcsállja a szerződésben, hogy előre meg kell határoznia az időpontot, amikor a megőrzött iratokért jön, de a testvérek híresek arról, hogy soha semmit nem loptak el tőlük, ezért aláírja.
Pár nappal később rádöbben, hogy mégis korábban lenne szüksége a papírokra, de hiába győzködi előbb az egyik, később a másik nőt, a szerződésre hivatkozva ragaszkodnak hozzá, hogy csak az előre megadott időpontban tudják kiadni a megőrzésre náluk hagyott csomagot. Utólagos módosításnak helye nincs.
A férfi annyira kétségbeesett, hogy éjszaka megpróbál betörni hozzájuk. Legnagyobb megdöbbenésére, ahol a széfnek kellene lennie, csak egy üres termet talál. Az éjszakás biztonsági őr és a két nő felvilágosítja, hogy nem lenne ilyen hírneve a vállalkozásnak, ha ennyire egyszerű lenne bejutni oda, ahol valóban őriznek valamit. Nem tesznek feljelentést, de ismét elhajtják, magyarázatul csak annyit mondanak, hogy a szabályokat nem mindig pk írják, de azok őket is kötik.
Miután a férfi elment, elbeszélgetnek arról, hogy a testvérek valójában boszorkányok, és egyáltalán nincs széf. A titkuk nyitja, hogy a boszorkányok tulajdonában lévő női táskák valóban egy másik dimenzióba nyílnak. De a mágiának is megvannak a maga szabályai, amit egyszer egy másik dimenzióba rejtenek, nem lehet bármikor visszahozni, csak az előre meghatározott időpontban.

7. Csak egy lépés…
A versenyló száguld, és csak egy lépés hiányzik hozzá, hogy beérje az előtt vágtató lovat. Arról ábrándozik, hogy ha kicsit jobban belehúz, az élre törhet, és nyerhet. Talán sikerül, talán most az egyszer kitörhet az örök második szerepéből, és végre őt ünnepelné mindenki, és nem lenne a legfeltűnőbb vesztes. Csak egy kicsit kén gyorsítani, és megelőzhetné…
De hiába minden elszántság a célon megint másodikként suhan át, megint az örök nyertes nyomában poroszkál. De talán legközelebb…
…a körhinta lelassul az utolsó kör végén, a gyerekek visongva hazaindulnak, a fények kihunynak.
A versenyló tovább ábrándozik. Holnap talán első lesz…

7 hozzászólás
>!
Molymacska 
Kreatívírás

#35 spoiler
1. Olyan horrornovella, amelyben a lépcső egy misztikus tárgy, és megpróbálja a pincében tartani a nőt, akinek dolgoznia kell. A novella rabszolgát csinál belőle, de olyan körülményeket teremt, amely a jelen élet normálisan dolgozó személyei is saját magukra ismerhetnek.
2. Egy naplóregény a macska szemszögéből, amelynek lényege, hogy hogyan szokik hozzá egyre jobban egy idegen személyhez. Az idegen (kellemes hangú, alacsony, kedves nő) sokat idéz szépirodalmi művekből, ahol macskákról van szó esetleg a szelídítésről, vagy a szeretetről.
3. Novellafüzér, amelyben minden novellában egy olyan nő története lenne, amelyben abortuszt hajt végre. Hogyan kerül ilyen helyzetbe, miért szükséges, vagy elkerülhető lenne, esetleg nem. Női utak, az élet értelmének keresése. Legalább hat novellát tartalmazna a füzér.
4. Novellafüzér, amelyben a gyerekek szólalnának meg, ezzel nehezítve a felnőttek életét. Rasszista e a gyerek, vagy csak apai mintát követ? érti azt amit mond? hogyan csapódik le a szülői szó a gyerekben. Milyen kínos, vagy szomorú beszólásai lehetnek egy gyermeknek.
5. Egy steampunk világban egy városban csak a vámpírok élnek, akik titokban (városon kívül erről nem tudnak) embereket tenyésztenek. Ha megharapnak egy embert, akkor az a harapástól átalakulna vámpírrá, emiatt meg kell ölniük, és emiatt kell tenyészteni az embereket is. Mivel a vámpírok tudományos fejlődést szeretnék elérni, ipari technológiát fejlesztettek ki a kivéreztetett emberek újrafelhasználására spoiler
6. Egy tinilány napja, amit csak a digitális lábnyomán keresztül figyelhetünk. Nyelv változatai, az internet veszélyei, hipertextualitást, és koncentrációzavart mutatná meg a novella.
7. Egy férfi, aki elmegy egy prostituálthoz, és az új technológia miatt a nő testét úgy alakítják, ahogyan azt a férfi szeretné. Gyász egy formáját láthatnánk benne, nem tudja elfogadni a veszteséget, az új technológia fejlődését, amit nem tud utolérni. A nő a végén megsérülne (meghalna)