Másik irományom… fogyasszátok szeretettel :)
A tolvaj
A mentő sebesen száguldott az Szt. Lukács kórház felé, miközben egy férfi életéért küzdöttek a hátsó részében. Egy tolvajt vittek. Betörésen kapták, és beleeresztettek három golyót. Egyet a nyakába kapott, egyet a tüdejébe, és egyet a hasába. Kevés esély volt rá, hogy túlélje az estét…
Egy tolvaj, aki mindamellett apa is. Egyedül neveli kislányát, aki súlyos epilepsziában szenved. Csak Ők vannak a világ ellen. Egy pici garzonban laknak drogosok és stricik közt. Azt tervezte, hogy ma először és utoljára beoson egy házba, összeszed annyi pénzt, amiből ő és Annie egy új életet tudnak kezdeni Kaliforniában. Egy kis tengerparti házban, ahol boldogan élhetnek. De nem így lett. A ház tulaja egy vérbeli texasi, aki több lőfegyvert tartott otthon, mint villát. Meglőtték. Aztán minden elsötétült. Hallotta amint a távolban egy sziréna hangja sejtelmesen felsírt. Érte jönnek. Miután megérkeztek, annyit még érzékelt, hogy leterítője azt mondja a mentősöknek, – ezt már hiába viszik, úgyis elpatkol!
Egyre nehezebben tudta nyitva tartani a szemét, és az öntudatlanság mezejére lépett. Hirtelen saját magát látta felülről, ahogy csövek lógnak ki a testéből, és ekkor zuhanni kezdett. Téren és időn keresztül. Egy öreg ház előtt találta magát. Bentről ismerős hangok ütötték meg a fülét. Belépett. Édesanyját látta sürögni a tűzhely előtt, majd mikor észrevette őt, odarohant hozzá felkapta és megpörgette. Újra öt éves volt. Könnyek szöktek a szemébe mikor rájött, hogy mi következik. Anyja elvesztette az egyensúlyát és összeesett. Ő csak ott állt és semmit nem tehetett. Látta anyja üveges tekintetét és hirtelen elhomályosodott minden. Újra zuhanni kezdett és egy kórházban találta magát. Egy kórterem előtt állt, melynek ablakán keresztül látta amint letakarnak egy testet, egy másikat pedig bepólyálnak. Annie születése, és imádott nejének halála. Túl sok vért vesztett. Egyetlen egyszer tartotta a csöppséget a karjaiban. Annie! Az ő drága kislánya. Csak ő maradt neki. És most mindent tönkretett. Ha nem tesz valamit, senki nem tudja meg, hogy van egy kislánya. És akkor…Nem! Ebbe még belegondolni sem akart. Valahogy meg kell próbálnia visszajutnia a testébe. Erősen koncentrálni kezdett. A kórházi szoba először elsötétedett, majd darabjaira hullott, és újra zuhanni kezdett. Át a csillagok között, keresztül a felhőkön, míg meg nem látta a mentőautó kéken sziluettező fényeit, amint őrült tempóban száguldott a kihalt város utcáin. A teste fölött lebegett. Az orvosok küzdöttek az életéért. Előkerült a defibrillátor. Tappancsokat helyeztek el a mellkasán, és kiütötték. Erős, áramütésre hasonlító érzést érzett, majd hirtelen, hacsak egy pillanatra is, de újra a testében volt. Nem sikerült. Ismét felülről nézett le önmagára. Sikerülnie kell – gondolta, és megpróbált úszni a teste felé. Újabb áramütés rázta meg és a következő pillanatban, két hús vér emberre pillantott fel. Sikerült, – ordította volna, de ebben a csövek melyeket a torkába helyeztek megakadályozták. Valahogy tudtukra kell adnom Annie létezését. Érezte a halál közelgő lépteit. Tudta, már nincs sok hátra az életéből.
-Még körülbelül két perc és megérkezünk – hallotta a sofőr hangját.
Már nincs két perce. Érezte. Megpróbálta felemelni a fejét, de mindhiába. Eszébe jutott valami. Csak sikerüljön. Sikerülnie kell! Körmeit amennyire csak tudta, belemélyesztette a tenyerébe. Érezte, ahogy az éltető vér kiserken belőle, majd ujját belemártva írni kezdett az alatta elterülő fehér, néhol már a vértől vöröslő hordágyra.
Mire a mentő befordult a Szt. Lukács kórház felé vezető útra, a sziréna már ki lett kapcsolva. Egy hordágy érkezett, majd megállt mögötte.
-Mit hoztatok? -kérdezte a nővér a mentősöket. – Csak egy szerencsétlen flótást, aki rossz helyre tört be. Segíts átrakni a testét a hordágyra – mondta az egyikük. Miután átemelték, jó darabig csak álltak a hordágy mellett.
„Annie, lányom” – ez a két szó volt vérrel felírva.
