!

Irodalmi díjak zóna

>!
AeS P
Irodalmi díjak

IV. Merítés-díj

A kőszívű zsűri a várva várt tízes lista helyett még egy beharangozó karcot hozott nektek, ismét öt olvasott és értékelt, de a végső esélyesek közül kimaradt könyvvel. A 2017-es év magyar szépirodalmi művekben nagyon gazdag volt, ezt jól bizonyítja az, hogy még a harmadik beharangozó karcban is olyan könyveket tudunk mutatni nektek, melyekről a kritikus hangok mellett dicsérő értékelések is születtek.

Karafiáth Orsolya: Szirén

Fontos témát boncolgat Karafiáth Orsolya új regénye. Sokaknak el is nyerte a tetszését, de nem hibátlan még, ahogy azt a zsűritagok is megjegyezték. Nekem ez tetszett, bevallom. Néha túl erősen rá van nyomva az a ceruza a papírra, és azt hiszem, nem ártott volna némi fokozatosságot, némi ívet csempészni az írások közé, mert így elég fragmentált. (@Kuszma) Ugyanakkor néha tényleg olyan is, mintha ezek a sztorik kicsit viccesek is lennének, olyan anekdotaszerűek. Nekem mondjuk volt hiányérzetem. Úgy érzem, a fejezetek sokszor tényleg csak egymásra licitálnak, vártam volna valami ívet – ami mondjuk megvolt a nemrég olvasott, részben hasonló témájú Mégis van apám című könyvben –, kicsit többet arról, hogy miyen így felnőni, milyen hatása van a személyiségre, hogyan lehet, lehet-e belőle „kijönni”… Valahogy ebből kevés van, és inkább csak jelzésszerűen (pl. tudjuk, hogy a főhősnő jár terápiára, de erről nem sokat ír), inkább csak ezek az egymásra licitáló fejezetek, némi lezárással a végén, úgy érzem, ez valahogy egy kicsit azért külsődleges megmutatása a témának. (@cseri) A témáról biztosan nem könnyű írni, nekem olvasni is elég nehéz volt, ezért feladtam félúton. (@olvasóbarát)

Kiss Judit Ágnes: A Halál milongát táncol

Bár Kiss Judit Ágnes több műfajban is alkot, ez a több mint 400 oldalas regény új oldaláról mutatta be őt. Nem is rosszul! Furcsának tűnhet, hogy az embernek hiányérzete támad, mikor annyi mindent sűrít magába a regény, de pontosan ez történik. Valahogy szétesik és a semmibe fut ki minden (ez mondjuk akár tudatos szerzői fogás is lehetne), néhány szál elhalványodik, a többi érdektelenné válik, legalábbis számomra, a végén pedig ott állok üres kézzel, anélkül hogy érezném a Halál milongájának rettentő komolyságát. Egyszerre volt túl sok és túl kevés ez a regény, sajnálom, mert az indítás jó volt, csak később furcsa és kusza, számomra nem túl meggyőző, coelhós utakra tévedt a történet. (@eme) Lendületes, apokaliptikus regény, váltott narrátorral és váltott narrációs technikával. Hír arról, hogy van gyógyulás, a nehézségeket is lehet derűsen szemlélni, pláne, ha van hozzá jó bor, konyak, vagy mate. Jól esett a sok nyomasztó olvasmányom után :) (@János_testvér) Viszont meg kell jegyeznem, hogy a könyv fizikai megjelenése igencsak elnyerte a tetszésemet. Egyszerű, letisztult borító. Nem is terveztem olvasni, de amikor a könyvtárban megláttam, nem tudtam otthagyni. Azért összességében nem volt hiábavaló olvasmány. Ha az lett volna, végig sem olvasom. Sőt! Inkább az a fajta, amin azért még vagy 2-3 napig kattogsz, vagy csupán eszedbe jut, hogy milyen kár, hogy vége. Ilyen megosztó ez a könyv: a saját érzéseimet is megosztotta. (@pepege)

Poós Zoltán: Étvágy az imákra

Poós könyve nagy érdeklődést váltott ki a zsűritagok között, és ami talán még érdekesebb, hogy nagyon hasonló következtetésekre is jutottak aztán az értékelők olvasás után. Szóval, ahogy mondtam érdekes, szórakoztató könyv, de sok apró hibával. Azt is mondtam, hogy az író sokat tud a 20. századról, és sajnos néha kényszeresen épít be a történetébe oda nem való elemeket. (@Csabi) Olvasás közben minduntalan felbukkant bennem, mennyi lehetőség rejlik ebben a regényben, hogy aztán sajnos sok esetben csak az is maradjon. Elsősorban arra gondolok, amit már többen is megjegyeztek előttem – az egyértelmű tudás, tájékozottság, az információk sokasága nem mindig épül szervesen bele a regénybe, gyakran bukkanak fel meglepetésszerűen funkciótlan elemek, szálak, ismétlődések. A sok közbeszúrt információ, mellékszál nemcsak a cselekményvezetés, de az olvasásélmény szempontjából sem túl szerencsés megoldás, történet és olvasói figyelem egyaránt rapszodikussá válik. (@eme) A cím nem tetszett már olvasás előtt sem, utána meg nem csak simán értelmetlennek éreztem, de kifejezetten modorosnak és keresettnek is. Nem segített a trehány szerkesztés meg a hibák sem az élvezetben. És a trehány szerkesztéshez tartozik az is, hogy váratlanul és értelmetlenül megismétlődik egy-egy bekezdés. Vannak benne konkrétan kilógó, felesleges részek is, váratlanul bevágott újságcikk vagy levélrészlet, az a szexjelenet meg abszolút életidegenre sikerült. (@ppeva)

Sayfo Omar: Allah tágas földje

A disztópia címkével jelölt magyar könyveket az olvasók talán mindig egy kis fenntartással fogadják, Sayfo Omar könyve azonban bizonyíték arra, hogy a két kategória nem feltétlenül zárja ki egymást. Ez ugyanis egy nagyon okos és meglepően letisztult regény a bevándorlók életéről, az asszimiláció problematikájáról, a gettósodásról, és arról, hogy bárki bármit mondjon, az, ahogy a kisebbség terrorizálni tudja a többséget, lópikula ahhoz képest, amikor a többség terrorizálja a kisebbségét. Ráadásul Sayfo mindezt kitapintható szimpátiával írja meg, látszik rajta, hogy nem csak ugatja az iszlám hagyományokat, és nem a kurucinfóról szemezgeti a Korán passzusait. (@Kuszma) Fontos, hogy az író korrekt egyensúlyt tart ebben a manapság oly kényes politikai játszmában, bemutatja, hogy mivel jár a tömeges muszlim beáramlás, de mellette azt is megírja, hogyan használja ki a politika ezeket az embereket, és tologatja őket bábuk módjára a maga sakktábláján. (@Csabi)

Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek

A kötet címadó novellájából készült film 2017-ben sokakhoz eljutott, a többi novella azonban nem vált ennyire ismertté, pedig ha a történetek nem is azonosak, a látásmódja és az érzékenység, amivel a témáihoz nyúl, jelen van minden egyes elbeszélésben. Úgy érzem, Szántó T. Gábor tollát valami elemi igazságérzet, és a kisemmizettek iránti részvét hajtja. (@Kuszma) Azt gondoltam erről a kötetről, hogy nem rossz, nem rossz, de annyira nem is jó. Néhol egyenesen laposnak éreztem. Kinézett egy problémát, azt körbeírta, eléggé kiszámíthatóan, és még a csavarok se ütöttek igazán nagyot. (@ppeva) Ha én egyszer egy novelláskötetre azt mondom, hogy jó, akkor azt komolyan kell venni. :) (@pepege)

Kapcsolódó könyvek: Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek · Kiss Judit Ágnes: A Halál milongát táncol · Karafiáth Orsolya: Szirén · Poós Zoltán: Étvágy az imákra · Sayfo Omar: Allah tágas földje

Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek
Kiss Judit Ágnes: A Halál milongát táncol
Karafiáth Orsolya: Szirén
Poós Zoltán: Étvágy az imákra
Sayfo Omar: Allah tágas földje
>!
János_testvér P
Irodalmi díjak

IV. Merítés-díj

Már tényleg csak néhány nap, és megtudjátok, hogy a ’17-es listáról https://moly.hu/listak/magyar-szepproza-2017 melyik tíz az első. Most egy kis szűkítés: @n karca után itt van újabb öt kötet, amely nem lesz ott a döntőben. Mindegyiknél volt olyan zsűritag, aki nagyon szerette – összességében azonban nem érték el az első tíz tetszési indexét. Lássuk, hogy mi volt élvezetes bennük, és mi volt az, ami miatt nem a lista elejére kerültek.

Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Kortárs magyar prózai mű kapcsán nem meglepő, hogy nemcsak a megítélésben, de még a műfajban sem egységes az olvasóközönség véleménye – így a zsűrié sem, hogy Czinki egy költő, aki szociográfiát ír, vagy egy szociográfus, aki prózaversben utazik, azt még nem döntöttem el (@Kuszma), miközben elmerültem ebben a néhány tucat oldalnyi szövegben, lehet, hogy nem mindig tudtam, mit olvasok és az hová vezet (@giggs85), ez a könyv nekem olyan, mintha nem is regény lenne, sokkal inkább egy gyakorlat arra, hogy hogyan kell leírásokat írni, vagy esetleg egy elburjánzott kortárs költemény. (@virezma)

Ha a műfajt nem is tudtuk egyértelműen meghatározni, a hangulatát élveztük: ez a kötet főként hangulatilag hagy nyomot az olvasóban/bennem. Erős kezdés, finom irónia, vendégszövegek, a szerző turistáskodik (turista dilemma), ismerkedik a napfényes Pozsony jellegzetességeivel, rendszeresen vendége a város kocsmáinak (@olvasóbarát), miközben elmerültem ebben a néhány tucat oldalnyi szövegben, lehet, hogy nem mindig tudtam, mit olvasok és az hová vezet, lehet, hogy rendszerint több kérdésem volt, mint válaszom, de már a befejezés előtt biztos voltam abban, hogy A pozsonyi metró egy nehezen meg- és felfejthető, miniatűr gyöngyszeme a 2017-es évnek (@giggs)
tökéletesen intonálja az érzést, amikor egy külvárosi kocsma kerthelyiségében ülünk, sörünkön hab, és csak nézünk magunk elé. Nem gondolunk semmi konkrétra, vidámak sem vagyunk, de azért nem cserélnénk senkivel. (@Kuszma)

Többen hátránynak éreztük a rövid terjedelmet, összességében nekem egy kicsit kevés volt, pedig jó szöveg és élvezettel olvastam (@olvasóbarát), ennek a könyvnek a rövidsége nem ad teret, hogy kibontakozzon valami (@Csabi)

Horváth Viktor: Tankom

A műfajt itt is nehéz volt meghatározni. @Kuszma szerint Horváth új regénye … történelmi esszébe illő mennyiségű információt ad. @olvasóbarát fergeteges szatírának látja, @Csabi szerint is szatíra, mint a Svejk, de, írja, úgy emlékszem, a Svejken jobban szórakoztam – lehet, más népek hülyesége szórakoztatóbb, mint a sajátunké @balagesh komoly szatíra helyett inkább csak burleszk-intermezzot lát benne.

Svejk mellett @pepege nek Pelikán elvtárs ugrott be, nekem Rideg Sándor tragikomikus világa, valamint a dalbetétek kapcsán Villon.

Keserédes nevetést elváró írás, a zsűritagok közül többen így is fogadták, bár @balagesh visszafogottabban nyilatkozik: pár mosollyal meg némi 40 fölötti élettapasztalattal kellemesen túl lehet rajta lenni @Csabi szerint pedig a történelmi szatírában a valós eseményekre olyan szatirikus történéseket, szereplőket kell építeni, amik hihetően mozognak abban a valóságban, és ennek megfelelően azon röhögünk, ami ugyan nem történt meg, de akár meg is történhetett volna.

Rakovszky Zsuzsa: Célia

Többen hitelesnek találtuk a férfi narrátort: Az különösen telitalálat, hogy a történet narrátora egy férfi, aki egyáltalán nem rendelkezik nemének semmiféle erényével, olyan „felesleges ember” figura, akit sodor a szél, mint egy falevelet. (@olvasóbarát)
Mindig kíváncsian várom, amikor egy szerző ellenkező nemű szereplő bőrébe bújik, érdekel, hogyan birkózik meg a feladattal, márpedig szerintem Rakovszky Zsuzsának ez maximálisan sikerült. (@pepege)
A korrajzot többen jól sikerültnek találták: A nagy magyar valóság Rakovszky Zsuzsától is, köszönjük szépen @cseri, Rakovszky Zsuzsának most megint nagyon jól sikerült megragadnia egy pillanatot a társadalom feltérképezésére @olvasóbarát, de nem mindenkinek volt meggyőző, pl. a regény első 150 oldala meglátásom szerint azzal megy el, hogy felmondja a leckét: az ún. „olvasott ember” összes előítéletét @Kuszma
Volt, aki értékelte a szórakoztató, vidám hangnemet, igazán gördülékeny, olvasmányos és nagyon szórakoztató @pepege
Mindezekkel együtt megjelentek azok a hangok is, ami miatt nem került az első tízbe:
Az írói tudás révén meg akár azt is képzelhetjük, hogy ez csak amolyan ujjgyakorlat. Pihenés két 600 oldalas között. Írónak, olvasónak egyaránt. Jó, jó. De semmi különös. @balagesh
Jómagam – kínomban – igényesen megírt szórakoztató irodalomként könyveltem el, amely nem szépirodalom ugyan, de jól esik ilyet is olvasni. Kérdésemre, hogy szépirodalom-e, @Kuszma adott bölcs választ: Nos, e kérdés csak akkor megválaszolható, ha megválaszoljuk, hogy mi a szépirodalom. :) Ha valamiféle rugalmas esztétikai kategóriának, vagy az olvasóval való megújított kommunikációs kísérletnek tekintjük a szépirodalmat, akkor igen, talán annyira nem szépirodalom. De szándékában szerintem az.

Szalay Álmos: Fák mindenütt

Szalay jól ír, ebben többen osztottuk @eme véleményét: jó elbeszélőtechnikával, remek stílusban megírt, összefüggő történetek sora.
@Kuszma szerint Szalay novellafüzére egy átlátszó betonból emelt komplexum, amiből árad az űr hidege, és a távoli rengetegek magánya.
A szerkezetet – velem együtt – többen nehezen emésztették meg a zsűriből, @giggs85 szerint pl. jobban ütöttek volna, ha nem fűzi őket össze.
Az író tehetségét elismerve többen is csatlakozunk @Csabi hoz: ígéretes kezdés, akinek ilyen írástechnikája van, annak már csak a jó témát kell megtalálnia, hogy valami egészen jó jöjjön ki a keze alól.

Tóth Krisztina: Párducpompa

Nagy meglepetés, hogy Tóth Krisztina kötete nem került az első tízbe. A zsűri vélemenye erősen megoszlott. Tóth Krisztina írásai között mindig találni olyat, ami tetszik az embernek, ezért úgy tűnik, hogy nem nagy lutri leemelni a polcról egy munkáját. A körülbelül ötven novellát összegyűjtő Párducpompa most kifejezetten jól esett nekem. – írja @Annamarie. A másik pólusról ott van @Csabi véleménye: Tóth Krisztina új könyve igazi vámpírkönyv, elszívja az életerőt.
Abban általánosságban egyetértés van – zsűrin belül és kívül –, hogy kemény történetek ezek, valakinek ezzel együtt bejön, én azok közé tartozom, akik szívesen olvassák a történeteit, mert tetszik az ő világlátása @olvasóbarát, van, aki pedig @Csabival tart: Miután befejeztem ezt a könyvet, kimentem a fürdőbe, és felvágtam az ereimet. Hogy mégis itt vagyok, az csak annak köszönhető, hogy még egy tisztességes pengét sem lehet kapni, ami elnyiszálná a bőrt. Többünknek sok volt az ábrázolt negatívumokból: Krisztina, az istenfáját, mosolyogj már végre egyszer! (@Aes) Én a közéleti írásokról akkor szoktam le, amikor rájöttem, hogy általánosságban a szarenumerálásnál nem akarnak többet: listázzák a rosszat, a szörnyűt, az elviselhetetlent. (@balagesh)
Talán az itt karcolt ötből műfajilag ez a kötet a legmegfoghatóbb: tárcákat kap az olvasó. Ezt – vagy ezzel együtt a kötetet – lehet pozitívan látni, mint @cseri: Nem vártam egyébként túl sokat tőle, mert hát „csak tárca”. Na de hát milyen tárca…
Novellás- és tárcakötetet nehéz értékelni, vegyes a kép, egységcsomagot kap az olvasó, más a kötet egyben, mint külön-külön voltak az írások. Volt, aki szerint a kötetbe szerkesztés hátrányára vált Tóth Krisztina tárcáinak: Az írások túlnyomó részét már olvastam a Nők Lapjában, vagy egyéb print és online felületeken. Ki is tilthatná meg az íróinknak, hogy összegyűjtsék a publikációikat, és azokat kiadják egy kötetben. Ezzel a könyvvel és ezekkel az írásokkal más, elemibb problémák vannak. TK minden kis pároldalasát a köztünk élő embereket figyelő, mindent lejegyző, megörökítő pózból alkotta meg, és egy ilyen sok elemből álló kötet esetében ez akaratlanul is eltolja a fókuszt a szerzőre magára. @Aes

Kapcsolódó könyvek: Rakovszky Zsuzsa: Célia · Czinki Ferenc: A pozsonyi metró · Tóth Krisztina: Párducpompa · Szalay Álmos: Fák mindenütt · Horváth Viktor: Tankom

Rakovszky Zsuzsa: Célia
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró
Tóth Krisztina: Párducpompa
Szalay Álmos: Fák mindenütt
Horváth Viktor: Tankom
16 hozzászólás
>!
blaiseps
Irodalmi díjak

Arany Man Booker-díj (50. évfordulós különdíj, melyet 2018. július 8-án adnak át)
Szavazni itt lehet:
http://themanbookerprize.com/vote

A jelöltek (shortlist):
In a Free State by V. S. Naipaul (UK), published by Picador
Moon Tiger by Penelope Lively (UK), published by Penguin
The English Patient by Michael Ondaatje (Canada), published by Bloomsbury
Wolf Hall by Hilary Mantel (UK), published by 4th Estate
Lincoln in the Bardo by George Saunders (USA), published by Bloomsbury .

The Golden Man Booker shortlist has been announced…

The Golden Man Booker has revealed the shortlist of five books in contention for this special one-off award, which marks the 50th anniversary and will crown the best work of fiction from the last five decades of the prize, as chosen by five judges and then voted for by the public.

The winner of the Golden Man Booker Prize will be announced and presented with a trophy at the Golden Man Booker Live, the closing event of the Man Booker 50 Festival at the South Bank Centre on 8 July at 7pm. The star-studded event will feature the five judges debating their shortlisted books, along with readings from actors.

|booker |bookerprize

Kapcsolódó könyvek: Michael Ondaatje: Az angol beteg · V. S. Naipaul: In a Free State · Michael Ondaatje: The English Patient · Hilary Mantel: Wolf Hall · Penelope Lively: Moon Tiger · Hilary Mantel: Farkasbőrben · George Saunders: Lincoln in the Bardo · George Saunders: Lincoln és a bardo

Michael Ondaatje: Az angol beteg
V. S. Naipaul: In a Free State
Michael Ondaatje: The English Patient
Hilary Mantel: Wolf Hall
Penelope Lively: Moon Tiger
Hilary Mantel: Farkasbőrben
George Saunders: Lincoln in the Bardo
George Saunders: Lincoln és a bardo

Kapcsolódó alkotók: V. S. Naipaul · Michael Ondaatje · Penelope Lively · Hilary Mantel · George Saunders

2 hozzászólás
>!
n P
Irodalmi díjak

IV. Merítés-díj

Sziasztok! :)
Már csak pár nap és megtudhatjátok, hogy a 2017-ben megjelent magyar széppróza kötetek közül melyik 10 nyerte el legjobban a Merítés-díj zsűrijének tetszését. Előtte viszont néhány karcban azokat a könyveket mutatjuk meg, amik nem kerültek fel a 10-es listára. Nem volt könnyű dolgunk most sem, hiszen 117 könyv közül kellett szemezgetnünk, olvasnunk, értékelnünk és megvitatnunk, hogy kinek mennyire tetszett. https://moly.hu/listak/magyar-szepproza-2017

A kimaradtak közül elsőként és talán nem kis meglepetésként Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés novelláskötetéről vitatkoznak a zsűritagok értékelései: Több sebből is vérzik ez a kötet – számomra legalábbis. (@pepege) Lehet, hogy csak nem vagyunk egy hullámhosszon. (@akire) Grecsóval egymástól pár km-re éltünk, az írásainak helyszínein horgásztam, bicikliztem, barátkoztam, udvaroltam, kamaszodtam. Igen, elfogult vagyok, valószínűleg bármi tetszene, ami Szentesről és a környékéről szól. (@János_testvér) szögezzük hát le, Ez bizony hibátlan. Annyi minden belefér harminc év napsütésébe. (@Ciccnyog)

Németh Gábor: Ez nem munka kötete nem volt különösebben megosztó, mégis így járt: Néha az ember – az író ember – azt veszi észre, hogy a szövegek csak úgy összegyűlnek. Szinte észrevétlenül ír össze magának egy tengeröblöt, tele kagylótörmelékkel, gyászkagylók darabkáival. (@eme) Érthetjük úgy is, hogy ez neki tényleg nem volt munka, hisz már csak a szerkesztőnek kellett összepakolnia az írásokat, hogy kötet legyen belőlük. (@Csabi) Ehhez nagyon ért, itt sem hagyja cserben a rutin, kifejezetten jó novellák vannak a könyvben. Nem dolgoztat meg az olvasása, mégis van benne valami, ami megtalálja a helyét az emberben, elő-előjönnek képek belőle a mindennapokban. (@dacecc) hát én nagyon szeretem a némethgábort.. az írásait pedig, ha lehet, még annál is jobban.. (@danaida)

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok trilógiájának harmadik darabjáról: ez most nem egy olyan könyv, amit elolvasol, homlokodra csapsz, megvilágosodsz és „Jó napot”! Mert, hogy az a közeg, ahová engem beletett a szerző, az egy ismeretlen világ számomra. A külsőségeken, a látszaton alapuló megítélések világa ez, ahol a nők testük révén jutnak el bárhová, leginkább előre. (@Annamarie) Szécsi könyvének nagy érdeme, hogy egy jól olvasható, sőt: élvezetes, erősen szarkasztikus humorral sűrűn átszőtt szövegtestet kombinál a bizonytalan, kaotikus időkezeléssel, ahol egyik megkezdett bekezdésről sem tudhatjuk biztosan, hogy a jelenbe, vagy a múltba (és melyik múltba?) kirándultat majd minket. Igazán bravúros szöveg – az ún. „női sors” (már amennyiben van ilyen) kérdésének megy utána (@Kuszma)

Szív Ernő: Az irodalom ellenségei szintén meglepetés lehet, hogy kimaradt: Egy bajom van ezzel a kötettel. Hogy simán betenném a Nők Lapjába, és egy kapucsínó mellett unottan lapozgatnám. (@virezma) Tapasztalok valami keserűséget Szív írásaiban, amik egy idő után már nem esnek jól, még ha értem is őket. Valami nagyon nyomja Szív vállát, remélem, nem nyomja agyon. (@Csabi) Hiszem, hogy a hírlapíróssághoz szív kell. Leginkább. Jó-kora Szív. És gondolhat ezen a ponton erről az egész irományról itt bárki bármit, mert ez nem plágium, hanem utánérzés. Pampapam, egy jól hallható koppintás. (@Goofry) A lényeg, hogy vannak percek, mikor egymásra találunk. A tárca, Szív Ernő meg az olvasó. (@eme)

és végül
Tóth Kinga: Holdvilágképűek kisprózáiról többen is hasonlót írtak: Értem én, mit szeretne, de nem enged magához. Nem vált ki érzelmeket, pedig nekem is vannak fájdalmas emlékeim. Nem ír rosszul, csak magának. Átadni kellene tudni. (@Ciccnyog) Lehet erről lenyomatot készíteni, boldoggá tenni vele olyanokat, akik attól virulnak, hogy ők nincsenek egyedül, de hogy segíteni? Ez szinte lehetetlen, pláne egy ennyire sajátos leképződéssel, mint a Holdvilágképűek. A betegség magánügy is. Megoszthatatlan, átadhatatlan az „élmény”, (@fióka) ez a szubjektivitás tetszik, sőt mi több: egyetlen kompromisszummentes döntésnek érzem a téma megközelítését illetően. (@Kuszma)

Figyeljétek a karcokat, mert folytatjuk!
( A képet @Csabi -nak köszönöm)

Kapcsolódó könyvek: Szív Ernő: Az irodalom ellenségei · Tóth Kinga: Holdvilágképűek · Németh Gábor: Ez nem munka · Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés · Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Tóth Kinga: Holdvilágképűek
Németh Gábor: Ez nem munka
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Kapcsolódó alkotók: Grecsó Krisztián · Szécsi Noémi · Németh Gábor · Szív Ernő · Tóth Kinga

10 hozzászólás
>!
Archibald_Tatum P
Irodalmi díjak

Olvasgatom a FB-ot.

"Isten veled Philip Roth
Nyolcvan-nyolc esztendős volt Doris Lessing, a brit szülőktől származott dél-Afrikai írónő, amikor kitüntették az irodalmi Nobel díjjal. Ez a díj nem koronázta meg a kor talán legnagyobb íróját, a most nyolcvanöt esztendősen elhunyt Philip Roth amerikai regényszerzőt. Mert amerikai volt és zsidó, a kettő együtt megfeküdte volna a stockholmi akadémiát, amelyik ezévben nem is adta ki az irodalmi Nobelt."

Ez a folytatás: spoiler

Ungvári Tamás egy szép nyelvi leleménnyel és reformhelyesírással tarkított szösszenete, remélem, nem ütközik a Moly irányelveibe.
spoiler

Kapcsolódó alkotók: Philip Roth · Ungvári Tamás

17 hozzászólás
>!
sophie P
Irodalmi díjak

Hát nincs egy karc se Olga Tokarczuknak a zónában?! Akkor majd én. Az ebédnél olvastam ki az újságból.:)
https://444.hu/2018/05/22/olga-tokarczuk-az-elso-lengye…

|booker |bookerprize

Kapcsolódó alkotók: Olga Tokarczuk

6 hozzászólás
Hirdetés
>!
balagesh P
Irodalmi díjak

Nádas Péter nem ló.*
Jó egy éve tudom ezt, és jó egy éve vitatkozom vele. Vagyis: határozott véleményem, hogy Nádas Péter igenis ló.
De legalábbis zsoké. Amely esetben a Világló részletek a ló.
(Ki tudná szétválasztani a versenypályán eggyé vált lovat lovasától? (És egyáltalán: kinek jutna ilyesmi eszébe?!))
Mi meg, a Merítés-zsűri tagjai szervezünk egy lóversenyt.
Így. Ilyenek vagyunk.
Merthogy a verseny felhajtás. Hajcihő. Haccacáré. Egyszerűbben: esemény.
Az eseményre pedig egész sokan odafigyelnek:
Jé, könyvek!
Mentségünk (ez rosszul hangzik, de igaz) a küldetéstudat: magyar szerzők friss műveinek biztosítunk versenypályát.
Talán-talán nem sodorjuk veszélybe őket, és senki nem töri lábát, nem ficamítja bokáját. Írói kedv szegetlen marad. Sőt talán többre is számítunk: hogy egy-egy jó szó, némi dicséret elér a címzetthez.
Furcsa verseny ez, mert a tízes lista, ill. a győztes kiléte sem önmagában fontos. Részint csupán a verseny formai követelményeiként állnak elő. Részint inkább felelősség jár az elismeréssel. Feladat. Mert ezek a kiválasztottak mutatnak valami maguknál nagyobbat. Hogy itt nem egy-egy, eltévedt, véletlenül génkikevert példány van, hanem gazdag ménesek. (Olvasni > írni > benne lenni érdemes!)
Éppen ezért tartom különösen fontosnak azt, ami megelőzi a tízes lista bejelentését: három karcban mutatjuk be a kimaradókat. Adná magát a kifejezés: a „futottak még” kategóriába tartozókat. De persze nem erről van szó: a három karcban olyanok szerepelnek, akik igenis futnak még. Vagy éppen szárnyalnak. Vagy akár triciklin hódolnak a közösségi élménynek.
Nekem a 2017-es évből több olyan kedvencem is van, amelyik eleve nem a tízbe kerülés ismérveivel indult neki az idénynek. Egyik sem hordozza magán a lóság minden jegyét. És mégis: a verseny részeként figyelmet kapott. Olvastuk, értékeltük, néhányan meg is szerettük őket. Kőszeghy Pétert hőlégballonon látom magam előtt, Molnár Vilmost triciklin.
A mi versenypályánkon tehát úgy lehet futni, hogy bár a cél egyáltalán nem bizonytalan, versenydíj is csak a kiválasztottra vár, mégis mindenki, aki a versenyben részt vesz, elnyeri a hervadhatatlan koszorút. Nádas Péter lova éppen úgy, ahogy Grendel Lajos angyalai.

A tízes listák és velük a szavazások kiírása a következő időpontokban történik:
május 31. fikciós széppróza
június 7. gyermekirodalom
június 14. ifjúsági irodalom
június 21. verseskötetek

*https://mno.hu/grund/nadas-peter-ez-a-rendszer-a-kozepk…
Kép: http://www.andrewchase.com/index.php…

>!
janetonic P
Irodalmi díjak

Orcsik Roland kapta idén a Hazai Attila Irodalmi Díjat, a hírt ma délután jelentették be a Könyvfesztiválon – részletes infók a literán: http://www.litera.hu/hirek/orcsik-roland-kapja-a-2018-a…

A tavalyihoz hasonlóan Garaczi László és Németh Gábor egy kicsit mesélt az alapítvány munkájáról, ezután a nem rég lezajlott Hazai Attila-konferencia két előadásának rövidített verzióját hallhattuk Szegő Jánostól és Berta Ádámtól, végül maga a bejelentés következett. Díjátadó és ünneplés április 28-án a Nyitott Műhelyben.

Jó, ha tudjátok, hogy Szegő János azt vizsgálta, milyen értékelések születtek a molyon HA könyveiről. :) Egészen váratlanul @Csabi, @Kuszma, @akire, @pepege értékeléseiből hallhattam részleteket, és másokéból is, de sajnos nem emlékszem mindenkire. SzJ említette, hogy a Tiszatáj folyóiratban megjelenik majd az írása, remélem, olvashatjuk hamarosan.

Kapcsolódó alkotók: Orcsik Roland

25 hozzászólás
>!
balagesh P
Irodalmi díjak

A Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia komoly válságot él meg: három tagja nyilvánosan visszalépett a közös munkától.
Csak vázlatosan összefoglalva:
Az akadémiai tagság életre szóló, tehát lemondani, illetve a tagot pótolni nem lehet, vagyis a munkát kevesebben végzik el.
Három nagyon fontos tagról van szó (persze kevesen vannak, mindenki az): Peter Englund (2009 és 2015 között ő vezette az Akadémiát), Klas Ostergren és Kjell Espmark.
Korábbról már két tag szintén csak névleges tagja az Akadémiának, így jelenleg 13 fővel üzemel a testület.
Miért is mondtak le?
A helyzet egyelőre zavaros, ami biztosnak tűnik, hogy nem pusztán a konkrét ügy miatt vonultak vissza, hanem ez egy utolsó, nagy csepp lehetett a pohárban.
Az egyik tag, a jelentős költő Katarina Frostenson férjét egészen sokan szexuális zaklatással vádolják. A kenyértörés pedig Katarina Frostenson kizárása kapcsán történt meg.
Kívülről, a részletek ismerete nélkül nem érthető semmi, hiszen felvetődik a kérdés, miért is a feleség bűnhődjön férje miatt?
Maga az Akadémia is már fél éve hivatalosan vizsgálódik az ügyben, tehát a tagok sok mindent, akár nyilvánosságra nem is hozható tényt is tudhatnak. A kilépési nyilatkozatokból valami olyasmi látszik kitűnni, mintha a vádolt Jean-Claude Arnault iránt valamiféle lojalitás meglenne a közösségben, noha a pénzügyi támogatást már szinte azonnal megvonták tőle.
Érdekes szála a történetnek, és ezt most még alig-alig emlegetik, hogy egyáltalán nem a férj szexuális zaklatási ügye hullik vissza házastársára, hanem egészen másról szól a kizárás: Frostenson megosztotta férjével az évközi híreket, fejleményeket a Nobel-díjas kiválasztásával kapcsolatban, amiket a férj továbbadott.
Ennek fényében jobban érthetők az olyan megnyilatkozások, mint pl. az az Englundtól származó kijelentés, miszerint túlságosan az egyénekre, és nem pedig a saját szabályzatára koncentrál az Akadémia. Vagy, ahogy Ostergren jóval egyszerűbben megfogalmazta: nem tartják be a saját szabályaikat.
Vagyis érteni nem lehet egyelőre sok mindent, és kérdéses, hogy a későbbiek folyamán derül-e ki még erről valami.

Kiindulásnak további olvasásra:
https://www.washingtonpost.com/entertainment/books/3-ju…
https://www.expressen.se/nyheter/jean-claude-arnault-sk…
Utóbbiból vettem át a fotót, amelyen a megvádolt kultúrsztár házaspár látható.

!!! április 13.
Sara Danius, az Akadémia első titkára és az érintett költőnő, Katarina Frostenson is lemondott.
Kutya legyek, ha értem az egészet, de jelenleg az Akadémia döntésképtelen. Már ha jól értettem az alapszabályt (és jól is emlékszem). Azaz: nem lesz Nobel-díjas idén.
Mondjuk, már a királyt is riasztották.

34 hozzászólás