!

Irodalmi díjak zóna

>!
encsy_eszter
Irodalmi díjak

Kappanyos András, Géczi János és Bereményi Géza, az Alföld-díjak átadóján. :) Egyébként szuper este volt, rövid de velős gondolatokkal.
A kép nyomokban @encsy_eszter -t és @bodnarnoemi -t tartalmazhat! :)

http://www.litera.hu/hirek/beremenyi-geza-geczi-janos-e…

https://www.facebook.com/media/set/…

Kapcsolódó alkotók: Géczi János · Bereményi Géza · Kappanyos András

>!
sophie P
Irodalmi díjak

@M_Nagy_Miklós: Szvetlana Alekszijevics és a Nobel-díj
ÉS / 2015.10.16
http://www.es.hu/m_nagy_miklos;szvetlana_alekszijevics_…

Maga Alekszijevics mondta egy interjúban – s most ezt világszerte idézik tőle –, hogy amikor egészen fiatal korában, részben a híres belarusz írót, a „mesterét”, Alesz Adamovicsot követve, megtalálta a műfaját, a sokszólamú dokumentumregényt, úgy érezte, hogy abban egyszerre lehet „író, újságíró, szociológus, pszichoanalitikus és aktivista…”

Az utolsó szót, „propovednyik”, jobb híján fordítottam „aktivistának”, igazából valamilyen eszme hirdetőjét, aktív terjesztőjét jelenti, s kicsit talányos ebben a felsorolásban. Milyen eszmét „hirdet” Alekszijevics? És egyáltalán: nevezheti-e magát egy nagy író „aktivistának”? Vagy „eszmehirdetőnek”? Nem amolyan elavult dolog ez?

Induljunk ki egy egyszerű tényből: Alekszijevics a nyolcvanas évek elejétől kezdve, tehát több mint harminc év alatt alkotta meg Az utópia hangjai című, öt kötetből álló ciklusát. Egy-egy könyvön öt-tíz évet dolgozott, interjúk ezreit készítette, s ezekből több száz került be a könyvekbe, vagy önmagában is izgalmas történetekként, vagy csak fel-felvillanó motívumokként, amelyek gazdagítják a sokszólamú kórust. És akár valamelyik háborúról írt (mint A háború nem asszonyi dologban, Az utolsó tanúkban vagy a Fiúk cinkkoporsóban című könyvében), akár a csernobili katasztrófáról (a Csernobili imában), akár arról, hogy a kommunizmus bukását és a Szovjetunió szétesését hogyan élték át a szovjet emberek, akiket évtizedeken át a kollektivista eszmére neveltek, s most hirtelen „szabaddá” kellett volna válniuk (az Elhordott múltjainkban, amely hamarosan megjelenik magyarul), elsősorban mindig az áldozatok hangját kutatta, azokét, akikre elviselhetetlen szenvedéseket zúdított a történelem, a politika, a hatalom, az eszme, az eltorzult utópia. Ha komolyan vesszük azt a bizonyos szót, hogy ő „propovednyik” is, valamilyen eszme vagy igazság hirdetője (és miért ne vennénk komolyan?), akkor egy sor olyan szó, kifejezés, fogalom juthat az eszünkbe, melyeket az irodalom kapcsán manapság szinte kényelmetlen említeni: irgalom, könyörület, humanizmus, megértés, pacifizmus…

Az eddigi orosz Nobel-díjasokat illetően mindig felmerült, hogy „politikai döntés” született; s most, hogy a belarusz, de orosz nyelven alkotó Alekszijevicset díjazta a bizottság, ez az oroszországi reagálások egyik fő motívuma (Moszkvában írom ezt a cikket): hogy ez arcátlan politikai döntés, ezzel is Oroszországot akarták büntetni, ez egy újabb szankció… Nagyszerű írók keseregnek azon (Prilepintől Leventalig), hogy nem egy „igazi” író kapta a Nobelt (és nem végre egy orosz), hanem egy újságíró, akinek az a fő mondanivalója, hogy az oroszok „mindig öltek, ölnek és ölni fognak”…

Bizonyos, nagyon tág értelemben szerintem is politikai döntés született. Egyrészt a stockholmi bizottság olyan írót díjazott, akinek a nemzetiségi hovatartozását nem olyan egyszerű meghatározni. Szvetlana Alekszijevics nem egyszerűen belarusz, hanem ukrán is (az anyja révén, sőt Ukrajnában is született, csak aztán költözött a család Belorussziába), meg orosz (hiszen orosz nyelven alkot, Oroszországban kezdték el kiadni a műveit, az orosz irodalmon nőtt fel), és ugyanakkor európai (miután sokáig európai országokban élt, aztán mégiscsak visszatért a hazájába, ahol nem adják ki a műveit), és bizonyos értelemben „szovjet”. Az új könyvéhez rengeteg történetet gyűjtött össze olyan emberekről, akik a Szovjetunió szétesése után is szovjetek, „szovik” maradtak, mint ahogy ő maga is kicsit az maradt: a saját gondolataiban és tetteiben is folyton felfedezi a szovjet reflexeket – a pszichoanalízis egyben kegyetlen önelemzés is! A stockholmi bizottság olyan írót díjazott, aki a lehető legtávolabb áll bármilyen nacionalizmustól. Akit, mellesleg, a fehéroroszok, az ukránok és az oroszok együtt ünnepelhetnének most… És olyat, aki a menekültválság meg az ukrajnai és a szíriai háború idején minden könyvével azt sugallja, hogy az irodalomnak lehet ilyen feladata is: együtt érezni a szenvedőkkel, meghallgatni és megörökíteni az egyszerű emberek történeteit, fájdalmait… És persze azt is, hogy mit gondolnak ők a történelemről és azokról az ideológiákról, amelyek megnyomorították az életüket. Alekszijevics interjúalanyai többnyire nők, gyakran olyan nők, akik a férjüket vagy a gyereküket vesztették el valamelyik háborúban. Akár ebbe is beleláthatjuk a stockholmi „politikai döntés” egyik motívumát, de…

De mindezek mellett azért mégiscsak lényeges kérdés, hogy Alekszijevics írásai mennyire maradandók mint „irodalmi” művek. Mert remek újságíró, az biztos (az a fajta, aki éveken át képes körüljárni egy témát), kiváló szociológus (aki hihetetlen mennyiségű „oral history” anyagot gyűjtött össze az elmúlt évtizedekben), pszichoanalitikusnak is nevezhető (a nyitottságával, a figyelmével el tudja érni, hogy az emberek megnyíljanak neki, és miközben elmesélik a sorsukat, talán meg is könnyebbülnek), de mennyire „szépíró”? Az orosz nacionalisták szerint, ahogy már említettem, semennyire; igaz, számukra most Szolzsenyicin, a „saját” Nobel-díjasuk is ellenség, mert A Gulag szigetvilágban annyit hazudozott a sztálini lágerekről, amelyekben igazából sokkal kevesebben haltak meg, és azok is csak egy-egy túlbuzgó lágerfőnök miatt, miközben a rendszer egésze alapvetően humánus volt…

Mondhatnám, sőt mondom is, hogy ezt, Alekszijevics szépírói nagyságának kérdését, ki-ki maga döntse el. Az egyik olvasó szerint talán csak az az igazi író, aki történeteket, saját világokat tud kitalálni, a másik szerint talán csak az, akinek a metaforái vagy jelzői úgy csillannak meg, hogy azt érezzük, az egész világot új fénytörésben látjuk, a harmadik szerint meg talán épp az a legmagasabb rendű irodalom, amit Alekszijevics művel: az emberi valóság minél pontosabb, minél részletgazdagabb rögzítése. Amire a negyedik olvasó azt mondhatja: „Ugyan már, mi az a valóság?…”

És mindegyiknek igaza lehet.

Kapcsolódó könyvek: Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban · Szvetlana Alekszijevics: A háború nem asszonyi dolog · Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink

Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Szvetlana Alekszijevics: A háború nem asszonyi dolog
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink

Kapcsolódó alkotók: Szvetlana Alekszijevics

>!
pepege MP
Irodalmi díjak

Az idén harmadszorra osztják a 2013-ban létrehozott Horváth Péter Ösztöndíjat. Itt a tizes lista, amelyet Esterházy Péter, Keresztury Tibor és Szilasi László kuratóriumi tagok állítottak össze.
A díjat 2015. november 12-én adják át majd a győztesnek.
Bővebben:
http://www.litera.hu/hirek/a-horvath-peter-osztondij-id…

Kapcsolódó könyvek: Turi Tímea: A dolgok, amikről nem beszélünk · Balaskó Ákos: A gépház üzen · Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez · Kemény Zsófi: Nyílt láng használata · Potozky László: Éles · Áfra János: Két akarat · Toroczkay András: A labirintusból haza · Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora · Závada Péter: Mész · Babiczky Tibor: Kivilágított ég

Turi Tímea: A dolgok, amikről nem beszélünk
Balaskó Ákos: A gépház üzen
Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez
Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
Potozky László: Éles
Áfra János: Két akarat
Toroczkay András: A labirintusból haza
Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora
Závada Péter: Mész
Babiczky Tibor: Kivilágított ég
13 hozzászólás
>!
Európa_Könyvkiadó KU
Irodalmi díjak

Örömmel osztjuk meg Veletek a hírt: 2015-ben az Európa Könyvkiadó szerzője, Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat!

Elhordott múltjaink című kötete itt rendelhető elő:
http://www.europakiado.hu/konyv/743676/elhordott-multjaink/

Kapcsolódó könyvek: Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
6 hozzászólás
>!
balagesh IP
Irodalmi díjak

Az irodalmi Nobel-díjat 2015-ben a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta:
„for her polyphonic writings, a monument to suffering and courage in our time”
polifonikus írásaiért, amelyekkel a jelen korban megtapasztalható szenvedésnek és bátorságnak emelt emlékművet.

Sara Daniustól néhány töredék a bejelentést követő interjúból:
Posztszovjet értelmiségről van szó, aki ugyan dokumentarista módon alkot, ám érzelmileg telített történetekké változtatja a történelmi eseményeket. Felvázolja a szovjet és posztszovjet személyiség természetrajzát.
Az irodalmi műfaj megújítása is jelentős eredménynek tekinthető a részéről.
Amikor felhívta az írónőt, annyit válaszolt: Ez fantasztikus!
Sara Danius, az új titkár, zárásként A háború nem asszonyi dolog című művet ajánlja mindenkinek.

Az írónő az utolsó héten már végig vezette a fogadási listát, akárcsak 2013-ban (tavaly csak 3. volt). Ugyan rengeteg nemzetközi díjat nyert, mégis az a vélemény alakult ki róla, hogy éppen dokumentarista stílusa nagyon messzire esik a hagyományosabban vett regényeket díjazó akadémiai ízléstől.
A svéd kiadójánál látszik (http://www.ersatz.se/forf_aleksijevitj.htm), hogy az elmúlt években sorra jelentek meg a művei – ebben spekulációk szerint az Akadémia ráhatását vélhetjük.
Alapvetően ismét egy német díjazottról van szó: úgy értem, Németországban nyerte első jelentős díjait, és elsősorban ott nagy a megbecsültsége. Az angol nyelvű világ nagyjából semmit nem ismerhet még belőle.
Gyakorlatilag nemfikciós irodalomként is közelíthető, ezért is írtam a korábbi posztomban, hogy kizártnak tartom az ő megválasztását:
„Szvetlana Alekszijevics valamiért komolyabb esélyesnek tűnik még Harukinál is. (7/1) Ugyanakkor a legfőbb ellenérvek: dokumentarista, politizáló írónő nem túl nagy életművel.” http://moly.hu/karcok/595941

A nemzetközi fórumokon kiemelik: hogy nő; hogy kelet-európai a díjazott; hogy olyan, aki kritizálja a szovjet és a kortárs orosz vezetést, közéletet; hogy műfaji érdekesség az ő díjazása – utóbbi következményeiről, a jövőbeni díjazási irányról óvatosan elmélkednek. (Az ’50-es évekből merülnek fel nevek: Russell ’50, Churchill ’53 díjai óta nem hajoltak ki a fikció területéről. De itt-ott most Sartre ’64 neve is elhangzott: új távlatok nyíltak…)
Én is felhívom még a figyelmet a döntésnek az alapítói szándékkal való egybecsengésére: „Hagyatékom […] kamatai azok számára osztassanak fel, akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották.”
Alekszijevics munkásságától nem lehet idegen a hasznos jelző.

A Nobel-esélyekkel foglalkozó, előkészítő karcaim itt találhatók:
http://moly.hu/karcok/595941
http://moly.hu/karcok/597192
http://moly.hu/karcok/598373
http://moly.hu/karcok/598677
http://moly.hu/karcok/597917

És hogy jövőre mindenki tájékozottabb lehessen:
http://moly.hu/kihivasok/nobel-szakerto-leszek
Jó olvasást kívánok mindenkinek!
A helyreigazításokat, bővítéseket szívesen fogadom.

Kapcsolódó alkotók: Szvetlana Alekszijevics

30 hozzászólás
Hirdetés
>!
balagesh IP
Irodalmi díjak

Néhány órára vagyunk már csak attól, hogy megtudjuk, ki kapja meg idén az irodalmi Nobel-díjat.
Áttekintem a Ladbrokes fogadási ajánlatainak változását.
Ezt a bő egyhetes mozgást kézenfekvő módon összefüggésbe szokták hozni az Akadémián belül folyó hangulatváltozásokkal. Ez persze nem zárható ki teljesen, de arra rá kell mutatnom, hogy egy fogadási iroda a következő szempontok alapján dönt:
– A fogadási igények kielégüljenek (akire szeretnének fogadni, az legyen a listán)
– A fogadási kedv növekedjen (elérhető fogadási arányok megváltoztatásával, különleges nevek felvételével)
– A fogadóiroda semmiképpen ne veszítsen (azaz az adott névre érkező túl sok fogadás esetén csökkenteni kell a szorzót)
Vagyis elsősorban a fogadókra figyelnek, és nem a futókra. Amit tehát megfigyelhetünk, az inkább a közhangulat változása – ez persze ugyanaz a kulturális tér, mint amelyben az Akadémia is létezik, ám mégsem egyenlő vele.

1) Az élmezőny
A dobogón álló hármas nem változott meg, csak a sorrendjük: szeptember végén Murakami Haruki volt az első, október elsején azonban Szvetlana Alekszijevics megelőzte őt. Sőt ma már annyira vezet, hogy csak háromszoros pénzt fizet. Az afrikai favorit, magyarul még az őskorban kiadott Ngugi is feljött a japán szerzőre. (Egy angol nyelvű érvelés mellette: http://thejohnfox.com/2015/10/ngugi-wa-thiongo-nobel-pr…)
Tavaly ugyanez a hármas alkotta az élmezőnyt: http://www.newyorker.com/business/currency/evolution-no…
És ez még szerintem jövőre is így lehet… :)

2) TTT
Philip Roth az egyetlen, aki a kezdeti tétről minimálisan visszaesett (9-ről 10-re). Honfitársa, Joyce Carol Oates jött fel mellé, illetve jóval lejjebbről a norvég Jon Fosse.
A 4. helyre, a 14-es szorzóra a korábban a Fosséval együtt 21-esen állomásozó Ko Un és Peter Handke jött fel.
Azért itt el kell mondani, hogy ezek a végső emelések arra is szolgálnak, hogy a fogadókkal éreztessék, esélyesekről van szó, érdemes rájuk tenni. A finishez közeledve a fontosabb, eleve alacsonyabb szorzókat egyre csökkentik. A bizonytalankodóknak ez végső érvként szolgálhat, ill. azt erősíti, hogy legközelebb hamarabb fogadjanak. Idén Ko Unnak kellett többet feljönnie, de az elmúlt évek után ez nem meglepő.
Az 5. csoport a 16-szorosaké: itt találjuk Nádast, Nawal El Saadawit és John Banville-t.
Igazából ez a kategória adhatja a legkönnyebben a kitüntetett személyt.

3) Húszasok:
Az értelmes fogadási kategória alsó, nagy gyűjtőmedencéje ez. A komoly, de nem átütő le- és felmozgásoké. (Ez szintén nem az írói kvalitásaikra vonatkozik.)
A 20-asok: míg Ismail Kadare és Adonisz visszacsúsztak (kiöregedtek tán?), addig Don DeLillo és Nuruddin Farah 50-ről jöttek fel; a kanadai Anne Carson is itt van még, ő is jött fel valamennyit, de nem figyeltem annyira rá.
25-ösök: ide jött fel Krasznahorkai, Nooteboom, és a semmiből egyszercsak előbukkanó Maryse Conde – ez azért érdekes lehet.

4) 33 és 50
Ez már csak az észlelési határ. Az 50-es szorzó általában a kiindulási alap. A 33 csak egy fokkal jobb. Néhányan ide előreléptek. Én igazából innen már csak a lengyel Adam Zagajewski előreugrását emelem ki azzal, hogy Cormac McCarthy is ennyire volt képes…

Az összbenyomásom, hogy ha a fogadási láz elragadna, akkor rájuk tennék:
(Nádasra Kertész miatt nem tennék, pedig valahogy ő is már ilyen klasszikus név a listán, fogadnak is rá, Nobel-kompatibilisnek tartják… Ah, nem bírom kihagyni. Pedig EP-t jelölném amúgy.)
Banville, Conde, Fosse, Nádas, Oates – és én Banville-t választanám, de ha csak egyre fogadhatnék, akkor Oatesra tennék.

De akárhogy is, én éppen azért figyelem a fogadásokat évről évre, mert mindenki, aki szerepel a listán, megérdemelné a díjat. Tényleg.
Megindokolhatnék minden nevet, mert ahogy mondtam:
Semmi sem elképzelhetetlen, de egyetlen érv sem elég meggyőző.

2 hozzászólás
>!
balagesh IP
Irodalmi díjak

Az irodalmi Nobel-őrületben ma egy kissé lazább bejegyzéssel kedveskedem.
A fenti grafikán 2014-gyel bezárólag az látható, hogy melyik hónapban született a legtöbb Nobel-díjas. Az irodalom területén a július vezet (jók az esélyeim!).
Ez az infografika innen származik:
http://blog.plot.ly/post/102549872172/nine-nobel-prize-…
Találunk itt még sokféle egyéb kimutatást is.
Viszonylag közkeletű tudás például, hogy 64 körüli az életkorátlag. Itt az is látszik, hogy az irodalmi díjnál csak a közgazdasági korátlaga magasabb, sőt még az is látszik, hogy a szórás sem olyan nagy (ez végül is logikus).

Aztán jöjjön egy kis általános összefoglaló:
http://topaussiewriters.com/wp-content/uploads/2015/06/…

Egy a műfaji/műnemi megoszlásról:
https://dawnnell.wordpress.com/2011/10/10/how-to-win-a-…

A nőkről egy szép, amiben benne van a 13.-ként ’13-ban díjazott Munro is:
http://visual.ly/13-female-nobel-laureates-literature

A nők aránya területenként – az irodalom szinte büszke lehet magára:
http://www.statista.com/chart/2805/nobel-prize-winners-…

És egy összefoglaló az összes Nobelt érintően:
http://infographicsmania.com/nobel-prize-history/

Ha minden jól megy, holnap délelőtt még jövök egy összefoglalóval a fogadási listákon megfigyelhető közhangulat-változásokról.

4 hozzászólás
>!
balagesh IP
Irodalmi díjak

III. A Svéd Akadémia
A 2015-ös irodalmi Nobel-díj kapcsán írott karcsorozat harmadik része
Az első két rész itt olvasható: http://moly.hu/karcok/595941
http://moly.hu/karcok/597192

Az első két részben az amerikai és európai helyzetet mutattam be. Ebben a harmadik részben a világ egyéb tájaira akartam koncentrálni, de rájöttem, hogy az egész alapvetően az Akadémia szándékainak, szokásainak háttérismeretén alapulna, így először is ezeket kell leírnom.

Az Akadémia nem szolgál igazi konkrétumokkal a saját működési elveiről, inkább csak a mechanizmusaikról. Zárkózottságuk érthető: minek is szolgáltatnák ki magukat…
Az elmúlt időszak egyetlen, reflexióra mindig kapható tagja a 18 tagú testület korábbi titkára, Horace Engdahl, aki nem mulasztott el alkalmat, hogy az amerikai irodalom fontosságát cáfolhassa, s eztán rátérhessen Európa primátusára. Utódja, Englund ezek után azzal az ígérettel is kezdte működését, hogy a jövőben igyekeznek csökkenteni a díj eurocentrikusságát. Ezt 2009-ben mondta – noha szívesen beszél a működésükről, azóta sem fogalmazott meg még egy, irányelvként értelmezhető kijelentést.
Tehát a Svéd Akadémia 18 fős testületének többségi döntést kell hoznia a díjazottról. A 18 tagból 17 el van szépen foglalva a saját tudományos karrierjével, ám a 18., a Ständig Sekreterare, azaz állandó titkár főállásban a díjjal foglalkozik. Ő a szóvivő, ő jelenti be a díjazottat, figyel a határidők betartására, a működés gördülékenységére, és ő kajtat év közben a többiek után: vagyis noha nem főnök, ám pozíciójából adódóan a négyszemközti beszélgetések révén ő tudja leginkább formálni a testület haladási irányát. Sőt ha szeptember végére megfagy a levegő, az ő feladata meghajlítani és egy irányba fordítani a sok, összesimulni nem akaró akaratocskát.
Még a menetrendben egy pontot érdemes tudatosítani: a 17 főből 5-en + a titkár májusra 5 főre szűkítik az esélyesek listáját (ők a tkp-i bizottság, a Committee: http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/literature/prize…), és a teljes tagság az általuk kiválasztott 5 szerzőről kezd el szeptemberben beszélgetni.
Vagyis itt is azért hatan vannak, ami behatárolja a titkár mozgáskörét. Láthatjuk, hogy a titkár hogyan emelkedik ki és egyszersmind simul bele a tagságba.

A hatásukat a gyakorlatban a két titkár statisztikája alapján ítélhetjük meg (az októberi bejelentéseket véve alapul):
Horace Engdahl (1999–2008): 8 európai – 2 nem európai
Peter Englund (2009–2014): 3 európai – 3 nem európai

Engdahlnál Naipault és Lessinget mint az Egyesült Királyság alattvalóit európaiként tekintjük, amin némiképpen lehet vitatkozni, de tényleg nem érdemes, mert a lényegen nem változtat: Englundnál volt latin-amerikai (Vargas Llosa), észak-amerikai (Munro) és kelet-ázsiai (Mo Jen). Eléggé úgy tűnik, ő igyekezett bejátszani a világot.

Azt írtam, hogy az októberi bejelentést veszem alapul. Azért emeltem ki, mert Englund 2009 júniusától idén május végéig volt titkár. Nem tudom, hogy ez a formális funkcióátadás dátuma-e, vagy ténylegesen eddig működik vezetőként. Ahogy fent írtam, ez az ötös lista összeállításának határideje. El tudom képzelni, hogy ő már 2009-ben olyan ötös listát örökölt Engdahltól, amin csak európaiak szerepeltek, és akkor adott esetben idén ő is erős ráhatással engedte formálódni a listát. Ám még ha nem is így van, az előző titkár által kialakított mederből idő kilépni. Idő kell ahhoz, hogy az új ember a saját szájíze szerint alakítsa a dolgokat. Vagy egyáltalán: hogy kiismerje a saját szájízét…

Vagyis: vagy jön egy egzotikus, harmadik világbeli, netán arab nyelvű díjazott – vagy jön egy új korszak kezdete, amelyet majd Sara Danius nevével fémjelzünk. Ő az Akadémia első női titkára. Az interneten az ragadt meg, hogy irodalmárként Gustave Flaubert, James Joyce és Marcel Proust munkásságával kiemelten foglalkozott – utóbbi kettő szerepel az Akadémia nagy mulasztásainak virtuális listán. Azon kívül Proust a személyes kedvence, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Németország és Anglia mellett az USA-ban is tanult és tanított (lásd a cv-jét: http://www.sh.se/p3/ext/res.nsf/vRes/personal_engelsk_1…) Nem véletlen, hogy sok cikk az ő fotójával vezeti fel az idei díjról szóló cikkét.

Meglátjuk, hogy az Akadémia döntése a 3K rendszerén © belül hogyan helyezkedik el:
a kitüntetés inkább a különlegességnek szól, vagy inkább a kiválóságnak, és hogy mindez mennyire lesz kompenzatív jellegű.
Az első két szempont azonnal látszik, a kompenzáció azonban inkább hosszú távú szempont, és néha a másik két k között is egyensúlyt teremt. Kérdés, hogy kissé élettelen panteonnak vagy az élettel telibb, ámde kevésbé fenséges partitársaságnak tekinti-e Sara Danius a díjat. Talán Adonisz az első évben egy lehetséges kompromisszum lenne ebben a tekintetben.

4 hozzászólás
>!
balagesh IP
Irodalmi díjak

A 2015-ös irodalmi |Nobel-díj kapcsán írott karcsorozat második része
Az első rész itt olvasható: http://moly.hu/karcok/595941

II. Ajrópa

Ó, az öreg kontinens!
Tavaly francia nyertes volt. Utána az amerikaiak szóvá is tették az Akadémia eurofiliáját… Ha nekik onnan egy egységnek tűnünk, hát ők is nekünk: az Akadémia részéről ezek után emlékeztették őket Munróra, aki ugyan kanadai, de angolul ír…
Meg különben is, Svédországból nézve Európa nagyobbnak látszik. Logikus, nem? Szóval európai győztes lesz, nem igaz?
De mi is a helyzet az európaiakkal?
Bár most éppen egy európai vezeti a Ladbrokes fogadási listáját (Alekszijevics 5/1), az európaiak általában a tömör és messziről elemezhetetlen üldözőbolyt alkotják. Összességében esélyesebbek mindenkinél, ugyanakkor egyénenként nem olyan átütően sikeresek, így mindannyian rá is szorulnak egy efféle gesztusra. Vagyis könnyen lehet, hogy a kontinens egy írója győz, de hogy ki…
Tőlünk ott van a tényleg nem esélytelen Nádas (25/1), és most már Krasznahorkai is (50/1).
De haladjunk sorban: tehát Alekszijevics vezet. A 2. eu-i a másik Man Booker-es: az albán Ismail Kadare 16/1-gyel a 6. fogadási kategóriában, a 7.-ben (20/1) pedig két nagy európai név. Ők néhány szót érdemelnek:
mindketten megkapták már a norvég nemzetközi Ibsen-díjat, ám van egy nagy-nagy különbség közöttük…
Szokás mondani, hogy az Akadémia nem díjazza a politikai szerepvállalást – de ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy nem díjazza, ha valaki evidensen a rossz oldalra áll. Peter Handke pedig erősen Slobodan Milošević pártján volt (no meg a temetésén mondott díszbeszédet).
Ehhez képest Jon Fosse egyénisége, témaválasztása igazán Nobel-kompatibilis – én őt tartom a legnagyobb európai esélyesnek. Még ha majd csak öt év múlva is lesz ő a díjazott.
Nádas tehát a 8. fogadási kategóriában van, és vele együtt még az eu-i kultúrkörből a szintén régóta listás Ámosz Oz (Izrael).
A 9.-ben (33/1) találjuk az ír John Banville-t, akit én hosszú távon szintén esélyesebbnek tartok ennél, ill. rajta kívül a talán már nem esélyes Kundera szerepel ekkora odds-cal.

Summa: azt gondolom, Európából Kadare és Nádasi a két klasszikus favorit, de talán Fosse és Banville az igazán esélyes. Utóbbit többen is így gondolhatják, mert ezt én még elsején este kezdtem írni, de szombatra Banville egyre kevesebbet fizet: sőt Fosséval együtt önálló kategóriaként 14/1-re csökkent az értékszámuk. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy sok fogadás érkezett rájuk, és az iroda nem akar túl sokat bukni – vagyis itt nem feltétlenül tuti infóról van szó, hanem adott esetben egy gazdasági döntésről.
Másrészt viszont minden évben kell egy különleges név: Banville lehet az idei special one. Ha költő lenne, már fogadnék is rá: elvégre mindenki tudja, az angol felsőfok fölött már csak az ír költők iránti rajongás következhet…
(Egyébként írói nyelvezetét leggyakrabban a költői kifejezésmóddal jellemzik.)
((Amúgy erre ott lenne még az 1/50-es Colm Tóibín is.))
Az 1-jén még 1/50-es kategóriából a holland Cees Nooteboom is feljött az 1/25-ösbe, de ő is az örök ígéret kategóriába tartozik most már nagyon régóta. Annyit itt érdemes megjegyezni, hogy Beneluxék csak Maeterlinck 1911-es díját tudják felmutatni, a két nagyhatalom, Fro. és Németország között a hollandok már nem győznek egyik lábukról a másikra állni a nagy várakozásban…

Az ilyen nagyágyúk, mint Eco, Stoppard vagy Rushdie, az 1/50-esben, a futottak mégben jelennek csak meg. Ez az arány tényleg csak a 'létezem' kategória.

Még nem hagyom ki innen a nálunk ippegcsak ismert Javier Maríast sem – ő annyira nagy arc a nemzetközi irodalmi életben, amit el sem lehet mondani. Igazi bandavezér, buli lelke és a többi. Ha valakinek, hát neki sok író és művész a támogatója, személyes jó barátja. A fotón éppen a szintén 1/50-es Juan Marséval dedikálnak együtt: http://es.globedia.com/juan-marse-javier-marias-firman-…

8 hozzászólás