!

Ifjú/kezdő írók köre zóna

Levandra>!
Ifjú/kezdő írók köre

A Fekete herceg – 3. fejezet

Az anyámnak tett ígéretem tartott vissza attól, hogy lelépjek. Na jó, talán egy kicsit a félelem is, hogy nem fogok egyedül boldogulni.
Teltek a napok, és a csendes kórház méhkassá változott. Nem érkezett több beteg, nem volt már ápolásra szoruló ember, mégis mintha több munkája lett volna a személyzetnek.
Szobámba húzódva szemléltem a forgatagot. Teherautók jöttek, mentek. Ládákat, csomagokat pakoltak fel rájuk, egy pillanat szünetet sem tartottak. Hallottam, amikor beszélgettek, elcsíptem számomra fontos információkat. Nincs túlélő a városban. Senki sem maradt. Egyedül én. Ha a kórház dolgozói elmennek – márpedig minden jel erre utalt – senki más nem marad itt rajtam kívül. Én pedig még nem döntöttem.
Nincs túlélő…

A folytatás és az előzmények itt: http://afeketeherceg.blogspot.hu/

Tubica>!
Ifjú/kezdő írók köre

Agyparádé – 1. rész

(már a második is megíródott, a harmadik pedig írófélben van, ha tetszett, akkor folytathatom, ha kéritek :>)

Soha nem gondoltam volna, hogy ennek ez lesz a vége. Értem én, különc vagyok, meg minden, de azért nem kéne itt ülnöm. Mellesleg: mi ez a hely? Azt hiszem ennek a nőnek magának is pszichológusra lenne szüksége… pedig elvileg ő az agyturkász kettőnk közül. De megsúgom nektek: az elvek gyakran eltérnek a valóságtól. Pontosan tudom, hogy most egy szép helyre gondol: tengerpart, lágyan fújó északi széllel, aminek beszívásakor már érzed a sós ízt a nyelveden is. Nem éppen az a napsütéses, hawaii paradicsom, amiket az emberek zöme képzelni szokott magának, de sétahajókázásra tökéletes. A partot homok helyett éles sziklák borítják. A hely valószínűleg Izlandon lehet. Kicsit jobban összeráncolom a szemöldökömet és tovább kutakodom a nő gondolatai között: van egy férje, hat macskája – ez mondjuk mindent megmagyaráz – és egy hatalmas kertje, ahol zömmel rózsákat és levendulát termeszt. Tipikus nagymama… pedig még fiatal hozzá, mellesleg gyereke sincsen.
– Alan, figyelsz te egyáltalán? Olyan, mintha nem is érdekelne, amit mondok neked. – kérdezte csodálkozó szemekkel.
„Pontosan tudja, hogy utálom ezt a helyet. És magát is. Még szép, hogy nem figyelek arra, amit ön „kezelésnek” nevez.” – gondoltam.
Hangosan ugyan nem mondtam ki, de azért egy kicsit úgy irányítottam felé a gondolataimat, hogy valamit le tudjon szűrni a célzásból. Igen, ez az, amit még gyakorolnom kell: mostanában már egészen jól belemászok az emberek elméjébe, de az én dolgaimat még nem sikerült belepalántálnom senkibe végérvényesen. Legfeljebb annyit sikerült elérnem ilyen téren, hogy az illető balra forduljon jobb helyet, ha az iránynak tényleg semmi jelentősége nem volt, és a célszemély sem tudta még, hogy merre akar tartani.
Igen, talán ez szeretnék lenni: irányító. Sokszor kérdezték már tőlem, hogy mégis mit akarok kezdeni a gimnázium után, de én mindig elintéztem egy: „fogalmam sincs” szófordulattal. Bár még magam sem tudtam pontosan, hogy mi ez, amit én valójában akarok. Irányt mutatni más embereknek az életükben, de úgy, hogy ők erről semmit nem tudnak. Egyébként mellékállásban valószínűleg valamelyik gyorsétteremben leszek felszolgáló. A McDonalds nekem túl zajos, valószínűleg a Burger King mellett döntök, esetleg a Subway jöhet még szóba.
Közben körbepillantottam a hófehér szobán. Akarom mondani, a fehér falú szobán… minden más rózsaszín volt, csupa macskás díszekkel. Velem szemben, az ablak fölött egy vörös cirmos cicáról mintázott óra kattogott. Az egész falat doromboló házi kedvencek festményei, szobrocskái, fotói tarkították. Velem szemben egy kis fehér asztalka állt, rajta rózsaszín, horgolt terítővel és két csésze teával. Nem volt kedvem beleinni, pedig egyébként imádom a teát.
– Alan, úgy látom teljesen kizárod a környezetedet! Már megint nem figyeltél rám! Tudod a kérdésre a választ? – megráztam a fejemet – mindjárt gondoltam – sóhajtott a nő, és elkezdte dörzsölgetni a szemét.
Tisztára úgy nézett ki, mint aki ki akarja nyomni a szemét. Jól esett volna ezt első kézből látni, ezért csak egy kicsit úgy irányítottam a gondolatait, hogy jobban nyomorgassa meg a szemét. Hirtelen kapta el az arca elől a kézfejét. Én mindössze magamban kuncogtam, hiszen ismét egy apró sikerrel lettem gazdagabb.
– Szerintem fejezzük be mára Alan. Holnap találkozzunk. Nem adom fel fiacskám, nem, ha rajtam múlik! És most menj!
„Még szerencse, hogy nem magán múlik”- somolyogtam.
– Köszönöm, Mrs. Hill, holnap megint jövök. – bár ezt még magam sem gondoltam komolyan.

Levandra>!
Ifjú/kezdő írók köre

A Fekete herceg – Prológus

Haldokoltak.

A családom lassan morzsolódott el a kór leheletétől. Kínoktól terhes napok váltak egyre hosszabbá, míg végül azt kívántuk, bárcsak lenne már vége a szenvedésnek.

A halál maga volt a megváltás. De a halál nem sietett, kivárt. Gondoskodott róla, hogy megbánjuk létezésünk minden egyes pillanatát és egyre jobban vágyjunk rá, hogy értünk jöjjön. Kegyetlen játékot űzött az egész emberiséggel. Váratlanul bukkant fel, egy-két hétig elidőzött, aztán továbbállt. Kiszámíthatatlan volt, hol és kivel találkozik legközelebb. London, Peking vagy Delhi. Semmire sem volt garancia. Hetekig nem láttuk őt, aztán egyszer csak ismét köztünk járt, éppen akkor, amikor már reménykedni kezdtünk.

Utcák váltak néptelenné, házakból haltak ki a lakóik, csendesedett a város lüktetése. Leállt a közlekedés, az üzletek áruellátása, bezártak a kisebb, kevésbé létfontosságú hivatalok. A dolgozni képes embereket a fontosabb pontokra helyezték át. Mindeközben elhatalmasodott a bűnözés, felütötte fejét a fosztogatás, bandák tartották rettegésben a még életben maradottakat. Ezekben a hetekben elszabadult a pokol. Az emberiség utolsó kétségbeesett segélykiáltása méltánytalan agonizálásba fulladt.

Aztán a bandák is eltűntek. Nem volt már, aki terrorizálja a gyengébbeket, és nem is volt már, kit. Házainkba zárkózva vártuk, hogy minket is elérjen e bűzös fuvallata a végnek.

Volt, aki elébe ment, aki szembe fordult vele, és voltak, akik még reménykedtek. Voltak, akik csendben, méltósággal haldokoltak. Mások görcsösen kapaszkodtak az életbe: próbáltak minél nagyobb zajt csapni, remélve, hogy ezzel távol tarthatják maguktól a halált.

De előle nincs menekvés.

Folytatás: http://afeketeherceg.blogspot.hu/

6 hozzászólás
barbikaunatkozik>!
Ifjú/kezdő írók köre

Sziasztok!

Egy újabb (rész)fejezetet hoztam el barátnőm novellájából. Továbbra is szeretném, ha a blogbejegyzés alá írnátok észrevételeiteket, hogy ő is láthassa :D
http://barbiolvas.blogspot.hu/2017/02/novella-3-fejezet…