!

Ifjú/kezdő írók köre zóna

Stílus_és_Technika U>!
Ifjú/kezdő írók köre

Online írástechnikai kurzus

Az interneten rengeteg írással, írástechnikával foglalkozó tanfolyamot találhatsz. Ami egyfelől előnye, másfelől sajnos hátránya is a tanfolyami képzésnek, hogy a rengeteg információ között elvész a lényeg: a személyre szabott fejlesztés. Nem mindenkinek ugyanarra és ugyanolyan mértékű oktatásra van szüksége.

A hagyományos írástechnikai képzésektől eltérően egyéni képzés keretén belül foglalkozunk a résztvevőkkel.

A modulárisan felépített képzés során személyre szabott feladatokon keresztül sajátítod el a történetírás fogásait. Nincs helyszínhez és időponthoz kötve. Bármikor elkezdheted, és a neked megfelelő ütemben végezheted.

Az első alkalom során az általunk küldött feladat vagy a készülő regény részlete alapján kerül felmérésre a tudásszint. Ennek alapján állítjuk össze a személyre szabott tananyagot.
https://www.stilusestechnika.hu/online-irastechnikai-kurzus/

onsai IP>!
Ifjú/kezdő írók köre

Akit szeretné képezni magát, annak jó hír, hogy megújult az íróiskola :) Jövőre új, 4 hetes, gyakorlati kurzusok is indulnak romantika, misztikus-romantika, sci-fi, fantasy és pszichotriller terén:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/izgalmas-hirek-a-ko…

Kristin_M_Furrier IP>!
Ifjú/kezdő írók köre

Lassan, de biztosan megszületik a Kristin M. Furrier weboldal. Ahol lesz blog is, így az írásaimból is tudok majd nektek mutatni.
(◍•ᴗ•◍)❤
https://kristinmfurrier.hu/

Kapcsolódó alkotók: Kristin M. Furrier

Stílus_és_Technika U>!
Ifjú/kezdő írók köre

Kedves Tagok!

Pár író összeállt, hogy Teliholdas éjszakákon kecskeáldozat bemutatása mellett létrehozzon egy kötetet. Az égiek jelet küldtek, felnyitották szemeink, és megmutatták az irányt, amerre haladnunk kell.

A kötetben a gyermektelenséget mint témát járjuk körbe, ahol az írásokban ábrázolásra kerül, miként is jelenik ez meg az emberek életében. Legyen szó tudatos döntésről, egészségügyi problémáról, netán szociális helyzetből, kapcsolatból adódó.
Ehhez a kötethez keresnénk még pár írót, akik elég elszántak, hogy részt vegyenek egy szerzői kiadású kötet megjelenésében. Igen, sajna nem elég nagyon jól írni, fizetni is kell a révésznek.

Igyekszünk a költségeket minimalizálni, azért figyelve arra, ez a minőség rovására ne menjen. Számításaink szerint 15-17ezer Ft / fő, ami tartalmazza a borítógrafikát, tördelést és nyomdai munkálatokat.

Jelenleg 8 író vesz részt benne, melléjük keresünk még legalább ugyanennyit, hogy a kötet a megfelelő terjedelmet elérje.
Tervezett megjelenés 2021. áprilisi könyvfeszt, akár meg lesz tartva, akár nem. Így az írások leadási ideje 2020. november vége, hogy a szerkesztési munkálatok február végéig befejeződhessenek, és márciusban már a nyomdába legyen küldve az anyag.
A kötet kiadón keresztül jelenik meg, így annak webshopján keresztül, illetve terjesztői hálózatból is elérhető lesz (Libri, Líra stb.) Ez azt jelenti, hogy a befolyó pénzekből a kiadó leveszi a maga jutalékát, illetve még minimális költségek kerülnek levonásra (bérszámfejtés – amennyiben szükséges; SzJA), és a többi kiutalásra kerül az íróknak.
Minden íróval szerződést kötünk, amiben részletezve lesznek a jogok és kötelezettségek. Befizetés kizárólag akkor van, amennyiben minden író aláírta a szerződést, és a történetek készre vannak szerkesztve, azaz mehetnek a tördelőhöz.

Terjedelem: 8-10 A4-es oldal, ami olyan 32-37,000 leütés szóközökkel együtt.
Tematikai megkötés nincs, azaz prózán belül bármilyen történet megfelel, amennyiben az adott témát megfelelően dolgozza fel, ábrázolja azt. Ez azt jelenti, hogy nem kizárólag dramatizált, tragikus sorsokat várunk történet formájában, hanem bármit, ami prózaként értelmezhető.
Jelentkezni és a részletekről érdeklődni az alábbi email-címen lehet: kapcsolat@stilusestechnika.hu

https://www.stilusestechnika.hu/2020/10/12/gyermektelenul/

Bence_Szollár IP>!
Ifjú/kezdő írók köre

„Maszk”

– Fú, de elegem van már ebből a hülye maszkból! – Nem érdekelte, hogy más is hallja; amint kilépett az áruház ajtaján, Petra már le is tépte magáról a zöld orvosi maszkot, s összegyűrte. Nagyot szippantott a benzinszagtól terhes levegőből; még az autók bűze is elviselhetőbb volt számára, mint a fullasztó maszk.
Elindult a kocsija felé – a mozgásérzékelős ajtók becsukódása után is hallotta, miként veszekszik az áruház biztonsági őre egy vásárlóval, aki nem volt hajlandó eltakarni arcát. Már akkor is civakodtak, amikor ő bement felvágottat, kenyeret, meg tejet venni…
A parkolóban egy idősebb úr oktatott ki egy fiatal párocskát, hogy márpedig vegyék tudomásul, hogy az autóban is viselni kell a maszkot. Petra úgy hallotta – bár eléggé sietősen haladt el mellettük –, hogy az öreg a járvány kitörése óta külön ágyban alszik a feleségétől. Istenem, gondolta Petra, miközben a slusszkulcsát kereste, hát itt tényleg mindenki megőrült?!
Mielőtt még odaért volna autójához, Petra megkereste a legközelebbi kukát, s belehajította az összegyűrt maszkot. A kuka mellett egy tíz év körüli kislány álldogált; piros kabátban, lófarokba fogott hajjal, maszkban. Petrát egy pillanatra elöntötte a düh – miért nem veszi le róla az anyja ezt az átkozott maszkot? –, aztán meghallotta a kislány fuldokló köhögését; a düh egy pillanat alatt sajnálattá változott lelkében.
Odalépett a kislányhoz, s lehajolt hozzá.
– Szia! – szólította meg a lányt, aki rémülten nézett vissza rá. – Azt ugye tudod, hogy idekint nem kell hordanod a maszkot? Csak bent az üzletben.
A kislány bólogatott.
– Nem akarod esetleg levenni? – kérdezte mosolyogva Petra. A bólogatást tiltakozó fejrázás váltotta föl. – Hiszen alig kapsz benne levegőt! – folytatta Petra. – Az előbb majdnem megfulladtál! Hol van az anyukád?
A lány maszkos arca az egyik bevásárlókocsi-tároló felé fordult; Petra látott egy nőt, aki éppen a százasát igyekezett visszaszerezni a bevásárlókocsiból.
– Nos, szerintem ő sem akarná, hogy ez a vacak rajtad legyen egész nap. Kérlek, vedd le!
A kislány megint a fejét rázta. Petra szabad kezével – a másikban szatyor volt és a slusszkulcs – a gyerek füle után nyúlt, hogy leakassza róla a maszk zsinórját, ám a lány elkapta a fejét.
– Ne legyél már ilyen makacs! – mondta Petra szigorúan. – Hidd el, nem kell félned a vírustól! Gyerekekre nem jelent veszélyt. Vedd le a maszkodat, mert megfulladsz!
– Maga meg mit akar a lányomtól? – Petra oldalra kapta tekintetét, s meglátta a feléjük rohanó nőt, aki időközben megkaparintotta a százast. – Hagyja őt békén!
– Az előbb köhögött! – kiabált vissza Petra. – Jobban is odafigyelhetne rá, mert a végén még összeesik szerencsétlen!
– Törődjön a saját dolgával! – rikácsolta a lány anyja. – Menjen onnét, táguljon a lányom közeléből!
Na, azt már nem!, gondolta Petra. Nem fogom hagyni, hogy miattad fulladjon meg ez a szegény teremtés! Hát milyen anya vagy te? Nem látod, hogy rosszul van a gyereked? Azt akarod, hogy baja essen, te buta liba?
Petra villámgyorsan megragadta a lány maszkját, s ráncigálni kezdte. A kislány kétségbeesetten, sikítva próbálta magán tartani a szájfedőt, olyannyira, hogy megkarmolta Petra kézfejét. Közben odaért a kiáltozó nő is, és bekapcsolódott a huzavonába.
– Hagyja őt, hagyja már békén! – sikoltozott az asszony. – Beteg! Rajta kell lennie a maszknak! Nem érti?! Engedje már el!
– Maga idióta! – ordított vissza Petra. – Akkor lesz beteg, ha még tovább hordja ezt a szart!
Természetesen a parkolóban sétáló emberek nem állhatták meg szó nélkül a jelenetet.
– Nem szégyellik magukat? – sipította egy öregasszony, aki négy, púposra tömött szatyrot hurcolt. – Itt randalíroznak mások előtt?
– Cicaharc! – röhögött egy fiatal fiú, aki energiaitalt szürcsölt, aztán a kiürült dobozt Petra fejének dobta.
– Hibbant tyúkok – legyintett egy idősebb férfi. – Harminc fölött mindegyik megkergül!
A dulakodás végén Petrának sikerült leszakítania a maszkot a gyerekről; akkor látta meg, hogy a kislány ajka hiányzik, a csupasz fogak pedig a puszta ínyből kandikálnak ki, mindenféle takarás nélkül. Az orr egy része is hiányzott, a jobb orcát pedig mély vágások, hegek borították.
A lány gyorsan elfordította a fejét, s anyja ruhájába temette eltorzult arcát. A nő szikrázó szemmel meredt a dermedten álló Petrára. Torka szakadtából ezt üvöltötte:
– Mit művelt maga?! Nem tudja, mit tett!!!
Petra a kezében maradt maszkot bámulta, aztán a zokogó, neki háttal álló kislányt figyelte.
– Sa… sajnálom – hebegte Petra –, én… nem… fogalmam sem volt…
– Alig bírtam rávenni szegényt, hogy emberek közé menjen! – sírta az asszony, aki inkább volt elkeseredett, semmint dühös. – Most, amikor mindenki maszkot hord, végre sikerült rábeszélnem! Évek kellettek ahhoz, hogy összeszedje a bátorságát, erre jön maga, és mindent elront!
Petra kezéből kihullott a maszk; a gyomra veszett liftezésbe kezdett, reszketett minden végtagja. Attól félt, hogy rémálmai lesznek majd attól az arctól. Nem, nem is arc volt az… hanem… valami… valami…
– Őszintén… sajnálom, tényleg… ó, bocsánat… bocsánat…
– Az apja egy vadállat volt. – A nő furcsa módon nem látszott már feszültnek. – Amikor megtudta, hogy beadtam a válópert, bosszút állt rajtam. Szétkaszabolta a gyermekünk arcát. – Ujjai a keservesen síró lány haját simogatták. – Nincs pénzem műtétre – folytatta zokogva. – Szegény kicsikém már… soha többé nem fog beszélni. Enni sem képes.
Petra szerette volna, ha gyomrában marad az ebédje, de nem így történt: ott, a parkoló kellős közepén elhányta magát. A nő szorosan magához ölelte kislányát, közben a levegőért kapkodó Petrát figyelte.
– Kérem, menjen innen! Hagyjon minket békén!
Petra sarkon fordult, s dőlöngélve a kocsija felé indult. Miközben száját törölgette tenyerével, azon gondolkodott, vajon képes lesz e vezetni. Nem mert volna megesküdni rá.
Még az sem tűnt fel neki, hogy lehányta a saját cipőjét.

– Vége –

Bence_Szollár IP>!
Ifjú/kezdő írók köre

„Romok között”

A gyújtóbombák alapos munkát végeztek; bár a légitámadást hajnalban hajtották végre, még késő este is akadt olyan ház, amelyik lángokban állt. A város egykoron gyönyörű, pezsgő életű főutcája a napok óta zuhogó bombazáportól tulajdonképpen eltűnt, a helyére pedig törmelékdombok és romházak nőttek. Maró füstszag terjengett, fekete füstoszlop kúszott a város fölé, az éjszakai eget pedig narancssárgára festették a tomboló lángok.
Albert a főutcán gyalogolt, leszegett fejjel, mezítláb; a cipőjét akkor hagyta el, amikor rájuk omlott a pince. Aranyos, kerek arcán a könnyek csíkot húztak a szeme alá telepedett koromfoltokban. Szőke haja kócos volt és koszos, ruhája cafatokban lógott a karján. Ujjain a vér feketére száradt; akkor lett véres, amikor megpróbálta kihúzni anyját a romok alól…
A kisfiú az út közepén haladt, és amennyire csak tudta, elkerülte a törmelékkupacokat és a kiégett autókat. Egyáltalán nem fázott; bár január vége volt, a gyújtóbombáktól lángra kapott házak pokoli forróságot árasztottak, így Albertnek majdhogynem melege volt. A főutcán roskadozó épületekben táncot lejtettek a lángnyelvek, vidáman vonagló árnyékokat vetve az útra, az üvegtelen ablakokból parázsfelhők szálltak, mint szentjánosbogarak. A gerendák pattogásán kívül csupán Albert szipogása hallatszódott, egyébként csönd honolt a városon – a pusztítás gyászos, fájdalmas csendje.
– Állj meg! – Albert megtorpant, amikor meghallotta háta mögött a női hangot. Lassan megfordult, s fölemelte a fejét: egy fiatalasszony állt előtte, fekete ruhában, pólyával a kezében. Mosolygott – Albert már nagyon régen nem látott senkit sem mosolyogni.
– Mit keresel itt egyedül? – kérdezte a nő kedves hangon.
– Én… én…
– Hol vannak a szüleid?
– Ott… otthon. A… a pincében… maradtak.
A nő nem kérdezősködött tovább; benyúlt a ruhája alá, s egy fél cipót vett elő. Albert felé nyújtotta.
– Éhes vagy? Találtam kenyeret.
Albert elvette a cipót, s mohón falatozni kezdett. Rágás nélkül nyelte a falatokat, közben az ismeretlen nő közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a fejét.
– Nem sajnálom tőled – mondta halkan –, de kérlek, ne edd meg az egészet! A családomnak akartam adni.
Albert csodálkozva pislogott a nőre.
– Túléltétek a támadást? – kérdezte teli szájjal.
– Igen. Mi túléltük. – Mondani akart még valamit, ám hirtelen elhallgatott; talán azért, mert meglátta Albert tekintetében a szomorúságot. Gyorsan ezt mondta: – Ha akarod, eljöhetsz hozzánk! Bár a házunkat lebombázták, de a családom szívesen befogad bárkit. Gyere! Nem messze lakunk innen. Csak a főutca végéig kell sétálnunk. Nem maradhatsz egyedül.
Kivette Albert kezéből a megrágott kenyeret, visszadugta ruhája alá, aztán tenyerét a fiú hátának nyomta.
– Gyere velem! Mi a neved?
– Al… Albert.
– Én Frida vagyok. Most már nem kell félned. Soha többé nem maradsz magadra!
Elindultak. Egy ideig csendben baktattak a romok között, aztán Albert a pólyára nézett.
– Neki mi a neve? – érdeklődött a pólyára mutatva.
– Ő a kis Greta – válaszolt mosolyogva Frida. – Tíz hónapos. Most éppen alszik. Egyébként ő a harmadik gyermekem.
– Hol az apukája?
– Nos, azt hiszem… valahol keleten. – Frida megbotlott egy betontömbben, de aztán hamar visszanyerte egyensúlyát, s így folytatta: – Két hete hívták be harcolni a szovjetek ellen.
– Frida! Szomjas vagyok. Van víz a házatokban?
– Van egy kicsi – felelte a nő. – Talán meg is tudsz majd mosakodni.
– Fáradt vagyok. Sokat kell még menni?
– Türelem – felelte Frida; szemében táncot jártak a közeli lángnyelvek. – Hamarosan haza érünk. És akkor majd együtt játszhatsz a gyermekeimmel. Van testvéred?
Albert Sophie-ra gondolt, és ismét rátört a szipogás. Szirénák zúgtak emlékezetében, aztán borzalmas robbanások; apja rémült tekintete sejlett föl benne, majd anyja sikolya, aztán Sophie törékeny kis teste, amint halálra zúzza a pince leszakadó mennyezete…
Albert vállai meg-megrázkódtak sírás közben. Frida gyorsan a szőke kis fejre tette kezét.
– Jól van, semmi baj! Ne sírj! Mostantól Max és Oskar lesznek a testvéreid. Hidd el, jókat fogtok együtt játszani!
– Sophie-t akarom! – kiabált Albert. – Anyát és apát! Őket akarom!
– Tudom, kicsim. – Frida magához húzta a gyereket, s menet közben átölelte. – Minden rendbe jön majd. Ígérem! Nálunk új otthonra lelsz.
– Mikor lesz minden olyan, mint régen? – kérdezte kisírt szemmel Albert. Frida érezte, hogy a kisfiú könnyei átáztatták ruháját a derekánál.
– Ssssss! Jól van, jól van! Nézd csak! Meg is jöttünk! Ugye, hogy nem tartott sokáig?
Albert fölnézett; a ház elülső, utca felőli fala ripityára zúzva hevert az úton. A többi fal roskadozva állt, tető nélkül, megfeketedve.
– Gyere csak! – tessékelte beljebb a nő. – Bátran!
Frida keresztüllépdelt a romokon – két kézzel átölelve a pólyába bugyolált kisbabát –, Albert pedig bizonytalanul követte őt.
– Nem kell félned! – nézett vissza Frida a szipogó fiúra, aztán eltűnt az egyik ajtó nélküli szobában.
Albert óvatosan lépkedett a törmelékeken; tányérok és csészék hevertek mindenfelé – bizonyára ez volt régen a konyha –, valamint látott egy félig elégett festményt is egy bajszos bácsiról – ő volt a Führer, vagy kicsoda. Egyszer csak Frida vidám hangját hallotta a szobából:
– Nézzétek gyerekek! Hoztam nektek egy kis kenyeret, meg vendéget is! Legyetek vele nagyon kedvesek!
Albert belépett a szobába; Frida gyerekei a nyakába ugrottak, megcsókolták őt, aztán együtt megették a kenyeret, énekeltek, játszottak, egészen reggelig, aztán másnap kimenekítették őket a városból, a háború pedig nem sokkal később véget is ért, Albert pedig az új, szerető családjával maradt még nagyon-nagyon sokáig. Legalábbis, így képzelte…
A szoba közepén egy asztal állt, körülötte pedig két megfeketedett csontváz ült némán, üres szemgödrökkel, tátott szájjal. Előttük az asztalon egy-egy törésnyi cipó. Frida mellettük állt, mosolyogva.
– Gyere csak, Albert! Ismerkedj meg a fiaimmal!
Albert mozdulni sem tudott; a holttesteket nézte, amik közömbösen ülték körbe az asztalt. Csontjaikról égett húscafatok csüngtek, arc nélküli, csupasz koponyájukon halálvigyor húzódott. Frida lerakta a pólyát az asztal közepére, s egy-egy csókot nyomott a halottak feje búbjára.
– Drága gyerekeim! – sóhajtott a nő. – Annyira örülök, hogy épségben vagytok! Nem is tudom, mihez kezdenék, ha ti nem lennétek!
A pólya váratlanul megmozdult az asztalon; az oldalára fordult, s akkor Albert meglátta a szénné égett, aprócska kis testet. Greta arca eltűnt – helyette ott ült az az Albert számára már ismerős, üres, mégis taszító halálvigyor.
Frida odaugrott az asztalhoz, s felkapta a pólyába tekert halottat.
– Nézzenek oda! – kiáltotta boldogan. – Hát felébredt a hétalvó! Jót aludtál, mi?
A nő megsimogatta a puszta koponyácskát, majd csókot nyomott rá – valamennyi szeretet ott lángolt abban a csókban, amit egy anya csak nyújtani képes. Frida gyöngéden ringatni kezdte az ölébe fektetett pólyát, s halk, lágy dúdolásba fogott.
Albert szótlanul megfordult, s leszegett fejjel kisétált a házból; ott folytatta magányos útját, ahol abbahagyta. A főutca végéhez érve úgy döntött, hogy balra fordul. Biztos volt benne, hogy jobbra kanyarodva sem várja őt semmi más a romokon kívül.

– Vége –

Trivium_Egyesület KU>!
Ifjú/kezdő írók köre

EMLÉKEZTETŐ!

Trivium Egyesület Szemináriuma felvételi novellapályázat

BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. szeptember 20. DÉLI 12 ÓRA
Figyelem!
Déli 12 óra!

https://triviumnet.hu/2020/03/08/trivium-egyesulet-szem…

Trivium_Egyesület KU>!
Ifjú/kezdő írók köre

AMIKOR ELFOGY A LELKESEDÉS (bátorítás leendő szemináriumi résztvevőinknek)

Szeretnék valami nagyot alkotni, amivel a gondolataimat kifejezhetem, és átadhatom másoknak, hátha átérezhetik, amit én. Szeretném, ha ők is örülni tudnának azoknak a gyönyörű képeknek, amiket én látok, és velem együtt örülnének a főhősöm zsenijének és ellenállhatatlan bájának. Felnéznének rá, izgulnának érte, amikor veszélyben van, és titokban arról ábrándoznának, hogy egy szép napon olyanokká válnak, mint ő. De nem megy. Akárhogy igyekszem, akármennyire is vizualizálom a sikert, csak nem akar jönni.

Érezted már így magad?

Akkor olvass tovább!
https://triviumnet.hu/2020/09/17/amikor-elfogy-a-lelkes…