!

Fekete István zóna

>!
Tutajos
Fekete István

Talán érdekes lehet a Fekete István-rajongóknak… Néhány napja, egy budapesti aukción felbukkant három kézirat az írótól: egy levél, és két elbeszélésének az eredeti példánya. Az egyik elbeszélés állítólag eddig publikálatlan, a címe: Az igazság. Nem tudom, esetleg valaki látta-e nyomtatásban valahol? Így kezdődik: Az előbb patkolatlan lovak kemény patája csattogott a kövön… Az aukciós cégnek a figyelmét egészen az aukció előtti napig elkerülte az, hogy a kéziratból hiányzik egy oldal, csak ekkor vette észre egyikük, hogy két oldal között nincs folytonosság. Kitépésnek nincs nyoma, így valószínűleg már így, hiányosan lett bekötve. Érdekes, hogy az örökösök sem hívták fel a hiányosságra a figyelmet, így valószínűleg még csak nem is olvasták ezeket a kéziratokat…
A másik elbeszélés címe Macskavásár. Ez az Éjfél után című kötetben jelent meg.
Sajnos mindhárom kéziratnak elszállt az ára – a Tüskevár-kézirat néhány hónappal ezelőtti felbukkanása óta „divatba jött” Fekete István –, így végül nem tudom, ki(k)hez kerültek.
Én is licitáltam rájuk telefonon (egy buszból, félúton London és az egyik reptér között). Az lett volna a tervem, hogy megírom azt a hiányzó oldalt majd egyszer, ha már elég Fekete Istvánt olvastam, és utána publikálom, de így ez a feladat majd, talán, másra hárul.

4 hozzászólás
>!
Bazil P
Fekete István

A világért sem akarnék túltengeni a zónában, ezért nem is ide írtam a karcaimat a „Bogáncs-füzetek”-ről. De – gondoltam – hátha valakit érdekel, és csak itt talál rá. Ezért a linkek:
https://moly.hu/karcok/1276729
https://moly.hu/karcok/1277903
https://moly.hu/karcok/1278800
https://moly.hu/karcok/1279133
Köszönöm. :)

6 hozzászólás
>!
Bazil P
Fekete István

Mivel a moly kedves adminisztrátorai hosszas vívódás után (csak, hogy fokozzuk a feszültséget?), úgy döntöttek, hogy a képen látható kiadványok nem könyvek, vagyis nincs helyük a moly adatbázisában, csak-csak megmutatnám a Tisztelt Nagyérdeműnek (ha érdekel valakit), hogy vannak ám nekem ilyenek is.
A Dombóvári Fekete István Múzeum Közleményei; 2004-ből rögtön két kiadás, illetve a 2005-ös, 2006-os és 2007-es kiadások. Bodó Imrétől szereztem be, mikor meglátogattam a múzeumában. Sőt, és erre kicsit büszke is vagyok, mindet ellátta szép dedikációkkal is. A kedvencem csak két szó, a néven és dátumon kívül: … „somogyi szívvel”.
Amiért igazán érdekeltek ezek a khm…, – ha már nem könyvek, nevezzük őket páriáknak, mert a Bibliográfiában böngészgetve megakadt a szemem a tartalmukon.
Csak röviden:
Az író életében kicsit jobban elmélyült rajongóknak biztosan ismerősen cseng egy kissé furcsa hangzású, és kissé hosszú név: Csermely Ottóné, született Bartáky Szilvia Edit. Fekete István talán legnagyobb rajongója, barátja és tisztelője. Író és rajongója között pedig éveken át jöttek-mentek a levelek, összesen 172 darab.
Bodó Imre 2000-ben pedig Csermelyné végakarata alapján megörökölte a teljes hagyatékot, leveleket, könyveket, fényképeket, dokumentumokat. És a teljes levelezést fenti „Közleményekben” adta közre.
Engem meg ezek a levelek felettébb érdekelnek.
És szépen sorban majd el is olvasom valamennyit. Sőt, lehet, hogy még referálok is róluk, – ha lesz rá kedvem.

Kapcsolódó alkotók: Fekete István · Bodó Imre

8 hozzászólás
>!
Bazil P
Fekete István

Somogyországba (meg egy kicsit Tolnába) készülünk Húsvétkor, és annak apropóján lapozgatom a kötetet, amit nem titkolt céllal, azért szereztem be, hogy Fekete István szülőföldjét kicsit jobban megismerjem. És akkor egyszer csak mit találtam:

– Göllén nézzétek meg az iskolát – mondta Várkonyi Imre. – Ott született Fekete István. Tanító volt az apja. A templom mellett jobbra van az iskola. Az emléktáblát én avattam 71-ben. A templom mögött, a Gátszögben Mártonékat keressétek. Ők majd útbaigazítanak…
– Amikor az emléktábla-avatás volt, három napig nálunk lakott Fekete István özvegye – mondja Márton Imréné. Felöltözött göllei viseletbe, úgy fényképeztette magát. – Albumot hoz elő. – Nézzék, itt van az a kép… Később küldtünk neki Pestre göllei lyukas kalácsot meg kuglófot…
Fekete István minden könyve megvan nekünk. Sok könyvében, a Zsellérekben, az Őszi vásárban jól rá lehet ismerni a falura… Két kistestvére itt van eltemetve… Ma is élnek a faluban, akik együtt pajtáskodtak vele. Gyere, Lacika – fordul az asszony a fiához –, mutasd meg hol lakik Ernő bácsi meg Annus néni…
Először az iskola előtt állunk meg. A Bors István reliefjével díszített emléktáblán ez a szöveg olvasható: „E házban született Fekete István író, a kétkezi emberek és a természet világának költői ábrázolója. Rajongásig szerette szülőföldjét és annak embereit, akik emberségét és írói világát formálták. Élt 1900–1970. A nagy író emlékét kegyelettel őrzi Gölle község lakossága.”
– Mi gondozzuk az emléktáblát meg Fekete István két testvérének a sírját a temetőben – böki ki Márton Laci, amikor visszaülünk az autóba.
– Ki az a mi? – nézek rá.
– Hát az őrsünk…*
„A Kácsalja göllei réttel sokszor találkozunk írásaiban, ahol mezítlábas kis pajtásaival élete legboldogabb éveit töltötte. Hazájának Somogyot tartotta, és nagyon szerette. Íróasztalán szülőfalujának képe állt munkásságának utolsó órájáig” – írja felesége az Emléksorok Fekete Istvánról című kis könyvecskében.
Esküdt Ernő bácsi emeletes házban lakik a falu közepén.
– Ő kilencszázas volt, én kilencszázegybeli – mondja. – Bizony, már rég volt, amikor együtt pajtáskodtunk… Rossz gyerek volt a Pista… Apja volt a mester, de őt Varga Dezső tanította… Szeretett a parasztgyerekekkel barátkozni… Hogy mit játszottunk? Kimentünk a rétre, egészen a hegyig. A Kácsalja rétre… Télen szánkáztunk, nyáron meg a mezőn szórakoztunk, fürödtünk… Ma is van ott egy árok…
– Ki volt Puska Géza?** – kérdezem Ernő bácsitól. – Fekete István őt is emlegeti könyveiben.
– Már meghalt… Valami iparosféle, talán asztalosmester… Hatvan éve is már öreg ember volt…
– Milyen falu volt Gölle?
– Nem rossz falu – mondja Esküdt Ernő, és kezével fáradtan végigsimítja arcát.
– Mikor találkozott utoljára Fekete Istvánnal?
– Nem szívesen járt vissza a faluba. Nem tudom miért. Egyszer a mi pincénknél lakott. Tömésfalú pince volt. Írt valamit. A kulcsot neki adtam, minden másnap vittem az ennivalót. Szerette a jó bort… A Deres Bözsi lakott a szomszédjukban… Írogatott leveleket. Ilyenkor a pajtásait is üdvözölte meg kérdezgette… Sajnos, másra nem emlékszem…
Annus néni egy ütött-kopott házban él egyedül. A ház elején lakók vannak, de nem nagyon néznek rá. Nyolcvanhét éves szerencsére még ellátja magát. Vizet, fát Márton Laci szokott hordani neki. Annus néni is azzal kezdi:
– Rossz gyerek volt… Szeretett verekedni… Kicsalt korcsolyázni, megtámadott, belelökött a pocsolyába. – Sovány, csontos karjával darabosan magyaráz.
– Ki volt az erősebb?
– Én! Szegény lány voltam, amúgy meg ügyes. Az anyja be szokott hívni mosogatni. Adtak ebédet…
– Milyen csínyre emlékszik még, Annus néni?
– Az aratóknak vitték vékában az ebédet. Pista fölment a templomtoronyba, és a macskájukat beledobta a vesszőkosárba.***
– És még?
– Karácsonykor új ruhát kapott, de csak egyszer volt új. Szépen felöltözködött, és elment a rétre csúszkálni. Beszakadt alatta a jég, otthon mosdatták ki a sárból…**** Szigorú ember volt az apja. Pista mindenáron lovagolni akart. Volt egy kocsisuk, felültette a lóra. A ló megbokrosodott, és Pistát éppen az apja előtt dobta le a földre. Elnyúlt, mint a béka. „Na, megjöttél?” – csak ennyit mondott az apja…*****
Emlékcserepek, emlékmorzsák, emléktöredékek. Ami hetven év szűrőjén fönnakadt. A régi iskolatársak, a gyerekkori pajtások is sorra elmennek az író után. De alakjuk, észjárásuk, „közös gyermekségük szép napjai”, a hajdani Gölle megmarad, mert volt a falunak egy fia, a hajdani „rossz gyerek”, Fekete Pista, aki az irodalomba emelte és könyvek sokaságában örökítette meg élményeit.
„… ahogy visszaemlékezéseimet írom – olvassuk a Ballagó idő egyik helyén –, az emlékek, a környezet, a táj, az emberek, állatok, barátok, nevek, időjárás, meleg és hideg, puha, meleg por mezítlábam alatt, a kemény, hideg jég a csizmám alatt, varjúkárogás, kutyaugatás, szekérzörgés vagy szánkócsengők gyöngyöző csilingelése az utak felett – mind-mind újra megszólalnak, és tollam alatt pontosan akkor jelentkeznek, amikor »jelenésük« másodperce elérkezett.” „Gyónás ez a könyv – olvassuk az önéletrajzi regény másik helyén –, emlékeim feltisztult szeretete, és szeretete szülőföldemnek, minden emberének, akik emlékeimben, amíg én élek, vagy még azon túl is – írásaimban – »örökké« élnek.”
(255-258. oldal)

* Lám csak, az úttörőmozgalom! Bár az úttörők azóta eltűntek, a sírokat még ma is van, aki gondozza Göllében.
** Puska Géza nevű alakra én nem emlékszem. Vagy elírás, vagy Esküdt Ernő bácsi nem jól emlékszik. Amúgy Sánta Gábor Fekete István – Ki kicsoda könyvében is szerepel Ernő bácsi. 1981-ben halt meg.
*** Szerelmem – Őszi vásár, 47. oldal
**** Tengerész voltam – Őszi vásár, 13. oldal
***** Apám – Őszi vásár, 190. oldal

Kapcsolódó könyvek: Tüskés Tibor: Zalamente, Somogyország

Tüskés Tibor: Zalamente, Somogyország

Kapcsolódó alkotók: Fekete István

3 hozzászólás
>!
Olympia_Chavez P
Fekete István

Jelentem, online aukciót tart az antikvarium.hu, ahol most licitálni lehet a Tüskevár, egy első kiadású példányára: https://www.antikvarium.hu/aukcio/index.php… :-))

Kapcsolódó könyvek: Fekete István: Tüskevár

Fekete István: Tüskevár
>!
Tutajos
Fekete István

A Három karácsony című színmű kéziratának az elején van ez a kis bevásárlási lista, Fekete István kézírásával. Valamikor a 60-es évek elejéről származhat, mivel egy doboz cigi ára itt 3.50 volt (1956-ban egy doboz Symphonia 3.20-ba került). A „Vill” nem tudom, mi lehet…annyi az ára, mint egy doboz ciginek – esetleg villányi bor?

Kapcsolódó alkotók: Fekete István

2 hozzászólás