!

Egy költő – egy vers zóna

Sati>!
Egy költő – egy vers

Georg Trakl: Zene a Mirabellben

Egy kút dalát a fellegek
fehéren elzárják a kéktől.
És sétálók merengenek
a kert közelgő éjjeléről.
Fakult márvány a sírokon.
Madárraj húz a messzeségbe.
Egy faun szemléli komoran,
hogy árnyak lépnek a sötétbe.
A rőt lomb a fáról lehull,
az ablakon bekarikázik.
A kályhában új lángra gyúl
a tűz, s a falra rávilágít.
Egy idegen a házba lép.
Omladék hull, kutya fut onnan.
Elolt egy mécsest a cseléd.
Fű alszik szonátazajokban.

Vörös István fordítása

3 hozzászólás
Épril>!
Egy költő – egy vers

Juhász Gyula: Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És – végtelen nagy szerelemmel.

Garaczi_László IP>!
Egy költő – egy vers

Rilke

Komoly óra

Ki most a földön sír valahol,
ok nélkül sír valahol,
engem sirat.
Ki most az éjben víg valahol,
ok nélkül víg valahol,
rajtam nevet.
Ki most a földön jár valahol,
ok nélkül jár valahol,
jön felém.
Ki most halálba hull valahol,
ok nélkül hull valahol,
rám tekint.

(Csorba Győző fordítása)

KULTer_hu U>!
Egy költő – egy vers

Haller Zsanett
Vádlott: kihallgatás

fellapozom
az első versesfüzetem
gerince leszakadt
a bársonyborító
olyan lett mint
kék folt a térden

keresem a versek cipőit
hol dobták ki
a lakk mokaszint
a loafert meg az
olasz napsárgát
miért járnak most mezítláb

keresem a pontot
hol vetkőztek ki ruháikból
egy kabát maradt
bélését kiették már a disznók
biztos azt hitték kukorica
el is pusztultak

fellapozom
az első versesfüzetem
gerincét leszakítottam
bársonyborítóját
antikszagúra
ütlegeltem

a térden pihenő
kék folt vagyok

link

Chivas>!
Egy költő – egy vers

Gabriela Mistral – Én nem vagyok egyedül

Puszta az éj, árvasága
vízre, hegyre ráterül.
De én, aki elringatlak,
én nem vagyok egyedül!

Az égbolt is olyan árva:
a hold tengerhabba dűl.
De én, aki átkarollak,
én nem vagyok egyedül!

A világ is olyan árva:
tespedt testen bánat ül.
De én, aki megölellek,
én nem vagyok egyedül!

/Jánosházy György fordítása/

robinson P>!
Egy költő – egy vers

Tompa Mihály: Nyárban

Meg van áldva, felruházva
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
Várjatok még, hadd viselje
A jó föld a koronát;
Melyet ugy is munkadíjúl
Az embernek odaád.

Hegyek, halmok tája zöldűl
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
Bő szüret lesz, széled a bú…
A borsajtó csikorog;
Harsány zajtól riadoznak
A tetők, a hegysorok.

Ami síkon s bércen terme:
Légy okos, hiv sáfár benne!
Hordd be kévéd, töltsd meg a csűrt,
Uj borod uj tömlőbe szűrd!
Balgatag, ki többre vágyik,
Mikor napról napra van;
Övéinek mikor élhet
Békességben, boldogan!

Ha megtisztel a barátság:
Asztalod teritve lássák;
Hozz fel ót, és hozz fel újat,
Jó, ha a szív felvidúlhat!
Mikor ugy el van borulva,
Mikor rajta annyi seb…
Nyájas órák örömében
Bája gyógyul s csendesebb!

Zivatarban, vak setétben
Elkésett a szerencsétlen!
Nyomor, éhség gyötri, – fázik…
Alig érhet már a házig;
Küszöbödnél, köntöséről
Rázogatván a havat:
Ha félénken bekopogtat,
Nyájasan mondd, hogy: szabad!

Ültesd melléd a melegre,
Mig ki-enged teste, lelke…
Bizalomra, szóra nyerd meg,
S ha elaludt már a gyermek,
Sebhelyét mutatva, – s híven
Beszélvén sok bősz csatát:
Szeld meg neki kenyeredet,
S töltsed színig poharát!

Hirdetés
cOOlin>!
Egy költő – egy vers

HIDEG, HIDEG VAN OTT KINN…

Hideg, hideg van ott kinn,
Arról nem tehetek,
Nem is törődöm véle,
Szobám elég meleg.

Egykor… de mi közöm most
A múlthoz énnekem?
Nem, nem leszek hálátlan
Irántad, jelenem.

Te foglald egyedűl el
Egészen lelkemet,
Száműzve a jövő s mult,
Remény s emlékezet.

Mi is az a jövő s mult?
Ha zordon vagy ha szép,
Az mindegy, így is, úgy is
Tolvajnál nem egyéb.

Két tolvaj a jövő s mult,
Incselkednek veled,
Hogy szépszerén magokra
Vonják figyelmedet,

S míg jobbra-balra nézesz,
Ellopják hirtelen
A szép virágot, melyet
Eléd tett a jelen.

Nem fogtok most ki rajtam,
Zsebmetsző cimborák,
Pusztuljatok szemembül,
Lóduljatok tovább.

Te állj, te állj előttem,
Barátságos jelen,
Jóízüen merengek
Mosolygó képeden.

Nem vagy merész kalandor,
Regényes vad legény,
Kinek félvállán mente,
Sastoll a süvegén.

Fejeden házisapka,
Rajtad hálóruha,
Kezedben egy pohár bor,
Szádban török pipa.

Hadd rázzam meg, kedélyes
Barátom, kezedet,
E nagy karszékben töltöm
Estém szemközt veled.

Füstöljünk, iddogáljunk…
Vidáman ránk ragyog
A lámpa, feleségem
Szeme s a csillagok.

Pest, 1848. január

Kapcsolódó alkotók: Petőfi Sándor

Ildikó_Nagy_2 P>!
Egy költő – egy vers

Manuel Altolaguirre – Szél

Mintha csak kergetnék egymást
a búza nagy levelei.

Tömör zöld sürgés, zsúfoltság,
zárthatárú, át nem szeli
gátját, mint a víz, amelyből
akár folyó törhetne ki –
pezsgő zubogását mindig
csak négy fal közé préseli.

Jön-megy, hajlong, forog, kérdez,
mit elvesztett, meg nem leli,
könyököl, lök, letapossa
szár a szárat. Nekiveri

a levegő falának zöld
testét. Látszanak sebei.

/András László fordítása/

Épril>!
Egy költő – egy vers

Juhász Gyula: Elégiák

Az alkonyati órák az enyémek,
A borongásos alkonyati órák,
Mikor az esti szél elégiái
Az altatót dudolják.

A kedves őszi rózsák az enyémek,
A szomorún mosolygó őszi rózsák,
Mikor a nyárutó elégiái
A hervadást susogják.

Az elválás órái az enyémek,
A sejtelmes, rejtelmes végső órák,
Mikor az élet halk elégiái
Szerelmek, álmok alkonyát dalolják.

Ibanez MP>!
Egy költő – egy vers

Blas De Otero – A Föld

A világ olyan, mint egy fölvágott fa.
Egy nemzedék gyökerestül kitépve.
Emberek, másegyébre sem valók, mint
a romokat aládúcolni.

Tenger
szakít át tengert, végtelen szűzhártyát,
a fakoronák zöld szelet ringatnak,
csillagok sercegnek, én hallom őket.

Csakis az ember van magában. Élő
s halandó, tudja. És menekülő is
– az időfolyam halálba sodorja.

Maradni vágyik. Folytatni csak folyvást,
s föl, halál ellenében, öröklétig.
Fél odanézni. Szemeit lehúnyja,
hogy az élők álmát aludni lássék.

Pedig a halál, odabentről, fürkész.
Pedig a halál, odabentről, virraszt.
Pedig a halál, odabentről, gyilkol.

… Tengerlegény – tengerlány, végtelen nász,
zöld szelet lengető faterebélyek,
fény lángnyelvei között lebegő hó…

/Csala Károly fordítása/