!

Egy költő – egy vers zóna

>!
pipacstappancs
Egy költő – egy vers

Juhász Gyula: Titkos értelmű rózsa

Lehet, hogy soha ki nem ejtem,
Mit boldog fájón rejt a lelkem.

Mint gyémántot a szürke tokban,
Hordom e kincset mély titokban.

Szent e titok s e némaság szent,
A sírban mondok rája áment.

De szemeimben ott lobogsz majd
S te adsz ajkamra hosszú sóhajt.

A vérem lángra tőled lobban
S virágot nyitsz haló poromban.

Magányos és fekete rózsát
És – nélküled nem lesz mennyország!

>!
gabona
Egy költő – egy vers

ORBÁN OTTÓ: K. Dezső (1985)

Ingatag
menny alatt
ingatag
létező,
sztoikus
mester és
link alak,
K. Dezső.

Háborús
gyertyaláng
tűhegyén
verdeső,
roncsnak is
gyönyörű
lepkeszárny,
K. Dezső.

És igen,
kurva is,
siker- és
pénzleső,
bonyolult
képletű
becsület,
K. Dezső.

És nekem
mester is,
fontos és
szédítő,
keresztfán
fintorgó,
rímelő
K. Dezső.

Mert a szó
neki is,
nekem is
drágakő,
kivált a
mocsokból,
kacsint rám
K. Dezső.

Századunk
gyermeke,
elbukott
fölkelő,
szabadság
hőse és
bohóca,
K. Dezső.

Nem különc
madaras
költő, mint
T. Dezső,
férfias,
sugaras
hódító,
K. Dezső.

Csupa íz,
csupa tűz,
csupa láz,
csupa nő,
csupa haj,
csupa jaj,
csupa baj,
K. Dezső.

Elegáns
stílus és
biblikus
véreső,
láthatod,
mik vagyunk,
haldoklik
K. Dezső.

De csiszolt
mondata
fölragyog,
lásd, ez ő,
K. Dezső,
K. Dezső,
K. Dezső,
K. Dezső.

Kapcsolódó alkotók: Kosztolányi Dezső · Orbán Ottó

>!
robinson P
Egy költő – egy vers

Sinka István: Végy karjaidra, idő

Be jó is lesz megbékülni
s megbékülten megszépülni.
Úgy, mint a pusztán a messzi
s hanyatló viola esti.
Mint ég alján az őszi kékség,
mint a kunnyói szegénység.
Megbékülni majd a tájban
s megszépülni a halálban…
Végy hát karjaidra, idő!
S míg az estém árnyéka nő,
ringass, mintha fiad lennék,
s mintha már békülni mennék.

Sinka István (Nagyszalonta, 1897. szeptember 24. – Budapest, 1969. június 17.) Kossuth-díjas költő, író.

>!
Debut
Egy költő – egy vers

Charles Baudelaire – Őszi ének

I.
Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s visszhangosan dördűl a kövezet.

Visszajön az egész tél belém: vad robotban
gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
vörösen ragyogó jégtönk lesz a szivem.

Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.

S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
hogy koporsót szegez itt valahol az ács…
Kié lesz? Hogy siet! – Tegnap nyár volt; ma ősz van.
A zaj titokzatos, mint egy elutazás.

II.
Szeretem hosszu zöld szemeid ragyogását,
szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
csak a napot, amely a tengeren ragyog.

De azért légy anyám, szeress, hajolj szivemre,
még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
vagy őszi glória tűnő életemen.

Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
az őszutó szelíd és sárga sugarát!

Szabó Lőrinc fordítása

Kapcsolódó könyvek: Charles Baudelaire – Paul Verlaine – Arthur Rimbaud: A romlás virágai

Charles Baudelaire – Paul Verlaine – Arthur Rimbaud: A romlás virágai

Kapcsolódó alkotók: Charles Baudelaire

>!
robinson P
Egy költő – egy vers

Ady Endre: A szivárvány halála

Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De, íme, esteledett.

Már unták is bámulni, nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

Kacsintgatott már csúfolódva
A vén Nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

Csak a szivárvány várt még mindig.
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Efféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.

Hirdetés
>!
Debut
Egy költő – egy vers

Charles Baudelaire – Visszaháramlás

Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
az önvád, szégyen, az unalom, rémület
s a lidérces vad éj, amikor szivedet
mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?

Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
amikor pokoli sorakozót ver a
Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?

Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?

Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
leplezett borzadály a szem hódolata,
melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?

Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
Dávid a vég előtt tavaszod erejét
kérte volna, büvös tested friss delejét!
Én csak imáidat kérem haló szavammal,
boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!

Szabó Lőrinc fordítása

Kapcsolódó könyvek: Charles Baudelaire – Paul Verlaine – Arthur Rimbaud: A romlás virágai

Charles Baudelaire – Paul Verlaine – Arthur Rimbaud: A romlás virágai

Kapcsolódó alkotók: Charles Baudelaire

>!
BeeHinde
Egy költő – egy vers

– Durván felnőtt tartalom!-

A szegény varrólány

Jól mondta, látom, az édesanyám:
ujja hegyén hordja kincsét a lány.
Szegény leány vagy, kell, hogy megtanuljad –
mondta sokszor – mily kincset rejt az ujjad!
Szegény lányt, ha fürgén dolgozik,
a munka megjutalmaz, s boldogít.
Ő mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

Munkámra gondolok, ha gyúl a lámpa,
s december vacog fűtetlen szobámba,
és az ujjaimmal melengetem,
nem kell ahhoz rájuk lehelnem sem.
Ó, mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

Sok szép úrfi ajándékozna nékem
gyereket, ki később elveszne éhen!
Drága gyermekem, teneked ma, lásd,
így spórolom meg az éhenhalást.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

S rágondolok közben a péklegényre.
Elképzelem, hogy duzzad a köténye.
Jobban megy, szinte izzik a dolog,
ha szőrös, nagy testére gondolok.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

Vagy eszembe jut a múltkor az a halvány
fiú, ki itt jött el az ablak alján,
nem látott engem, nem gondolkozott,
falhoz fordult, kigombolkozott.
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

Szegény lány manap nem nevetne sokszor,
ha magát nem csiklandaná meg olykor,
nehogy a világ őt nevesse ki –
csak a csuklója fárad el neki!
Ó mily öröm, ha munka ég az ölben!
Izzadok a gyönyörben!
Jól mondta, látom, az édesanyám:
ujja begyén hordja kincsét a lány.

Pierre-Jean de Béranger

Kapcsolódó könyvek: Béranger: Béranger válogatott versei

Béranger: Béranger válogatott versei
>!
Scarlett0722
Egy költő – egy vers

Ady Endre: A halál lovai

Holdvilágos, fehér uton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál-lovak.

Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A Hold is fél és elbuvik,
Ha jönnek a fehér uton.

Honnan jönnek, ki tudja azt?
Az egész világ szendereg:
Kengyelt oldnak, megállanak.
Mindig van szabad paripa
S mindig van gazdátlan nyereg.

S aki előtt megállanak,
Elsápad és nyeregbe száll
S fehér úton nyargal vele
Holdvilágos éjjeleken
Új utasokért a Halál.

>!
h_ani
Egy költő – egy vers

Pilinszky János: Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.