!

Cassandra Clare zóna

>!
K_Eraa93 P
Cassandra Clare

Egy csipetnyi meglepivel készülök Nektek! De csak a nyár végén – ősz elején! :)

Addig is, legyetek aktívak! Használjátok a zónát bátran. Képek, cikkek, értékelések, vélemények mind jöhetnek. ☆.☆

>!
Chili87 P
Cassandra Clare

Hol lehetett volna stílusosabb képet készíteni a trilógia befejező részéről, ha nem a kulcsfontosságú Blackfriars Bridge-nél? *-* Már régóta szerettem volna ide eljutni, ma végre sikerült, így – egyelőre – letudtam zárni – ismét – a Pokoli Szerkezeteket.

>!
Gothic01
Cassandra Clare

Hi! :)

Gyors vagyok, mint Flash futópadon… ami azt jelenti, most már elmondhatom; sikeresen túllendültem a nyár első hónapjának első olvasmányán. A kapcsolatom mindig is érdekes volt A Végzet Ereklyéivel a filmadaptációt imádtam, a legtöbb részt egészen szerettem, ha egy kivételével kedvenc nem is került ki közülük, a tévésorozatot meg kendőzetlenül rühelltem. Évekig pihentettem az Árnyvadászok világát különösebb érdeklődési kényszer nélkül, mígnem a napokban visszatértem a New York-i Intézet falai közé az ámulatba ejtően gyönyörű, eredeti borítós kiadással, és ennek végeredményeként előálltam a TMI olvasók körében legmostohább fogadtatású kötetnek, a Bukott angyalok városának az értékelésével.
Bővebben:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2018/06/cassandra-cl…

Kapcsolódó könyvek: Cassandra Clare: Bukott angyalok városa

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa
>!
Szandi01
Cassandra Clare

Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, hogy ugye itthon is a Végzet ereklyéi sorozatnak és a Pokoli szerkezetek trilógiának is egységesek a gerincek. A Gonosz fortélyok trilógiának is ugyanígy egységes a gerinc, tehát egy képet ad ki, ha egymás mellé rakjuk őket?

2 hozzászólás
>!
BarbyMalik0112 P
Cassandra Clare

Belemerülve Cassandra Clare világába, a mai értékelésem nem másról szól, mint a Pokoli szerkezetek befejezőkötetéről, A hercegnőről.

Katt » https://barbyesakonyvek.blogspot.com/2018/06/cassandra-…

Kapcsolódó könyvek: Cassandra Clare: A hercegnő

Cassandra Clare: A hercegnő
Hirdetés
>!
RVivi 
Cassandra Clare

Sziasztok!
Egy kis segítség lesz ez a karc azoknak, akik most fognak csak belevágni CC könyveibe. Csak a magyarul megjelent könyvek sorrendjét írom. Csak így érdemes őket olvasni, mert összefüggnek és spoileresek is egymásra.

Először is, a sorozatok: Végzet ereklyéi, Pokoli szerkezetek, Bane krónikák, Árnyvadász Akadémia, Gonosz fortélyok.

A könyvek sorrendje pedig:
1. Csontváros
2. Hamuváros
3. Üvegváros
4. Az angyal
5. Bukott angyalok városa
6. A herceg
7. Elveszett lelkek városa
8. A hercegnő
9. Mennyei tűz városa
Ezután jön a két novella sorozat, a Bane krónikák és az Árnyvadász Akadémia.
10. Éjfél kisasszony
11. Árnyak ura

25 hozzászólás