!

Ambrózy báró esetei zóna

Paintergirl>!
Ambrózy báró esetei

Sziasztok drága Ambrózy rajongók!
Ne haragudjatok, hogy ide írok, az a helyzet, hogy végső elkeseredettségemben teszem.
Ötvösnek tanulok. Ez a szakmai évem, és januárban el kell kezdenünk készíteni a vizsgamunkánkat. Ez lehet ékszerkollekció, csészécske, bármi majdhogynem. Én arra gondoltam, hogy lornyont szeretnék készíteni. Eddig teljesen rendben van, csak egy darabból nem állhat egy vizsgamunka. Emiatt fordulok most hozzátok. Esetleg van olyan ötletetek ami korhű és passzolna a lornyonhoz? Először zsebórára gondoltam, csak az túlságosan esztergályos munka. Aztán most a sátapálca van az eszemben és a szipka.
Minden segítségnek nagyon örülök és köszönöm előre is!

2 hozzászólás
Schildkröte P>!
Ambrózy báró esetei

Frissen frissítve az Ambrózy wikipedia-szerű bejegyzés, amiben a legfrissebb kötet cselekménye is olvasható.
Csakis azoknak, akik már olvasták a teljes sorozatot, jó csemegézést teljesen saját felelősségre!
https://schildkrotemegmondja.blogspot.com/2019/06/ambro…

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély
2 hozzászólás
dobarinki>!
Ambrózy báró esetei

Sziasztok
Annyira de annyira régen voltam itt, és olyan sok mesélni valóm lenne…. Kezdve mondjuk az ötös busztól, hogy bár munkába menet-jövet szoktam olvasni, amint beérünk a Tabánba, könyv lerak, és nézem az épületeket, végig veszem fejemben a sorozat helyszíneit, és újra lejátszom magamban a jeleneteket. Remélem ezzel nem vagyok egyedül! ;)
De nem is ezért akartam írni. Az az igazság, hogy a Nász és Téboly után nekem nagyon nagyon nem volt szívem elengedni a sorozatot, így szégyenszemre lelkes rajongóként még a mai napig nem álltam neki a Szer'usz világnak… De ez változott, amint kézhez kaptam a legfrissebb kötetet. Elkezdtem előlről az egész sorozatot, de mivel van két olvasatlan kötetem, nézzétek el nekem a kérdést, ha van rá válasz bennük, vagy korábban lett már beszélve a téma. Viszont, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a mi detektív párosunk milyen szülők is lennének :D
Ti milyennek képzelitek őket? Milyen gyerkőc lenne nekik való? Hogyan látjátok a távoli jövőjüket?
Én valahogyan ikreket tudnék nekik elképzelni, mert egyiküket sem gondolom kifejezetten fiús vagy lányos szülőnek, két kis lurkó viszont…

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten · Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok · Böszörményi Gyula: Beretva és tőr · Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó · Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán · Böszörményi Gyula: Nász és téboly · Böszörményi Gyula: Szer'usz világ · Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Kapcsolódó alkotók: Böszörményi Gyula

19 hozzászólás
Schildkröte P>!
Ambrózy báró esetei

Most sem kíméltem az új kötetet… fontos részek kijelölve, három és fél oldalas cselekményvázlat összeírása pipa, holnap este gépelés és talán a hétvégére frissülnek a régebbi sorozathoz kapcsolódó bejegyzések.
off

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély
1 hozzászólás
EMkönyv>!
Ambrózy báró esetei

Mondjátok, hogy nem csak nekem okoz alvászavarokat az Ambrózy Báró esetei :D
Most olvasom az új részt, de vizsgák, tanulás meg ilyen dolgok miatt csak éjfél körül tudok nekilátni, és olyan jó, hogy le se teszem… szóval sokáig.
Viszont nem bánok semmit, eddig ez a rész is fantasztikus.

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély
2 hozzászólás
Szabó_Zsófi_Sophie_Taylor I>!
Ambrózy báró esetei

Ma kifaltam az új részt *.*
Más is odavan az epilógustól? *.* én teljesen kész vagyok *.* annyira nagyon….áh *.* imádom őket…
És bár eddig is imádtam a bárót ezek után végleg elvesztem ^^

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély
4 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
Ambrózy báró esetei

Csendes hét után vagyunk. Odakinn egyre több ismerősünk, barátunk kapja el a vírust, és ez elég nyomasztó. Idebenn munka van, no meg öröm, hisz megjelent A Barnum-rejtély, és az első visszajelzések nagyon-nagyon pozitívak. Rengetegen várták-várják, sőt, sokan már ki is olvasták (ilyenkor azért fura érzés, hogy hónapokon át dolgozom egy történeten, amivel aztán sutty!, néhány óra alatt már végeznek is az olvasók – ettől olyan lassúnak gondolom magam). A mostani helyzetben az is nagyon rossz, hogy nem tudok dedikálni se személyesen, se postán (azt képtelenség bevállalni, hogy darabonként küldözgessük a példányokat, ráadásul a járvány csúcsra jár, szóval a lehető legkisebbre kell szűkítenünk a fertőzés lehetőségét).
Szólnom kell még egy nagy felfedezésemről. A stream-elt színházi közvetítések teljesen elvarázsoltak! Megnéztem a SzínházTV-n az Egy őrült naplóját (kétszer!), ami egyszerűen zseniális volt, aztán Woody Allen darabját, ami parádés szereposztásban ment a Centrál Színházból, plusz Dragomán Gyuri darabját is (Kalucsni) az e-Színház stream-jében. És most jövök rá: a Woody Allen darabban láttam Nagy-Kálózy Esztert, a Kalucsniban pedig Kaszás Gergőt – és már mindkettővel dolgoztam! Eszter egy általam írt tv-játékban (Álomlátók), Gergő pedig a Kucó hangjáték változatában brillírozott.
Ma este Háy Jancsi darabját fogom megnézni – szóval mondhatni rendes színházba”járó” lettem.

Most viszont lássuk a mai karcot, ami egy olyan szervezetről fog szólni, aminek neve meglehetősen sokszor íródik le az új Ambrózy-regényben.
Akik már olvasták a könyvet, azok tudják, hogy a történetben fontos szerepe van a Pinkerton Nemzeti Detektív Ügynökségnek. Ezt a különös, nagyon is ellentmondásos hírű, ma is működő biztonsági őr és magánnyomozó ügynökséget 1850-ben az USA-ban alapította meg a skót származású Allan Pinkerton, aki 1819. augusztus 25-én született Glasgow-ban. Apja rendőr, anyja gyári munkás, szövőnő volt. Pinkerton életének hajnalán a munkások jogaiért küzdő chartista mozgalom tagjaként gyakran került szembe a hatóságokkal, és amikor a rendőrség végül körözést adott ki ellene, menyasszonyával nyomban Amerikába szökött. Szomorú, hogy évekkel később ő, aki fiatalemberként forradalmi hevülettel küzdött az elnyomó gyár- és bányatulajdonosok ellen, később embereivel épp az ilyen ügyekért sztrájkoló amerikai munkások felkelését törte le, fojtotta vérbe. Miután Pinkerton Amerikába érkezett, előbb egy chicagói szeszfőzdében lett kádár, majd néhány év múlva egy skót emigránsok lakta kis településen saját hordókészítő vállalkozást indított. Valószínűleg egész életében kádármester maradt volna, ha egy szép napon rá nem bukkan valahogy egy pénzhamisító banda nyomára. Miután értesítette a helyi seriffet, segített neki letartóztatni a bűnözőket – és valahogy rákapott a bűnüldözés ízére!
Ettől kezdve Pinkerton sorra leplezett le kisebb-nagyobb bűnbandákat, kihasználva azt, hogy az emberek – különösen a kocsmákban – folyton elfecsegtek mindenfélét. Eredményességének köszönhetően az egykori kádármester hamarosan a seriff „félállású” helyettese lett Kent megyében (Michigan állam). Pinkerton 1849 tavaszán költözött vissza Chicagóba, ahol az épp akkor szerveződő városi rendőrség legelső detektívje, majd hamarosan a tízfős nyomozócsoport vezetője lett. 1851-ben úgy döntött, hogy önállósodik, és szövetkezve Edward Rucker ügyésszel kétszemélyes magánnyomozó irodát nyitott. Néhány évig tartó sikeres működés urán Pinkerton újabb nagy lépésre szánta el magát, és létrehozta a Országos Nyomozó Ügynökséget.
Gondoljunk bele egy pillanatra, hogy akkoriban az USA-ban milyen anarchikus állapotok uralkodhattak a törvény betartatásának és a bűnüldözés terén! Csupán a nagyobb városokban létezett állandó rendőrség, a kisebb települések örültek, ha akadt egy seriffjük, akit maguk közül választva neveztek ki, egyszerűen neki adva a pléhjelvényt, amit általában a meggyilkolt elődjéről vettek le. Ez volt a Vadnyugat fénykora, ahol mindenki fegyvert hordott, az éjszaka csendjét gyakran verték fel a coltok dörrenései, és a bankrablók úgy jártak be a védtelen pénzintézetekbe, mint a mamájuk nappalijába.
Ráadásul kitört a polgárháború (Észak Dél ellen, ugyebár), ami Pinkerton előtt újabb lehetőségeket nyitott. Ügynökség akkor vált igazán híressé, amikor 1861-ben sikerült meghiúsítania az Abraham Lincoln ellen tervezett merényletet. Ennek hatására az új Amerikai elnök még abban az évben megbízta őt az Unió katonai hírszerzésének megszervezésével, 1865 tavaszán pedig a pénzhamisítások ellen fellépő szövetségi bűnüldöző szervezet létrehozásának előkészítésével. Így született meg az Amerikai Titkos Szolgálat, melynek a mai napig fő feladata a mindenkori amerikai elnök és családtagjainak óvása.
Pinkerton az állami megbízások mellett tovább építette magánnyomozó cégét. A polgárháború végére övé lett az amerikai történelem azóta is legnagyobb magánhadserege, mely az elkövetkező években sikert sikerre, és botrányt botrányra halmozott. Pinkerton detektívjei kapták el az 500 ezer dolláros vonatrablás tetteseit 1866-ban, Jesse James-t és bandáját, a Wild Bunch nevű, vonat- és bankrablásra szakosodott bűnszövetkezetet, valamint üldözték át Mexikóba Butch Cassidy-t és a Sundance Kölyköt, akiket aztán az ottani katonai erők öltek meg.
A Pinkerton Ügynökség híres volt arról, hogy gyakorlatilag bárkit felvettek a soraikba, akinek hasznát látták, így nők és színes bőrűek is lehettek Pinkerton-ügynökök, ami abban a korban szinte felfoghatatlan skandalumnak számított. A cég a megalapításától kezdve mindennel foglalkozott, amihez detektívmunka, erő és fegyver kellett. Épp úgy üldöztek bankrablókat, mint kicsapongó férjeket, lepleztek le gyilkosokat, csalókat, tolvajokat – és sokszor ők maguk is gyilkoltak, simliskedtek, csaltak, ha ez kellett hozzá, hogy a céljukat elérjék. A Pinkerton-ügynököktől mindenki tartott, mert híresek voltak erőszakosságukról, gátlástalanságukról, no meg arról, hogy a legcsekélyebb mértékben sem zavarják őket afféle „úri huncutságok”, mint az Igazság, a Becsület, a Jog és a Törvény. Miközben ők voltak azok a szemfüles detektívek, akik elkapták a Vadnyugat leghírhedtebb bűnözőit, ők voltak azok is, akik aljas módon beépültek a jobb munkakörülményeket és fizetést követelő munkások szakszervezeteibe és belülről bomlasztották szét azokat, sőt, nem egyszer fegyverrel támadtak a sztrájkolókra, mindkét oldalon számos áldozattal járó összecsapásokat provokálva.
A Pinkerton-ügynökök egyszerre voltak ünnepelt hősök és elszabadult gazemberek (soraikban számos egykori bűnöző volt található!), akik az FBI létrejötte előtt gyakorlatilag az egyetlen, egész USA-ra kiterjedő magán-rendfenntartó erőként működtek. Mivel rossz hírük egyre terjedt, Pinkerton úgy döntött, hogy ezt ellensúlyozandó füzetes könyvsorozatot indít, amelyben (állítólag) valós eseteket íratott meg. Ezekben a sztorikban a Pinkerton-detektívek természetesen mind gáncs nélküli hősök voltak, akik az Igazság, a Becsület, a Jog… Szóval az efféle „úri huncutságok” lovagjaiként tűntek fel. Kevesen tudják, pedig tény: a Pinkerton füzetes regények hihetetlen sikere nem csak a nyomozó iroda hírnevét állította helyre, de – akaratlanul – „szülőanyjává” vált a később oly népszerűvé lett krimisorozatoknak is! Ekkor született meg a műfaj, mert az emberek a Pinkerton-füzetek által kaptak rá a szórakoztató krimisorozatokra, a ma már klasszikusnak számító nagy szerzők pedig, mint Mark Twain, Conan Doyle és Raymond Chandler szintén ebből a ponyvatermékből kiindulva alkotott nagyot!
A világ legnagyobb magánnyomozó ügynökségének alapítója 1884. július 1-jén hunyt el. A munkát a fiai vitték tovább, akik a nyomozói tevékenységet fokozatosan háttérbe szorítva lassanként biztonsági őrző-védő céggé alakították át a családi vállalkozást – így kerültek pl. Pinkerton-(veszélyelhárító)detektívek a Barnum és Bailey cirkuszba is! Az egykori családi vállalkozás mai jogutódja a Pinkerton Consulting and Investigations, amely biztonsági tanácsadással, magánnyomozással és peres ügyekhez bizonyítékok gyűjtésével foglalkozik, megbízói között pedig olyan cégek vannak, mint a General Motors, az Esso, a Microsoft vagy az USA kormányzata.

Legközelebb egy nagyon különleges hölgyről fogok nektek mesélni!

FOTÓ: Allan Pinkerton
Forrás: Wikipedia

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Kapcsolódó alkotók: Böszörményi Gyula

9 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
Ambrózy báró esetei

Ez a hét hozott hideget, meleget. Kezdem a rosszal.
Hosszas betegeskedés után elhunyt egy jó barátom, Révai Gábor író, műfordító, akinek óriási szerepe volt abban, hogy megkapaszkodhattam a pályán és papírra tehettem történeteimet. Ő volt ugyanis a Magyar Könyvklub vezérigazgatója, aki kiadta első igazi sikerkönyvemet, a Gergő és az álomfogókat, majd valamivel később a Dávid király asszonya című, némileg botránykönyvnek számító regényemet. Gábor hihetetlen intellektusú, rendkívül művelt, csodás ember, barát és kolléga volt. Mikor a Gergő siker lett, a könyvön dolgozó teljes stábot meghívta kedvenc éttermébe, Gödöllő mellé. Remek estét töltöttünk együtt: író, szerkesztő, borítótervező, korrektor és még néhány barát. Gábor nagy izgalommal várta, hogy érkezzék a desszert, és közölte: „Ezt kóstoljátok meg! Ilyen túrógombócot sehol az országban nem készítenek!” Barát volt, mentor és annál is több. Amikor megtudta, hogy egy szakadt, folyton lerobbanó Barkas-al járok író-olvasó találkozókra, a Magyar Könyvklub kocsiparkjából leselejteztetett és felújíttatott egy Mitsubishi kisbuszt és nekem ajándékozta. Mondom: ő még azon könyvkiadók közé tartozott, aki valóban törődött a szerzőivel és nem csupán pénzcsináló automatát látott bennük. Gábor elment – hiányozni fog.
És ezen a héten elment Punky, az utolsó kutyánk is. Hosszú éveken át mondhattam az író-olvasó találkozókon, hogy „Feleségemmel Tiszakécskén élünk öt kutya és két csincsilla társaságában.” Aztán telt-múlt az idő, kedves négylábú családtagjaink megöregedtek és egymás után eltávoztak. Punky volt az utolsó ebünk ebből a csodás kis csapatból, és most olyan nyomasztóan üres, kietlen az udvarunk, mint még soha. Maradt egy csincsillánk, Izéke (ez a neve, na, mert annyian voltak, hogy kifogytunk a jó névötletekből, aztán meg rajta ragadt), és tavaszig, no meg a járvány csitultáig nem volna okos új barátokat hozni a házhoz.
De hogy valami jót is mondjak: a hét közepén beadtuk musicalünk pályázatát a második fordulóra. Romhányi Áron csodás dalokat írt, Péterffy Márti remek szövegeket rittyentett hozzájuk, én pedig kidolgoztam a darab részletes történetét – most megint várunk, hogy tovább jutunk-e.
A hét egy másik örömteli eseménye volt, hogy értesítés jött: a Gergő és az álomfogókból tervezett rajzfilmsorozatunk kapcsán konzultációra hívták be Temple Réka producert (vele csináltuk anno a Salamon király kalandjai c. egész estés animációs filmet – amit érdekes módon a magyar mozik csak néhány hétig játszottak, a magyar tévé pedig azóta sem tűzött a műsorára, hm) és Mácsai Mikul filmrendezőt. Reméljük, hogy ennek a filmtervünknek jobb sora lesz, mint a Lúzer- és Ambrózy-terveké.

Jöjjön hát a heti Barnum-karc, melynek ismét egyetlen alanya van, méghozzá a Barnum és Bailey cirkusz freak show-jának oszlopos tagja,
JOHN W. COFFEY, az eleven csontváz gigerli!
Aki nem tudná: a gigerli szó piperkőcöt, afféle kikent-kifent zsúrfiút, ficsúrt, kényeskedő úriembert jelent.
Nos, a cirkuszok történetében az ún. „mellékelőadások”, „szörnyshowk” fontos szereplői voltak a csontvázemberek, éhező művészek és indiai csodafakíroknak mondott (igazi fakírok csak nagyon ritka esetben akadtak köztük) „extrém fogyókúrázók”. Eleinte ezeket az embereket vagy ketrecekben, mocskos szalmán heverve mutatták be, mintha veszélyesek volnának, majd egyre kifinomultabb ötletekkel kombinálták a rémisztő soványság látványát (pl. szöges ágyon ültek, oszlop tetején álltak mozdulatlanul, stb.).
John Coffey azonban teljesen más volt – ő újította meg a cirkuszi „élő csontváz” műfaját, fergeteges sikert aratva azzal, hogy végre nem valamiféle szörnyű betegségtől lesoványodott szerencsétlennek, vagy mániákus „nemevőnek” adta ki magát, de nagyon is büszkén „viselte” csontváz alkatát. Elődjét, aki hasonlóval próbálkozott, Isaac Sprague-nek hívták, ám a „csontváz gigerli” figuráját Coffey fejlesztette tökélyre.
John William Coffey 1852-ben született az USA Ohio államának Piqua nevű városkájában, méghozzá teljesen egészséges, vasgyúró csecsemőként. Gyermekkora eseménytelenül, átlagos módon telt (se rendkívüli betegség, se baleset nem érte), majd fodrásznak tanult és végül Cedar Rapids-ban nyitott borbélyüzletet. 1881-ben elvett egy Mary (lánykori neve kideríthetetlen) nevű tanárnőt, aki az évek során hét gyermeket szült neki – ám az esküvő után nem sokkal Coffey hirtelen fogyni kezdett, és bár épp annyit evett, mint korábban, végül az addig teljesen egészséges, felnőtt férfi kevesebb, mint 70 fontra, azaz 31 kg-ra fogyott!
Azt, hogy Coffey kinek a hatására, meghívására, unszolására hagyta ott a borbélyüzletet és vágott bele a vásári komédiás létbe, nem tudni. Annyi biztos, hogy hamarosan már a chicagói ún. „dollármúzeumokban” lépett fel (ezek hasonlóak voltak Barnum New York-i Élő Kuriózumok Csarnokához), ahol egy dollárért alaposan meg lehetett bámulni az „Az Ohio-i csontváz” néven fellépő férfit. Coffey műsora eleinte nem volt több, mint az elődeié: félmeztelenül állt be a saját rekeszébe (ezek a bokszok egy folyosóról nyíltak, a közönség pedig elvonulva előttük borzonghatott), és nem csinált semmit, csak állt és mutogatta a bőrét épp csak át nem döfő bordáit. Mivel ez kifejezetten megalázó munka volt (a bámészkodók folyton becsmérlő megjegyzésekkel illették, olykor étellel dobálták és gúnyolódtak rajta), John Coffey egy nap úgy döntött, hogy változtatni fog a dolgokon és KITALÁLTA ÖNMAGÁT.
Ettől kezdve ahelyett, hogy alsóra vetkőzve tűrte volna a bugrisok piszkálódását, úriembernek, igazi ficsúrnak, azaz gigerlinek öltözött, és kényes megjelenésével, fensőbbséges, úri modorával tiszteletet vívott ki önmagának. Mivel imádta a finom szabású, egyedi ruhákat, szabójával úgy terveztette és készíttette el azokat, hogy – bár többet takartak – még inkább kihangsúlyozzák a soványságát. Kedvenc öltözéke a háromrészes, függőleges csíkozású öltöny volt, melyhez cilindert, kalapot, hosszú aranyláncon fityegő órát, monoklit és tükörfényes cipőt hordott.
Az „Ohio-i csontváz” örökre eltűnt, és megszületett a „csontváz gigerli”, aki nem csupán piperkőc megjelenésével, de magabiztos, kissé fennhéjázó viselkedésével, úriemberhez illő, finom modorával, éles szellemével, valamint azzal a „csúsztatással”, hogy rendkívül gazdag és nőtlen agglegény, a hölgyek imádott kedvencévé vált.
John Coffey-nak stílusa volt, és ez akkoriban igazi aranybányának bizonyult!
Chicagóból útra kelve a Csontváz gigerli városról városra járt és immár egyedül lépett fel. Látván, hogy elsősorban a magányos nők érdeklődnek iránta, újabb ötlete támadt. Meghirdette a „mennyasszony versenyvizsgát”, mely során minden városban arra kérte a férjhez menni szándékozó helyi hölgyeket, hogy vessék papírra, miért épp őt kéne feleségül vennie a csontváz gigerlinek. A gyűjtőládába dobált irományokat aztán Coffey „gondosan átolvasta” (dehogy tett ilyet – mind ment a tűzre, pedig ma ezek a kis esszék, levélkék hihetetlenül értékes kordokumentumok lehetnének: csupa reménykedő asszonyszív, szomorú sors, balga álmodozás került azokra a lapokra), és végül „hosszas töprengés után” kiválasztotta – Maryt! A másnapi előadáson aztán nagy csinnadrattával felhívta a színpadra a „szerencsés nyertest”, akiről senki nem tudta, hogy már rég a felesége. Így ment ez városról városra és a páros soha nem bukott le! Ebből is látszik, hogy az okos telefon, a televízió, a rádió és a képes magazinok kora előtt a hírek úgy cammogtak, mint a ragasztóba pottyant éti csigák – vagy még úgy se. Hogy a „mennyasszony versenyvizsgát” megfűszerezzék, olykor John és Mary felbérelt néhány csepűrágót, akik a csontváz gigerli által kiválasztott „szerencsés leány” családjának adták ki magukat és az esküvőn (ja, mert hogy rendre azt is megtartották ott, a színpadon, közönség előtt!) botrányt csináltak. Később a sajtó lassacskán csak kiderítette Coffey humbugját, így az is napvilágra került, hogy John időnként más nőket is „feleségül vett”, épp a még hangosabb sajtóvisszhang kedvéért. Így legalább húsz alkalommal esküdött „örök hűséget” Miss Emma Schaller-nek, aki „csontváz nő”-ként szintén freak-, és side showk-ban lépett fel, egyszer pedig Miss Gertie Platt-al, a „világ legkövérebb hölgyével” is sikerült házasságot kötnie.
John Coffey 1889 szeptemberében kötött szerződést a Barnum és Bailey cirkusszal, elkísérve őket első európai turnéjukra. A korabeli beszámolók szerint Coffey gyakorlatilag „ellopta” a freak show-t, vagyis Londonban az emberi különlegességek közül ő lett az abszolút sztár. Az általa teremtett karakter végtelen hiúsága, piperkőc mivolta olyan népszerű, egyszerre mulatságos és érdekes figurává lett, hogy csontváz alkata lassanként háttérbe szorult. A nők rajongtak érte, a róla készült fotográfiák folyamatosan hiánycikké váltak, és Coffey alig győzött kitérni a házassági ajánlatok elől – utóbbit persze könnyen megtehette volna, ha bejelenti, hogy nős, de Mary létezése mindvégig titokban maradt.
John Coffey diadalútja 1905-ben ért véget, mikor is egy szerencsétlen esés következtében csontja tört és maradandó károsodást szenvedett, mely akadályozta a könnyed mozgásban. Többé nem léphetett fel, mint csontváz gigerli, így megpróbálta magát tenyérjóssá átképezni, de ez sem jött be, ráadásul – micsoda csapás! – váratlanul hízni kezdett! Karrierje egyetlen év alatt omlott össze, ráadásul a háza is leégett, benne szinte minden vagyonával, és végül a felesége, Mary is elhagyta.
Az elszegényedett és magányos John W. Coffey, a nők által bálványozott „csontváz gigerli” halálának pontos helye és ideje ismeretlen.

FOTÓ: TheHumanMarvels

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

Kapcsolódó alkotók: Böszörményi Gyula · Révai Gábor

5 hozzászólás