!

A Harry Potter világában zóna

>!
Alaric
A Harry Potter világában

Szia(sztok)!
Az én teljesítésem kicsit furára sikerült, ugyanis terveztem rendesen kidolgozni a történetet. Neki is álltam, de végül nem sikerült befejezni, a megírt részek is még nyersek. Vannak részek, ahol csak szímszavakban van leírva, hogy kicsoda, micsoda, mi történne, hogy nézne ki, ezek a részek vannak többnyire [ ] így jelölve. Biztos, hogy sokminden kimaradt (pl. pálcafa és mag). Remélem így vegyesfelvágottban is megfelel a teljesítés.

William Kenway – Hollóhát. Magas. Mélykék szem, rövid, dióbarna haj. Erőssége a varázslat ismerettár. Néha kicsit ridegnek tűnik, elemző típus, éles esze van, érdekli a mágia működése, segítőkész, ha valaki kéri, de magától nem ajánlja fel. Különösen szereti az elementális mágiákat. Nem szereti a kviddicset. Anyja aranyvérű, apja félvér, nyaranta apai nagyszülőknél lakik, így belelát a mugli életbe is. Elizabeth párja.

Elizabeth Winchester – Hugrabug. Gesztenyebarna szem, nőknél nézve átlagnál magasabb; fenékig érő, enyhén hullámos, eperszőke haj, homokóra alkat. Bájitaltan, gyógynövénytan a 2 főbb erőssége, alkímistának/gyógyítónak tanul. Barátságos, kiáll a gyengébbek mellett, önként vállalkozik mindenféle segítő feladatokra. Önálló, öntudatos. Nem esik nehezére segítséget kérni, ha rászorul. Fogó. Aranyvérű. William párja.

Leeroy Jenkins – Griffendél. Átlagos magasságú, rövid, egyenes, vörös hajú (semmi köze a Weasley-khez), kék szem, sportos alkat. Esetlennek tűnő (és néha az is), de sokszor meglepi az őt lebecsülőket. Forrófejű, heves, de ki is tudja magát húzni a szorult helyzetekből. Ha belekerül egy élethelyzetbe, gyorsan elemezni tudja a felállást. Sokszor nincs tekintettel arra, hogy másokra hogyan hat az ő viselkedése és tettei. Nem keres kifogásokat, bármi problémát is okoz. Kiemelkedő bűbájtanből és SVK-ból, de inkább a párbajt illetően, jól kombinálja a varázslatokat. Már-már ösztönösen használja a párbaj jellegű varázslatokat. Jó rúnaismeretből, átváltoztatástanból viszont kifejezetten gyenge. Hajtó. Félvér. Jade párja – nézeteltéréseiket sokszor ártalmatlan ártások és rontások formájában rendezik le.

Jade … – Mardekár. Metamorfmágus, méregzöld szem, lapockáig érő, természetesen ezüstszőke, egyenes hajú, alacsony, karcsú. Aranyvérű, apja kínai, anyja Angol. Apja halála után anyja hazájába költöztek, a roxforti első éve az első angliai éve is. Szókimondó, néha nyers, de nem ártó szándékú. Menő jóslástanból, csillagászatból, számmisztikából. Később felveszi a (magyarul nem tudom) Xylomancy tárgyat (jóslás gallyakkal). Jó még legendás állatokból és SVK-ból. Kínai kultúrájából adódóan a jóslás jellegű tárgyakat más szemmel nézi, mint az átlag Roxfortos. Fogó. Leeroy párja – nézeteltéréseiket sokszor ártalmatlan ártások és rontások formájában rendezik le.

ELSŐ ÉV ELŐTT

William Kenway, akinek enyhén nyújtott és szögletes arca, rövid, dióbarna haja volt, 1985-ben lett első éves a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Amióta megkapta felvételi levelét azév nyarán, alig lehetett leállítani, annyira izgatott volt, hogy végre ő is tanulhat mágiát, és nem csak szüleit irigyelheti.
Így hamar az Abszol úton találták magukat, célirányosan felkeresve a szükséges üzleteket. A talár és bájitalkiegészítők beszerzése simán ment, a Czikornyai és Patzában viszont sorba kellett állni. Rengetegen választották szintén a mai napot a vásárlásra, így az üzlet tömve volt egymásnak nyári élményeit mesélő, és a jövő tanévre vonatkozó izgalmakat és nehézségeket jósló idősebb diákokkal, valamint megszeppenve vagy épp rettegve várakozó elsősökkel.
– Mi van, ha véletlenül felrobbantom a tantermet? – kérdezte édesapjára nézve egy szeplős arcú, ijedt fiú.
– Akkor kénytelen leszel Hagridhoz költözni és belőled is vadőrt nevelnek, mert, ha már az első évedben termeket robbantgatsz, mi történhet még később? – válaszolta a legkomolyabb arccal a férfi.
– Ugyan már, Anthony, ne rémítsd halálra a fiadat! – szidta meg játékosan a felesége, majd fiához fordult. – Természeten semmit nem fogsz felrobbantani, a tanárok nem véletlenül vannak az iskolában. Majd megtanulod kezelni a mágiát, hamar megszokod.
William ezután a könyvek gerincét kezdte nézegetni. Varázslástan alapfokon, Szörnyek Szörnyű Könyve (- Kinek jut eszébe ilyet készíteni? Hát még tanítani belőle…), Bűbájtan kezdőknek, a Roxfort története, Átváltoztatástan 1, és még rengeteg más. (- Mennyi olvasnivaló, mennyi tudás…)
Szülei eközben beszerezték a szükséges köteteket (hála az égnek az a Szörnyű könyv nincs köztük) és már indulhattak is tovább. Kifelé menet majdnem összeütközött egy eperszőke hajú, hasonlókorú lánnyal, de még időben hátralépett és előre engedte őt.
Útjuk ezután az Uklopsz Bagolyszalonba vezet. Belépve az üzletbe az oldalsó falak és a kirakat mentén temérdek ketrec sorakozott a polcokon, illetve lógott a mennyezetről. Szebbnél szebb – és néhány meglehetősen csúnyácska – bagoly ideiglenes lakhelyéül szolgáltak, a gyönyörű fehér hóbaglyoktól kezdve a világosszürke fakéreghez hasonló tollazatúakon át a sárga-fekete mintás réti fülesbaglyokig, és még sorolhatnánk. A bejárattal szemben, a pultnál állt az üzlet tulajdonosa, Noctia Avis, mögötte a falon tápok és egyéb kiegészítők minden mennyiségben. William szeme megakadt egy sárgás-barna színű nagy szarvasbaglyon, tekintetéből bagolyokhoz képest is sok értelem sugárzik. Nem próbálta meg csipogással és szárnycsapkodással felhívni magára a figyelmet, mint több kisebb társa. Csendesen ült, és úgy nézte a fiút, mintha egész nap rá várt volna. Pár perc múlva már együtt jöttek ki a boltból.
[Az utolsó állomás Ollivander boltja volt. – Innen hiányzik egy részletes leírás, ugyanis ekkor ismerkedik meg későbbi mentorával és kezd el érdeklődni a pálcák művészete iránt.]
A nyár hátralévő részében nem sokat lehetett Williamet látni, jóformán csak enni járt ki. Szülei szinte minden este valamelyik tankönyvére dőlve találták, halkan szuszogva.

ELSŐ ÉV 1985-86

A Roxfort Express szeptember elsején este futott be Roxmortsba, ahol a szokásokhoz híven az elsősök Hagriddal csónakáztak fel a kastélyig, míg a nagyobbakat a fogatok vitték fel. William látott valamiféle bőrszárnyas, csontos lényeket, amiket a szekerek elé fogtak be, de nem tudta beazonosítani őket.
Esőre állt az idő, érezni lehetett a tavon a közelgő zivatar illatát, a szél enyhén felfodrozta a tó sima tükrét. Az elsősök ámuldozva nézték a hatalmas épületegyüttest, az égnek meredő tornyokat, a masszív, rideg kőfalakat.
Alighogy beért az utolsó diák is a hatalmas tölgyfaajtón, széthasította az eget az első villámcsapás, mennydörgő robaja pár másodpercre rá érkezett. Mintha csak a gólyákra várt volna az időjárás. A nagyterem elé érve McGalagony professzor várta őket.
– Mielőtt csatlakoznak bent ülő társaikhoz, felsorakoznak a tanári asztal előtt, fejükre tesszük a Teszlek Süveget, ami beosztja önöket az iskola 4 házába. A tanév folyamán a házuk tagjai lesznek a családjuk. Barátkozás a házak között természetesen ajánlott, de az egészséges versengéstől sem tántorítjuk el magukat. Teljesítményüket pontozzuk, de végeredményben a házuk összpontszáma számít, így figyeljenek oda, hogy minél kevesebb levonást kapjanak esetleges kihágásaikkal!
A diákok arra néztek, amerre a professzor mutatott, ahol a 4 hatalmas homokóra állt. Mindegyik kb. 2 és fél méter magas, keretükön sajátos díszítésekkel. A Mardekár homokórája szürke márványból készült, benne hatalmas smaragdokkal. Ha valaki közelről megnézte, láthatta, hogy a tartóoszlopok egymás köré fonódó kígyókból álltak, a talapzatába pedig a ház jellemvonásait vésték (testvériesség, ambíció, találékonyság, ravaszság, eltökéltség). A Griffendél oszlopait két ágaskodó, dalbergia fából faragott oroszlán helyettesítette, az üveg tele rubinnal, talapzatába a merészség, bátorság, lovagiasság, magabiztosság, forrófejűség szavak kerültek. Hugrabugé obszidián, tetején és alján borzzal, benne csillogó, sárga gyémánttal, az alján ez állt: szorgalom, türelem, egyenlőség, tolerancia, hűség. Hollóhát bronz keretét a sarkai két, kitárt szárnyú sas díszítette, az üveg mögött zafírhalom ékeskedett, jellemzői az intelligencia, bölcsesség, kreativitás, egyéniség, eszesség.
McGalagony hagyta az elsősöket nézelődni egy percig, majd bevezette őket a nagyterembe.
A teremben hosszában állt 4 asztal, tele diákokkal, fölöttük a házuk lobogója függött. Tetejük elhalványodott az elvarázsolt mennyezet által mutatott időjárásba érve. A zuhogó eső szürke függönyt képzett, a terem megvilágításában a fáklyák mellett az állandó villámlások segítettek. Hátul keresztben a tanári asztal helyezkedett el, nemsokkal előtte egy egyszerű székecske, rajta egy rongyos süveggel. Flitwick professzor állt a szék mellett egy emelvényen, amit épp akkor varázsolt oda. Az elsősök felsorakoztak a szék előtt, míg McGalagony professzor leült a tanári asztalhoz az igazgató mellé, majd odasuttogta neki:
– A tét marad 2 knút, Albus?
– Igen, annyi elég lesz – válaszolta mosolyogva Dumbledore. – Idén jegyzem én az állást – mondta, majd maguk elé húzott egy, a kettejük nevén kívül üres pergamenfecnit.
[Teszlek süveg dal]
Flitwick professzor egyik ezébe a süveget vette, másikban egy pergament tartott.
– Aki a nevét hallja, üljön ide, hogy a süveg beoszthassa a házába! Jade Wilson.
Egy fekete, hullámoshajú lány lépett előre, zöld szemei kíváncsisággal csillogtak.
– Mardekár – súgta McGalagony, mire Dumbledore Hugrabugot motyogott.
Flitwick a lány fejére tette a süveget, mire az alig néhány másodperc után hangosan megszólalt: – Mardekár!
Az ifjú Mardekáros jobbfelé indult, a legszélső asztalhoz, ahol üdvrivalgással fogadták. Ezzel párhuzamosan megjelent egy strigula a pergamenfecnin McGalagony neve alatt.
– Carl Smith.
– Hugrabug! – kiáltott fel a süveg, mire a fiú elindult balról a második asztalhoz.
Dumbledore Griffendélre, McGalagony Hollóhátra szavazott, de mivel egyikük sem találta el, így a tét hozzáadódik a következő körhöz, amit az akkori nyertes kap majd. Ugyanez vonatkozik arra is, ha mindketten eltalálják.
– Elizabeth Winchester.
Az eperszőke hajú lány, akivel William majdnem összeütközött a Czikornyai és Patzában, lépett a székhez. Flitwick professzor a fejére tette a süveget, mire az megszólalt.
– Hmmm… Bátor hölggyel van dolgunk, aki nem fél kiállni azért, amit helyesnek vél, és azokért, akik megérdemlik. Magabiztos, ugyanakkor kész elismerni, ha nincs igaza. Szorgalomért sem kell a szomszédba mennie. Hova tegyelek… Hugrabug!
(Strigula Dumbledore-hoz)
– Leeroy Jenkins!
Egy jellegtelen külsejű fiú botladozott oda a székhez, majdnem el is esett a saját talárjában. Dumbledore és McGalagony mindentudóan összenéznek. Hiába az esetlenség, eleget megéltek már és elég diákkal találkoztak, hogy Leeroyról egy bizonyos Black-Potter páros jusson az eszükbe.
Ahogy hozzáért a fejéhez, a süveg felnevet és azt kiáltja:
– Griffendél! – majd Leeroy elment a bal szélső asztalhoz.
– William Kenway – szólalt meg Flitwick.
William kisétált a székhez. Dumbledore és McGalagony is felvonja a szemöldöküket, a fiúban van valami figyelemreméltó, valami különleges, ami kibontakozni vágyik. Nem félénken vagy megilletődve megy Flitwickhez, mint a legtöbb elsős. Inkább, mint akinek nincsenek kétségei afelől, hogy bárhova kerül is, ott jó helyen lesz. Mindketten a Hollóhátra tippelnek.
A süveg így szólt:
– Mennyi kíváncsiság és tudásszomj! Rengeteg értelem szorult ebbe a fejbe. Céltudatos, és el is éri, amit kitűz magának. Nem riad vissza a kihívásoktól, de hidegvérrel néz szembe velük. Legyen hát: Hollóhát!
Az ifjú Kenway elsétált a jobbról második asztalhoz.
Beosztották a többi diákot is, McGalagony nyerte a fogadást Dumbledore-ral szemben, 2 ponttal.
A tanév nagyjából eseménytelenül telt William számára a tipikus elsőéves ismerjük-meg-az-iskolát-és-a-mágiát dolgokon kívül. Megtudta, hogy a repülés nem neki való. Nem mintha borzasztó lett volna benne, egyszerűen csak nem hozta lázba. Kedvenc tantárgya a Bűbájtan és az Átváltoztatástan, illetve választható tantárgyként a Mágiaelmélet [Erről is terveztem kis kifejtést írni, hiszen a mágiának is van módszere, valahogy kitalálnak, fejelsztenek, kombinálnak varázslatokat]. Igen kevesen jártak erre az órára, épphogy meg lett a létszám a tárgy indításához. Kifejezetten ellenszenves tantárgya nem volt, mindenből átlagos vagy afölötti teljesítményt nyújtott. A Mágiatörténetet ő sem tartotta többre a többieknél, az Asztronómiát fölöslegesnek vélte azon kívül, hogy nyugtatónak találta a csillagos ég bámulását.
A tanári karral is nagyjából jól kijött. Flitwick professzor látta a tehetségét és lelkesen oktatta, Isaac professzor remek beszélgetőpartnernek találta, McGalagony professzor magyarázatai pedig példaértékűek a mágiához képest is logikus felépítéssel. Piton professzor rideg és távolságtartó, a Griffendélesekkel egyenesen barátságtalan, a Mardekárosokkal kivételezett, a többieket annyira vette figyelembe, amennyire a tantárgy minimálisan megkövetelte. Tankönyveit (legalábbis a kedvenc tárgyaiból) idő előtt kiolvasta, szabadidejét a könyvtárban töltötte, vagy Flitwick professzortól kért segítséget. Falta a különféle varázslatokat, mindegy, hogy milyen tantárgyról volt szó.
Barátokban nem dúskált, nem is nagyon próbálkozott ismerkedni, de minden kviddicsmeccsen ott ült a nézőtéren és szurkolt a házának.

MÁSODIK ÉV 1986-87

[Ebben a tanévben semmi jelentőségteljes dolog nem történt. William észrevette, hogy Elizabeth csatlakozott a háza kviddicscsapatához, mint fogó. Leeroy hajtó, Jade fogó.]

HARMADIK ÉV 1987-88

Ebben az évben William felvette a Legendás lények gondozása és a Rúnatan tárgyakat. Ezutóbbi érdekes óra, a varázslók és boszorkányok ősi írásmódjának tudománya. Rengeteg archeológiai leleten találni ilyeneket, a muglik gyakran belefutnak. Például mikor előásták egy ókori uralkodó sírját vagy kriptáját. A rájuk írt szöveget sosem tudták megfejteni, de miután kinyitják és rövid időn belül balszerencse éri őket, egyből elátkozottnak nyilvánították. Nos, nem álltak messze az igazságtól, de sokszor nem átok, hanem egyszerűbb-bonyolultabb védőbűbájok (síronként változhat) oltalmazzák, amit még képzett varázslók sem mindig tudnak hatástalanítani. Erre az órára együtt jár a Griffendéles Leeroy Jenkins-szel. [Első benyomás Leroyról]
Kezdett letisztulni William érdeklődési köre. Ollivanderrel való első találkozása óta érdekelte a pálcák működése, a különböző fák tulajdonságai, keverve a különböző magokkal. Ezáltal jobban odafigyelt a Gyógynövénytan és Legendás lények gondozása órán, de csak annyival, amennyivel a pálca-témakör megkívánta. Bűbájtanból az elementális varázslatok a kedvencei. Idén Flitwick professzor már különórákat is tart neki, annyival gyorsabban halad a többieknél. Átváltoztatástanból is átlagon felüli teljesítményt nyújtott, de megelégszik az extra könyvek tartalmával. Sajnos a Mágiaelmélet tárgyat nem folytathatta, 3 fő hiányzott a minimális létszámhoz, de Isaac professzorral továbbra is tartották a kapcsolatot bagolypostán keresztül.
Leeroy látja, hogy a folyosón 3 ötödéves Mardekáros egy másodikos Hugrabugost baszogat. Beleköt a Mardekárosokba, hogy a Hugrabugos eltűnhessen. Közben szenved pár sérülést, de a célját elérte, jött tanár. Elizabeth is a tanárral érkezik, látja, hogy Leeroy épp párbajozik és vesztésre áll. [A 3 Mardekárosból 1-et kiüt, 1-et megsebez, a 3-kal szemben is kb. tartja magát. – "pár"baj-leírás] Elizabeth és a tanár is felelőtlennek tartja. William is látta az esetet, de kb. szemből Leeroyjal, látta rajta, hogy felméri a helyzetet, mielőtt beleköt a Mardekárosokba. Az is feltűnt neki, hogy egy Protegoja előbb került fel, minthogy Leeroy végigmondta volna a varázsigét. Jade is látta az esetet, ezután kezd el egy picit normálisabb lenni, mert ez a „tipikus Mardekáros” eset nem tetszett neki.
Innentől Rúnaismereten kezd odafigyelni Leeroyra, később meg is szólítja.

NEGYEDIK ÉV 1988-89

[Párbajszakkör. Ők alapítják, Flitwick segít, Leeroyjal fő alakok.
Elizabeth és William elkezdenek összebarátkozni, William segítségét kéri vmiből? Némi kviddics, barátság Leeroyjal, Jade-del, akik Eliza baráti köre (kviddics által összeismerkedve). Will néma varázslást és patrónus idézést tanul. Szükség szobáját felfedezi, ide jár gyakorolni, rengeteg könyv és eszköz van a tanuláshoz. Elizabeth is csatlakozik egy idő után]

ÖTÖDIK ÉV 1989-90

[Készülés RBF-re, pályaválasztási tanácsadás, összejön Will és Eliza, Spellbook: William csinál egy könyvet, amiben összegyűjtögeti a saját maga által hasznosnak talált varázslatokat mozdulatokkal, leírásokkal, működéssel. Mágiával „tematikus szűrőt” rak a könyvbe, illetve úgy varázsolja, hogy a könyv sose legyen túl vaskos, könnyű legyen cipelni.]

HATODIK ÉV 1990-91

[Elizabeth alkímia, William Ancient studies tárgyakat veszik fel extrának. Tárgyak bemutatása hiányzik.]

HETEDIK ÉV 1991-92

[???]

OLLIVANDER ALATT 1992-98

Tanulja a mikénteket és hogyanokat, eljár más országokba (Durmstrang, Beauxbattons, Távolkelet, …) tanulni, a háború (’95-’98) közepe felé visszajön, csatlakozik a Rendhez.
Rengeteget tanult a távol-keleten töltött ideje alatt. Kitanulta a kínai tűzfa, japán cseresznye-, juharfa és lilaakác pálcák megmunkálását, amikbe a kilencfarkú róka farkszőrét (különösen alkalmas álcázáshoz és átváltoztatáshoz), valamint Komainu és Zouwu szőrét rakják.
A Komainu egy oroszlán-kutya-féle lény, amelyek Shinto szentélyek bejáratát védik, vagy magukban a belső szentélyekben találhatóak. Feladatuk az ártó szellemek távoltartása. Szőrük, hasonlóan a Zouwu-éhoz, különösen alkalmas védőbűbájokra és ellenátkokra.
A japán máguscsaládoknál szokás a pálcák elnevezése és öröklése. Minden pálcához tartozik élettörténet, melyet a hordozói tetteiből állítanak össze, legyen az szégyent vagy becsületet hozó. A pálcák kora nem egyenesen arányos a bennük rejlő emlékekkel és tapasztalatokkal. Megeshet, hogy egy ősi pálca akár többtíz évig nem választ magának új hordozót, míg egy jóval fiatalabb példány több mágussal is járta a világot. [Nem feltétlenül jelenti ez a válogatósság azt, hogy a pálca a korábbi hordozói színvonalát várja. Egy pálca, ami pl. Griffendélé, majd Merliné, végül Dumbledore-é volt nem jelenti, hogy utána ne kerülhetne egy Neville kategóriás varázslóhoz, bár ez ritkán fordul elő. Legtöbbször az ősi pálcák új hordozóira nagy teher kerül, mert egész életükben bizonyítaniuk kell alkalmasságukat egy olyan pálca viselésére.]

A ROXFORTI CSATA UTÁN 1998-

[Bár a Horcruxok elpusztultak, Harrynek nem sikerült legyőznie Voldemortot. Valljuk be, fel se ér párbajszinten és tudásban egy 17 éves gyerek egy Voldemorttal. Néhány rendtag önfeláldozása által (Rowling által megírtak mellet még Mrs. Weasley, Kingsley is életét veszti, illetve McGalagony még ki nem talált módon megnyomorodik, de él és értelmileg sértetlen.) Harry elmenekül a Roxfortból Ronnal, Hermionéval és Ginnyvel. Ezek után Harry is veszít indulatosságából, megfontoltabb lesz és körültekintőbb. A Főnix rendjét továbbra is fenntartják, földalatti mozgalomként továbbra is működik, de kiterjesztik a társaságot. Voldemort uralkodik, Harry bujkál, de gerillaakciókat szervez és visz véghez.
William és Elizabeth Rendtagi feladatokat látnak el, valahol egy erdő melletti tisztáson, hegyen, ami egy városra néz. Leroy, Jade?]

1 hozzászólás
>!
Narumi
A Harry Potter világában

Név: Audrey Bellingham
Életkor: 15 év (Születésnap: április 30.)
Nemzetiség: brit
Lakhely: Scarborough
Szülei: Philip Bellingham (48) és Vanessa Bellingham (née. Langfield) (46)
Testvérek: Faye (19), Moray (9)
Magasság: 165 cm
Súly: 55 kg
Szemszín: Zöld
Hajszín: Vörösesbarna, kicsit hullámos, hátközépig érő
Bőrszín: Fehér, arca szeplős
Hobbi: varázslósakk
Roxforti ház: Hollóhát
Varázspálca: szőlő fa, unikornis mag
Háziállat: hófehér török angóramacska, heterokrómiás szemekkel (kék/zöld), neve Amira
Fakultatív tantárgyai: ősi rúnák tanulmányozása, számmisztika
Kedvenc tantárgy: rúna-tan, bájitaltan, asztronómia
Kevésbé kedvelt tantárgy: nehezen megy neki a transzfiguráció, és a számmisztikát sem szereti annyira
Vegyes házasságból született, apja mugli, anglikán lelkész; anyjától örökölte a varázslás képességét, aki egyébként középszerű kis boszorkány, szinte észrevétlenül eléldegél a varázstalan népesség között. Nővére, Faye muglinak született, öccse, Moray viszont szintén mutatja a mágusvér jeleit, de még túl fiatal a Roxforthoz. Anyja csak Audrey születése után árulta el apjának, hogy micsoda valójában, ugyanis Audreyben csecsemőkora óta igen erősen kiütközött a mágusvér, nem volt értelme tagadni. Ez igen éles családi konfliktushoz vezetett, lévén az egyház még mindig elég középkori módon áll hozzá a mágiához, így Audrey anyjának nem kis erőfeszítésébe tellett meggyőznie a férjét, hogy adjon nekik egy esélyt… Audrey mugliiskolában kezdte a tanulmányait, majd amikor megkapta a roxforti levelét, újra fellángolt a vita a szülei között, hogy a lány merre tanuljon tovább. Apja még mindig bizalmatlanul állt a témához, jobb szerette volna, ha Audrey egy mugli gimnáziumban folytatja a tanulmányait, a lány viszont a Roxfortba vágyott, de a világért se merte volna ezt megmondani neki. A kérdést végül egy kisebb baleset döntötte el: egyik nagyobb szócsata alkalmával Audrey elvesztette a kontrollt, melynek következtében a házban mintha egy kisebb tornádó söpört volna végig – leszakadt konyhaszekrények, rommá tört pianínó, antik bútordeszkák és miszlikbe tépett könyvhalmazok adták hírét a pusztításnak. A Varázsbajelhárító Osztály munkatársai persze seperc alatt rendbe hozták a házat, de kiszállt velük a Kiskorú Mágusok Védelméért Felelős Osztály egyik munkatársa, hogy elbeszélgessen Bellingham tiszteletessel Audrey továbbtanulását illetően – ugyanis ha nem tanulja meg megfelelően használni a mágiát, úgy ennél nagyobb baleseteket is okozhat, és csak a puszta szerencsének köszönheti, hogy nem történt most személyi sérülés, vagy nem halt bele a lány a varázshasználatba. Volt erre nem egy példa… Így saját kárán tanulva Philip Bellingham beadta a derekát, és elengedte Audreyt a Roxfortba.
A lány szinte magán kívül volt az örömtől, amikor szüleivel együtt (igen, az apja is elkísérte!) megvásárolták a roxforti iskolakezdéshez szükséges felszerelést. A lelkész szinte el volt ájulva a kínálattól (és még a Zsebkosz közben nem is jártak), de ahogy a felesége folyamatosan magyarázta, hogy mi mire való, mit hol lehet kapni (talán életében először beszélt erről a témáról nyíltan a férjével), a tiszteletes belátta, hogy talán, TALÁN nem annyira vészes dolog ez a varázslás, mint gondolta. Persze nem akart klasszikus, seprűn lovaglós, feketemacskás boszorkányt nevelni a lányából, így amikor betértek a Menazsériába, ő maga választott ki egy hófehér, felemás szemű cicát a macskakosárból, és vette meg Audreynak a dorombolós kisállatot ajándékba…
Végül elérkezett a nagy nap, mikor is Audrey először felszállt a Roxfort Expresszre. Az egész család kikísérte a lányt, aki nem kevés izgalommal, és némi magányérzettel indult el a hosszú útra, új iskolája felé. Meglepetésére azonban az egyik kupéból szólították:
– Te nem Bellingham tiszteletes lánya vagy?
Odafordulva ismerős arcokkal találta szembe magát. A kérdést Anthony Moore tette fel – a srác is egykor a Scarborough-i Iskolába járt, de jó két évvel felette. A szülei kereskedők, szinte mindenki ismeri őket a környéken, úgy ahogy Bellinghaméket. Az Anthony mellett ülő fiúk és lányokat mind ismerte, vagy az iskolából, vagy a városból, vagy a templomból. Beülve közéjük megtudta, hogy Scarborough környéke kisebb varázslóközpont, több család is él ott, így-úgy tudnak egymásról, de nyilvánosan sose fitogtatták képességeiket. Persze hallottak valami susmust, hogy talán Audrey anyja is varázshasználó (a tiszteletest nem gyanúsították, ismerték a nézeteit), illetve hallottak a lakást megrázó incidensről is (itt Audrey feje lángokban állt), de az általános titoktartás miatt nem firtatták a dolgot. Audrey nagyon örült, hogy nem kell egyedül utaznia, és bár anyja mesélt neki a Roxfortról, most a kortársait faggatta ki az iskoláról, szokásokról, a házakról, kviddicsről, a diákcsínyekről… Találgatták, hogy Audrey vajon melyik házba fog kerülni – ő maga persze egyikhez sem érezte magát kiemelkedőnek (Ó, akkor tuti hugrabugos leszel!), és igazából azt se tudta még elképzelni, hogy mit akar elérni a boszorkánysággal. Ó, ha csak az apját sikerülne megpuhítania valahogy…
Este, a beosztási ceremónián rajta kívül vagy 50 másik gyerekkel állt szorongva egy kis székre helyezett, rettenetesen piszkos süveg előtt. Mikor rákerült a sor (rögvest harmadikként, fene vigye el a névsort!), bizonytalan léptekkel vánszorgott oda a sámlihoz, majd ahogy fejére került a süveg…
Csend és sötétség.
Eltelik fél perc. Egy. Másfél. Semmi.
Audrey fejében szálltak a kérdőjelek. Valami nincs rendben. Elromlott a süveg. Csak szívatják. Biztos álmodik. Lehet inkább mégis muglinak kellett volna maradnia. Neki itt nincs helye.
– Jó, hogy itt vagy.
Audrey kis híján leesett a székről ijedtében, amikor meghallotta a hangot a fejében.
– Látom, amit látok: képességeidet, az ambíciódat. Azt is, amit még magadnak se tudsz megfogalmazni. De ott van.
Legalább egyikünk tudja, gondolta Audrey.
– Az eszed megvan hozzá. Rengeteget kell tanulnod, és a mágia lényegét mélységében kell megismerned és alkalmaznod. Erre nem sokan alkalmasak. Egy egészen különleges, egyedi út áll előtted, amelyet csak te vagy képes végigjárni – ha akarod. Használd az adottságaidat, használd ki a helyzetedet, használd azokat a forrásokat, amelyekhez csak te férsz hozzá. És ne ijedj meg, ha ehhez apád segítségét kell kérned.
Audrey érezte, hogy elsápad.
– Én nem tudok többet adni, mint megadni hozzá a társakat, akik segíthetnek téged ezen az úton. HOLLÓHÁT!
A lány egy hadirokkant erejével vonszolta el magát a kék köpenyes diákok asztalához, ahol tapssal és üdvrivalgással fogadták. Leült Judy Cooper mellé – ő is ott ült idefele úton a kupéban, az öccse osztálytársa volt az általánosban. Anthony a griffendéles asztaltól hüvelykujját feltartva gratulált neki.
Az esti lakoma után hálókörletük felé vették az irányt. A toronyba feljutás szinte felért a Mount Everest megmászásával, de az onnan való kilátás mindenért kárpótolta. A csillagok tükröződése a tó vizében, az erdő susogása, a baglyok huhogása nyugalmat árasztott. Átjárta őt valami titokzatos érzés. Egy vágyakozás…
Egy út… Az apja is kell hozzá… De hogy érthetné meg vele…? Mágia… Egyház…
Lassan mély álomba szenderült.

1 hozzászólás
>!
Damien_Lambert
A Harry Potter világában

Vale Everglade
Kinézete és személyisége: Vale Everglade 180 centi magas, ragyogó aranyhajjal megáldott, rendkívül karizmatikus, magabiztos és kedves varázsló, aki megnyerő személyiségével és lehengerlő modorával pillanatok alatt megnyer magának bárkit és aki a sötét varázslók születéséről hírhedt Mardekár házba lett beosztva első éves iskolai ceremóniáján. De az a kedvesség és együttérzés, amit kifelé mutat csak megtévesztés, valójában legbelül elsöpörhetetlen gyűlöletet érez a varázsvilág iránt.

Családi háttere: Aranyvérű varázslócsaládba született. Anyja (Izetta Everglade) és apja (Cypress Everglade) egyaránt a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak. Anyja tagja a Wizengamotnak, az apja pedig auror. Mindketten nagyon büszkék rá, hogy Aranyvérűek és hogy a családjuk már évszázadok óta nem érintkezett Sárvérűekkel, és ezt gyakran hangoztatják is Vale-nek, de mivel Cypress büszkesége mellett rendkívül gyáva alak is, aki mindennél jobban retteg az Azkabantól kénytelen ezt a büszkeségét és Voldemort iránti csodálatát mélyen elnyomni magában. Ezért is lett belőle auror, hogy mégkevésbé legyen feltűnő.
Van egy öccse August Everglade.

Története:
– Korai évei:
Vale Everglade 1984-ben született egy Londonhoz közeleső hatalmas kúriában, amit apja szándékosan az ő születésének levezénylésére vett, mert lenézte a Szent Mungó-ban dolgozó orvosokat és helyette a világ legjobbnak nyilvánított orvosait fogadta fel fia születésének nemes alkalmára. Roxfort előtti élete nagy részét szintén ebben a kúriában élte le, nem voltak barátai, apja már igen kis korában elkezdte tanítani a különféle varázslatokat neki, és hamar megismertette vele a varázsló történelem két legkegyetlenebb sötétvarázslójának, Grindelwald-nak és Voldemort-nak a történetét is. Cypress az utóbbit igen nagyra tartotta az Aranyvérűekről való felfogása miatt és ilyenkor mindig elkönnyesedett a szeme és ellágyult a hangja, amit Vale mindig különösnek talált, mivel vele szemben igen szigorú hanghordozást alkalmazott.
– Apa, amikor Voldemort-ról beszélsz… miért változik meg a hangod? Ha ennyire tiszteled őt, miért nem csatlakoztál hozzá? – kérdezte egyszer az apjától, amikor egy két méter hosszú tekercs fölé görnyedve írta dolgozatát az Elmét megbomlasztó főzet elkészítéséről. Ha ez a főzet például egy gonosz ember kezébe kerülne… Írta a pergamenre amikor a nemvárt pofon érkezett és hanyatt esve a földre borult, majd miután lüktető arcára szorított kézzel felpillantott az apja arca csak pár centiméterre volt az övétől, és szemében félelem és düh keveréke kavargott.
– Ki ne merd még egyszer mondani ezt a nevet! Megértetted, ostoba kölyök?
Vale bólintott. Érezte, hogy a szeme átnedvesedik a fájdalomtól.
– Helyes. Egyébként meg te ezt nem értheted. Ő, akit nem nevezünk nevén elbukott, talán meghalt és ha mellette álltam volna talán Azkabanba kerülök.
Hazudik – gondolta Vale. Sosem mond igazat. Az igazság az, hogy gyáva volt. Nemcsak az Azkabantól félt, hanem attól is, hogy a Sötét Nagyúr nem ismeri el a gyávasága miatt. Messziről bűzlik róla, hogy ha az élete a tét a hűség legkisebb jelét sem ismeri.
Így teltek hát Vale első évei, apja tanításával és fenyítésével kísérve, majd, amikor elérkezett élete hetedik évéhez csatlakozott hozzájuk az akkor négyéves öccse, August is, aki hajszálpontosan ugyanabban a neveltetésben részesült. Kettejük közül a rengeteg fenyítés és éles szó August-ot rázta meg jobban, aki mindig is érzékenyebb teremtés volt, mint Vale és emiatt Cypress kétszer olyan keményen bánt vele, hogy kiölje belőle ezt az érzékenységet. Amikor egyszer August megjegyezte vacsora közben, hogy nem érti mi a baj a Sárvérűekkel, Cypress féktelen haragra gerjedt és egy hétig bezárta August-ot a szobájába, ahova ezalatt a hét alatt csak ő léphetett be. Odabentről aztán Vale mindig fájdalmas nyögéseket és csattanó pofonokat hallott. Homlokát az ajtónak támasztotta és mintha öccse meghallaná a gondolatait igyekezett neki telepatikus úton üzenetet közvetíteni:
– Bírd ki! – suttogta az ajtón túlra. – Ne add meg magad!
Amikor aztán Vale hallotta, hogy az apja az ajtóhoz közeleg mindig elfutott a legközelebbi sarokba és elbújt mögé.
– Tanuld meg végre a leckét! – mondta az apja távozóban, majd miután eltűnt Vale visszaszaladt az ajtóhoz.
– August – szólította az öccsét, de nem kapott elsőre választ. – August.
– Vale. Kérlek… csinálj valamit! Nem bírok ki itt még egy napot. Apa.. a Cruciatus átkot használja rajtam.
Vale ezt hallva haragjában belebokszolt az ajtóba. Nem tudta mit tehetne, hogyan menthetné meg a testvérét. Nem szállhat szembe az apjával, hiszen ő erősebb nála, mégis mit érne el vele? Hogyan segíthetne August-on? Csak egy választ ismert erre a kérdésre.
– Bírd ki – préselte ki az ajkain a szavakat, amiktől undorodott, de ennél többre nem tellett tőle.
Hát persze, hogy nem telik. Apa gyávaságát örököltem. Félek, ha szembe szállok vele ugyanarra a sorsra jutok, mint August.
Vale undorodva szorította össze a fogait. Rettegett, hogy az apja a Cruciatus átkot alkalmazza rajta miután annyit hallgatta August szenvedésének hangjait.
– Bírd ki! – ismételte meg. – Ha apa mégegyszer meglátogat és megkínoz, ha a csontjaid szétrepednek a fájdalomtól, ha a sikolyok felperzselik a torkodat, te csak tűrd el és bízz benne, hogy elhozok neked egy szebb holnapot. Mert itt és most megígérem neked, hogy amint elég erős leszek hozzá… meg fogom ölni. Ezért bírd ki.
– Megígéred? Megesküszöl rá, hogy felszabadítasz?
– Ígérem.
És Vale ezekután csak ehhez az ígéretéhez tartotta magát. Soha többé nem érdekelte semmi, sem a tanulás, sem August, sem az apja, ez az egyetlen cél volt, ami a szeme előtt lebegett, mintha a szíve apró jégkristályokká fagyott volna, képtelen lett rá, hogy megértse az embereket, de ezt a változást rajta kívül senki nem vette észre, mivel pontosan ugyanúgy viselkedett továbbra is, ahogy addig. De ő maga érezte, hogy valami eltört benne, mert azután a nap után valahányszor ránézett az apjára csak egy áldozatot látott benne, akinek fizetnie kell a gyávaságáért.

Első év a Roxfort-ban:
Vale tizenegyedik születésnapján végre megérkezett a várva várt levél, hogy felvették őt a Roxfort-ba. Apja és anyja, hogy megmutassák Vale-nek mennyire büszkék rá, elküldtek egy cselédet az Abszol útra, hogy az mindenből a lehető legdrágább és legjobb holmikat vegye meg a fiúknak.
– Rendkívül büszkék vagyunk rád, fiam – mondta Cypress egyik este a vacsoraasztalnál. – De persze most, hogy már csak kevesebb, mint két hónap van hátra az iskola elkezdéséig ötször olyan keményen kell dolgoznunk, hogy biztosan mindenből a legjobb legyél.
– Már így is az vagyok, apám – felelte erre Vale. – De ha ez az óhajod minden erőmmel azon leszek, hogy teljesítsem.
Az ötször keményebb munka persze magával hordozta az ötször keményebb bánásmódot is. Cypruss ébren töltött perceinek minden pillanatát a tanítására áldozta, még az alvási idejét is jócskán lerövidítette és mivel a fáradtságtól gyakran elszenderedett, ezért ötször keményebb fenyítés is társult a kemény munkához.
– VALE! – kiáltott rá az apja egyik éjszaka, mikor házidolgozata közben elaludt az íróasztalánál, és hogy haragját nyomatékosítsa jó alaposan belerúgott. – Már csak három hét van hátra az első iskolai napodig. Elvárom, hogy úgy jelenj meg a Roxfort-ban, mint aki mindent betéve tud az összes tárgyból, hogy tudásod brillíroztatásával többszáz, nem is több ezer pontot gyűjts házad javára.
– Igenis, apám – mondta Vale. Az elmúlt egy hónapban szinte nem is nagyon mondott mást. Félt, ha megtenné azzal nem lenne megállás és kihívná maga ellen az apja haragját. Ezért találta ki ezt a rövidke két szavas választ.
Végül aztán elérkezett az indulás napja. Mivel Vale szüleinek reggel munkába kellett menniük a minisztériumba, ezért az egyik komornyikjuk vitte ki Vale-t a pályaudvarra, és kísérte át a kilenc és háromnegyedik vágányon, majd nézte végig, ahogy a fiú felszáll a Roxfort-expresszre. Ott aztán Vale csak nagy nehezen talált magának helyet az egyik fülkében, amiben egy göndör, barnahajú lány zokogott egymagában.
– Gyűlölöm… gyűlölöm az összeset – sírta. Vale nem szívesen ült volna be mellé, de nem volt más szabad hely.
– Bocsáss meg, de szabad ez a hely melletted? – kérdezte mikor benyitott a fülkébe. A lány meglepetten kapta fel a fejét a kérdésre és enyhén hátrébbült, mintha megijedt volna Vale-től, aki mivel a lány nem válaszolt neki behúzta poggyászát a fülkébe és helyet foglalt, majd elővette mágiatörténet tankönyvét és belemélyült annak tanulmányozásába.
– Te… te nem azért jöttél, hogy bánts? – kérdezte kis idő múltán a lány. Vale felpillantott a könyvéből.
– Bántani?
– Én… én megvédtem a folyosón egy fiút, akit sárvérűnek csúfoltak és ezért…
– Bántottak?
A lány bólintott. Vale-nek akaratlanul is eszébe jutott az apja és annak ostoba tanításai a sárvérűek és aranyvérűek közti különbségről.
– Te is sár… te is mugliszármazású vagy?
A lány megrázta a fejét.
– Aranyvérű vagyok – mondta szinte köpve ezt a szót, mintha attól is undora lenne, hogy kiejti a száján. – A szüleim is mindig arra tanítottak, hogy nézzem le a sárvérűeket, de nekem egyszerűen nem ment. Ők a Mardekárba tartoztak egykor, de én biztos, hogy a legkevésbé sem akarok közéjük tartozni, ha mind ilyenek.
– Otthon bántottak emiatt?
– Amiért nem nézem le őket?
Vale bólintott.
– Nem, dehogyis. Csak nem szerették, ha őket védem, de nem is pofoztak meg miatta vagy ilyesmi.
– Értem. – Vale a testvérére August-ra gondolt és remélte, hogy minden rendben van vele. Az elmúlt két hónapban az apja enyhébben bánt vele, hogy rákoncentrálhasson, de félt, hogy mostantól ez megváltozik, végtére is kéthavi lemaradást kellett bepótoltatnia vele. Már csak attól is görcsbe rándult a gyomra, ha arra gondolt ott kellett hagynia August-ot azzal az emberrel egyedül.
Ekkor a vonatajtó kinyitódott és két fiú és egy lány lépett be rajta.
– Hát itt vagy te véráruló – mondta a lány és felnevetett, de Vale szerint ez inkább visítás volt.
– ÚÚÚÚÚ, úgy látom megzavartunk valamit, tényleg van olyan, aki képes volt veled egy kabinba ülni? – kötekedett az egyik fiú.
– Húzz el, öcskös, van még egy kis beszélgetnivalónk ezzel a vérárulóval.
A lány rémülten Vale felé kapta a fejét. Szemében könyörgés tündöklött, azt kérte tőle, hogy ne távozzon.
– Itt inkább nektek kellene mennetek – mondta Vale és felállt, hogy szembenézhessen a középső idegennel, akiről feltételezte, hogy ő a vezér.
– Hallottátok ezt srácok? – fordult társaihoz a középső. – Azt mondja nekünk kellene távoznunk. Úgy hallom van itt még valaki, akit móresre kell tanítanunk.
Azonban, ahogy a fiú visszafordult olyan jeges gonoszságot vett észre Vale szemében, amitől megtorpant.
– Talán távoznotok kellene – ismételte meg Vale és tett egy lépést a három betolakodó felé.
– Cöh. Gyertek srácok – értett egyet vele a középső idegen. – Majd később ellátjuk a baját ennek a zakkant libának.
Azzal távoztak a vonatfülkéből és Vale visszaült a helyére, majd ismét beletemetkezett a mágiatörténet tankönyvébe. Csak néhány perc múlva vette észre, hogy a lány őt bámulja.
– Szeretnél mondani valamit?
– Én… én köszönöm. Brooke Madlar vagyok.
– Az én nevem Vale Everglade – mondta Vale és félretette a tankönyvét. Amúgy is gyakorolnia kell az emberekkel való társalgást.
Vale és Brooke végig beszélgették a vonatutat, Vale megtudta a lányról, hogy Londonban született és van egy testvére, aki már kijárta a Roxfort-ot, ő maga kései gyerek volt. A Roxfort-ban aztán a lány sajnálatára külön házakba lettek beosztva (Vale a Mardekárba került, Brooke a Hollóhátba), de Brooke megígértette vele, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot. Vale beleegyezett az ígéretbe, de nem vette túl komolyan, számára Brooke csak egy gyakorlóbábú volt, aki segített neki megtudni, hogyan hozhat létre emberi kapcsolatokat. A ceremónián az is kiderült, hogy a három vonatos kötekedőt Benjiman Twig-nek, Balsam Hammers-nek és Bella Pegas-nak hívták (Mindhárman szintén a Mardekárba kerültek, és Vale az első Roxfort-i estjén figyelmes lett halk susmogásukra a Mardekár klubhelyiségén, miközben rosszindulatúan felé mutogattak.), valamint Dumbledore arra is felhívta a figyelmet, hogy a Trimágus tusát abban az évben a Roxfort kapuin belül rendezik meg, ami miatt két másik varázslóiskola teszi tiszteletét a Roxfort-ban a tanítás végeztéig. Végezetül bemutatta az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Rémszem Mordont is.
A másnapi tanítási órákon apja parancsának megfelelően rögtön kitűnt több évnyi tapasztalatával. Átváltoztatástanon elsőre sikerült átváltoztatnia a baglyát menyétté, Bájitaltanon tökéletesen elkészítette a Bóditó elixírt, aminek hatására egy Shelly Coyota nevű lány elkábult a nap további részére, Bűbájtanon pedig elsőre elsajátította a Vingardium Leviosa nevű varázsigét. Mcgalagony professzor, és Flitwick professzor meg is jegyezte, hogy nagyon hasonlít valami Hermione Grangar nevezetű lányra a tehetségét tekintve.
Így teltek hát a hetei a Roxfort-ban, majdnem minden órán legalább harminc ponttal jutalmazta meg a Mardekárt, a felmérőit és a beadandó dolgozatait ötösre írta meg, és az összes kiszabott feladatot elsőre megoldotta hibátlanul, hála az apja szigorú tanításának. A tanítás közben megrendezésre került a Trimágus Tusa résztvevőinek kisorsolására és Vale hallott néhány szóbeszédet egy bizonyos incidensről, mert egy 14 éves fiú is bekerült a résztvevők közé, de mivel őt egyáltalán nem érdekelte ez az egész verseny nem sokat tudott a dologról. Néha egy-egy háztársa megkérdezte a véleményét a tusával kapcsolatban, jó jegyei miatt gyakran tettek ilyet más felsőbb éves Mardekárosok is, vagy kérték meg, hogy segítsen a házidolgozatukban.
Aztán a Roxfort-i tartózkodása harmadik hónapjában levelet kapott August-tól:

Vale én ezt már nem bírom tovább. Most, hogy elmentél apa még szigorúbb, mint volt és mivel én nem vagyok olyan tehetséges, mint te eddig kétszer is bezárt abba a szobába, hogy a Cruciatus átkot használja rajtam. Én ezt már nem bírom tovább, mikor jössz haza?

Ui: Kérlek hamar küld vissza Rodg-ot mielőtt apa észrevenné, hogy üzentem neked.

Vale a levelet elolvasva furcsálva vette észre, hogy sokkal kevésbé van rá hatással, mint akkor, amikor testközelből tapasztalta meg apja kegyetlenségét. Talán azért, mert több száz kilométerre van tőle? A távolság és a Roxfort végre kimenekítették a karmai közül. Ekkor egy pillanatra felötlött benne, hogy mi lenne, ha hagyná az egészet a fenébe és csak elmenne a Roxfort-ból, el a muglik világába. Elég fiatal ahhoz, hogy egy árvaházban rejtőzőn el és az esze és jómodora miatt talán találna olyanokat, akik örökbe fogadnák.
De akkor egész életében undorodna saját magától.
Megfordította a pergament, majd tintát és tollat ragadva csak annyit írt a hátoldalára:

Bírd ki! Megmondtam, hogy kimenekítelek onnan. Megpróbálok hazamenni a téliszünetben.

Egy hónap múlva rendezték meg a Trimágus tusa első próbáját és az egész iskola kicsődült a Roxfort-tól nem messze felállított arénához, egy valakit kivéve. Vale Everglade a Mardekár klubhelyiségében tartózkodott és Sötét varázslatok beadandó dolgozatát körmölte egy egy méter hosszú pergamenre. Amikor végzett összetekerte a tekercset, majd kilépett a klubhelyiségből és elindult a nagyterem felé, hogy elüsse valamivel az időt. A nagyterem ajtajánál volt már, amikor meghallotta a hangot. Halk hang volt, alig észrevehető, de mégis zavaró a nagy csendben, hiszen mindenki a Trimágus tusán tartózkodott Vale kivételével. Legalábbis ő eddig ezt hitte, de volt még valaki a Roxfort-ban rajta kívül. És ez a valaki keservesen sírt valahol a folyton izgő-mozgó rejtélyes lépcsőszerkezetek közepén. Így hát Vale elindult, hogy megkeresse a hang forrását és ahogy egyre feljebb jutott és egyre hangosabban hallotta a sírás hangjait rövid időn belül ráakadt Brooke összegömbölyödött testére.
– Brooke? – szólította meg, de a lány egy apró testrángáson kívül nem adta jelét annak, hhogy felfigyelt volna rá, pedig hallania kellett volna a lépéseinek koppanásait. – Miért vagy itt? – A hangja hideg és kimért volt. – A Trimágus Tusán kellene lenned a többiekkel.
– Nem bírtam ott maradni – suttogta a lány halkan.
– Twig és a másik kettő bántott?
Brooke összerándult a nevek hallatán.
– Folyton bántanak.
– Beszélek majd velük. Engem is megpróbáltak piszkálni, de nem sokra mentek.
– Mert te ilyen jégszívű vagy! – csattant fel hirtelen Brooke és talpra állt. – Pedig a vonaton olyan kedves voltál, még meg is védtél, de amióta külön házakba lettünk beosztva, mintha láthatatlan lennék. Amikor közös óráink vannak te folyton a könyveidbe vagy belefeledkezve, és semmi nem vonhatja el a figyelmedet róluk, vagy amikor a folyosón találkozunk és én integetek neked te csak egy gyenge biccentéssel viszonzod. Mások azt mondják feleslegesen pazarlom az időmet rád, de én akkor sem adtam fel, hiszen te voltál az első bar… ismerősöm a Roxfort-ban és szerettem volna ha ez így is… – De már nem tudta befejezni a mondandóját, mert Vale erős taszítása kibillentette egyensúlyából és átlökte a korláton, azonban Brooke sikoltás közben még tudott találni magának egy kapaszkodót.
– VALE! – sikított a lány. – SEGÍTSÉG!
– Nem jön senki. Mindenki odakint van, senki nem fog meghallani.
– Segíts! – próbálkozott a lány, szorítása a padló vékony talapzatán gyengült, ahogy kétségbeesetten kalimpált lábaival a mélység felett. – Miért csináltad ezt?
– Ne vedd sértésnek, nem ellened irányul, de ki kellett próbálnom, hogy képes vagyok-e ölni, mielőtt szembe kerülök az apámmal és te tökéletes tesztalany voltál.
Brooke-nak sikerült kicsit feljebb tornásznia magát.
– És te miért csinálod ezt? – kérdezte Vale. – Miért kapaszkodsz ennyire az életedért. Most is itt vagy és keservesen sírsz, ahogy figyeltelek nincsenek barátaid, csak nyűg vagy a szüleid vállán, ráadásul a Hollóhátba kerültél, micsoda szégyen lehetsz a szemükben. Mégis miért kapaszkodsz ennyire ebbe a gyalázatos életedbe?
– Én… Én…
– Azt hitted, hogy barátok vagyunk, csak mert beszélgettünk kicsit az expresszen?
Végül Brooke kezéből kicsúszott a kapaszkodó és belezuhant a halálba. Vale a korláton áthajolva nézte, hogyan ér földet teste a kemény padlón és úgy képzelte holt szemei egyenesen rá néznek. Brooke tökéletes alany volt a kísérletére, többen is megerősíthetik a házából, hogy depressziós hajlamú volt, ráadásul, ha kiderül, hogy a halála előtt is piszkálták még inkább az öngyilkosságra terelődik majd a gyanú. Vale attól sem félt, hogy Brooke esetleg szellemként a kastélyban marad és elárulja Dumbledore-nak az igazat, egy ilyen élet után nem lenne olyan ostoba, hogy az öröklétet válassza. Vale végül visszament a klubhelyiségbe és ott várta, hogy mindenki visszatérjen a kastélyba és megtalálja a holttestet. Az első sikolyok jelezték mikor jött el ennek az ideje. Később, amikor a Mardekárosok is visszatértek a klubba megérdeklődte, hogy mi történt odakint.
– Te nem is tudtad? Az a kis Hollóhátas véráruló levetette magát a magasból és belehalt – kiáltott kárörvendezve Twig és két társával röhögcsélve vállon veregették egymást.
Két nappal később aztán Vale-t behívattak az igazgatói irodába. A fiú számított erre a látogatásra tekintve, hogy ő volt az egyetlen, aki a Roxfort-ban tartózkodott akkor.
– Ülj le, fiam – kérte Dumbledore és az íróasztala előtti székre mutatott. Két másik ember is tartózkodott az irodában, egy férfi és egy nő, mindketten könnyes szemmel figyelték, ahogy Vale helyet foglal. A fiú gyanította, hogy Brooke szülei azok.
– Nos tehát, Vale, mond csak nem tapasztaltál semmi szokatlant két napja a Roxfort-ban, amikor Brooke kisasszony öngyilkosságot követett el?
– Nem, uram, végig a klubhelyiségben tartózkodtam és a házidolgozatomat írtam.
– Értem – bólintott Dumbledore. – Esetleg van róla valami elképzelésed, hogy miért csinálhatott Brooke ilyen gyalázatos cselekedetet? A Hollóhátas társai azt mondják Brooke mindig fontos személyként tekintett rád.
Vale úgy csinált, mintha gondolkozna, nem lett volna túl szerencsés, ha egyből rávágja a választ.
– Azt hiszem… azt hiszem, azért mert mindig piszkálták, uram.
– Piszkálták? – kérdezte Dumbledore, mire Mrs Madlar könnyekben tört ki.
– Három Mardekáros fiú az én évfolyamomból állandóan piszkálta őt, mert szerintük véráruló volt. Egyszer megvédtem tőlük Brooke-ot a Roxfort expresszen, reméltem, hogy utána leszállnak róla, de ahogy egymás között sugdolóznak és nevetgélnek Brooke halálán azóta a nap óta, nem erre enged következtetni.
– Értem. Esetleg volnál olyan kedves és megneveznéd ezeket a gyerekeket?
– Benjiman Twig-nek, Balsam Hammers-nek és Bella Pegas-nak hívják őket, uram.
– Ezesetben ennyi szerettünk volna tőled, Vale, mostmár távozhatsz… Ó és Vale – szólt utána Dumbledore mikor már az ajtóban volt. – Köszönjük a segítségedet.
– Igazán nincs mit, uram – felelte Vale azzal távozott az igazgatói irodából.

Twig és két társa egy hét múlva kapták el és ráncigálták be a második emeleti női mosdóba, ahol biztosak voltak benne, hogy senki nem talál rájuk.
– Mégis mi az a hülyeség, hogy miattunk lett öngyilkos az a véráruló, Everglade? – kérdezte Twig. – Miattad hivatott be minket az igazgató, nem igaz?
– Én csak elmondtam neki azt, amit mindenki tud. Rá voltatok szállva Brooke-ra. Ráadásul a halála napján kifejezetten boldogok voltatok.
– Na és aztán? Persze, hogy boldogok voltunk. Egyel kevesebb söpredék szennyezi be az Aranyvérűek nemes csoportját, de most hála neked az a vén bolond rajtunk tartja a szemét. Ahogy más tanárok is, folyton minket figyelnek órákon és ez csakis neked köszönhető.
Twig mondandója befejeztével ütésre emelte kezét, de még azelőtt, hogy lecsaphatott volna Vale megszólalt.
– Brooke nem miattatok lett öngyilkos.
Twig ökle félúton állt meg.
– Mégcsak nem is öngyilkosságot követett el.
– Hogyan?
– Én öltem meg és ti pont kapóra jöttetek nekem, hogy elvigyétek a balhét.
Twig szorítása enyhült, a keze kicsit lejjebb ereszkedett, Vale pedig elérkezettnek látta a pillanatot a cselekvésre. Előhúzta pálcáját és elmormolta a varázsigét:
– Imperio.
Pálcájából fehér fény szállt fel és a három ellenséges diák szemei elhomályosultak tudatuk elvesztésétől.
– Volnál szíves elengedni? – kérdezte Vale, mire Twig rögvest elengedte a talárját. – Ezt majd később kivasalod, de most egyelőre térjetek vissza a megszokott életetekhez. Ha mondandóm, vagy feladatom lesz nektek, majd kereslek titetek, de addig is, tegyetek úgy, ahogy szoktatok.
Twig, Hammers és Pegas bólintott, majd ahogy szoktak egymás közt gonoszul nevetgélve elhagyták a mosdót. Vale elégedett volt magával, eddig még nem próbálta ki soha az Imperio átkot és félt, hogy nem fog tökéletesen működni, de aggodalma alaptalan volt. Azzal, hogy beismerte előttük az igazat és meglepte őket, egy pillanatra kibillentette elméjükben az egyensúlyt és az elme, ahogy apja mondta, ebben a meglepett állapotban a legsebezhetőbb.
– Ez nem volt szép tőled – mondta valaki.
Vale pálcát ragadott és megpördült, készen rá, hogy még valakire ráküldje az Imperio átkot, de az, aki meglátta nem egy diák volt, hanem egy lány szelleme.
– Te meg ki vagy? – kezdte, de a lány olyan közel suhant hozzá, hogy az arcuk szinte összeért és láthatóan rossz passzban volt.
– Myrtle vagyok. De mások csak Hisztis Myrtle-nek neveznek. Szóval, ha megkérhetlek rá, ki ne mond ezt a nevet, tudom, hogy nevezek engem anélkül is, hogy az orromra kötnéd.
– Nem állt szándékomban így nevezni téged.
– Hát persze. Mert te biztosan más vagy, mint a többiek igaz? Előadod a kedves, gondoskodó iskolatársat, közben pedig lelkiismeretfurdalás nélkül megölsz valakit.
– Mond csak, ha ennyire haragszol a diákokra, az azt jelenti, hogy téged is piszkálnak, ugye? – kérdezte Vale, hogy kizökkentse Myrtle-t.
Myrtle meglepetten fordult felé. Vale-t ez elégedettséggel töltötte el. Noha nem szívesen bájcsevegett ezzel a lánnyal, de talán így elterelheti a figyelmét az előbb látottakról.
– Mit érdekel az téged? – kérdezte Myrtle mogorván.
– Talán nem érdekelhet?
A lány karba fonta a kezét és sértődötten elfordult Vale-től.
– Hát persze, biztosan annyira érdekellek, mint az a lány, akit megöltél, nem igaz? Lefogadom, hogy vele is ilyen kedves voltál az elején, aztán kijátszottad a bizalmát. De nálam ez nem ér semmit, én már eleve halott vagyok.
– Akkor talán mesélhetnél arról, hogy hogyan haltál meg – kérte Vale és igyekezett őszintének mutatni kíváncsiságát. El kellett játszania, hogy tényleg érdekli a lány.
– Valóban tudni szeretnéd?
– Máskülönben miért kérdezném? Tudod nem vagyok én olyan gonosz, mint amilyennek tűnök. Azért öltem meg Brooke-ot, mert magányos volt és elhagyatott, tudtam, hogy nincs semmi az életben, ami boldoggá tenné, akkor pedig ez csak egy szenvedéssel teli élet.
– Én is pont ilyen voltam. Mindig piszkáltak és bántottak, csak sajnos, én itt ragadtam.
– De hát miért? Ha nem voltál boldog, miért maradtál itt, ahol minden a boldogtalanságodra emlékeztet?
És ekkor Myrtle elkezdett mesélni. Mesélt Vale-nek Olive Hornby-ról, aki csúfolta őt és arról, hogy halála után sokáig kísértette, míg a lány jóformán fel nem jelentette a Mágiaügyi Minisztériumban, ami miatt visszakényszerítették a Roxfort-ba. Azt sem felejtette ki, hogy két éve ezt a lányvécét használta Harry Potter és két barátja, hogy elkészítsék a Százfűlé-főzetet. Vale érdeklődve hallgatta a halott csacsogását, nem sietett sehová és remélte, hogy mire Myrtle befejezi kevésbé fog emlékezni arra, amit aznap hallott.
– Figyelj Myrtle – szakította félbe a halottat, amikor már egyre sötétebb lett a mosdóban. – Úgy látom kezd lemenni a nap, nekem pedig még meg kell írnom az Átváltoztatástan házifeladatomat. Nem bánnád, ha máskor fejeznéd be azt… amit éppen ecseteltél.
Myrtle arca jóformán felragyogott.
– Úgy érted, hogy máskor is eljössz?
– Ha nem bánod, hogy a társaságomat kell élvezned.
– Nem-nem. Te rendes fiúnak tűnsz, olyannak, aki megért engem. Izgalommal fogom várni, hogy újra láthassalak – rikkantotta Myrtle, majd ugyanezzel a lendülettel belevetette magát az egyik vécécsészébe konkrét árvizet idézve elő.
– Az az átkozott szellemlány – mérgelődött magában Vale már a folyosón a Mardekár klubhelyisége felé tartva. Abban biztos volt, hogy nem sok eséllyel bírna ki még egy ilyen délutánt, ráadásul ezerszer jobb dolgai is akadtak, mint annak a buta libának a csacsogását hallgatni. És, ahogy a klubhelyiség felé közeledett kezdett körvonalazódni benne, hogyan bújhatna ki a felelősség alól. Hiszen Myrtle-nek nem ő kellett, hanem valaki, aki kedves hozzá és meghallgatja, aki nem neveti ki és aki támogatja. Brooke is ilyen volt. Ezért hát néhány órával később, amikor már mindenki elvonult lefeküdni, elhagyta az ágyát és felkeltette a szomszédos ágyon hortyogó háztársát, Dewey Jackbuck-ot azzal az ürüggyel, hogy beszélni szeretne vele az Átváltoztatástan házifeladatról. Dewey hamar bevette a csalit, hiszen néhány nappal korábban megkérte őt, hogy korrepetálja, amit aztán Vale kénytelen volt visszautasítani. Most csak arra volt szükség, hogy annyit mondjon Dewey-nek, hogy meggondolta magát.
– Szóval tényleg segítesz nekem megírni – kérdezte Dewey már a klubhelyiségben, miközben Vale alaposan körbejárta a hely legkisebb zugait is, hogy megbizonyosodjon róla nincsenek kíváncsiskodó fülek a közelben. Nem szerette volna újra ugyanazt a hibát elkövetni. Dewey persze különösnek találta a dolgot, de hát Vale maga is különc volt a maga furcsa módján és egyébként is, két perc múlva amúgy sem fog rá emlékezni. – Öregem, annyira hálás vagyok neked, azt hittem megint egyest kapok, mert fél oldalt is alig bírtam összekaparni.
– Mondjuk, hogy meggondoltam magam – felelte Vale. – De még azelőtt, hogy elkezdenénk mondanom kell valamit.
– Mi az?
Vale közelebb lépett Dewey-hez egy lépésnyit, közben ujjait ráfonta varázspálcája markolatára.
– Emlékszel arra a lányra, aki egy hete lett öngyilkos?
– Igen. Mi van vele.
– Én öltem meg.
Dewey arcára kiült a döbbenet, a legkevésbé sem arra számított, hogy Vale ezzel fog majd előjönni és a fiú ki is használta ezt a pillanatnyi döbbenetet. Felemelte varázspálcáját, még nagyobb megdöbbenésre sarkallva ezzel Dewey-t és elmormolta a varászigét:
– Imperio.
Ahogy korábban Twig esetében is Dewey szemei is enyhén elhomályosultak jelezve, hogy hatott a varázslat.
– Jól van. Most jól figyelj, mert fontos feladatom van a számodra. A mai naptól fogva minden hónap elején el kell menned a második emeleti lánymosdóba, ahol találkozni fogsz egy Hisztis Myrtle nevű szellemlánnyal. Nincs más dolgod, mint néhány órán át elbeszélgetni vele és meghallgatni őt. Megértetted?
Dewey bólintott.
– Helyes. Ezesetben térj vissza az ágyadba és folytasd a szunyókálást.

A tanév további részében nem történt semmi említésre méltó Vale-lel. Végül lezárták a Brooke ügyet is, Twig és két barátját nem találták bűnösnek, a lány testét pedig hazaszállították és senkinek sem volt fogalma róla, hogy Twig valójában hónapok óta Vale uralma alatt át, ahogy egyre többen jutottak erre a sorsra. August-nak még kétszer sikerült levelet küldenie Vale-nek, aki minden alkalommal biztosította róla, hogy kifogja menteni a szenvedésből. A tanév végén az utolsó Trimágusi próba során – amin kivételesen Vale is részt vett – pedig egy olyan elborzasztó hír röppent fel a varázslóvilágban, amiben Vale végre fogást találhatott az apján.

Másod és harmad év:
A nyári szünet kivételesen jól telt Vale számára. Voldemort visszatértének híre, ahogy azt sejtette
egyszerre csodálatot, ámulatot és mérhetetlen rettegést ébresztett az apjában.
– A Sötét Nagyúr visszatért, hm? Micsoda elképesztő hír… – motyogta gyakran magában, de aztán hamar elhallgatott és fejét vakarva jutott eszébe mennyire gyűlölné őt a Nagyúr.
És ettől a félelemtől Cypress fenyítése csak még rosszabb lett, mintha Vale-n és August-on akarná levezetni minden feszültségét, de valahogy Vale-t ez már egy cseppet sem érdekelte. Minden egyes nappal közelebb került ahhoz, hogy visszatérjen a Roxfort-ba hű agymosott szolgáihoz és ez a tudat elégedettséggel töltötte el. Tudta, ha Voldemort értesülne a tetteiről őt megbecsülné.
– Te hogy bírsz még mindig mosolyogni? – kérdezte egy nap August lefekvés után. Vale már órák óta bámulta a plafont és elmerült saját gondolataiban, azt hitte August már réges-rég alszik. – Ja persze, neked ott van a Roxfort, ahova elmenekülhetsz. Mikor is kezdődik újra a tanítás? Két hét múlva? Én pedig megint egyedül maradok apával.
– Tudod, hogy nekem sem könnyű itt hagynom téged, de mennem kell. Minél többet tanulok a Roxfort-ban, annál könnyebben ölhetem őt meg.
– Még hogy nem könnyű!? – csattant fel August. – Még soha nem láttalak olyan boldognak, mint akkor, amikor hazaérkeztél a nyár elején. Mintha már elfelejtetted volna, hogy amíg te távol vagy én itthon szenvedek. Már csak két év és én is tizenegy éves leszek, de még semmi hajlandóságot nem mutattam afelé, hogy tudnék varázsolni. Veled annyi furcsaság történt ennyi idősen, de én…
Vale megkövülten bámult maga elé, nem tudta mit mondhatna, amivel vigaszt nyújthat August-nak. Soha nem tartozott az erősségei közé mások vigasztalása, Brooke-nál is csak szerencséje volt. Ezért azt az egyetlen dolgot tette, ami akkor hirtelen eszébe jutott és szorosan magához ölelte August-ot.

Fontosabb események, amik ezalatt a két év alatt történetek vele a Roxfort falain belül:
– Eszének és engedelmességének hála megkedveltette magát Umridge professzorral.
– Egyre jobban belejött az Imperius átok kezelésébe és egyre több agymosott szolgát gyűjtött maga köré.
– Tagja lett Lumpsluck bizalmas csoportjának és az említett tanár kedvence is lett.
– Kisebb pókokon és rágcsálókon megtanulta használni az Avada Kedavra-t.
– Voldemort visszatértével apja majdnem nem engedte vissza a Roxfort-ba, de Vale kitartó küzdelmek árán meggondolásra bírta.
– Dumledore halálával apja vásárolt egy még eldugottabb kúriát, hogy elrejtőzzön Voldemort elől, mert nem lehetett benne biztos, hogy ki fog győzni és nem akart addig hűséget fogadni Voldemortnak, amíg térdre nem kényszerítette a varázsló társadalmat.

Negyedik év:
A hamadik tanév végeztével Vale ismét hazatért családjához ezúttal abba a kúriába, amit apja vásárolt, aki ezúttal igen eltökéltnek látszott abban, hogy ne engedje vissza fiát az iskolába.
– De hát mégis mi értelme van itt tartani engem?
– Én is ugyanúgy megtaníthatom neked mindazt, amit abban a nyamvadt iskolában megtanulnál.
– De nálad nem szerezhetem meg az RBF pontjaimat.
Eképp teltek a mindennapok Vale otthonában és kezdett egyre kétségbeesettebb lenni. Nem maradhatott a szüleivel a tanév során, azt nem bírná ki. Vissza kell térnie a Roxfort-ba és még nagyobb követőtábort létrehozni. A helyzetet csak még jobban súlyosbította, amikor augusztusban megküldték a szokásos Roxfort-i értesítőt, azonban August-nak nem érkezett semmilyen levele, annak ellenére, hogy végre elérte a tizenegy éves életkort. Pedig azon a nyáron kimagaslóan jókedvű volt a tudattól, hogy szeptembertől ő is a Roxfort tanulója lesz és ő is elszabadulhat otthonról. Azonban a levél hiánya nyilvánvalóvá tette kvibliségét. Ennek következtében Vale nehezen tudta volna eldönteni, hogy ez kit rázott meg jobban, August-ot vagy az apját. Úgy döntött hát, hogy mégsem megy vissza a Roxfort-ba, hogy szemmel tarthass az apját, aki attól a naptól fogva bezárkózott a szobájába. Nem volt hajlandó kijönni onnan és senki mással nem beszélt a feleségén kívül. Még soha azelőtt ekkora szégyen nem érte, hogy pont az ő Aranyvérű családjukba kerüljön egy kvibli, elképzelhetetlen volt számára, hogy ez hogyan történhetett. Teltek múltak a napok és a férfi elmeállapota egyre csak romlott, azonban orvost látni sem akart. Végül eltelt a tél is és Cypress továbbra sem volt hajlandó elhagyni a szobáját, Vale pedig tovább gyakorolta az addig megtanult bűbájokat és igyekezett minél több újabbat elsajátítani, ezenkívül titokban az Avada Kedavra elsajátítása is egyre jobban ment neki, már őzekhez hasonló állatokat is ki tudott végezni az átokkal. Aztán egy nap megérkezett a legrosszabb hír, amit Cypress el tudott képzelni. A Reggeli Próféta a szokásos időpontban érkezett és a címlapon hatalmas betűkkel ott virított Voldemort halálhíre. Cypress-nek már csak ez az apró löket kellett a végső őrülethez, és végül arra az elhatározásra jutott, hogy August kviblisége bizonyára a feleségétől származhat.
– AZ EGÉSZ TE MIATTAD VAN, NEM IGAZ?! – hallatszott át az ajtón Cypress üvöltése egyik este, miután Vale anyja bevitte neki a vacsoráját. Vale az ajtó előtt hallgatózott, minden alkalommal ezt csinálta, ha az anyja bement az apjához, mivel nem szerette, hogy semmit nem tud arról mi zajlik le az apjában.
– Mégis miért volna miattam? – ellenkezett vele az anyja.
– Az én családomban még soha nem fordult elő senkivel, hogy egy kvibli születésű gyermek szégyent hozott volna rá. A te családodnak kellett rám hoznia ezt az átkot, kellett lennie valakinek, aki ahhoz a fiúhoz hasonlóan varázstalan.
– Mégis miket beszélsz, drágám. A kvibliség nem örökletes, nem számítanak a felmenőink, ez akárkivel megtörténhetne.
Pofon csattant az ajtó túloldalán.
– Ne hazudozz itt nekem össze-vissza. Mindennek oka kell, hogy legyen. Te adtál neki életet, biztosan csináltál vele valamit.
– Drágám, te hallod, amit mondasz? Mégis hogyan vádolhatsz meg engem ezzel? Miért akartam volna magamnak egy varázstalan gyermeket?
– Még hogy nem akartál? Hogy máshogy történhetett volna. De ne aggódj, majd én megmutatom, hogy ez a folyamat visszafordítható.
Az ajtó túloldalán hallgatózó Vale erőteljes lépések hangját vélte felfedezni és még azelőtt, hogy elbújhatott volna az apja felrántotta szobája ajtaját, és rémséges állapotában emelkedett fia fölé. A haja hosszú volt és zsíros foltokban tapadt a homlokára, az arca beesett, egykor erőteljes testfelépítése vékony és meggyötört. Néhány pillanatig apa és fia farkasszemet néztek egymással, Vale visszatartotta a lélegzetét is és csalódottan vette tudomásul, hogy még mindig fél az apjától. Végül Cypress elfordult és elindult a folyosón, Vale pedig gyötrelmes sírás hangjait hallotta a szobájából és benézve oda az anyja félig ágyba kapaszkodó, félig földön térdeplő alakját látta a holdfényben.
Vale megszorította az ajtókeretet és elhatározásra jutott. Ő is elindult a folyosón, oda, ahova az apja is tartott, mert biztos volt benne, hogy August szobájába fog menni. Ma kell megtennie, az apja teljesen megőrült, August veszélyben van, ha nem teszi meg ma este talán már késő lesz. Már messziről meghallotta testvére fájdalomsikolyait, ami végig kísérte őt egészen addig, míg arra a folyosóra nem ért, ahol testvére szobája helyezkedett el. Az ajtaja félig nyitva állt, odabent fényesség uralkodott, ahogy Cypress pálcájának végéből kiröpülő fény bevilágította azt és apja lába előtt August sikoltó teste hevert. Vale tudta, hogy nem várhat tovább, elővette pálcáját és apja felé fordította.
– Avada Kedavra! – kiáltotta el magát, mire pálcájának végéből zöld fény lövellt ki és apja holtan rogyott össze.
Vale kiejtette kezéből a pálcát és odarohant August-hoz, közben futó pillantást vetett apja üveges, semmibe révedő szemeire. Nem akarta elhinni, hogy végre tényleg megtette. Annyi éven át készült erre a pillanatra, annyit gyakorolt és edzett a siker érdekében és mégis csalódott volt. Egészen eddig még magának sem ismerte be, de már jóval korábban megtehette volna ezt, már évekkel ezelőtt megölhette volna az apját, de ő nem arra vágyott. Amit Vale legjobban szeretett volna, hogy ez akkor történjen meg, amikor már legyőzte a férfi iránti félelmét. Ez azonban már soha nem válhat valóra.
– August – szólította meg testvérét, aki magzatpózba gömbölyödve szaporán vette a levegőt.
– Végre megtetted – mosolyodott el. – Tudtam, hogy egy nap majd megmentesz… Bár varázslónak születtem volna, akkor ez mind meg sem történik.
Vale felkapta a fejét.
– Ez nem igaz. Nem te vagy a hibás a történtekért. – És akkor Vale végre megértette. Egészen addig a napig az egyetlen cél volt, ami hajtotta, hogy megmentse a testvérét és bosszút álljon mindenen, amit az apjuk elkövetett ellenük. De valójában, nem is Cypress volt a hibás, ahogy August sem. – Aki hibás az az egész varázslótársadalom. Ez a képmutató népség. De én… Én elpusztítom az egészet.
August erre a kijelentésre abbahagyta a zihálást. Felült és mélyen bátyja szemébe nézett.
– Micsoda?
– Úgy van. A varázsvilág most a lehető leggyengébb és legsebezhetőbb. Albus Dumbledore halott, Voldemort pusztításának nyomai még ott vannak mindenhol, ki tudja meddig tart kiheverni mindezt. Most itt a lehetőség rá, hogy megtegyük. És ha sikerül egy olyan világban élhetünk, ahol nem számít, hogy kvibli vagy, vagy sem. Normális életet élhetünk, normális munkát kaphatunk. És ehhez nem kell több, mint, hogy a varázslók társadalma elbukjon. Ha mondjuk felfednénk a létezését a muglik előtt.
– És hogy tervezed ezt megcsinálni.
Vale szélesen elmosolyodott és kezét nyújtotta August-nak.
– Gyere. Elmesélem neked, de előbb még gondoskodnunk kell nemes anyánkról. A nőről, aki csak nézte, ahogy mi szenvedünk.

>!
Kaosmagier
A Harry Potter világában

A nevem Lillian Ward, Serena és Victor Ward gyereke. Anyukám boszorkány volt, édesapám is valami hasonló csak az ő a varázslatát számítógépek és robotok által végezte. Sajnos anyukám egyéves koromban meghalt, egy bizonyos sötét varázsló, Voldemort végzett vele. Édesapám és én is csak édesanyám hősies áldozatának hála menekültünk meg, majd utána Japánba költöztünk, anyám egyik barátjához, a Kageura klánhoz, akik a védelmemet ígérték az akkori sárvérűellenes politikai helyzetben, ami Angliában elfajulni látszott.
Apám a technikailag épp feltörekvő Japánban könnyen állást talált, és a legnagyobb problémája az volt, hogy hogyan vezesse be az internetet a klán szupervarázslatokkal felszerelt villájába (és hogy óvja meg őket a varázs-sugárzás káros hatásaitól). Nekem sem volt okom panaszra, a klán sok szeretettel befogadott, több korombeli varázsgyerekkel együtt próbálgathattuk képességeinket az udvaron míg a felnőttek a dolgukat intézték (mint később megtudtam Japánban sokkal lazábban kezelik a gyerekek varázslását, sőt néhány háztartásban egyenesen támogatják őket, hogy még iskola előtt minél több tapasztalatra tegyenek szert), sokukkal igen jó barátságot kötöttem.
Ezért is ért meglepetésként, amikor 11 évesen megkaptam a levelemet Roxfortba. A bürokrácia bénázása miatt kénytelen voltam otthagyni a barátaimat és így átkerültem Roxfortba az elsőévesek közé. Apukám és Yumiko Kageura (a „mágikus” gyámom, aki anyám halála óta a varázsügyeimet intézi) szerint jó tapasztalat lesz számomra, így kénytelen voltam engedelmeskedni, legalább addig, amíg nem tisztázzák le a helyzetet.
Habár az anyám gyilkosa nem sokkal kiköltözésünk után meghalt vagy valami, így viszonylagos békében éltek az angol varázslók, azért még sincs olyan jó dolgod ha kevert vérű családból származol. Főleg ha a Teszlek süveg a „Mardekárba” oszt téged. Hála istennek mivel külföldön él apukám, nem derült ki azonnal a dolog, főleg mivel úgy tűnt anyukám népszerű mardekáros volt a maga idejében, így volt egy fél év nyugalmam, mire beütött a ménkű. Addigra meg annyira kiismertem a csapatot, hogy tudjam kinek a véleményére nem kell adni, illetve kivel kell vigyázni. Hál istennek a 3 éves előnyöm miatt a tananyag meglehetősen könnyű volt, de azért nem lazsáltam, hisz a barátaim mind sokkal előttem jártak tananyagban és az már milyen, ha nyáron én semmi újat nem tudok majd mutatni! Sajnos kiderült, hogy mivel nincs vérszerinti kapcsolatom a Kageura családdal, aki befogadott így Serena másod unokatestvére a jogos gyámom és ezért az angliai tankötelezettség alá tartozok, hacsak nem szerzem meg a Japán állampolgárságot, ami lévén boszorkány vagyok, kimondottan nehéz. Így maradhattam a Roxfortban, de igazából addigra már egészen megszoktam és megszerettem, sokkal lazább és nyugodtabb volt, mint az erősen eredményorientált Mahoutokoro. Nagyon megszerettem a tanárokat, kedvencem az átváltoztatástanos McGalagony volt, de nagyon szerettem minden konkrét varázslással kapcsolatos tárgyat, annyival érdekesebb volt az oktatás, mint Japánban! Új barátokat is szereztem, köztük Allison Nightingale-t, egy velem egykorú hollóhátast, aki szintén érdeklődött a varázslatok kutatása iránt, így közösen próbáltunk új varázsigéket kreálni Roxfort eldugott sarkaiban (tekintve, hogy ez azért egy meglehetősen komoly szabálysértésnek minősült az iskola szabályai szerint…)
Aztán visszatért a ez a Sötét nagyúr és az életem megint teljesen fejre fordult. Az iskolában (főleg a Mardekár szárnyon belül) megint elindult a sárvérű üldözés, és habár nem vagyok teljesen védtelen, azért elég gyakran célkeresztbe kerültem. Így idő után teljesen kikészültem, és nagyon aggódtam, hogy édesanyám sorsára jutok. Szerencsére 5. év végére odáig jutott a politikai helyzet, hogy jogosan visszatérhettem Japánba politikai menekültként, nem kis segítséggel Yatsuro Kageurának, aki az iskola mellett besegített anyjának az ügyintézésbe és sikerült bizonyítani jogosultságomat a japán állampolgárságra. Így visszakerültem a helyemre és az egész szörnyűségről innentől már csak Allison (egyre kétségbeesettebb) leveleiből értesültem. Végül sikerült megbeszélni Yumikoval, hogy Allison és családja nálunk lehet, amíg a helyzet nem rendeződik (a Kageura klán ilyen-olyan mellékágakkal együtt kitesz egy kisebb falunyi embert, akik nagyrészt mind egy rakáson élnek (értsd: egy nagy elvarázsolt falu japán közepén, ahova muglik nem nagyon tudnak bejutni), szóval egy plusz család elhelyezése nem volt olyan nagy probléma.)
Ebben az évben kezdtem el randizni Yatsuroval. Komolyan aggódtunk Anglia helyzete miatt, mert egyre romlott és most már valószínű volt, hogy nemzetbiztonsági ügyek miatt ki fognak küldeni több embert a klánból felderítésre és akár harcolni is, köztük Yatsurot akit végzősként, pont kijelöltek nemzetközi gyakorlatra. Szerencsére a helyzet megoldódott, habár én sose néztem volna ki abból a Harryből, hogy bármit is meg tud menteni…
Ezek után végre nyugalom telepedett az életemre. Befejeztem az iskolát, kutató lettem, célom a mugli találmányok varázslatosítása, egy nagyon népszerű szakma itt Japánban, tekintve, hogy itt a varázslók is szembesültek a muglik gyors fejlődésével, aminek biztos lehet haszna a varázslók számára is. Ez egy viszonylag szabad munka így megtehettük Yatsuroval (aki nemzetközi diplomataként egyébként is sokat fog külföldön tartózkodni), hogy egy pár évre (vissza)költözzünk Angliába, hogy megismerhesse hol éltem évekig…

1 hozzászólás
>!
Bury
A Harry Potter világában

A Hollóhátas, hetedéves, Alma Ainsley a roxforti csata idején volt harmadéves, húga, Violet Ainsley, jelenleg harmad éves, Hugrabugos. Szüleikkel, Oliver és Caroline Ainsleyval (szül. Oakley) Notthinghamshireben, Barnby Moor mellet egy tanyán élnek.
A család története a középkorig nyúlik vissza, az első ismert varázsló a családban egy lovag volt az 1200-as években, akinek a felesége is értett a boszorkánysághoz. A középkor során csak varázslókkal és boszorkányokkal házasodtak, az 1770-es évektől kezdve több mugli származású házastárs is található a családban. Almának viszont a szülei, nagyszülei és a dédszülei is varázslók és boszorkányok. Egyik nagynénje viszont egy mugli származású férfihoz ment feleségül, és nagymamája bátyja is egy mugli származású nőt vett el.
Alma nyugodt természetű, humoros, megfontolt, meglehetősen racionális gondolkodású, (az például meg sem fordult a fejében, hogy felvegye a jóslástant) és szeret utazni. A húga pedig egy mókamester. Almának sötétkék szeme, és sötétszőke, göndör haja van, ami a háta közepéig ér, és általában kibontva hordja. Magas, karcsú termetű. Háziállata Morris, egy gatyáskuvik, amit egy svédországi nyaralásukkor kapott, egy évvel a roxforti levél érkezése előtt. Tulajdonképpen rendkívül kitartó rábeszéléssel harcolta ki magának a madarat, mert szülei nem akartak feltűnést kelteni a környékükön egy olyan bagollyal, ami nem is honos Angliában. Alma viszont azonnal beleszeretett a kis bagolyba, amint meglátta egy madártenyésztőnél a kisvárosban, ahol megszálltak.
Kedvenc tárgya a bájitaltan, amiből mindig kitűnően teljesített, különös tehetsége van hozzá. A felmenői közül sokan foglalkoztak bájitalkeveréssel, és értettek a gyógynövényekhez és használatukhoz is. Ötödéves koráig mugliismeretet is tanult. A környékükön sok mugli gyerekkel és tinivel jóban van, és jobban meg akarta érteni a világukat, ezért kezdett mugliismeretet tanulni. Ötöd éves korában viszont már úgy gondolta, eleget megtudott róluk, és jobban megismerheti a világukat a személyes kapcsolatai alapján, így leadta a tárgyat. Harmad éves korában nagyon sok furcsaságot tanult a muglikról, amit viszont egy pillanatig sem hitt el – otthoni mugli barátai miatt. Ezt viszont akkor nem hangoztathatta, ha ép bőrrel végig akarta csinálni az évet. Barátaival azonban gyakran kibeszélték az órán elhangzottakat. Fontosnak véli a muglikkal ápolt jó viszonyt, habár nem mágus-mugli kapcsolatok terén képzeli el a jövőjét. A bájitaltan mellett a gyógynövénytan még a kedvence, amiben szintén nagyon tehetséges.
Mágiatörténet a gyenge pontja, kevés késztetést is érez a tárgy mélyebb megismerése iránt, emellett a sötét varázslatok kivédése tárggyal akad időnként problémája, de igyekszik megbirkózni ezekkel, hiszen az első roxfortos évei alatt, legfőképpen harmadikban, megtapasztalta, milyen fontos a gonosz erőkkel szemben megvédenie magát. Ezekben a sötét években a szüleit is megkörnyékezték a Halálfalók, hogy lépjenek be közéjük, azonban nekik sikerült elrejtőzni és támogatni az ellenállókat, habár nem voltak a Főnix Rendjének tagjai. Gyakran adtak menedéket mugli származású mágusoknak rövidebb időre egy varázslatokkal jól levédett kunyhóban a tanyájuktól kissé távolabb egy erdőben.
Barátnőjével, a Griffendéles Elinorral negyedéves korukban lettek igazán jóban, amikor közösen egy igen nehéz bájital elkészítésén fáradoztak a bájital szakkörön. Elinor is jó volt bájitaltanból, bár neki a legendás állatok gondozása volt a kedvence. A fiúk és a randizás nem nagyon érdekelték Almát. Volt egy udvarlója hatodéves korában, de csak néhány hétig tartott a románc, egyikük sem gondolta igazán komolyan.
Alma a Roxfort elvégzése után néhány évig utazgatni szeretne, elsősorban Ázsiában és Afrikában, hogy új (gyógy)növényeket és bájitalokat ismerjen meg. Bájitalfőzési ismereteit szeretné bővíteni, és később ezeket az új módszereket népszerűsíteni és elterjeszteni Angliában is. Elinor a kalandvágya miatt szeretne utazgatni, ezért tervezték is Almával, hogy együtt barangolnak majd, és egy ideig együtt kísérleteznek – a gyógynövények mellett – legendás állatok testrészeinek, mérgének bájitalokban való használatával. Bimba professzor nagyon sokszor van a segítségére, az iskolán kívül is. Az ő közbenjárásával szervezte meg első útjukat Elinorral: a hetedik tanév után, nyár végén indulnak egy 2 hónapos terepmunkára és kutatásra Indiába, ahol Bimba tanárnő egy régi barátja fogja őket kalauzolni. Az utazgatások és tapasztalatszerzés után Alma gyógy-bájitalok főzésével akar foglalkozni, és egy patikában vagy a Szent Mungóban dolgozni.


Kép Alma baglyáról:
http://www.hlasek.com/aegolius_funereus1hu.html

1 hozzászólás
>!
Ktia
A Harry Potter világában

A nevem Tia Abbott. Egy kisvárosban születtem Walesben amit mindenki csak úgy emleget: a dombon túli vidék. Eléggé elkülönültünk a környező településektől, ugyanis nálunk mindenki varázsló, vagy boszorkány. Ezért is tartanak minket olyan furcsának a szomszéd városok lakói. A rendes településnevünk amúgy Shadow Hill. Eredetileg egy kis halászfalu volt, ám a világháború és a népvándorlás szinte teljesen kihalttá tette. Ekkor fedezte fel a családom. Eredetileg csak ők voltak és a barátaik, aztán egyre több varázslócsalád költözött ide és egyszer csak már városnak kezdték el emlegetni Shadow Hillt.
Mint minden gyerek nálunk, én is amint betöltöttem a 11. életévemet, megkaptam a levelemet a Roxfortból. Alig vártam, hogy csatlakozhassam idősebb testvéreimhez! Most, 5 év távlatából már nem is tudom mit izgultam ezen. A vén süveg természetesen a Hollóhátba osztott be, ahol végre rengeteg magamfajta könyvmolyt ismerhettem meg. Imádom a gyógynövénytan órát és a bájitaltant. A legendás lények gondozása óránkat eleinte nem szerettem, de mióta tanultunk a sárkányokról egyszerűen nem tudok másra gondolni, minthogy a suli végeztével nekik szenteljem az életemet. Csodálatos teremtmények a sárkányok. A barátaim emiatt totál bolondnak néznek. Folyton azzal cukkolnak, hogy amint meglátok egy élő sárkányt, az majd jól leégeti azt a szép barna hajkoronámat meg a gondosan megformált szemöldökömet és úgyis sírva hazaszaladok majd. Az persze nem jut eszükbe, hogy már rég megtanultam azokat a bűbájokat, amik ezt megakadályozzák!
A testvéreim amúgy aurornak készülnek. Két bátyám van, Sam és Caleb, szóval ez nem nagy meglepetés. Jól kijövünk egymással. Nem csak kívülről, de személyiségileg is hasonlóak vagyunk. Az Abbott-okra jellemző göndör barna hajunk van, nagy barna szemünk és sportos testalkatunk. A magasságommal lógok csak ki a családból. Illetve hát… nálunk mindenki magas kivéve engem. A bátyáim mindig azzal viccelődnek, hogy azért lettem ilyen alacsony, mert gyerekként megharapott egy kerti törpe. Ez is egy Abbott tulajdonság. Egészen egyedi és sötét humorunk van, de emellett végtelenül kedvesek és jóindulatúak vagyunk. A makacsságunknak köszönhetően pedig mindig mindent elérünk, amit akarunk. Ezért is leszek majd egy sárkánymentő csapat tagja.

1 hozzászólás
Hirdetés
>!
kovbog P
A Harry Potter világában

Wilton Brant Aldermaen tizenöt éves, habár megjelenésében párévvel idősebbnek gondolnánk első ránézésre. Magas és sportos alkat, amit ki is használ. Ha teheti akkor valahová kimozdul, gyakran látni egyedül is a sportpályán, amint gyakorol. Vörösesbarna haját éppen úgy hordja, ahogy kedve van, sokszor bolondozik a változatos megjelenésével, úgy véli, hogy az embernek több oldalát is meg kell mutatnia; kíváncsi és vadóc arcáról világoskék szemek tekintenek a világra. Nemrég jöttek át az Egyesült Államokból Angliába. Túl nagy volt a pörgés és a varázsvilágban is kezdtek rosszra fordulni a dolgok a szülei szerint. Nem sokat foglalkozott vele, csak sodródott az árral és élvezte az életet.
Az egész családdal, két testvérével és szüleivel a suffolki Southwold nevű nyugodt, tengerparti kisvárosba költöztek.
Barátai Amerikában Wolfnak, azaz Farkasnak becézték, mivel imádott egymagában kijárni a vadállatok közé. Mindig is fontosnak tartotta a természet közelségét.
Mindenki furcsálta, hogy mennyire érdeklődik a varázsvilágon kívül élők iránt is. Nem tudták kiszedni belőle, hogy miért van ez. Nem mintha szégyellte volna, de senkinek sem árulta el, hogy mindez azért van, mert fiatalon megmentette az életét egy magnix. Kedves emlék volt ez számára, ha nem is találkozott soha többé az idegennel, mégis úgy érezte, hogy ha elmesélné másnak ezt a történetet, akkor már nem lenne akkora értéke.
A szüleinek jó pár kapcsolatukat elő kellett keríteni, hogy ne csak elköltözzenek, de hogy a fiúkat át is irattassák Roxfortba.
Egy koromfekete bagoly hozta leveleiket, még sosem láttak ehhez foghatót. Az állat nem röpült el egyből a borítékok kézbesítése után, hanem rászállt Wolf vállára. A fiúk álla majd leesett a csodálkozástól. Apjuk szemfülességének köszönhetően így született első képük, háttérben a városi mólót csapdossák a hullámok, Wilton szájából gőzölgő pirítós lóg, kezében a levelek, miközben két öccse vigyorogva a vállán gubbasztó tollas széngolyót próbálják megsimogatni.

Wilton az ötödik tanévet ismeretlenül kezdte a varázslóiskola falai között. Két öccse pedig most lett elsős.
Mindhárom fiúra rátapadt az érdeklődő tömeg. Persze néha akadnak cserediákok, de az mégis más.
A Roxfort történetében akadt bőven, aki nem hat évig járt az intézménybe, de vagy azért, mert kicsapták, vagy azért mert jó tanulmányi eredménye miatt évfolyamot léphetett, azonban Wilton volt az első, aki nem elejétől fogva járta az iskolát. A tanárok kétkedve, diáktársai pedig lelkesen fogadták újdonsült házában, a Griffendélben.

Hamar beválogatták a kviddics csapatba, alkata és ügyessége miatt. Mivel akadt nála jobb fogó, így inkább őrző lett.
Éjszakánként gyakran kilógott a Tiltott Rengetegbe pár másik diákkal, akadtak vegyesen kalandorok minden házból.
Patrónusa az erdei egér, a többi fiú hasát fogva röhögött rajta, mikor megtudták, de ő csak nevetett velük – a bűbáj erősségét úgysem az állat mérete befolyásolja. Imádta a gyógynövénytant és a többi inkább gyakorlati jellegű órát, hiába fogott jól az agya, elunta magát az elméleti órákon, mindig csak ment volna, vagy csinált volna valamit a biflázás helyett. Szórakozásképp elvitte magával az amerikai focilabdáját, amit barátaitól kapott búcsúajándékképp. Délutánonként pedig tanította a többi diákot a játékra.
Szerette a zenét, és imádott énekelni mindenki nagy bosszúságára, mert borzasztóan kapa hangja volt és egy rikácsoló hipogriffett szívesebben hallgatott volna bárki, mikor rákezdett.
Nagy álma és fő motivációja az iskola elvégzéséhez az volt, hogy író lesz. Nagy álma volt, hogy kalandozik világszerte és ezeket a történeteket később kiadja. Vágyakozva és büszkén gondolt arra, hogy egyszer majd az ő köteteit olvassák a varázslópalánták.

2 hozzászólás
>!
belle_âme
A Harry Potter világában

Amanda Moreno sosem érezte magát igazán Mardekárosnak. Nem tudott beilleszkedni, számkivetettnek érezte magát. Szívesebben lett volna a Hugrabugos nővérével, de annak barátságos, és kissé hangos barátaival sem érezte igazán jól magát, úgyhogy inkább csak a könyvtárban üldögélt, és olvasgatott a Roxfortban töltött ideje nagyrészében.
Az édesanyja születésekor meghalt, így sosem ismerte. Neki nem maradtak róla emlékei, mint a nővérének, csak az az egy francia mesekönyv, amit kicsiként lapozgatott. Az édesapja mugli volt, és a félvérsége miatt sem igazán tudott beilleszkedni a nagyrészt aranyvérűekből álló házába. Nem is igazán értette, miért gondolta a Teszleksüveg, hogy ott a helye.
A fakó barna haját általában leengedve hordta, emiatt gyakran az arcába, és a szemébe lógott. Aztán negyedikben egy Griffendéles fiú megjegyezte, hogy fel kéne fognia, mert szép arca van. Onnantól kezdve mindig fonatban, copfban, vagy kontyban hordta a haját.
Mint később kiderült, a fiút Grantnek hívták. Grant Thorleynak. És annyira kedves volt Amandával!
Hamar kivirágzott a románcuk. Ezzel együtt pedig Nanda is. Sokkal több barátja lett, majdnem minden kviddics meccsen ott volt, hogy szurkoljon a barátjának, és a Griffendéles lányokkal rendszeresen cseverészett.
Hetedik év után összeköltöztek, majd egy év után Grant megkérte a kezét. Iszonyatosan boldogak voltak. Nanda egy kis könyvesboltban dolgozott, Grant pedig auror volt.
Aztán eljött a tragédia napja. Grant nem tért haza a kis lakásukba munka után. Soha többé.
Nanda teljesen magába omlott. Vissza költözött az édesapjához, és mugli egyetemre járt. Nem élt, csak túlélt.
A nővére, Missie unszolására, akinek már egy kislánya is született, ismét elkezdett eljárni otthonról. Aztán találkozott Nathatniellel. A fiú is hasonlóan össze volt törve, mint ő. Egymás sebeit gyógyítgatták, és lassan, kibontakozott köztük egy gyengéd, támogató szerelem. A közös barátnőjükkel, Natalieval, átköltöztek Nanda és Grant régi lakásába, ahol egy újabb hosszas, és fájdalmas folyamat során szépen lassan elengedte a volt szerelmét, hogy folytathassa az életét, békében.

Idézet: 'we are both so broken'
Dal: https://www.youtube.com/watch…

2 hozzászólás
>!
ktcecilia
A Harry Potter világában

Sarah Brannan félvér származású, barna hajú, vékony testalkatú, viszonylag alacsony, égszínkék szemű boszorkány. Az édesanyja boszorkány, a Wizengamot megbecsült tagja, az édesapja kiváló mérnök. Kisgyermekkora óra a Roxfortba készült, édesapja azonban nagy jövőt álmodott neki a családi vállalkozásban, mint tervező mérnök, remélve, hogy boszorkányként még hasznosabb tagja lehetne a cégnek. Sarah-t a szülei nem szerették volna a muglik ellen nevelni, ezért úgy döntöttek szocializációs és látásmódbeli indokokból mugli óvodába és általános iskolába íratják, amíg el nem éri a 11 éves kort és meg nem érkezik a várva várt bagoly. A mugli szellemiség mellett otthon természetszerűen varázsvilágbeli életet éltek, édesapja is előszeretettel kiélvezte az egyes bűbájok előnyeit. Még ha ő személy szerint nem is tudta kivitelezni, kérni sosem átallott.
Sarah-nak volt egy öccse, Tom. Kisgyermekkorukban teljesen össze voltak nőve, Tom itta a nővére szavait és mindenben követte tetteit. A sors azonban úgy hozta, hogy Tom semmiféle varázserőre utaló tevékenységet nem produkált 6-7 éves koráig, amikor is a szülei kezdtek beletörődni, hogy fiúk kénytelen lesz boszorkány édesanyja és nővére mellett apja mugli, ám boszorkányközegben töltött életével megelégedni. Sarah és Tom, amikor megtudták, hogy kettejük közül csak az egyikük tanulhat Roxfortban, zokogásban törtek ki. Sarah szülei unszolására – habár nem szívesen hagyta otthon szomorú öccsét – 11 évesen szeptember elsején felszállt a Roxfort expresszre.
A Teszlek Süveg a Griffendélbe osztotta. Másnap az első órájuk mugliismeret volt. Sarah családi hátterének és szülei nevelési módszereinek köszönhetően remekelt az órán, jutalmul 10 pontot szerzett házának a pontversenyben. Ezt követően mágiatörténet órára kellett menniük, amit az órát tartó Rose Granger-Weasley professzor szerint évekig egy kíséret tartott, mire a vezetőség végre belátta, hogy célra vezetőbb lenne fiatalabb és hús-vér tanárokat alkalmazni a patinás iskolában. Sarah emlékezett rá, hogy édesanyja mesélt az egyetlen kísértet tanárról, és annak véget nem érő óráiról. Granger-Weasley professzor az óra hátralevő részében ismerkedésként beszélt magáról egy keveset. Így tudta meg Sarah, hogy tanára a legendás, a valaha volt leggonoszabb sötét varázslót legyőző Harry Potter unokahúga. A történetet jól ismerte, édesanyja számtalanszor gyönyörködve mesélte neki és Tomnak, hogy a kis túlélő miként mentette meg a varázslók és boszorkányok jövőjét. Egyik nyáron még Godric’s Hollowba is ellátogattak. A mágiatörténet hamar Sarah kedvenc tantárgyává vált, pedig évtizedekkel ezelőtt még a leggyűlöltebbnek számított.
Ahogy kijött az óráról, Sarah sorsa megpecsételődött. Nemcsak Harry Potter, hanem Hermione Granger történetét is behatóan ismerte, tudta, hogy mugliszármazású, ám igen tehetséges boszorkány. Ismerte a legendás trió történetét, és tudta, hogy a mugliszármazásúak és muglik gúnyolásának nagy részben ők vetettek véget. Elhatározta tehát, hogy munkásságuk előtt tisztelegve életét a muglik elfogadására, és a muglik életének megkönnyítésére teszi fel. Nem tudta ugyanis elviselni, hogy öccse ennek a csodának, amit ő a Roxfortban tapasztalt, nem lehet a részese. Igazságtalannak érezte, hogy a varázslóknak és boszorkányoknak sok szempontból olyan könnyű az élet, míg más számukra nehéznek bizonyuló problémákat a muglik oldanak meg végtelen könnyedséggel. Úgy gondolta, az életét annak kell szentelnie, hogy fúziót hozzon létre, a varázsvilág segítse a muglikat, a muglik pedig a varázsvilágot. Egyesítsék képességeiket és éljenek szimbiózisban.
Amikor elvégezte a Roxfortot – természetesen kitűnő eredménnyel – azonnal jelentkezett a Mágus-Mugli Kapcsolatok Hivatalához, ahova felvételt is nyert. Ötletét azonban nem fogadták olyan kitörő lelkesedéssel, mint remélte. Hosszú évekbe telt, mire rájött, hogy terve véghezviteléhez magasabb pozíció, és kiterjedtebb nemzetközi kapcsolatok szükségesek. Keményen dolgozott, míg végül negyvenes éveire mágiaügyi miniszter lett belőle. Öccse közben remek karriert futott be tervező mérnökként édesapjuk által alapított cégben. Sarah annyira beleélte magát céljának elérésébe, hogy családot sem alapított. Rengeteg könyvet írt a mágus-mugli kapcsolatokról, ismeretterjesztő anyagokat készített mind a muglik mind pedig a mágusok részére. Elkerülhetetlenné vált azonban a varázsvilág felfedése a muglik előtt. Órási izgalom és médiafigyelem kísérte végig a leleplező riportot, melyben Sarah személyesen hozta nyilvánosságra az évszázadokig féltve őrzött titkot.
A bejelentést Sarah várakozásaival ellentétben zúgolódások, lázadások követték. A muglik nem voltak képesek elfogadni szerény képességeiket, miután meglátták, hogy addig hasonszőrűnek hitt társaik mi mindenre képesek. A két társadalom egyesítési kísérlete kudarcba fulladt, a muglikat egytől egyig amneziálni kellett. Sarah ekkor jött rá, hogy bátorsága és elhivatottsága dacára rendkívül makacs és vakmerő. Hányan voltak, akik ezt előre jelezték, a tervét ellenezték? – gondolta. Még Tom is mindvégig arra kérte hagyjon fel ezzel a tervvel, állapodjon meg, élje az életét, hiszen egy lehetetlen célra pazarolja fiatalságát. Az időt persze nem lehet visszafordítani, ezen még az időnyerő sem segíthet. Be kellet hát látnia, hogy saját, egyébként magasztos célja soha nem érhető el. Fülében Albus Dumbledore szavai visszhangoztak: „Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, Harry, de attól még miért ne volna valóságos?” Viszont története a kedvenc könyvébe, A mágia történetébe legalább biztos bekerül.

1 hozzászólás
>!
Regike9
A Harry Potter világában

A nevem Paula. Én egy galambbegy nevű kis falucskában születtem, ott is laktam a szüleimmel. Amikor tíz éves lehettem akkor jött az első nevemre szóló bagjom aminek nagyon örültem. Ha jól emlékszem a levélben ez álllt: „Kedves Kincses Paula ! Szívéjesen tájékoztatjuk önt ,hogy ön felvételt nyert a Roxfort boszorkány és varázsló képző szakiskolába! " Ahogy olvastuk nagyon örültünk anyuval ,apu nem annyira lelkesedett de végül ő is belement. Másnap már csomagoltunk is és este már ott voltunk Londonban. Megvettük az első pálcámat aminek a magja unikornis szőr volt. Aminek még inkább örültem : egy gyönyörű szürke színű saját bagjot a saját bagjomat! Amikor megérkeztem a Roxfordba a teszlek süveg gyorsan eldöntötte ,hogy nekem a hejem a Hollóhátban van. Amikor becuccoltunk a klubhelységbe, megismerkedtem Helgával. Helga és én köztem egy életre szóló barátság vette kezdetét… Másnap már jöttek a tanórák meg minden legjobban az első repülés órámon izgultam, de nagyon is sikeresen ment. De volt egy lány talán Dorka volt a neve ő mindig is pikkelt rám. Egyszer amikor párbajoztam vele elnyertem Dorkától az ő pálcáját ( vagyis lefegyvereztem ) az ő pálcája és az én pálcám testvérek voltak de egy szempillantás alatt az övé valami fényes porrá vált és beleszállt az én pálcámba. Most járom az utolsó évemet itt a Roxfortban. Ezek az éveim voltak a legizgalmasabbak de leírni sajna sok lenne. De én bízok benne ,hogy ez az évem eléggé kesze-kusza lesz addig is sok varázslást kívánok nektek!

3 hozzászólás