!

365 nap tudatosan zóna

>!
Véda MP
365 nap tudatosan

► TIZENHARMADIK FELADAT – Légy kreatív! 03 ◄
Passz :)

► Tizennegyedik feladat ◄
Feladat- és időmenedzsment:
Nos, ez a módszer nagyjából a Boldogságterv könyvben is szerepel, és már ott is utáltam :) A könyvet is :)
Munkahely szempontjából van ugyan határidőnaplóm, jegyzetfüzetem és jegyzetblokkjaim.
A RÖGZÍTÉS ezen hármak valamelyikébe történik meg, indokoltságtól függően.
Magán dolgokra, TISZTÁZÁSra elég a határidőnaplóm, főleg a hosszútávú listázás szempontjából. A többit nem is rögzítem, mert a rögzítés maga több időt venne el, mint az elintézés.
A RENDSZEREZÉS mumus, mégpedig azért, mert egyrészt elég spontán típus vagyok, másrészt, ha ráveszem magam a szöszölésre, akkor ugyan nagyon bele tudok lendülni, de egy idő után rá is feledkezem és borul az egész. Szóval a rendszerezést nem tudom rendszeressé tenni :)
A FIGYELEMMEL KÖVETÉS viszont jó barát, imádok pipálgatni, meg- és bejelölni, esetleg ha utált feladatról, vállalásról van szó szíves-örömest áthúzom egy bazi nagy fekete filccel! :))

Összességében azt hiszem ezek a módszerek azoknak szolgálhatnak segítségül, akikből még hiányzik a napi rutin, vagy akik hajlamosak feladatokkal megcsúszni, szétesnek. Számomra a dolog pepecselés része, a munkahelyi jól bevált és bejáratott rutinom mellett sokszor időt rabolt, és fölösleges is volt.

>!
Kabódi_Ella P
365 nap tudatosan

► Tizennegyedik feladat ◄

Őszintén megmondom, számomra ez volt eddig a leghaszontalanabb feladat, és minderre a csatolt kép tökéletes magyarázatot is ad. Az én munkám iszonyúan összetett, iszonyúan pörgős, és mindig mindenkinek minden azonnal kell. A cetliken múlik az életem. Post-itek nélkül halott vagyok, konkrétan. Ámde többnyire olyan rövidtávú feladataim vannak, amiket vagy azonnal megcsinálok, ahogy felmerülnek, vagy örökre végem. Tehát a RÖGZÍTÉS, mint olyan, tökéletes álom, amit rögzíteni kell azt excel táblázatokban vezetem a munkahelyi előírásoknak megfelelően, és ott minden megvan. Ezáltal a RENDSZEREZÉSt is kipipálhatom, sőt, a határidők is rögzítésre kerülnek. Soha semmit nem tervezek előre, minden az adott munkanap reggelén dől el, az én munkámban a jelszó: „ne tervezzen túl sok mindent mára!”, meaning: mert úgy sem lesz rá ideje egyéb felmerülő bokros teendői miatt. Ha a víz felszínén maradok, boldog vagyok magammal. FIGYELEMMEL KÖVETÉS: Nos, ez az, ami abszolút elengedhetetlen nálam. Egyfeszt az exceleimet bújom, nehogy valami kimaradjon. Enélkül tényleg lehúzhatom magam a klotyón.

Személyes megjegyzés: Nem elég, hogy a munkámban nem látom hasznát és értelmét, a privát intéznivalóimhoz sincs semmi szükgésem erre az időigényes rendszerezésre. Pontosan tudom, mikor kell számlát befizetni, postára menni, elmosogatni, mosni, stb. Mire leírom, hogy mit kell megcsinálni aznap este munka után, már a felével kész is vagyok. Biztos sokaknak hasznos ez a módszer, de számomra időpocsékolás a köbön. Jó annak, akinek ilyen simán nyomon követhető munkája van és még ideje is van ilyen szépen nyomon követni. Éljen a kecskerodeó! :D

>!
Véda MP
365 nap tudatosan

► Tizenkettedik feladat – Az első tíz perc ◄

Számomra a reggelek két menetrend szerint indulnak.
Az egyik, amikor fel tudok ébredni korán (korábban, mint kellene kelnem), a másik, amikor nem :)
Ez azért meghatározó, mert ha fel tudok kelni 15-20 perccel a kötelező ébresztés előtt, akkor azt a pár percet az Úrral tudom tölteni. Kivánszorgok a konyhába kávét főzni és a csészével a kezemben, hálát adok az előttem álló napért.
Olykor a Bibliát magam mellé téve beleolvasgatok, véletlenszerűen felfedezve egy-egy igeszakaszt. Próbálom értelmezni, magamévá tenni az olvasottakat. Ez nem mindig van így, van, amikor csak ülök és beszélgetünk :)
Azért lett fontos számomra ez a kis szertartás, mert sokkal könnyebben veszem az előttem álló napot, a feladatokat, főleg egy zsúfolt, vagy nehéz nap előtt. Amikor nem sikerül, akkor ez áttevődik estére, ilyenkor a lezárásban, elengedésben segít.
Tudatosan erre figyelni nem könnyű dolog, de ha szokássá válik, rengeteget segít.

>!
AnZsu_01
365 nap tudatosan

► Tizennegyedik feladat ◄
Évek óta rutin ez az életemben, a korábbi munkám meg is követelte. Most, hogy „kényszerpihenőn” vagyok „csak” a magánéleti apró-cseprő dolgokat vezetem a naplómban. Vezetek benne havi költségvetést, programokat, bevásárló listákat, „napi boldogságaimat”, teendőket, szóval a társam a mindennapokban.

RÖGZÍTÉS: Világ életemben grafomán voltam, mindent felírtam, jegyzeteltem, listáztam. Kedvenc boltjaim a papír-írószer boltok, tollakkal, füzetekkel, post itekkel bármikor le lehet venni a lábamról :D
A telefonomban (is) vezetem azokat a teendőket, amelyekhez szükségesnek érzem, hogy jelzést, emlékeztetőt kapjak. De egyértelműen papíralapon szeretek mindent jegyezni. Imádom a határidőnaplómat, ahova már eleve TISZTÁZVA írom be a programokat, teendőket. Nyomtatott betűkkel írom a fontosabb dolgokat, színekkel is jelzem magamnak a prioritásokat illetve külön oszlopban vezetem a privát és a munka teendőket.
RENDSZEREZÉS: Határidőt csak ahhoz írok, ami eleve határidős feladat, a többihez nem és nem is fogok, feleslegesen nyomasztana. Olyat viszont szoktam csinálni, hogy ha vannak olyan feladatok, amelyek egymásra épülnek, akkor azokat igyekszem jól ütemezni, hogy ne ússzak meg. Hetente egyszer tervezek előre a következő hétre, ha valami közben adódik, azt rutinból már a helyére a megfelelő módon vezetem be.
FIGYELEMMEL KÖVETÉS: A piros színt sokáig „fenyegető”, tiltó színnek éreztem, de mióta ezzel a színnel pipálom az elvégzett feladatokat nagyon megszerettem. Egyébként az újratervezés nagymestere vagyok. Mindig minden ütemtervben hagytam/hagyok teret annak, hogy szükség esetén, határidőkön belül maradva újra tudjam tervezni a feladataimat. Ha valamit nem tudok elvégezni, akkor odaírom, hogy miért nem sikerült, hogy később lássam, legközelebb esetleg azzal a lehetőséggel is kalkuláljak.

Szubjektív megjegyzésem következik.
Ez egy szuper módszer, de én most nem véletlenül le vagyok tiltva róla. Az arra hajlamos embereknél fokozhatja a teljesítménykényszert és az emiatt kialakuló szorongást. Fontos, hogy ezek a listázások, feladatrendszerezések, jegyzetelések segítsék az életünket és megkíméljenek minket annak a bosszúságától, hogy elfelejtünk valamit. De mint annyi minden másnál itt is fontos, hogy figyeljünk magunkra, ne hagyjuk hogy a határidőnaplónk vagy a telefonunk csipogása átvegye az irányítást az életünk felett.
Ha valaki tudna olyan alkalmazást, ami szól, hogy „Figyu, oké, hogy szerinted ezt még ide pont be tudod írni, de nem lesz már rá időd, nem fogod bírni!”, akkor jelezze! ;)

3 hozzászólás
>!
pandáslány
365 nap tudatosan

► Tizennegyedik feladat ◄

Első lépés → Rögzítés
Én a feladatokat a határidőnaplómba írtam. Sokszor használom, mivel elég feledékeny vagyok, és kimennek a fejemből a teendők

Második lépés → Tisztázás
Az első csoportba kerültek azok a teendők, amik a sulival, és a fontosabb tárgyakkal kapcsolatos, illetve a házimunkák. Ami időigényes, az a hosszútávú listámra került fel. Vannak amiket kidobtam, mert egyáltalán nem jut rá időm.

Harmadik lépés → Rendszerezés
Ez egy nagyon jó lépés, de én általában szétszórt vagyok, és ez mindig kimarad. Furcsa volt fontossági sorrendbe szedni a teendőket így elsőre.

Negyedik lépés → Figyelemmel követés
Mivel minden nap belenézek a naplómba, sokat olvasgatom, így jobban rögzül.

Szerintem ez egy nagyon jó módszer a napi feladatok számontartására. Ajánlom mindenkinek (a mostanában nagyon felkapott) Bullet Journalt. Ezzel a kreativitásunkat
is fejleszthetjük, hiszen saját magunknak kell megtervezni a határidő naplót. Én nagyon szeretem csinálni, és rengeteget segít, hogy összeszedettebb legyek.

>!
Málnika 
365 nap tudatosan

► Tizennegyedik feladat – Feladat- és időmenedzsment◄

A módszer heti követése során rájöttem, hogyha nem is tudatosan, de sok elemét követem már régóta a munkám során.
Első lépés → Rögzítés. A rám váró feladatok rögzítését hagyományos módon, papírra vetem, hogy garantáltan semmi se maradjon el.
Második lépés → Tisztázás. A következő, a tisztázás nálam eddig fejben zajlott, ugyanis könnyedén priorizálom a különböző feladatokat. A segítségkéréssel viszont hadilábon állok, ha túl sok minden tornyosul a fejem felett, akkor is mindent magam akarok megoldani. Így ez a része újdonság volt számomra, még, ha ténylegesen nem is sikerült leadnom semmit, legalább átgondoltam, mint lehetőséget.
Harmadik lépés → Rendszerezés. Bevallom, evvel már meggyűlt a bajom, ugyanis azt vettem észre, hogy a kategória szerinti rendszerezés és a saját határidők felállítása csak plusz idő- és energiaráfordítást igényel, számomra nem segíti, hanem éppen hátráltatja a munkát. Míg ezzel bíbelődöm, már rég meglennének a 2 percnél kevesebb időráfordítást igényelő feladatok. A saját határidők szabása pedig csak egy feleslegesen generált, plusz stresszforrást jelent.
Negyedik lépés → Figyelemmel követés. Ez az utolsó lépés viszont újra ismerősként üdvözölt: egy boldogsággal eltöltő áthúzással vagy pipával jelölve az elvégzett feladatokat, míg azoknál, amikkel még teendőm van, frissítve a státuszinfókat.

Összegzés. A hét során alapvetően hasznosnak találtam a módszert, de inkább azoknak ajánlom, akik hajlamosak szétcsúszni a sok teendő közepette, és nem tudják priorizálni a rájuk váró feladatokat. Számomra, aki már rutinnal végzi el ezt, a lépések nagy része ismerős volt, míg a harmadik csak egy plusz feladatként jelentkezett, és pont nem a stresszmentességet célozta meg. A gyakorlati leírás egy részét pedig igen megmosolyogtam, hiszen nem éppen életszagú egy kiadott feladatra a munkahelyen azt mondani, hogy elnézést, ez nem igazán megvalósítható, így nem pazarolnék rá időt és energiát.

Hirdetés
>!
mamono
365 nap tudatosan

► TIZEDIK FELADAT – Pillanatok ◄

– hétfő: Főzés közben zenehallgatás (teljesen kikapcsolt, és koronát tett a hétfői napomra)
– kedd: nagyot sétáltam délben, sütött a nap, nagyon jó volt (ha még a szél se fújt volna… de ne legyünk telhetetlenlenek)
– szerda: jót beszélgettem apával a szülinapján
– csütörtök: jót beszélgettem egy barátnőmmel
– péntek: egy időre végeztem egy nagyobb feladattal… végre…
– szombat: egy kis pihi, egy jó könyvvel és egy finom teával.
– vasárnap: ismét főzőcskéztem (igazán kikapcsolt)

► TIZENEGYEDIK FELADAT – Tégy jót! ◄

Igazából semmi olyasmi nem történt a héten, ami máskor nem. Volt, hogy átadtam a helyem egy idősnek vagy kismamának, vagy segítettem a szomszéd néninek haza cipelni a dolgait. Máskor segítettem egy munkatársnak, amikor kellett neki valami a boltból, és nem volt ideje elmenni. Szóval kis apróságok. De azért remélem, számítanak.

► TIZENKETTEDIK FELADAT – Az első tíz perc ◄

Próbáltam kicsit tudatosabb lenni a héten. Egyébként sem alkalmazom a szundi gombot, de próbáltam jobban odafigyelni, hogy tudatosabb legyek reggel, jobban odafigyeljek, mire fordítok időt. És meg kell mondjam, jól sikerült. Úgy értem, hatékonyabb voltam azokon a napokon. Szóval igyekszem ezt a szokásomat megtartani, és esetleg új módszereket kitalálni, fejleszteni, ha még tudom.

► TIZENHARMADIK FELADAT – Légy kreatív! 03 ◄

Oké, ezt most passzolom.

Teljesített feladatok eddig: 11/13.

>!
Véda MP
365 nap tudatosan

► Tizenegyedik feladat – Tégy jót! ◄

Jót tenni mindig jó :) Erre az ember „szeme” rááll egy idő után és természetesen jön, hogy segítek, ételt osztok, ruhát adományozok, stb.
A héten több alkalommal tudtam részt venni a helyi civil szervezet által megrendezett eseményen, az országos TeSzedd akció előtt helyi környezet rendezés-alakításba fogtunk. Nagyon jól esett a természetben lenni és szépíteni azt.

>!
Kabódi_Ella P
365 nap tudatosan

► Tizenharmadik feladat – Légy kreatív! 03 ◄

A kapu

Fullasztó hőség volt. Nyomorult nyár, levegője folyton reszketett, mintha lángokban állt volna a város. Ez a nyomorultul pici, szürke városka. Téglafalai olvadoztak, a por szárazon megült mindenütt, vékonyka rétege alatt megkoptak a színek.
Megrekedt itt a meleg, mint valami katlanban. S megrekedtek az emberek is, forróságtól lustán hevertek. Ténfergő, dologtalan alakok mindenütt. Csak néhánynak volt elég ereje ahhoz, hogy elnehezült testét a kicsi strand hűs medencéjébe áztassa. Ám az alvadt vérben nem indult pezsgés, a vizes fejeken gőzölgött a Nap. A lassú lustaságban nem sarjadt igazi akarat.
A strand egyetlen büféje körött sárgára fakult a fű, az asztalkák körül nyomorogtak a székek, deformált alakjuk magába ragasztotta a rájuk ülőket. A föléjük boruló, vérvesztes napernyők kókadtan maguk alá zárták a poshadó levegőt.
A három fiú elterült itt a ragadós székeken, cigarettájuk fel-felizott. Sorra szívták a szálakat, egyikről a másikra gyújtva. Műanyag poharaikban meglangyosodott, erőtlenné vált a sör. Gimnazista korú diákságukat tükrözte hanyagul nemtörődöm unalmuk.
– Rohadt meleg van – mondta Ádám, a hallgatást is megunván. Szőke volt, vállig érő haja fénylett. Durva, vörös arcát meggyújtotta a hőség, de a tekintete fagyos volt és mély, mint télen a sötét hajnal. Fintorba gyűrődött az arca, ahogy beleivott a sörbe.
Gábor megszívta a cigarettáját, tenyerével kitúrta izzadt homlokából fekete tincseit. Markáns arca széthullani, elfolyni látszott, mint egy Dalí festmény.
– Az. Rohadt meleg – konstatálta komoran, s megköszörülte kiszáradt torkát.
Péter kényelmetlenül feszengett. Nyurga, csupa kéz-láb teste sehogy sem talált kényelmet. Tejfehér bőre kipirosodott, viszketett. Érezte, a feneke alatt csatakosra izzadt a rövidnadrág.
– Le kéne menni úszni – vélte, pillantása dühösen elrévedt.
– Úszni? Hova? – Ádám szemében némi gúny és irónia fészkelt, ahogy Péternek szegezte a kérdést.
– Hát… itt a strand…
– A strand – ismételte Ádám. – Gondolkozzál már! Belecsurrantanak, ember!
– Akkor menjünk a folyóra – vonta meg a vállát Péter egykedvűen.
Gábor felkapta a fejét, egy pillanatra elgondolkozott a lehetőségen, aztán mégis visszadőlt és nagyot legyintett:
– Messze van az…
– Nincs olyan messze – felelte Péter halkan, szinte mellékesen.
Ádám nem nézett rájuk, bámulta a poharát, melynek alján már csak pár korty lötty merengett. Megragadta és egy hirtelen, undorodó mozdulattal kiöntötte a tartalmát maga mellé a földre.
– Csak nyugodj meg – mondta szárazon –, abba is belecsurrantanak.
Tekintete a rohamosan szikkadó kis tócsán fügött, mintha abba lett volna beleírva, amit gondolt.
„Én mondtam nekik. Én már rég megmondtam nekik, hogy ez egy posvány. Egy nagy rakás posvány. Innen aztán nem menekül az ember, ez lehúz, leszippant, elnyel. Én a szájukba rágtam, de ezek csak álmodoznak tovább. Azt álmodják, hogy egyszer elmennek innen. Én meg, ha megkérdem, mégis hová és hogyan, felelni már nem tudnak. Csak piszmognak, vonogatják a vállukat, de felelni, azt nem tudnak. Ha meg tudnák mondani, hogyan, miből, mivel, de nem tudják, mert azt már nem álmodják meg!”
Szinte riadtan rebbent meg,elfordítva a fejét a más sehol sincs tócsától. Keserűen nyelt egyet. Látta a kicsi kezet, ahogy lerakta elé a lehűtött üveg Borsodit és egy gyakorlott mozdulattal lepattintotta róla a kupakot. S hallotta Pétert is, amint azt kérdi:
– Borika, te lejönnél velem a folyóra?
Felhangzott a lány fátyolos, tikkadt nevetése. Ádám egyre figyelte azt a kicsi kezet, mely kitöltötte végül a látóterét szinte egészen. Vagy legalábbis úgy képzelte, mintha pár másodpercre semmi más nem létezett volna. Látta a reszelt szélű, olajos körmöket, a vékony bőr alatt kéklő ereket, az ujjak apró ráncait, és az ezüstös fényű bizsukat.
– Nem hagyhatom én itt a büfét – mondta lemondón Borika, és Ádám felemelte a fejét. A nedvesen fénylő, szelíd arc már távol volt. Nyugtatóan távol.
– Meg van ez húzva a folyóval! – fintorgott Gábor, hangján érződött, már unja a témát. Komoly, barna szeme megpihent Borika magas homlokán. – Mond csak, hogy van a bátyád?
Borika keze megállt.
– A Sándor? – kérdezte tétován. Feje tetejére tűzdelt, szénaboglya tincsei beleakadtak a napernyő egyik drótjába. Megrándult, elszabadultak a fürtjei a hanyag kontyból. Hirtelen kapott utánuk, beléjük markolt, görcsösen és durva mozdulattal újra közéjük szúrta a hajtűt. Felsértette a fejbőrét.
– Már egy hónapja nem kaptunk hírt felőle – közölte. – Ott nekik nem az a dolguk, hogy folyvást leveleket írogassanak. Nem kirándulni van ott, háború van.
Mind a hárman a lányt nézték, de nem szóltak egy szót sem. Sört öntöttek, felizottak a cigaretta végek. A Nap megmozdult végre, akárha erre a percre várt volna, és lekúszott az ég tetejéről. Közelebb húzódott a fákhoz, de még nem borította lángba őket. Viszont csápjai az ernyők alá döftek, homlokokat, torkokat perzselve.
Borika bosszankova felnyúlt, hogy a megfelelő szögbe állítsa a sápadt napernyőt. Tette nyomán újra rózsaszín, fülledt árnyék borult rájuk. A szemeikből kiosont a sebzett hunyorgás, a lány pedig hangtalanul visszavonult.
– Én azt mondom, mégiscsak a Sándornak a jó – gondolta hangosan sóhajtva Péter.
Gábor nem reagált, Ádám azonban összeszűkült szemekkel előrehajolt, mint aki úgy hiszi, nem jól hall. Rámeredt Péterrre és lassan, nagyon lassan azt kérdezte:
– Megmondanád azt is, hogy mi a büdös francért lenne jó neki?
– Végtére is világot lát.
– Azt te csak hiszed! – csattant fel Ádám – Tudod mit lát az? Homokot, homokat és még több homokot. Meg halottakat! És még örülhet a baromja, ha a beleit nem lövik széjjel!
Péter felugrott, fellökte a sörét, és az habosan lecsorgott az asztalról, végigfolyt meztelen lábszárán, bele a papucsába, de nem törődött vele. Merev tekintetét belefúrta a tél-hideg szemekbe. Csak a kékség volt a tompa jég mögött, acélos ész, mely feneketlen, akár a kút. S ő belerohant, zuhant, mint a kő, s kongtak benne a szavak: kútfalnak verődő kavicszaj.
„Én le akartam menni a folyóhoz. Ott a jó ilyenkor, a folyóparton, a homokban meg a hűvös vízben. Egyik se akart jönni. Soha, egyik se akar sehová se jönni, valamit csinálni. Olyanok ezek, mint akik elhiszik, hogy ha itt nem jó, akkor bárhol másutt se jó. Pedig én tudom: bárhol máshol jobb lenne. Még Afganisztában is, a homokban, szétlőtt belekkel, mert az legalább valahol van, és valamit csinál az ember. A folyónál is jobb lenne, de ezek nem hiszik el. Nem hisznek ezek semmit sem.”
A megátalkodottság sosem enyhül, de a harag mindig. A harag mindig alábbhagy, és akkor már érez az ember mást is. Ádám tanácstalanul tárta szét a karját, és Péter megrándult, beletúrt világosbarna hajába. A keze is ragadt, hát a nadrágszárába törölte a tenyerét.
Borika jött akkor ismét, és egy ronggyal letörölgette az asztal lapját, s közben egyre csóválta a fejét:
– Ezt aztán jól megcsináltad. Ma már nem kapsz egy korty sört sem!
Fanyar arcvonásai, vörösre festett haja idősebbnek mutatta tizenhat événél. Esetlen volt, bizonytalan. Kissé görnyedt, mint aki folyton bocsánatot kér mindenért. Ujjai között remegett a dísz nélküli szipka.
– Ugyan már – tódította Gábor, enyhíteni próbálván a lány hangjából kihallatszó szigorú élt, de Borika pillantása szigorú volt és kemény.
– Azt mondtam: nem! – nem emelte fel a hangját. Ahogy ott állt, megfeszülő állkapoccsal, táguló orrcimpákkal, kevélyen, nagyon hasonlított a bátyjára. Akire Ádám mindig úgy gondolt, mint egy amerikai demagóg háborós filmeken felserdült idiótára, aki ostobasággal határos büszkeségében beállt katonának, csak hogy kitörhessen. Hát: kitört. Utat talált rá, és el is ment rajta elszántan. De ez az út – Ádám meglátása szerint – csupán egy másik nyomorúságig vitte.
S íme, itt volt a húga, egészen olyan, mint ő, és beszél, szava halk, de mégis elér. Ütni próbál. Rázni. Csak éppen nagyon halk. Megfoghatatlan.
– Itt isztok, reggeltől estig, minden nap. Más dolgotok sincs. Úgy ültök itt és vedeltek, mint az életben megfáradt, kiégett vénségek. Ahelyett, hogy mennétek valamerre, csinálnátok valamit.
Ádám ránézett a komor lányra, de nem ijedt meg tőle. Hátradőlt a székében, és szinte lágyan, de jó adag gúnnyal azt mondta:
– Ne tréfálkozz, Bori, te is csak ideszülettél.
– Ide – bólintott a lány, ám fejében zakatoltak a gondolatok.
„Nem itt meghalni. Bárhol meghalni, ravatalon lenni, hamuvá égni, szétszóratni föld és tenger fölött akár, de nem itt lenni! Itt és így nem éri meg sem élni, sem halni. Előtte tenni kell, valahol, valaminek lenni kell! Nem itt kiszolgálni hitetleneket, míg el nem porlad a vágy, amely a bátorságot, akaratot hajtja. Lenni bárhol. Tanítani gyereket. Írni nagy szavakat könyvekbe, újságokba. Várni meleg vacsorával otthon a kedvest. Nevelni megfogant magzatot. Szeretni és szeretve lenni. Bármit tenni, ami több, mint rács mögött várni a végítéletet.”
Ezt ahogy végiggondolta, nem pillantott többé már egyikükre sem. Kezéből kihullott a sörtől lucskos rongy. Borika kilépett kopott strandpapucsából, úgy indult neki a betonösvénynek, mely égette a talpát, de kifelé vitte. El innen. Kinyitotta a térdi érő, fehér fakaput és kilépett rajta.
A fák tetejéhez közelebb osonó nap előtt szellő ébredt, halovány és gyengéd, de hűsítő, mint az enyhe mentol. Az égen fátyolnyi, még lehelet-szerű bárányfelhők kezdtek lassacskán bodorodni. Fehérek és selymesek voltak, mint a tej.
Most, odaátról Borika visszanézett a fiúkra. A mozdulatlan, figyelő, megdöbbent fiúkra ott a nyomasztó, fullasztó, vérszegény ernyő alatt. Felemelte a fejét: látott, nem kellett többé hunyorognia. Márványszínekkel mozdult körülötte a táj, határozottan, de csak úgyként, mint a szobrász és szobra. Lába alatt kereklett, pattogott a kavics, fű és bogár. Lépkedése valamit sodort magával valahová, messzire, ahová szavainak ereje nem vihette, csak a lépkedés ténye maga. Az ok és a merénylet, mellyel végül is útnak indult. Nyitva hagyta háta mögött a kiskaput.

1 hozzászólás
>!
lindiszm
365 nap tudatosan

Sziasztok!

spoiler

► Tizennegyedik feladat ◄

Múlt héten egy céges tréningen vettem részt, ahol egy szuper, feladat- és időmenedzsmenttel kapcsolatos módszerrel ismerkedtem meg, ami segít abban, hogy feladatainkat a lehető legstresszmentesebben és leghatékonyabban végezhessük el. Arra gondoltam, legyen ez a kihívás következő feladata, hátha nektek is jól jön.

A módszer négy lépésből álló folyamata:

Első lépés → Rögzítés: Ennek lényege, hogy minden befejezetlen feladatot írj ki magadból, „helyezz a fejeden kívül”, továbbá fontos még az is, hogy legyen egy fix helye (napló, notesz, telefonos jegyzet, stb.) a listának. Egy jól átlátható lista/terv már fél siker.

Második lépés → Tisztázás: Két csoportba oszd be a feladatokat, az egyikbe kerüljenek a gyorsan, könnyen elvégezhető feladatok, a másikba pedig azok, amik bonyolultabbak, időigényesebbek. Légy szigorú, mindegyik feladatnál vizsgáld meg, hogy valóban el kell-e végezned, vagy át tudod-e adni másnak/tudsz-e segítséget kérni.

Harmadik lépés → Rendszerezés: Itt a korábban tisztázott feladatokat rendszerezd kategória (munka, személyes ügyek, szívesség, stb.) és fontossági sorrend alapján. Írj mindegyik mellé egy konkrét határidőt, és azt is, hogy milyen eszközökre és/vagy anyagi forrásra lesz szükséged a feladat elvégzéséhez.

Negyedik lépés → Figyelemmel követés: Ebben a fázisban a korábban rögzített, tisztázott és rendszerezett elemeket kell hetente áttekinteni és megnézni, mivel hol tartasz, mit, mikor kell elvégezned (jelöld a már elvégzett feladatrészeket), hogy ezáltal frissítve tarthasd, és a feladat elvégzésének végéig átlásd a kilistázott teendőket.

Plusz egy tanács: A módszer kidolgozója azt tanácsolja, hogy azokat a feladatokat, amelyek 2 percnél kevesebb időráfordítást igényelnek, rögtön végezd el, amint szembe jön veled, mert ezeknek a listázása, rendszerezése már eleve sokkal több időráfordítást igényelne, mint magának a feladatnak az elvégzése.
Nincs kőbe vésett szabály, hogy ennek 2 percnek kell lennie. Ha neked jobban tetszik, határozz meg egy másik időtartamot. Lehet 3, 5 vagy akár 10 perc is az az idő, aminél kevesebb időráfordítást igénylő feladatot rögtön elvégzel. A lényeg, hogy se a dokumentálásával ne kelljen időt töltened, se a fejedbe ne kelljen egy percig sem tárolnod, hogy ezt a feladatot még el kell végezned, mert azzal csak feleslegesen terheled az agyadat és tereled el a figyelmet a fontosabb feladatokról.

Egy konkrét példa a módszerhez:
1.: Mi a feladat, amit el kell végezned?
2.: Megvalósítható? (van-e erre jelenleg pénz, idő, kapacitás?)
a) Nem:
– ha rajtad kívülálló dolgok miatt jelenleg nem megvalósítható és/vagy úgy ítéled meg, hogy nem éri meg rá időt és energiát pazarolni, akkor nyugodtan „dobd a szemétbe” és ne foglalkozz vele többet!
– ha viszont szeretnél vagy muszáj vele foglalkozni, akkor iktasd a távolabbi tervekhez!
b) Igen:
– ha egyszerű, gyorsan (2/3/5/10/az általad meghatározott perc alatt) elvégezhető, akkor csináld meg, és lépj tovább a következő feladatra!
– ha más is el tudja végezni, add át neki!
– ha bonyolultabb feladat, és több lépés szükséges hozzá, akkor címkézd és bontsd lépésekre!
3.: Oszd be, prioritás és kategória szerint, írj melléjük jegyzeteket, ha szükséges, állíts be emlékeztetőt egyes részfeladatokhoz!
4.: Rendszeresen kövesd nyomon a folyamatot!