Zanbar 35


Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Kádár Zoltán – Ladányi-Turóczy Csilla (szerk.): Isten állatkertje

Kádár Zoltán – Ladányi-Turóczy Csilla (szerk.): Isten állatkertje Válogatás a középkor és a reneszánsz állatleírásaiból

>!
2020. január 7., 09:58
>!
Palimpszeszt, Budapest, 2001
228 oldal · ISBN: 9630087480 · Fordította: Ladányi-Turóczi Csilla, Magyar László András, Polgár Anikó
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Zanbar
Ifjú/kezdő írók köre

Egy diktatúra természetrajza.

Gondoltam megosztom néhány meglátásom a diktatúrákról, hátha akad olyan író, aki ilyesféle világba képzeli el művét és talán a segítségére van, teszem mindezt az összes, valaha volt autokrácia kivesézése és teljes társadalom szociológiai elemzése nélkül :-)

A nulladik generáció:
Az új rendszer ekkor születik. Akár erőszakos hatalomátvétel, akár fokozatosan manipulált politikai/társadalmi/ gazdasági folyamatok révén, de egyszer csak felváltja az előző rendszert. Fontos kiemelni, hogy ez a lépés akkor is jelentőséggel bír, ha egyik diktátor váltja a másikat, mint a cár és a bolsevik hatalom váltás esetében.
A nulladik generáció a leglendületesebb, legerőszakosabb. Tele van ígérgetéssel, a régi rendszer lerombolásának látványos tetteivel és természetesen ellenségkereséssel és találással. Valós és vélt ellenlábasait ténylegesen, vagy éppen egzisztenciálisan megsemmisíti, közben pedig látványosan átformálja az államot melyben létezik.
Erősségei: „pusztító” ereje ekkor van a csúcson, gyermeki indulattal és kompromisszumképtelenséggel kezel minden helyzetet, egyfajta lázadó kamaszos „mindentudással”.
Gyengeségei: túlontúl fiatal, és szélsőséges. Sokan élnek még, akik emlékeznek a régi, akár demokratikusabb, vagy éppen mérsékeltebb autokráciára és könnyen felsorakozhatnak ezen eszmék mögé, akár külső segítséggel is, még véresebb belháborúba sodorva ezzel az államot.

Az első generáció:
A nulladik generáció nincs időhöz kötve, így emberi időtávban bizonytalan, mikor következik be a generáció váltás.
Az első generáció a nulladikhoz képest mérsékeltebb. Vélt, vagy valós ellenségei elpusztultak, vagy kiszorultak, üldözésük kevéssé látványos, kevéssé alkalmas a mindennapi propagandára. Míg elődje a rombolásról, ez az építkezésről szól, ideológiailag éppen úgy, mint fizikailag. Szobrokat emelnek, vezérek képmása lóg a falakon, épületek hirdetik a rendszer nagyságát, könyvek annak eszméit. A terror valamelyest csendesedik, tankok helyett a titkos rendőrség fekete autói járják az utcát, emberek tűnnek el, bizonytalanságban tartva a tömegeket, általánossá válik a dezinformáció, úgy a médiákban, mind a „pletyka szintjén”
Erősségei: a társadalom jelentős része megfélemlített és a túlélés érdekében mind inkább hajlandó együttműködni. Kialakulnak a rendszer haszonélvezői, akár nagyobb számban is (a jelen Kínája ékes példája annak, hogy százmilliók számára biztosít példátlan jólétet a rendszer) Kezdenek kialakulni azok az önvédelmi rendszerek, melyek a látványos terror helyett a finomabb megoldásokat kedvelik.
Gyengeségei: még ekkor is sokan vannak, akik emlékeznek az előző rendszerre és ők közvetve hatással vannak a jelen generációjára, aki kisgyerekként élte meg a hatalom átvételt vagy éppen ebbe született bele (kiváló példa erre a putyini Oroszország, melyben már felnőtt a Putyin-nemzedék) Az Első Generáció ellenállása csendesebb, rejtettebb és inkább ideológiai. Mondhatjuk, hogy a fejekben létezik.

A második és harmadik generáció:
„Ahol zsarnokság van…” Az egyre tolódó emberi átlag életkor okán egyes diktatúrákban ez akár egy évszázadot is jelenthet, de a rendszer lassan, de biztosan belső társadalmi ellenlábasok nélkül marad – Nincs utánpótlás, ahogy az Equilibriumban mondják. A más korokat látott nemzedék megöregedett, javuk meghalt, az társadalom java a rendszer dezinformációin nőtt fel, mely olyan mélyen gyökeredzik immáron az élőkben, hogy a külső és a rendszer elképzeléseivel ellentétes nézetek sem tudnak igazán hatni rá. Kínában 4000 éve diktatúra van, a kollektív emlékezet minden szintjén ez volt a társadalmi berendezkedés.
Erősségei: Van. Az ellenállás elhanyagolható, előtérbe kerülhetnek olyan nézetek, mely puhítják a rendszert, de meg nem szüntetik. Hogy egy diktatúra okos-e az ezekben az években dől el. A terror helyett a „miért van ránk szükség” elvet követve, egyre többen és többen élvezik a rendszer előnyeit s bár a társadalom egy jelentékeny része továbbra is nyomoroghat, egyfajta „szavazó tábor” alakul ki a rendszer körül, a tömeg, akinek érdeke, hogy fennmaradjon.
Gyengeségei: elkényelmesedhet. Nincs ellenség, nincs folyamatos terror, sokszor már önmaga is elfeledkezik róla, hogy mi is valójában, hiszen örökölte hatalmát, nem elvette azt.

A sokadik generáció:
Senki sem tudja milyen volt előtte és nem is érdekli. Ennek a rendszernek valóban semmi szüksége arra, hogy fitogtassa hatalmát és nincs is kivel szemben s ha a külső erőket zavarja is léte tenni már nem nagyon mernek ellene – ismét csak ékes példája ennek Kína, melyet sokan „köpködnek”, de legnagyobb ellenlábasa az USA sem mer neki ugrani valójában, mert az USA államadósságának 70%-a Kínában van…
Erőssége: nincs ellensége
Gyengesége: nincs ellensége – még…

Az utolsó generáció:
„Egyetlen nagy birodalom sem dönthető meg kívülről, meg kell várni, míg önmagát pusztítja el..” Az uralmak mind megdőlnek, de legtöbbször azért mert összeroskadnak saját maguk alatt. Belső klikkek, érdekek tépik szét őket, szakadnak darabokra, kisebb államokra, melyek egymást és önmagukat falják fel.
Erősségei: legalább embernek érdeke egyben tartani, mint ahánynak széttépni. Egy birodalom nem a semmibe hullik, századokon át nyoma marad ott ahová esik, s az őt követő koroknak az lesz az első kihívása, hogy kimásznak a romjai alól.
Gyengeségei: a hatalmas test már halott, csak a kéreg tartja egyben. Beteg és mérgező a létezése és már többet árt, mint használ.

Azért fogalmaztam meg mindezt, mert sok könyvben éreztem már, hogy a diktatúra nem egyéb az egyén uralmánál, arctalan sisakos halálosztagok képében, s a dekadens szórakozásmódok legtöbbször annak szimbólumai, hogy a rendszer hanyatlik és haláltusáját vívja. Gondoljatok csak bele, Rómában már akkor tartottak gladiátor viadalokat, mikor az még nem volt szuperhatalom, s felemelkedése, igazi nagysága még csak születőben volt.