Arról, ami jó
Simon Márton parafrázis
A vihar előtti nyári délutánok,
amikor még épp van idő mindenre.
Egy ünnepre terített asztal.
Egy hanyagul levetett kabát. Egy elhagyott fülbevaló az ágyban.
Egy tartógerenda szúette, mégis kitartó méltósága.
A percekig tartó, derűs csend két ember között.
A denevérek kora esti rajzása.
Amikor pont annyi apró van a zsebedben,
hogy nem kell a papírt felváltanod.
Nézni, ahogy mások is fellelkesülnek.
Az alma harsanása. A diófa hűvöse.
Először szégyentelenül őszintének lenni valakivel.
A kihalt parkok hajnalban. Kádban fürdeni.
Az arcok állandósága a fényképeken.
Színesben álmodni.
Egyedül beülni a moziba.
A régi könyvek. A napon száradt ruha illata.
Hazafelé őzeket látni a vonatablakból.
A bőrödön érezni a tavaszt. Egy hideg sör.
Dallamtapadással ébredni. A régi filmek lassúsága.
Amikor mégis maradni tudsz még egy éjszakára.
Amikor ez a város, ami nappal megrág és felzabál,
a lemenő nap fényében, mint szem sarkában a nevetőránc, mégis felragyog.
