szószökőár
aznap zuhogott az eső mégis
te voltál akiből ömlöttek a szavak mintha
de a dézsát nem említem mert gyorsan kiürül
a te szavaid inkább mint a szökőár
én pedig a ceyloni kisgyerek, igen
mondanám hogy nem maradt csak
hordalék rom és sár de igenis maradt
mert a szemed közben kíntól izzott
a kimondhatatlan szomorúság volt benne
a távolság kényszere hogy nem zuhanhatsz belém
vagy rám legalább te vörös téglafal
ezért hát inkább a szavak
én meg állok mondom kisgyerek
de hangom nincsen elakadt
ott állok valamiért mégis magányos partszakasz
szívem pedig kemény tömör pajzs
de nem mondd azért hogy a szerelem harc
a vihar persze valahogy elmúlt (a mikéntre sosem emlékszem)
arcodból végül tündöklő nap sütött
és kezeid a lágy tengeráramlatok megkerestek
maguknak érintésed nyirkos volt mint a frissen fogott halak
s visszanézve a cunami is csak lágy tavaszi esőnek tűnt
azért belül a hordalék rom és sár meg a sok vacak megmaradt
