Wiggin77 P 103




Kedvenc könyvek 67

Orson Scott Card: Végjáték
H. P. Lovecraft: Holdárnyékban
Steven Pressfield: A tűz kapui
Alistair MacLean: Őfelsége hadihajója
Clive Barker: Korbács
Herbert Ernest Bates: Jó széllel francia partra
William Golding: A Legyek Ura
David Gemmell: Legenda
Ernest Cline: Ready Player One
Alfred Bester: Tigris! Tigris!
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Aktuális olvasmányok

Dávidné Bajor Ágota: Boldog Özséb és a pálosok
Simon Scarrow: Róma vére
Paul Parsons: Hogyan pusztítsuk el az univerzumot
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
>!
2021. október 17., 14:04
>!
46 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158161619
>!
2021. október 3., 18:39
>!
Gold Book, Debrecen, 2019
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634265559

Paul Parsons: Hogyan pusztítsuk el az univerzumot és a fizika további 34 érdekes alkalmazása

>!
2021. október 1., 17:51
>!
Akkord, Budapest, 2012
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632520599 · Fordította: Koronczay Dávid

Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?

>!
2020. május 7., 16:21
>!
Kulcslyuk, Budapest, 2013
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155281075 · Fordította: Király Juli, Hűvös András

Utolsó karc

Wiggin77 P>!
Túrák és kirándulások, természetkedvelés

Pálos 70

Szombaton sikerrel teljesítettem egy olyan teljesítménytúrát/zarándoklatot, amire lélekben már egy éve készültem – akkor olvastam róla egy megkapó beszámolót.
A túra „két élő pálos kegyhely és kolostor, a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra között vezet, érintve az egykor virágzó, ma már csak romjaiban meglévő (feltárt) budaszentlőrinci, klastrompusztai és pilisszentléleki kolostorokat, valamint további szakrális és történeti, természeti helyszíneket” . 74.5 kilométer hivatalosan, nekem 76.1 lett.

Egész héten, munka közben is a szombaton járt az eszem. Pénteken meló után elmentünk a családdal Márinosztrára és ott hagytuk az autót, hogy majd legyen mivel hazatérnem. Jót sétáltunk a hangulatos kis faluban, aztán busszal és vonattal mentünk haza. Otthon szendvicskészítés, pakolás: powerbank, fejlámpa, pótfejlámpa, csokik, kis mentőcsomag, sapka, stb. Utólag azt mondom, hogy fele dolog otthon is maradhatott volna, hisz annyira jó ellátás volt. Persze nem sikerült időben lefeküdni, fél tizenegykor kerültem ágyba, ébresztő meg fél négykor volt. Nehezen tudtam elaludni, sokszor felébredtem, gyorsan lett „reggel”. 4-re jött a taxi. Sajnos tömegközlekedés még nincs ilyen korán, mással nem tudtam volna eljutni a Sziklatemplomig. Útközben felvettük a kollégámat, akivel sokszor együtt túrázunk.
Korábban még nem jártam a Sziklatemplomnál. Ennek meg is lett a böjtje, mert a hajnali sötétben rossz felé mentünk, ezért a Gellér-hegyen kóboroltunk egy jót. „Kellett” az a plusz egy kilométer hegynek felfele, úgy, hogy még el sem rajtoltunk. :)
Na de végül meglett a rajt is. Szép kis vezetőfüzetet és chip-et kaptunk, aztán indultunk. Már cseppet sem fáztunk, sőt. Budapest nekem éjjel a legszebb, pláne fentről nézve.
Nagy élmény volt, ahogy fokozatosan világosodott, miközben haladtunk kifelé a központból. A Tabánon és a Városmajoron keresztül viszonylag gyorsan eljutottunk a Kútvölgyi kápolnáig, ahol ellenőrzőpont volt. A kedves fogadtatás mellett kaptunk fél-fél liter vizet Mária kútjából, aztán mentünk tovább a Normafára, a Szent Anna kápolnához. Itt forró teával és finom pogácsával vártak. Az ezt követő állomás Budaszentlőrincen, a kolostorromnál volt. Itt almát kaptunk. Egy kis szerelvényigazitás után indultuk tovább a máriaremetei bazilikához. Útközben sikerült lekapnom a gyermevasút járatát, aminek nagyon örültem, mert a fiaim nagí vonatrajongók. Sajnos a társamnak nem alakult szerencsésen a túra, kiakadt a csípője. Bár nagyon küzdött, de kénytelen volt feladni, a bazilikánál kiszállt. Akkor voltunk kb. 20 kilométernél. Szeretek egyedül is túrázni, de mivel ennyit még nem mentem soha, jobban éreztem volna, ha párban megyünk. Viszont a fiaim már boldog-boldogtalannak reklámozták, hogy „apa mekkora túrára megy”, meg aztán éreztem is magamban a lendületet, ezért – miután meggyőződtem róla, hogy a kollégával minen ok lesz és hamarosan jönnek érte – továbbmentem.
A következő megálló solymári vár volt. Jól esett a csúcson megállni, csokit enni és inni egy nagyot, mert elég jó tempót mentem – előttem ment egy terepfutó lány, aki időnként rendesen beindult, mégis tartottam tőle a 20-30 méter távolságot. Ezután egy hosszabb szakasz jött, kicsivel több, mint 10 kilométerre volt a következő állomás: Csobánka, szentkút. A legenda szerint 1842-ben itt jelent meg Mária egy pásztornak.
Itt tartottam az első nagyobb pihenőmet – ahogy láttam, sokan voltak így. Zoknicsere, magnézium-szénhidrát-folyadék utántöltés, na meg nem lehetett kihagyni a zsíroskenyeret és többi jóságot sem, amit a nénik kentek lelkesen.
34.5 km után tudtam volna még ülni, de összekaptam magam és mentem. A Magashegyi-nyereg (41.2 km) az erdő közepén volt, itt almával vártak. Aztán Klastrompuszta következett 47.1 km-nél. Itt szintén feltankoltam, meg szemlélődtem
kicsit. Innen csak 4 kilométer volt a pilisszentléleki iskola, na de ez a 4 km talán a legkaptatósabb rész volt az egész túra alatt. Hajtott viszont a tudat, hogy az iskolánál gulyásleves vár. A helyi pap miseborral is kínálgatta
a nagyérdemű közönséget – most nem éltem vele. A következő pont mindössze 1.2 km-re volt, a kolostorromnál. Itt jött a leves után a desszert: mézes zserbó. Szuper volt! 52.3 km-nél jártam ekkor. 66 km-nél volt Basaharc, a komppal.
Addig volt még egy nagyobb kaptatós szakasz, onnan pedig már lefelé a Dunáig. Lassan sötétedni kezdett. Csodás látvány volt a félhomályos erdőből nézni a naplementét a Duna felett. Ameddig csak lehetett, nem vettem elő
a fejlámpámat. Viszonylag sokan voltak a közelemben, előttem és mögöttem is. Végül már elővettem, mert botladozni kezdtem a köves ösvényen. Úgy alakult, hogy társaságom is lett. Egy srác időnként megkérdezte, hogy mennyinél járunk, aztán egyszer, amikor leült pihenni, szólt, hogy üljek már le egyet én is, utána meg menjünk együtt, úgyis úgy látja, hogy hasonló a tempónk. Jó is volt ez, jót beszélgettünk, meg a kölcsönös biztatás sem ártott.
Minden óra 50-kor ment a komp. Ha kicsit meghajtjuk, akkor el tudtuk volna érni a következő kompot, de úgy voltunk vele, hogy minek siessünk, több időnk lesz pihenni, ha csak az azutánit célozzuk meg.
Útközben egyszercsak fények bukkantak fel előttünk, olyan volt, mint egy leszállópálya. Az ösvény két oldalán mécsesekből volt kirakva, egy tábortűz mellett ért véget. Ez volt a meglepetés „Szent Jakab töltőállomás”. Igazán
jó volt leülni kicsit a tűz mellé! Már csak 4 kilométer a komp! Hosszabbnak tűnt… :) És milyen jó döntés volt, hogy nem siettünk az előzőre! Az egész túra leghangulatosabb része jött. A parton szintén tábortűz várt, megkaptuk
a pálos-csokit, forralt bort és forró teát osztogattak. A Duna mellett hűvősebb volt az idő, mint az erdőben, de a tűz kellemesen felmelegített. Összeverődött vagy 20-30 túrázó. Egy szerzetes is közénk ült.
AZ égen ragyogtak a csillagok, a túloldalon Szob fényei, körülöttem fáradt, de lelkes emberek. Jót tett a forró tea is. Kis lábápolás is kellett, éreztem, hogy rossz a helyzet: mindkét talpamon óriási vízhólyagok, felgyűrődve
a sarkaimra, illetve a talppárnáimon. Kellett vele valamit kezdeni, mert a túloldalon még 8.5 km várt. A mellettem ülő lány adott ragtapaszt, ez segített + zoknit is cseréltem. Már minden lépés fájdalmas volt, de reméltem, hogy
majd a pihenő segít. Egyébként tök jó állapotban voltam (még a célban is): ha nem lett volna vízhólyag, akkor ment volna még akár plusz 10 vagy még több kilométer is.
A komp is megérkezett lassan, egy meglepetéssel: 15 éve nem látott volt csoporttársam jött szembe. Tudtam, hogy ott van a túrán, csak azt nem, hogy sikerül-e összefutni. Nagyon örültünk egymásnak, viszont rövid találkozás volt,
mert ő már visszafelé jött, segíteni a szervezőknek.
A kompon jó hideg volt, de hamarosan újra melegség töltött el: a túloldalon lámpásokkal felszerelt, éneklő-zenélő keresztény fiatalok vártak minket. Hihetetlenül lelkesítő volt! Egy darabig velünk jöttek.
4 kilométerre volt a Sukola-kereszt, a cél előtti utolsó ellenőrzőpont. Hosszúnak tűnt ez a szakasz. Innentől még 4.5 km… Nem mondom, hogy nem örültem, amikor megpillantottam a távolban a márianosztrai templom fényeit. :)
A faluban is volt hangulat: egy-egy tábla vagy fa tövében narancssárga lámpásokat helyeztek el, hívogató fényük mutatta az irányt.
Jó volt megérkezni! Az oklevél átvétele után elbúcsúztam társamtól, aztán én még bementem az iskolába, ahol az utolsó jutalom várt: jó meleg palócleves! Rég esett ilyen jól!
Korábban még sosem mentem ennyit, 61 km volt a maximum, de az lapos terepen volt, szintes terepen 44.1 volt a maximum. Ráadásul az előző hosszabb túrámat kénytelen voltam feladni. Volt hát bennem kétség, hogy vajon meg
tudom-e csinálni. Biztos vagyok benne, hogy sokat segített a légkör. És talán igaz volt a túra jelmondata: „Megújul ifjúságod mint a sasé!” (Zsoltárok 103,5)

Két nappal a túra után még mindig a hatása alatt vagyok. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hatalmas élmény: mindenütt kedves emberek az ellenőrzőpontokon, szép tájak, jó társaság, szuper ellátás, lelki feltöltődés!
Én már ma mennék újra (a lábam lehet mást mondana)! :) Jövőre is megyek, ha egy mód lesz rá.

Néhány (telefonnal lőtt, nem túl jó minőségű) kép: https://ibb.co/album/zVXVJ7

22 hozzászólás

Olvasott könyvek idén
41
Olvasott oldalak idén
11420