511.
Úgy terülnek el alatta a völgy fényei, mintha izzó drágakövek lennének egy sötét dagályhullámon. Az öböl egy negatív tér körülöttük, ólómhullámain megcsillan a hold ragyogása. I. ráeszmél, hogy a lámpák szabálytalan elhelyezkedésében van egyfajta mintázat, ami mélyebb és sokatmondóbb az épületek és az utcák esetleges geometriájánál, amelybe a város, ha vonakodva is, de belekényszerült, és miután erre rádöbben, a korábban különállónak tűnő fénypontok csillagképekké állnak össze, és mindegyik fénypont önmagában is egy csillagkép, egy ragyogó alakzat a maga végtelen, lefelé haladó útján, a város pedig egy jelentéstől sugárzó csillagköd, és I. ennek hatására ébred végül tudatára annak, hogy álmodik.
