Vitkolczi_Ildikó I 4

Vitkolczi Ildikó
Karácsonyi fények

Hogy gyerekként mit szerettem…
mit szerettem? örvendeztem,
ha apám szólt:
Sapkát, sálat!
cipőt vegyünk,
ugorjunk a nagykabátba,
gyalogoljunk hóbundába’,
és bár sötét,
mégse hideg –
melegített a szeretet.
Együtt mentünk hóba-fagyba’,
hol nevetve, hol meg sírva,
vagy moziba, vagy színházba.
Együtt hárman, mindig együtt,
egymás mellett ülve néztük,
hogy a vászon, hogy a színpad…
hazafelé a sok csillag.
Nem az égen,
ablakokban
több száz színes izzó villan.
Számolgattuk a sötétben,
mennyi sárga, mennyi piros…
Amott egy fa éppen inog?
Karácsonyfák színes fénye,
közös esték szép emléke.
Nem a mozi… csak a fények,
a melege apám kezének.
Anyám arca, ahogy ragyog –
téli égen a csillagok.
De ő színes,
mint a fények,
amik a karácsonyfán égnek.
Csöndes nagyon,
arcunk nézi…
balján ott van már a Dédi,
és egy kisöcs,
bölcsőben (de jászol nélkül),
ahogy mindig, karácsonykor.
A sok csillag, kint is, bent is
– kívül sárga, belül piros –,
kék is volt tán, narancssárga,
üveggömbök, izzók lánca.
Mindig égnek, most is égnek
– jó sok sárga, még több piros –
(olykor a fa ismét inog).
Nincs már Dédi, közös mozi,
de az emlék
– színes fények –
apa, testvér,
kéz a kézben,
együtt mennek, mindig együtt,
hazafelé,
hol a fények rájuk várnak, mindig várnak…
köszönhetően egy édesanyának.

2018. december 7.

(Kép: Pinterest)