Évek óta nem voltam a Múzeumok éjszakáján, tavaly talán a Fishing on Orfű miatt, most viszont elmentem. Igaz, elég nyugdíjas (már elnézést) tempóban nyomtam, ugyanis már délután öt körül megkezdtem az éjszakát. Sajnos nem jutottam be a Mai Manóba, a vezetett túrára, pedig mindig is érdekeltek az olyan programok, amikor a közönségtől elzárt zegzugokat is megmutatják.
A karszalagot a Magyar Nemzeti Galériában szereztük be, de ott nem néztünk meg semmit. Ugyan szeretném látni a Manifesto című installációt (tudjátok, a 12 arcú Cate Blanchett), de 130 percet ezzel eltölteni most sok lett volna. Így átmentünk az OSZK-ba, ahol nagy volt a nyüzsgés. Rengeteg olyan programot kitaláltak, amit a gyerekek is tudnak élvezni (pl. társasjáték, keresztszemes hímzés, mini könyvkötészet, olvasósarok), sőt még Apamegőrző is volt focival. Kiolvastam egy nagyon szép mesekönyvet (Satoe Tone: Ahol a szív dobban), aztán megnéztük a képregénytörténeti kiállítást. Különösen a kortárs képregényes terem keltette fel az érdeklődésemet, azonbelül pl. Oravecz Gergely. Nagyon sok izgalmas stílus és ötlet jelent meg, ezt a világot eddig egyáltalán nem ismertem. A wales-i bárdok képregény baromi jó ötlet, kíváncsi lennék, hogyan fogadják a középiskolások.
Következő állomásunk a budavári labirintus volt, amit már régen meg szerettem volna nézni. Nem igazán értettem a koncepciót, Verdi-operák panoptikumja és Drakula-tematika vegyesen, a legtöbb folyosón meg inkább 13-15. századi kövek, mindenféle új fogalmat megismertem, pl. oszlopláb, fiálé. Azt sem tudtam eldönteni, hogy a ködszerű gomolygás szándékos vagy egy természetes kémiai jelenség, mindenesetre fura volt az ész nélkül száguldó gyerekekkel szemben zseblámpával totyorogni.
Megnyitották a Tőzsdepalota auláját is, ahol meg lehetett nézni egy imidzsfilmet arról, hogy milyen lesz majd a kanadai cég felújítási munkája után. Innen átmentünk a Mai Manóba, ahol még sosem jártam, tehát bármilyen kiállításra vevő lettem volna. Jelenleg Dana Lixenberg 1993 és 2015 között készült fotóit lehet megtekinteni, Imperial jeligére. Ha jól értettem, egy los angeles-i rasszista gyilkosság, aka rendőri túlkapás fordította a figyelmet erre a fekete lakóközösségre. Főleg portréfotók voltak, sokatmondó tekintetek, élő gitárzenével.
A turnét a PIM-ben zártuk, ahol az Arany János és Szabó Magda köré szerveződő kiállításokat már korábban láttam, az Ivan and the Parazol koncertjéről lemaradtam, Cseh Tamás kapcsán meg már két emlékkkoncerten is voltam idén, így végül csak a Balatoni nyár című kiállítást néztük meg, ahol a szigligeti alkotóházról és a balatonfüredi Lipták-házról (erről eddig semmit nem tudtam) lehet olvasni, meg mindenféle fürdőruhás fotót lehet látni többek között Örkényről, Nemes Nagy Ágnesről és a mai szemmel is kimondottan bejövősnek mondható Nagy Lászlóról meg Mészöly Miklósról.
