Véda  MP 59


Összes kitüntetés 267


Kedvenc könyvek 87

Salamon Pál: A Sorel-ház
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Földes Jolán: A halászó macska uccája
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Ernest Hemingway: Vándorünnep
Bächer Iván: Levélregény
Jennifer Donnelly: Északi fény
Kaffka Margit: Színek és évek
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Szerb Antal: A Pendragon legenda
L. M. Montgomery: A kék kastély
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Kedvenc sorozatok: A szabadulás, A tűz és jég dala, A Vasdruida Krónikái, Anne, Az Úr Sötét Anyagai, Az utolsó angol úriember, Bizánc, Böjte atya "végtelen" beszélgetősorozata, Bűnös Budapest-ciklus, Hercule Poirot, Miss Marple, Napernyő Protektorátus, Tomlinson állatmesék

Kedvenc szereplők: Amy Harper Bellafonte, Anne Shirley, Aragorn, Billie Holiday, Ernest Hemingway, Füles, Gilbert Blythe, Iorek Byrnison, Jack Skellington, Lene Kretzsch, Mattie Gokey, Mr. Bennet, Serafina Pekkala, Sherlock Holmes, Sorel Mihály, Thorin, Tyrion Lannister

Kedvenc alkotók: Agatha Christie, Anna Gavalda, Baráth Katalin, Bohuniczky Szefi, Boris Vian, Charles Bukowski, e. e. cummings, Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Ethel Lilian Voynich, F. Scott Fitzgerald, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Gabriel García Márquez, Grecsó Krisztián, J. R. R. Tolkien, Joanne Harris, John Fante, Kaffka Margit, L. M. Montgomery, Lesznai Anna, Ljudmila Ulickaja, Márai Sándor, Mühlbeck Károly, Szabó Magda, Szegedi Katalin, Szép Ernő, Tennessee Williams, Tim Burton, Virginia Woolf, Závada Péter

Kedvenc kiadók: Helikon, Kalligram, Magvető, Noran, Noran Libro, Szépirodalmi, Tarandus


Aktuális olvasmányok

Takács-Sánta András (szerk.): Építőkockák egy új világhoz
Barnás Ferenc: Másik halál
Feszty Árpádné Jókai Róza: A tegnap
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
Biblia
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
George R. R. Martin: Királyok csatája
Szilvási Lajos: Ördög a falon
Színészmúzeum – „Én a komédiát lejátsztam, Mulattattam, de nem mulattam.”
Fenyő Miksa: Feljegyzések és levelek a Nyugatról
Szabó Béla (szerk.): Salgótarján története

Takács-Sánta András (szerk.): Építőkockák egy új világhoz Ökológia, közösség, boldogulás – helyben!

>!
2017. november 12., 14:52
>!
2017. november 10., 21:45
>!
2017. november 2., 20:21
>!
2017. november 5., 15:28

Biblia

>!
2016. január 1., 14:39
>!
2014. december 7., 15:46
>!
Kossuth, Budapest, 2006
268 oldal · ISBN: 9630949423
>!
2014. november 9., 10:35

Utolsó karc

>!
Véda MP
Irodalomtörténet

"Egy erzsébetvárosi bérház falán ma is megtalálható az az emléktábla, amelyet az ingatlan egykori tulajdonosa, Berger Leó állíttatott Jókai Mór tiszteletére születésének 100. évfordulóján. A nemzet regényírója 1899-ben költözött ebbe a Nagykörút és a Dob utca sarkán álló lakóházba, nem sokkal azután, hogy hazatért itáliai nászútjáról, és eltekintve a többnyire meglehetősen hosszú svábhegyi és nizzai tartózkodásoktól, itt is élt 1904. május 5-én bekövetkezett haláláig. Jókai életének erről az utolsó négy és fél évéről a Jókai-életrajzírás az elmúlt több mint száz évben olyannyira nem vett tudomást, hogy az mára valósággal Jókai biográfiai vakfoltjává vált. Ennek oka persze közismert: 1899. szeptember 16-án az akkor 74 éves író polgári házasságot kötött a 20 éves zsidó színésznővel, Grosz Bellával. (A házasságkötés színhelye, a Király utca és a Gyár utca sarkán álló épületben működő, egykori V-VI. kerületi Anyakönyvi Hivatal mára – a Jókai-Grosz frigytől teljesen függetlenül – szimbolikus jelentőségre tett szert, hiszen a polgári anyakönyvezés 1895. októberi bevezetésekor a fővárosban itt kötöttek először polgári házasságot.)
Az idős írót családja és baráti köre megpróbálta eltéríteni szándékától, s Jókai első felháborodása és tiltakozása után úgy tűnt, hogy Hegedűs Sándornak mégis sikerült elérnie, hogy a nemzet koszorús költője letegyen házasodási tervéről. Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere azonban korán örült, mert Jókai végül mégis nőül vette a nála 54 évvel fiatalabb Bellát. Közben azonban az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy a házasságkötést megelőző napokban Jókai háziorvosának kijelentései nyomán a házasság megakadályozásának hatékony eszközeként még Jókai elmebeteggé nyilvánításának lehetősége is felvetődött. A családtagok akkor ezt elvetették, de a feltevés, hogy az öreg Jókai tébolyultságában kötötte második házasságát, a mai napig kísért. Az öregkor tabusításának és a felejtésnek a stratégiájához a megfelelő irodalmi formát Mikszáth minden szempontból zseniális Jókai-életrajzának ún. alkony-narratívája szolgáltatta. „Jókai nyilvános élete voltaképpen idáig terjed, ami ezentúl van, az már nem tartozik szorosan az életrajzhoz, annak elbeszélése csak rossz szokás. Csecsemőkorában még Napóleon is bizonyosan csak olyan csecsemő volt, mint a többi, és talán olyan tehetetlen fecsegő aggastyán lett volna kilencvenéves korában, aminők a kilencvenéves aggastyánok. Csak a közepe Napóleon. A zúzmarával ellepett fák télen mind egyformák.”
Mikszáth megoldása egyfelől briliáns. Az alkony metaforájának használatával anélkül tudta elegánsan megkerülni olyan kényes kérdések boncolgatását, amelynek tárgyalására 1906-ban – finoman szólva – még nem érkezett el az idő, hogy ez a manőver biográfiája egészének értékét akár csekély mértékben is rontaná. Mindezzel azonban lefektette annak a ma is bevett eljárásnak az alapjait, amely minden öregkori fejleményt, legyen szó házasságról, művekről, pénzügyekről vagy bármely egyéb hétköznapi eseményről, az alkony hermeneutikai struktúrájában feloldva próbál meg értelmezni, és ennek az interpretációs technikának az immár százéves hagyománya ma is az öreg Jókai megértésére irányuló erőfeszítéseink útjában álló legnagyobb akadályt jelenti. Mindezért a felelősség persze nem a Noszty fiú esete Tóth Marival szerzőjét terheli, hanem a hatástörténetet, amely Mikszáth narratív taktikáját monopolisztikus értelmezéssé alakította át. Mikszáth biográfiájának megjelenése után majdnem hetven évvel Nagy Miklós tett kísérletet arra, hogy szembenézzen az 1899–1904 közötti időszak fejleményeivel. Bár tagadhatatlanul árnyalt képet sikerült rajzolnia életrajzának Jókai utolsó, erzsébetvárosi korszakával foglalkozó fejezetében, mégsem tudott áttörést elérni. Nézetem szerint azért nem, mert a kétségkívül széles apparátusra építő, tagolt szöveg alapjában véve továbbra is a mikszáthi alkony-narratíva keretei között maradt. A Jókaitól vett fejezetcím – „Őszre nem jön tavasz” – is azt mutatja, hogy itt a Jókai Mór élete és kora című szöveg által bevezetett olvasat újrafogalmazásával van dolgunk.
Bár fentebb biográfiai vakfoltról beszéltem, elsődleges célom mégsem pusztán ennek a Jókai-kutatás által elhanyagolt történetnek a megkésett elbeszélése. Ez csupán a kutatás helyszíne, de tanulmányom szorosabban vett tárgyát sokkal inkább a századforduló Budapestjének a polgári házassághoz, a szexualitáshoz, az elmebetegséghez és az öregséghez fűződő viszonyulásmódjai képezik. Mindeközben azonban nem kívánok megfeledkezni az örökösödési konfliktusok és a korabeli pszichiátria közötti összefüggésekről, ahogy a közjegyzői intézmény nyújtotta magánjogi manőverezések lehetőségeiről sem. Azt remélem, hogy ezek a jogi, antropológiai és társadalomtörténeti jellegű vizsgálódások megmutatják majd azt is, miért érdemes felfedezni Jókainak ezt a biográfiai vakfoltját, amire azért is nagy szükség volna, hogy az öreg Jókait végre kiszabadíthassuk a „Rózától Belláig” típusú irodalmi pletykárium fogságából.
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00042/id-1265-lugosi_and…

Kapcsolódó könyvek: F. Almási Éva (szerk.): „…őrültek házába akartok záratni” · Jókai Mór: Budapestnek emlékül · Feszty Árpádné Jókai Róza: A tegnap

F. Almási Éva (szerk.): „…őrültek házába akartok záratni”
Jókai Mór: Budapestnek emlékül
Feszty Árpádné Jókai Róza: A tegnap

Kapcsolódó alkotók: Jókai Mór