V_Timi 34



Kedvenc könyvek 4

P. D. Jephson: Egy hercegnő útja
George Orwell: 1984
Vámos Miklós: Anya csak egy van
Stephen King: A ragyogás
Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Stephen King: A kívülálló
Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül
>!
2019. november 28., 19:19
>!
Európa, Budapest, 2019
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040247 · Fordította: Dranka Anita
>!
2019. november 28., 19:47
Hirdetés

Utolsó karc

>!
V_Timi
Molyolók saját írásai

Adolf Hitler feltámasztása

Igen nagy forróság volt azon a nyáron, az aszfaltutak felett remegett a forró levegő. A Mindenható még egy utolsó eligazítást tartott a főangyaloknak, mielőtt megkezdte volna jól megérdemelt vakációját. Meghagyta nekik, hogy Viki és Niki (frissen kinevezett helyettesítő angyalok) elől, nehezen hozzáférhető helyre akasszák a feltámasztó kapszulákat, és életre keltő cseppeket tároló hűtőkamra kulcsát. Hiszen emlékeznek, mi történt legutóbb!
Hát, bizony emlékeztek. Azt a napot azóta a pokolban is állandóan röhögve emlegetik, mikor Michael Jackson hatalmas fényburokban, az égből aláereszkedve jelent meg a vecsési Market Central parkolójában. Az emberek menten körbeállták és fotózták, videózták a jelenséget. Sima, illuzionista imitátornak gondolták, pedig szegény Jacko még egy mini koncertet is rögtönzött, hogy megmutassa: ő tényleg az igazi. A Blikk exkluzív különszámban tudósított az esetről, amit persze mindenki csak kacsának, szenzációhajhászásnak titulált, és az emberek gyorsan elfejtették a dolgot. Viki és Niki, akkor még csak gyakornok angyalok, így megúszták a büntetést 3 hét polcfeltöltéssel, a soroksári Auchan áruházban.

4 napig minden ment is szépen, csendben, rendben. Ám Viki és Niki, igen hamar elunták a sok beérkező ima szelektálását, kezdett viszketni a szárnyuk töve. A nagyobb horderejű események közelébe nem mehettek, nehogy még nagyobb kalamajkát okozzanak. Időnként kisebb csínytevésekkel dobták fel a munkaidőt. Például a lottón egyszerre 35 000 embernek lett telitalálata, vagy magányos, idős bácsik fiatalodtak vissza 30 évet. Azonban ezt sem találták elég szórakoztatónak. Ahogy sejteni lehetett, addig ügyeskedtek, míg egyik nap végre sikerült kijátszaniuk Szent Rita néni figyelmét. Délutáni sziesztája közben kölcsönvették tőle a hűtőkamra gyémántokkal, és szűz leányok sóhajával díszített kulcsát. Elemeltek egy fiola életre keltő cseppet, ami pontosan egy elhunyt személy, egy heti feltámasztásához volt elegendő. Úgy gondolták, ennyi tökéletes lesz a tervezett vidámkodásokhoz. Szépen életre keltenek valakit a Fekete-teremben őrzött lelkek közül, kicsit mókáznak a meglepett fazonon, és az embereken, aztán visszazárják. Senkinek nem fog feltűnni, viszont végre történik valami érdekes. Megint. Történelmi ismereteik igen hiányosak voltak még, a Fekete-teremre csupán azért esett választásuk, mert ez volt a kedvenc színük. Fogalmuk sem volt róla, hogy a terem falaiba süllyesztett kazettákba azoknak a megboldogultaknak a lelkei kerültek, akiket a Mindenható a pokolba zuhanásuk előtt még alaposan meg akart dolgozni.

Viki az ajtóhoz legközelebb eső sorból, találomra húzott ki egy fiókot, és kuncogó pisszegések közepette akasztották vissza Szent Rita néni nyakába a kulcsot. Másnap, ebédidőben elbújtak a szárnyfelújító labor mögötti részen, és óvatosan kinyitották az “Adolf Hitler” feliratú dobozt. “Pfejj, mi ez a bűz?” – kapta orra elé kezét Niki, és sietősen a sötétszürke masszára cseppentette az üvegcse tartalmát. Pár másodperccel később egy dühös arcú, mókás bajuszos férfi állt előttük, aki mérgesen prüszkölve porolta le egyenruhájának ujját. “Mein Reichmarschall! Mein Reichmarschall!” – ordította magából kikelve, mire Viki és Niki kacagásban törtek ki.
– “Milyen vicces, ahogy vörösödik a feje! Szerinted hol töltsön el egy bónusz hetet az ürge, hogy lenyugodjon?” – kérdezte Viki nevetéstől fuldokolva. Niki kettőt suhintott jobb szárnyával, mire a vastag felhőréteg alól egy hatalmas földgömb, és egy üvegserleg emelkedett elő. “Oké, akkor a szabályok: 3 pörgetés, 3 helyszín, mindegyik nevét beledobni ebbe a kehelybe, majd amit az ideges csávó kihúz: oda teleportáljuk!” Viki egyetértően bólintott. Megpörgette a gömböt, majd ujjával először a szomáliai Mogadishura bökött. Aztán a következő forgatás után Jeruzsálemre. Végül New York Cityre, azon belül is pontosan a Brooklyn nevű kerületre.

Niki ujjongva tapsikolt, míg Viki a 3 nevet felírta 3 darab, magenta színű post-itre, aztán az apró galacsinokká gyűrt papírokat bedobta az üvegbe. Egy tollal mini-tornádót keltve megkeverte azokat, és vidáman nyújtotta az izgága bajuszos felé. “Nos, Adolf Hitler úr, rövidke, ám annál izgalmasabbnak ígérkező feltámadásához válasszon egy csodálatos helyszínt!” Hitler először fenyegetőzni próbált, hogy ezért a hallatlan cirkuszért az összes, senkiházi komédiást lágerbe viteti, de Nikit erre a hablatyolásra elfutotta a méreg. Szárnyával olyan tockost osztott ki a hálátlan, emberforma lénynek, hogy annak még az orra vére is eleredt. Utána angyali mosollyal borzolta össze Hitler szögegyenes, fejére lapított haját. “Nos, Adolf Hitler úr, akkor próbáljuk meg újra. Én, mint a Mennyország egyik hivatalosan kinevezett, helyettesítő angyala megkérem, hogy húzzon ki egy galacsint, amíg jó a kedvem! Vagy menten lehajítom a Spitzbergákra, magos dobozokat feliratozni egy hétig, ezt akarja?” – utánozta szikrát szóró szemekkel, mennydörgést idéző hangon a Mindenhatót. Viki felnyihogott, Hitler pedig ettől a paprikás beszédtől megdöbbenve, íziben ki is emelt egy papírgombóckát az üvegből.

Viki izgatott kíváncsisággal tépte ki a férfialak kezéből az összegyűrt fecnit, és diadalittasan, ordítva kezdte énekelni, a jól ismert sláger dallamaira:
“Once there was a battle there, Izra-Izrael,
hundred thousand people there, Izra-Izrael…"
Hitler szemei desszertes tányér nagyságúra kerekedtek. Niki röhögéstől visítva kezdett fetrengeni. „Te… hihihihi…. nyiháááá… jaj, az oldalam, jaj… te… retard kapszula, te… hihihihí… kihullik az összes tollam… az IN ZAIRE, ami a Johnny Wakelin-féle dalban van… hihihihíííjáááá… IN-ZAIRE, IN-ZAIRE, azt énekli, nem pedig IZRA-IZRAEL, te szellemi sasmadárka!” Viki sértődötten vonta meg szárnyait: “Na, és? Nem tökmindegy neked, hogy ez a töpszli hol csinál majd egy kis ramazurit?” Niki szemeit törölgetve sóhajtotta: “Nekem az, de szerintem Adolf Hitler úrnak nem annyira. Figyeld csak, milyen képet vág, mikor kimondom: irány Jeruzsálem!”

És tényleg. Csak úgy sütött róla, hogy mennyire nem volt mindegy neki.

3 hozzászólás