tetsuo 18



Kedvenc könyvek 43

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Michel Houellebecq: Lanzarote
Frank Herbert: A Dűne
William Gibson: Neurománc
Gene Brewer: K-PAX
Jonathan Franzen: Javítások
Neil Gaiman: Tükör és füst
Vlagyimir Szorokin: A jég
Carl Sagan: Korok és démonok
Lee Smolin: Mi a gubanc a fizikával?
John Ajvide Lindqvist: Hívj be!
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho

Kedvenc sorozatok: A Dűne, Delelő Univerzum, Hyperioni énekek, Új-Crobuzon

Kedvenc szereplők: Gary Soleil, metálos, tömeg, Truth Dunn

Kedvenc alkotók: A. M. Aranth, Brandon Hackett, Bret Easton Ellis, Carl Sagan, China Miéville, Dan Simmons, Frank Herbert, László Zoltán, Lee Smolin, Marina Gyacsenko, Mary L. Rowe, Michel Houellebecq, Michio Kaku, Moskát Anita, Stephen King, Szergej Gyacsenko

Kedvenc kiadók: Agave Könyvek, Akkord, Image Comics, Magvető, SawaSawa


Aktuális olvasmányok

Grecsó Krisztián: Vera
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Chris Voss – Tahl Raz: Never Split the Difference
>!
2019. március 11., 10:21
>!
2019. február 27., 21:14

Esti mese

>!
Európa, Budapest, 2000
1276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630768186 · Fordította: Tandori Dezső, Réz Ádám, Göncz Árpád · Illusztrálta: Alan Lee

Chris Voss – Tahl Raz: Never Split the Difference Negotiating as If Your Life Depended on It

>!
2017. február 14., 22:27
Hirdetés

Utolsó karc

>!
tetsuo

Kevés jobb élményt lehet elképzeli, mint amikor több száz rajongóval együtt ordítod, hogy „I was born and raised on Venus” egy olyan koncerten, ami minden idők egyik legjobb lemezének címadó dalával nyit.
Szűkösnek tűnő, sötét terével a Dürer Kert nagyobb koncerttermére mindig azt hiszem, hogy nem szeretem, pedig általában olyan varászlatos helyekre repít, ahonnan aztán fájdalmas kiszakadni. Nemrégiben is ez történt pl. a Leather Strippel. Ki ne vágyna egy olyan világba, ahol Kádár sohasem halt meg, mert foszladozó testét androiddá alakították; ahol Magyarországon a kommunizmus örök; ahol minden szikár, mocskos, rideg, reménytelen és hideg; ahol a félig leomlott panelek titkos pincéiben a párttitkárok távolkeletről csempészett törpe szexrabszolgákat kínoznak és erőszakolnak naphosszat drogmámorban; ahol a fejlett biotechnológiának köszönhetően fejetlen rabszolgákat állítanak elő, akiknek távvezérelhetően dolgoztatható a teste; ahol te is ilyenné válhatsz; ahol központosított a párt, az állam, a sajtó; ahol annyit érsz, amennyid van, ahol Csend a neved? Ide repítettek röpke másfél órára a Solitary Confinement lemez dalai élőben.
Tegnap pedig a Monster Magnet kápráztatott el. Végre élőben hallhattam a legendás egysorost, ami ebben a minőségében valószínűleg a multiverzum-irodalom (kérem, ne szarozzunk most holmi világirodalommal) legmenőbb egysorosa: „I’ve got the planets, baby!” (Rossz nyelvek és telepaták közlése szerint „I talk to planets, baby!”, de mindegy is, tud ennél valaki menőbbet?) A Dopes to Infinity lemezről szerencsére több himnusz is elhangzott, többek között az egyetlen dal, amelyről később szuperhőst is elneveztek, a Negasonic Teenage Warhead, amiből a karc eleji idézet is származik, de olyan, akár órákig is röhögtető aranyköpések is vannak benne, mint a „Shut me off 'cause I am going crazy with this planet in my hands” vagy az „Oh baby, I'm lazy/Oh baby, introduce me to God”. A lemez minden sora arany és csillagpor. Mit mondjak, egyáltalán nem lepődtem volna meg, ha a koncert végén a falakról lehull a lepel és kiderül, hogy valójában egy űrhajóban vagyunk, félúton a Trappist-1 felé.

https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…