Tadeshi 20



Kedvenc sorozatok: A megtört föld, Árnybíró, Az Északi erdő legendája, Bartimaeus, Darren Shan regényes története, Hétvilág, Leviatán, St. Mary-krónikák, Vaják, Xenogenezis-trilógia

Kedvenc szereplők: Alabástrom, Belizár, Berzence, Ciri, Emese, Emiel Regis Rohellec Terzieff-Godefroy, Essun, George Knightley, Halhatatlan Koscsej, Hollus, John Childermass, Kökörcsin, Marija Morevna, Mirabel, Morozko, Nikanzs, Nyarlathotep, Randolph Carter, Rogyion Romanovics Raszkolnyikov, Vengerbergi Yennefer, Zachary Ezra Rawlins

Kedvenc alkotók: Andrzej Sapkowski, Anne Rice, Catherynne M. Valente, Darren Shan, E. T. A. Hoffmann, Edgar Allan Poe, Erin Morgenstern, Földényi F. László, H. P. Lovecraft, Jonathan Stroud, Kosztolányi Dezső, Moskát Anita, N. K. Jemisin, Octavia E. Butler, Oscar Wilde, Rejtő Jenő (P. Howard), Scott Westerfeld, Susanna Clarke, Virág Emília, Vladimir Nabokov, William Shakespeare

Kedvenc kiadók: Agave Könyvek, Európa, Fumax, GABO, Metropolis Media, Szukits


Aktuális olvasmányok

Anne Rice: A hegedű
Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala
Jules Verne: A jégszfinx
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélései 1–2.
>!
2022. október 6., 21:30
>!
Dáin, Szeged, 2009
256 oldal · ISBN: 9638658395 · Fordította: Sóvágó Katalin
>!
2022. május 1., 15:11
>!
Ciceró, Budapest, 2019
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634321040
>!
2020. november 9., 20:08
>!
Holnap, Budapest, 2013
410 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633490495 · Fordította: Majtényi Zoltán · Illusztrálta: Lévay Tamara

Utolsó karc

Tadeshi>!

Prológus

Kovács Anna huszonhárom perces késésben volt a munkahelyéről, amikor a villamosmegálló felé igyekezve észrevette, hogy a jármű éppen besiklott a síneken és megállt, lassan kinyitva az ajtóit. A lány az amúgy is sietős tempójáról hirtelen futásra váltott, minden figyelmét a villamosra összpontosította, mintha csak az akaratával maradásra tudta volna bírni a közlekedési eszközt, vagy telepatikusan figyelmeztetni tudta volna a villamosvezetőt, hogy várja meg, amíg átszalad az úttesten és gyorsan felugrik a járműre. Éppen csak lelépett a járdáról az autóútra, amikor bal felől hirtelen hangos dudaszó harsant fel éles fékcsikorgás kíséretében, a következő pillanatban pedig a lányt elgázolta egy autó. A teste két métert repült oldalra a becsapódás erejétől, majd további másfél métert csúszott az aszfalton, mielőtt megállapodott volna – de ebből ő már nem érzékelt semmit. A baleset szemtanú közül néhányan pár perccel az első sokkhatást követően tárcsázták a mentőket, a gázoló káromkodva ugrott ki az kocsiból, két kezével kétségbeesetten markolta a saját haját a tarkóján, ugyanolyan elborzadással meredve az úton heverő testre, mint a többi rémült járókelő. Nagyjából három percnyi örökkévalóság telt el, mire felhangzott a távolból a mentők szirénája, de már csak azt tudták megállapítani, hogy a halál oka koponyasérülés. Kovács Anna 2022. április 13-án, reggel nyolc óra negyvennégy perckor, huszonhét évesen és huszonhárom perces késéssel a munkahelyéről, meghalt.
Amikor ezután kinyitotta a szemét, nem érzett semmilyen fájdalmat, de még csak a látása sem volt homályos, és semmilyen éles fény nem vakította el. Helyette viszont meglehetősen értetlenül pislogott az előtte ülő hölgyre, aki egy asztal és egy monitor mögül mosolygott rá.
– Jó reggelt, kisasszony – szólalt meg, hangja kellemes volt, se nem túl mély, se nem túl magas. – Üdvözlöm a Recepción, a nevem Stella – folytatta, a bemutatkozást hallva pedig Anna tétován biccentett.
– …Jó… reggelt…? – motyogta a lány bizonytalanul, ahogy a recepciós hölgyet fürkészte: szemügyre vette a gondosan csigákba göndörített, barna haját, a stílusos, de nem túl tolakodó sminket, valamint a csinos, halványkék blúzt, amit a nő viselt. Nem látott rajta ékszert, viszont az orrát enyhe, kellemes parfümillat csapta meg, ahogy egy kicsit közelebb lépett az asztalhoz. – …Engem… az előbb… én az előbb… – kezdett bele a mondanivalójába Anna, de nem tudta kimondani, mire gondolt. Fogalma sem volt róla, hogy került ide és mit csinált itt. Egy pillanatra felmerült benne, hogy megőrült, vagy ha mégsem, akkor az egész reggele, onnantól, hogy átaludta az ébresztőt és késésben volt a munkájából, csak egy rettenetes rémálom volt, ahogyan az is, amikor elcsapta az autó. Talán itt folytatódott az álom, mintha tényleg meghalt volna. Még az is lehet, hogy tulajdonképpen most alussza át az ébresztőt, és még egyáltalán nem ébredt fel, aminek egyszerre örült is, meg nem is.
– Ön az imént meghalt – fejezte be végül a mondatát Stella, de olyan rezzenéstelen arccal, hogy Anna ezen a ponton már teljesen biztos volt benne, hogy álmodik. A recepciós a fejét ingatta, majd szomorú mosollyal a lányra pillantott ismét. – Fogadja részvétemet. Pedig ön igazán fiatalnak tűnik… De ha esetleg hisz a lélekvándorlásban, a következő alkalommal talán tovább lehet az Élők világában – fejezte be Stella derűsen, szemlátomást nem zavarta, hogy Anna épp úgy nézett rá, mint egy kísértetre – pedig, ha csakugyan úgy volt, ahogy a recepciós hölgy mondta, akkor inkább ő volt a kísértet.
– Úgy érti, hogy ez a… ez a mennyország? Vagy a— – bukott ki a lányból, ahogy körbehordozta a pillantását a helyiségen is végre. Egyszerű, ízlésesen berendezett irodában állt: a recepciós hölgy asztalán kívül két szék állt a bézs színben játszó fal mellett Annától jobbra, közöttük egy kisebb asztallal, a szemközti falnál egy sötétkék szövetkanapé nyújtózott el néhány világos, rojtos díszpárnával és egy makramé-dísztakaróval. Mellette hasonló kárpitos fotel foglalt helyet, a földön és néhány állványon pedig zöldellő szobanövények díszelegtek, a parkettázott padlón néhány szürkéskék szőnyeg hevert. A recepciós asztal mögött gyűrűs mappákkal tömött szekrény állt, amellett pedig egy ajtó, “Váróterem” felirattal. Anna hátra pillantott a válla fölött, de a mögötte levő falból nem nyílt bejárat a szobába, csak egy kerek óra függött rajta, ami pontosan háromnegyed kilencet mutatott. A lány feltörni készülő kétségbeesésének Stella kuncogása vette elejét. Anna visszakapta fejét a hölgy felé, és akkora szemekkel pislogott rá, amekkora körátmérőt egy valamire való csészealj is megirigyelt volna magának.
– Nem, nem, egyik sem – nyugtatta meg Stella a lányt. – Mint mondtam, ez a Recepció. A következő állomása pedig a Váróterem lesz, miután odaadtam a sorszámát – intett fejével a mögötte levő ajtó irányába. – De ehhez elengedhetetlen, hogy felvegyem az adatait. Kezdhetjük?
A recepciós kicsit feltűrte a blúzát, majd karcsú ujjaival végigsimított az asztallapon nyugvó klaviatúra billentyűin. Anna egy pillanatra szemügyre vette a hölgy elegáns, francia manikűrös körmeit, de amint meghallotta a hangját, ismét a nő szemébe nézett.
– Tehát, kisasszony, mindenek előtt a nevét, legyen szíves.
– A- Őő… Anna. Kovács Anna – felelte végül, az ívesre reszelt körmök pedig máris kopogni kezdtek a billentyűzeten.
– Születési helye, ideje?
– Kistarcsa, ezerkilencszázkilencvenöt, második hó tíz. De… – Anna a homlokát ráncolta válaszadás közben. Teljesen szürreálisnak érezte a helyzetet, ám Stella úgy tűnt, nem hallotta meg a tétovázását, máris újabb kérdést tett fel:
– Édesanyja leánykori neve?
– …Varga Mária. Mi a fenének—
– Vallása?
Anna szemei ismét elkerekedtek.
– …Izé… Keresztény…?
– Katolikus, református vagy ortodox?
– Mi-mittudomén! Azt hiszem, katolikus… De miért—
– Görög vagy római?
– Legyen római! Könyörgöm, én csak—
– A halála oka?
Anna hallgatott. Nyelnie kellett egy nagyot, majd lesütötte a pillantását, mielőtt felelt volna.
– …Elütött egy autó. Azt hiszem – mondta, és bármilyen ostobának is hangzott a szájából ez a kijelentés, bármilyen abszurdnak is tűnt a válasza, Stella szó nélkül legépelte.
– Tehát baleset. Vagy szándékosan lépett ki az autó elé? – kérdezett vissza aztán a recepciós.
– Ba-baleset – vágta rá Anna gyorsan. – Késésben voltam, siettem a villamoshoz, nem néztem körül, csak át akartam futni az úton, és… – A lány megborzongott. – De miért olyan fontos ez? Hogy mi a vallásom, meg hogy hogyan… haltam meg… Nem mindegy, hogy hülye voltam és elütött az autó, vagy hogy direkt meg akartam halni?
A recepciós kisasszony türelmes mosollyal pillantott Annára, jobb kezét az egéren nyugtatta, s a válasz közben komótosan ide-oda kattintgatott.
– Ezek alapján kategorizáljuk a lelkeket. Más eljárás alá esnek a természetes és a nem természetes okokból elhunytak, és ezeken belül is külön csoportot alkotnak az erőszakos halált halt személyek, akik például balesetben, háborúban vagy gyilkosság következtében vesztették életüket. Mint azt az imént megbeszéltük, Kovács kisasszony, az ön halálneme balesetnek minősül, függetlenül attól, hogy ön vagy az önt elgázoló sofőr volt a hibás benne. Megint más kategóriába kerülne, ha példának okáért öngyilkosságot követett volna el – és mint sejtheti, a hitére azért kérdezünk rá, mert bizonyos vallásokban előre meghatározott szabályai vannak a túlvilágra való átkelésnek. Maradjunk az öngyilkosság példájánál: ebben az esetben az Ügyintézője nem tudná önt a római katolikus vallás által meghatározott Mennyországba irányítani, hiszen a római katolikus egyház úgy rendelkezik az öngyilkosokról, hogy az ilyen lelkek a Pokolban kénytelenek várakozni.
Anna tátott szájjal bámult a recepciós hölgyre, mire a felelet végére ért, és még akkor se tudta becsukni, amikor meghallott egy nyomtatót berregni valahonnan az asztallap alól.
– Nos, kész is vagyunk. Az ön sorszáma a #12487-es, kérem, ne hagyja el, ez alapján fogják hívni majd egy Ügyintézőhöz. A sorszám alatt szerepel, hogy melyik asztalokhoz szólíthatják, érdemes a közelükben helyet foglalnia, hogy ne várakoztassa sokáig az Ügyintézőt. Több kivetítő is van a Váróteremben, ezeket figyelje majd. Mellékeltem egy kis brosúrát is, amely tartalmaz egy térképet és a leggyakrabban ismételt kérdéseket válaszokkal. Amennyiben más kérdése is felmerülne a brosúrában foglaltakon kívül, az Ügyfélszolgálaton kérhet további tájékoztatást.
Stella az asztallapon felé csúsztatta a papírokat, amiket Anna egy önkéntelen mozdulattal vett át, de továbbra is letaglózva ácsorgott a recepciós asztal előtt.
– Köszönöm a türelmét, most pedig kérem, fáradjon át a Váróterembe – mosolygott rá Stella, a lány azonban továbbra sem bírta mozgásra bírni a lábait.
– De… de én… – dadogta tétován.
– Kérem, igazán sajnálom, de nem tudok több időt szánni önre – sóhajtott a recepciós hölgy. – Mint mondtam, a brosúrából illetve az Ügyfélszolgálaton is tud további információkhoz jutni, de nekem fogadnom kell a következő elhunytat.
Ez mintha magához térítette volna a lányt, mert bizonytalanul hátrált egy-két lépést, majd óvatos léptekkel elindult az ajtó felé.
– E-elnézést… Megyek máris… – mormogta, hol Stellára, hol a maga mögött levő falra és a rajta függő órára pillantva. Már a kilincsen volt a keze, amikor ismét visszafordult és a recepciós hölgyre nézett. Az ajtóban állva így némiképp rálátott a monitorra, amin jól kivehető volt, hogy egy megnyitott ablakban Stella különböző körömlakk-dizájnok képei között görgetett lefele.
– …Tényleg meghaltam? – bukott ki Annából. – Vagy csak álmodom?
– A halál egy permanens álom – felelt a recepciós tárgyiasan. – De kérem, most már tényleg siessen. Szinte minden percben meghal valaki.
Anna lenyomta a kilincset és belépett a Váróterembe, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.

1 hozzászólás