simiszabi 2




Kedvenc könyvek 26

Hervay Gizella: Az idő körei
Barnás Ferenc: A kilencedik
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Hermann Hesse: Demian
Murakami Haruki: Különös könyvtár
Patrick Süskind: A galamb
Vida Gábor: Egy dadogás története
Győrffy Ákos: A hegyi füzet
Hermann Hesse: A pusztai farkas
Élisée Reclus: A hegyek története
Frans Eemil Sillanpää: Jámbor szegénység

Kedvenc szereplők: Charlie Gordon, Emil Sinclair, Gyujsen, Harry Haller, Miss Kinnian, Oleg Kosztoglotov, Rogyion Romanovics Raszkolnyikov, Seymour Glass, Szonya (Szofja Szemjonovna Marmeladova)

Kedvenc alkotók: Albert Camus, Csingiz Ajtmatov, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Frans Eemil Sillanpää, Franz Kafka, Hermann Hesse, Hervay Gizella, József Attila, László Noémi, Rafi Lajos

Kedvenc kiadók: Európa, Magvető


Aktuális olvasmányok

Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben
>!
2021. június 4., 19:38
>!
Európa, Budapest, 1996
476 oldal · ISBN: 9630758784 · Fordította: Szilágyi Tibor

Utolsó karc

simiszabi>!
Egy költő – egy vers

Dózsa testével megétettek
XXVIII

nem! a vers nem vigasz –
lelkiismeret

kiszúrhatják a szememet
akkor is énekelek!

mindig énekel valaki
élni csak így lehet

világ virága: vers
lelkiismeret

Kapcsolódó alkotók: Hervay Gizella


Kiemelt karc

simiszabi>!
Egy költő – egy vers

Hervay Gizella: Előszó

Aki azt hiszi, hogy az irodalom irodalom,
az hülye.
Világos.
Ez a könyv nem könyv.
Íme:
Ma reggel kedvem volt énekelni
és énekeltem egész délelőtt.
Énekeltem és mosakodtam,
énekeltem és vertem a párnát,
énekeltem és papírt fűztem az írógépbe.
Nem ment az írás.
Gyötörni kezdett,
hogy mért nem tudtam élni eddig,
mért jöttem zavarba, ha telefonálni kellett,
mért féltem, hogy a manikűröslányok kinevetnek,
mért szégyellem repedezett ujjaimat,
mért hallgatok estéken át a barátaim között,
mi ez a görcs, ez a gombóc, ami elviselhetetlen,
ami miatt szájhúzva hívnak a barátok magukkal
– könnyen elronthatom a hangulatot – ,
mért nem maradt mellettem senki?
Hát igen, hát igen, elviselhetetlen vagyok.

Mire ideértem, hol volt már a jókedv, az éneklés!
– Minek ez az egész? – vertem a gépet. –
Mit tudok még valakinek is mondani?

S ekkor egyszerre megértettem, hogy ami én vagyok,
ez a csupa-félelem, csupa-gátlás
a megalázottak, a kiszolgáltatottak ismertetőjegye,
s hogy többen vagyunk ilyen jeggyel szomorítottak a földön,
mint ahányan éheznek, vagy mint ahányan belehalnak.
Itt vagyunk, mi gyengék és kiszolgáltatottak
öröklött nyavalyáinkkal, a történelem mocskos ujjnyomaival.

Én a szabadságot cafatonként tépem ki magamnak.
Semmim sincs, ami eleve adott.
Szülőföldet, hazát, mindent magamnak kellett megszereznem,
míg más beleszületett.

És minden pillanatomat –
a jó szót, amiért leülök a parkban a padra,
és megcsodálom a ronda kézimunkákat,
a bögre vizet, amire rászolgáltam Gyímesközéplokon,
a barátaimat,
mindent, mindent,
és mindennap újra meg újra mindent ki kell csikarnom,
nincs, aki segíthetne,
ne is segítsen – konok vagyok,
csak teszem magam, hogy nem bírom,
mindig csak majdnem esek össze,
aztán újból és újból…….

Ó, de hiába!
Látják a védtelenséget szemeden,
hallják hangodon,
látják zavarodon,
esett mozdulataidon.
Tudják, hova üssenek,
minden előző ütés cinkosuk.
Visszavágnak:
– Mért hagyod magad? –

Mért hagyod magad, kiszolgáltatottak menete,
gyűrű a föld körül?
Védd magad a földdel,
védd magad magaddal,
védd magad kicsikart szabadságoddal,
védd magad szerelemmel!

Ez a könyv nem könyv.
Egyetlen lehetőségem immár,
hogy szabadságom megteremtsem,
s minden ízét megízleljem.

Ebben a könyvben tehát mindenkit szembeköpök,
aki csak megalázott,
az élettől eltanácsolt,
sajnált,
ellökött,
becsapott.

Ez a könyv egyetlen nagy szembeköpés
mindazokért, akiket valaha is megaláztak,
és megaláznak.
És aki azt mondja, hogy van fontosabb ennél,
az nem tudja, hogy az irodalom nem irodalom,
az tehát hülye.