Sheeana  P 23


Összes kitüntetés 102


Kedvenc könyvek 35

Jaume Cabré: Én vétkem
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
James Jones: Most és mindörökké
Frank Herbert: A Dűne Káptalanház
Jorge Amado: Flor asszony két férje
Stephen King: Végítélet
Stephen King: A halálsoron
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
David Mitchell: Szellemírók
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Kedvenc sorozatok: A Dűne

Kedvenc alkotók: Agatha Christie, Frank Herbert, George R. R. Martin, Isaac Asimov, Jorge Amado, Rejtő Jenő (P. Howard), Stephen King, Szabó Magda

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Kun Árpád: Megint hazavárunk
Han Kang: Növényevő
>!
2018. június 12., 16:26
>!
Magvető, Budapest, 2016
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434149
>!
2018. június 13., 16:42
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766184 · Fordította: Kim Bogook, Németh Nikoletta
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Sheeana P
Olvasmányban (f)eltűnt szavak

„Szüleim kispolgári pedigréje csak a „nagy nemzeti ébredést” követően lett kívánatos társadalmi háttér. Nem sokat törődtem vele, annál kevésbé, mert sztereotip balkáni történet volt: leszivárgás a hegyekből, felemelkedés, történelmi fordulatok és beilleszkedés: apám nagyapja fiatalemberként a tizenkilencedik század közepén Vlahoklisurából, Moshopoljéból vagy valahonnan Kostura környékéről érkezett Belgrádba. A Balkán kellős közepéről, ahol a nagy tengerszint feletti magasságban ez az ősi kis genosz századokon át megőrizte különállását az őt körülvevő szláv tengertől. Egy šapaci földbirtokos és marhakereskedő lányát vette el, rövid családnevét megtoldotta egy „ć”-vel, védőszentet választott magának – sok más cincárhoz hasonlóan Szent Atanázt –, és tűrte földijei csöndes megvetését, akik persze előbb vagy utóbb szinte kivétel nélkül maguk is szerbekké váltak.”

Az arománok egy keleti újlatin idiómát, az arománt beszélő népesség, amely, a legelterjedtebb vélemény szerint, a középkorban vált ki a Balkán-félszigeten az i. e. 3. században elkezdődött római hódítások nyomán hat századon át kialakult újlatin ajkú népesség nagyobb csoportjából.
A 6. században szlávok kezdtek behatolni a Balkánra, majd a 7. században tömegesen jelentek meg, és elkezdtek beékelődni az újlatin ajkú, ún. protorománt beszélők csoportjai közé, ezzel elszigetelték egymástól és vándorlásra kényszerítették őket. Emiatt legkésőbb a 10. században egy csoport levált a protorománokról, és belőlük alakult ki az arománoknak nevezett népcsoport. Ennek a folyamatnak a helyszíne vitatott. A nyelvészek többsége úgy véli, hogy mindez a Duna és a Balkán-hegység közötti régió keleti részén zajlott le, ahonnan később az arománok dél felé vándoroltak. Mások azt állítják, hogy nyelvük kialakulása legalább részben a Píndosz-hegységhez és Albánia déli részéhez is köthető. Az arománok első biztos említése, mely a bizánci Geórgiosz Kedrénosz krónikájában található, a 976-os évhez kötött, és a történelmi Makedóniára vonatkozik.

Az arománok középkori életmódja félig nomád volt, amelyet a transzhumáló pásztorkodás jellemzett. A nyarat a hegyekben lévő falvaikban töltötték, ősszel pedig a nyájaikkal együtt a völgyekbe mentek, és ott béreltek legelőket és lakhatást, majd fokozatosan itt is állandó településeket hoztak létre. Feltételezik, hogy ez az életmód segítette elő, hogy az arománt beszélők között ne szakadjon meg a kapcsolat, és így nyelvük fennmaradjon, annak ellenére, hogy más ajkú többségi etnikumokkal egy területen, szétszóródva éltek.

A bizánci időkben a pásztoroknak, köztük az arománoknak is előjogaik voltak a földet művelő parasztok jogaihoz képest. Például szabadon választhatták elöljáróikat, és külön szabályozták katonai kötelezettségeiket és az általuk adó fejében beszolgáltatandó termékeket. Nem bizánci dokumentum ugyan, hanem szerb az első fennmaradt vlach jogról szóló törvény, amely elsősorban az arománokra, de más népekhez tartozó, ugyancsak transzhumáló életmódot folytató csoportokra is vonatkozott. Ezt a Zakon Vlahom néven ismert, 1313 és 1316 közé datált dokumentumot II. István Uroš szerb király adta ki a mai Kosovska Mitrovica közelében található banjskai kolostor részére.

A 14. század vége felé az arománok lakta területek legnagyobb része oszmán uralom alá került. Eleinte a törökök megerősítették az arománok előjogait, ennek következtében bizonyos fokú autonómiát élveztek, cserébe azért, hogy Thesszáliában élő aromán harcosok segítették őket Konstantinápoly elfoglalásában.

Az arománok félnomád életmódja több száz kilométernyi vándorlásokkal járt, ezzel fontos együttműködési hálózatokat alakítottak ki, és a pásztorkodáson kívül elsajátítottak más olyan foglalkozásokat is, amelyeknek kedvezett a nem helyhez kötött élet. Eleinte saját termékeiket árusító kereskedők és fuvarosok is kerültek ki közülük. A 16. században, Magyarország török uralom alá kerülése után, másfél századnyi békés időszak következett, ami kedvezett ezeknek a tevékenységeknek azzal is, hogy az arománok karavánjaikkal a birodalom egész európai területét szabadon járhatták be.[20] Idővel saját termékeiken kívül mások áruit, valamint utasokat és postai küldeményeket is szállítottak. A fuvarozás csaknem monopóliumukká vált. Nehezen járható, de általuk jól ismert utakon karavánjaik eljutottak Bécsig, Lipcséig és Konstantinápolyig, kereskedtek Velencével, Trieszttel, a mai Dubrovnikkal, Szalonikivel, amint azt számos, velencei levéltárakban megőrzött, aromán kereskedőktől származó levél igazolja. Mindez egy gazdag aromán társadalmi réteg kialakulását segítette elő.

A 17. század elején azonban a török uralom hirtelen megfosztotta az arománokat állattartói előjogaiktól, ami radikális változásokat okozott társadalmi életükben. Az addig patriarchális, családi alapú társadalmuk elöljárói elveszítették hatalmukat, és helyüket a fuvarosok és a kereskedők vették át. Ezek városokban is letelepedtek, és görög nyelvű műveltségre tettek szert. Kevésbé gazdag városi rétegük is kialakult mesteremberekből. Többek között keresettek voltak építőmestereik, ötvöseik. E folyamatok nyomán jelentékeny szerepük lett a Balkán-félsziget urbánus életében. A mai Albániában található Voskopoja (arománul Moscopole) kis település a 18. század közepén virágzó, többségében aromán lakosságú város volt, e népcsoport legfontosabb gazdasági, kulturális és vallási központja, ahol az aromán nyelvű írásbeliség is kezdetét vette. Például itteni aromán írástudó műve volt egy olyan görög olvasóköny, amely görög–aromán–albán szószedetet is tartalmazott.

A Balkán-félszigeti zavargások a főleg gazdag arománok kivándorlását idézték elő a Habsburg Monarchiába (Bécsbe, Magyarországra, Erdélybe) és Havasalföldre, görögökkel együtt. Egyes arománok jelentős gazdasági, társadalmi és kulturális szerepet töltöttek be a diaszpórában.

Népes aromán kolónia létesült Pesten. Közéjük tartoztak a Grabovszkyak, a Derrák, a Nákók, az Argirik, a Mannók, a Lykák, a Mocsonyiak és mások. Házaik jelentős nyomot hagytak a város képében. A 18. század vége felé ortodox templomot építtettek a görökkel együtt, és 1812-ben már külön tartották benne az istentiszteleteket.

A Sina család a Monarchia szintjén töltött be jelentős szerepet. Idősebb Sina Simon gazdag kereskedő volt, aki Voskopojából származott, és végül Bécsben telepedett le. Őt és fiait, Sina Györgyöt és Sina Jánost, a Monarchiáért végzett tevékenységükért bárói címmel tüntették ki. Sina György, aki életének második felében jenlentős bankár lett, többek között elsőként támogatta a Lánchíd megépítését.

Miközben a Sina családnak görög identitása volt, a Magyarországon letelepedett ugyancsak voskopojai származású Gozsdu családból származó Gozsdu Manó a magyarországi és erdélyi románokkal rokonszenvezett, képviselte őket a Parlamentben, és vagyonát az ortodox román közösségre hagyta. Többek között a vagyonából felállított alapítvány építtette fel a budapesti Gozsdu-udvart. Gozsdu Manó barátja volt Andrei Șaguna erdélyi román ortodox érsek, aki Miskolcon született Voskopoja környékéről származó aromán kereskedő fiaként.

A görögök Βλάχοι-nak (ejtsd „vláhoj”) (egyes számban Βλάχος – „vláhosz”) nevezik az arománokat a középkor óta. Ez a népnév átment az óegyházi szláv nyelvbe is, majd a balkáni szláv nyelvekbe, bolgárul власи (e. sz. влах), szerbül/horvátul власи/vlasi (e. sz. влах/vlah), és az albánba is (vllahë vagy vllehë, e. sz. vllah). A magyar „vlach” szó is ennek az átírása. Ez a népnév azonban nem pontos az arománok megnevezésére. Eredetileg a görögök minden újlatin ajkú népcsoportra használták, és a szlávok úgyszintén. Idővel a népnév osszefonódott az arománok hagyományos foglalkozásával, a transzhumáló pásztorkodással, és más etnikumú pásztorokat is így neveztek. Ma is vlachoknak neveznek a görögök és a szlávok több újlatin ajkú vagy valamikor újlatin ajkú népcsoportot (lásd Vlachok szócikk) a romániai és a moldovai románokon kívül. A görög köznyelvben olykor még olyanokra is használják a „Βλάχοι” elnevezést, akikről nem ismeretes, hogy valaha is újlatin nyelvet beszéltek volna, mint az arománokéhoz hasonló hagyományos életmódot folytató és görög ajkú Σαρακατσάνοι (ejtsd „szarakacánoj”), sőt dicsérően minden jó sajtkészítőre és báránytenyésztőre, vagy pejoratív jelentéssel minden falusi, kevésbé civilizált emberre.

Más görög elnevezések is vannak, csak az arománokra, de nem az egész népcsoportra. A Grámosz-hegy és a Píndosz-hegység régiójában élőket Κουτσόβλαχοι-nak („kucóvlahoj”) is nevezik, mely szóban a κουτσό- azt jelenti, hogy „sánta”.[60] Ennek magyar nyelvi változata a kucóoláh. Az albániai vagy az onnan Gögögországba került arománokat Αρβανιτόβλαχοι („arvanitóvlahoj”) néven emlegetik (αρβανιτό- „albán”).[61]

Albániában használják még a török eredetű, és abban „pásztorok” jelentésű çobanë (e. sz. çoban) népnevet is.[62]

A balkáni szlávok csak az arománokra a Цинцари/Cincari népnevet használják, amelyből a magyar „cincárok” hagyományos népnév ered. Azt feltételezik, hogy ez a c mássalhangzó viszonylag gyakori előfordulásának tudható be a beszédükben.

Román tudományos körökben az aromâni „arománok”-on kívül előfordulnak a macedoromâni „macedorománok” és a macedo-vlahi „macedovlachok” elnevezések is

Forrás: Wikipédia

Kapcsolódó könyvek: Mileta Prodanović: Kert Velencében

Mileta Prodanović: Kert Velencében