Sáron_Rózsája 17




Kedvenc könyvek 6

Francine Rivers: Hang a szélben
Francine Rivers: Visszhang a sötétségben
Biblia
Janette Oke: Ha eljő a tavasz
Francine Rivers: Ha eljön a hajnal
Nicholas Sparks: A leghosszabb út

Kedvenc sorozatok: Az oroszlán jele, Váratlan utazás

Kedvenc alkotók: Francine Rivers, Heidi Ulrich


Aktuális olvasmányok

Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Utolsó karc

Sáron_Rózsája>!
Túrák és kirándulások, természetkedvelés

A végsőkig vacilláltam, hogy ez legyen-e a mezítlábas túrám, vagy sem. Az öcsémet felbuzdítottam, s látva, hogy ő mezítláb indul el, én ne hagytam magamat: lehúztam a cipőmet, és elindultam. A járda viszonylag sima volt, de az udvaron a kavicsok nem tetszettek nekem. Alig vártam, hogy az aszfaltot is magunk mögött tudjuk, hogy a puha fűben sétálhassak. Ám a „puha fű” elképzelésemben is csalódnom kellett. Igen, néha tényleg kellemes volt, de volt ám szúrós tövis, élettel tele hangyaboly, a mai kis esőt tükröző nedves föld pedig sokszor keltette azt az érzést, mintha síkos állatkákon lépegetnék. De legalább így volt mozgatórugó, ami okot adott a minél hamarabbi továbblépésre. Szamócát szedtünk a családdal, mezei gyógynövényeket, és egyre feljebb jutottunk a mezőn. Ha már eddig feljöttünk, gondoltam, a kedvenc dombomra is felszaladhatok. Vagy mégsem? Túlságosan vonzott a kaland, nem tudtam ellenállni. Amíg a család többi része lemaradt, én elszaladtam a vörös földkupac fele. Az agyag és a kövek a talpamba fúródtak, de a kilátásért megérte felmenni. Az akácágakat félrehajtva a domb másik oldalára mentem, és nagy hévvel integettem vissza a távolban levő családnak. Hirtelen mozgánst hallottam a mögöttem levő akácosból, majd szárnycsattogást. Egy fácán szállt fel a jelenlétemet észlelve. Soha nem láttam ennyire közelről egy ilyen nagy madarat. Lenéztem a domb meredek oldalára, ahol szándékoztam lemenni. Több gondolatot nem engedhetek meg magamnak, nehogy elfogjon a félelem. Nekiindultam hát, óvatosan. Az út során összesározódott lábam a puha agyagba fúródott, és az utolsó lépéseket már szaladva tettem meg. Épségben leértem. Hogy a derekamig erő fűtől és bozóttól mihamarabb megszabaduljak, szaladtam tovább át a mezőn, földig erő szoknyámat felkapva. Kifulladva, hatalmas mosollyal az arcomon értem utol édesanyámat, és lassabb tempóban folytattuk az utat. A durva aszfalt és a kavicsok nem kedveznek a mezítlábas kirándulónak, ezért, amikor csak lehetett, a füvön sétáltam. A kedvencem mégis a moha: mintha puha szőnyegen lépkedne az ember. Újra és újra rácsodálkozom a természet szépségére, s ebben az Alkotó tökéletességét látom. Csodálatos!
~ június 13