Ross 10



Kedvenc könyvek 14

Eliezer Yudkowsky: Harry Potter and the Methods of Rationality
C. D. Payne: Youth in Revolt
Sarah Perry: Az essexi kígyó
Umberto Eco: A rózsa neve
Deborah Install: A Robot in the Garden
Tan Twan Eng: Esőcsináló
Katherine Addison: A koboldcsászár
Brandon Sanderson: Elantris
Vladimír Páral: Gyilkosok és szeretők
Wilbur Smith: A folyó istene
John Kennedy Toole: A Confederacy of Dunces
Erich Fromm: A szeretet művészete

Kedvenc sorozatok: Bűnös Budapest-ciklus, Csodaidők, Discworld, GTO: Great Teacher Onizuka, The Journals of Nick Twisp, Witch Hat Atelier

Kedvenc alkotók: Brandon Hackett, C. D. Payne, Dan Simmons, Deborah Install, Kondor Vilmos, Moskát Anita, Németh László, Richard Adams, Sarah Perry, Terry Pratchett, Umberto Eco, Vladimír Páral, William Faulkner

Kedvenc kiadók: Agave Könyvek, Európa

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.
Dömötör Tekla: A népszokások költészete
Frederick Bodmer: The Loom of Language
Eliezer Yudkowsky: Harry Potter and the Methods of Rationality
Antonio Beccadelli: Hermaphroditus
Lev Tolsztoj: Háború és béke
>!
2020. október 20., 06:08
>!
Fumax, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700470 · Fordította: Holló-Vaskó Péter · Illusztrálta: Gabriel Rodriguez
>!
2020. október 18., 23:15
>!
Akadémiai, Budapest, 1974
260 oldal · ISBN: 963050409X

Frederick Bodmer: The Loom of Language An Approach to the Mastery of Many Languages

>!
2020. szeptember 27., 17:55
>!
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780393300345
>!
2020. október 5., 13:18
>!
Kalligram, Pozsony, 2001
130 oldal · ISBN: 8071493961 · Fordította: Csehy Zoltán
>!
2020. március 23., 20:03

Karanténolvasmány, 2020, Koronavírus-pánik

>!
Auktor, Budapest, 1993
2002 oldal · ISBN: 9637780181 · Fordította: Makai Imre
Hirdetés

Utolsó karc

Ross>!

12. házi feladat
3. sport

Bevallom: nem szeretem a sportokat. Nem szeretem azt nézni, hogy mások dolgokat csinálnak, bogyókat kergetnek, vagy ütik egymás, netán futnak, mint a nyuszi. Úgy vagyok vele, hogy amíg őket bámulom, ahelyett csinálhatnék valami értelmeset is.
Ellenben az ókor érdekel.
Úgyhogy a témához az egykori Olumpiáról, és a játékok történelméről olvastam.

Olümpia kis helység volt a görögországi Peloponnészoszi-félsziget északnyugati részén, a klasszikus korban Élisznek nevezett tartományban. Az egyik mítosz szerint Zeusz itt verte földhöz atyját, Kronoszt egy birkózóviadal során, és rázta ki a gyomrából a többi istent, akit elnyelt, majd ennek emlékére alapította meg az olümpiai játékokat.
Egy másik verzió szerint Héraklész rendezett itt először versenyjátékokat (de nem a Herkulesként is ismert próbateljesítő félisten, ez egy másik, az idai Héraklész) és mivel testvéreivel öten voltak, a versenyeket is minden ötödik évben kell megrendezni.
Egy harmadik verzió szerint Zeusz egyik unokája, Pelopsz kocsiversenyen nyerte a félszigetet, ennek emlékére tartották a játékokat, és ettől fogva nevezték Görögországnak a Korinthoszi öböltől délre eső részét Peloponnészosznak, vagyis Pelopsz szigetének.
A racionálisabb magyarázat szerint a termékeny völgy remek adottságait a lakók az ottani isteni jelenlétnek tulajdonították, úgyhogy Olümpia környékén kivirágzott a termékenységi kultusz, majd a görög vallás dualisztikus jellegéből adódóan a halotti kultusz is, aminek szerves részét alkotta előbb az emberáldozat, majd a csoportos véres párharcok, amik később versenysporttá szelídültek, Olümpia meg ezalatt az ógörög sportélet centrumává fejlődött.
A termékenységistennő, Démétér kultuszát mutatja, hogy az olimpiát nyitó futás rituális előzménye az egykor az istennő tiszteletére rendezett tavaszi termékenységi futás volt, aminek keretein belül az ifjak Zeusz, míg a hajadonok Héra oltárához futottak, majd a két nemet képviselő győztes a számukra felállított ágyban „szent nászban” egyesültek, hogy hasonló termékenységre serkentsék a természetet.

Az első sportjátékok, a pentathlon számai (öttusa, görög pente = öt, és az athlon = versenydíj, verseny, küzdelem) a futás, a diszkoszvetés, a távolugrás, a gerelyhajítás és a birkózás a fegyveres harcból fejlődött ki; a csatatéren hajigált kövek helyett lett a diszkosz, távolugráskor pedig két lendítősúlyt tartottak a kezükben, ami a kardot és a lándzsát helyettesítette, tehát olyan mozdulatokban versenyeztek, amikkel egy katonának a harctéren boldogulnia kellett. A legősibb versenyszám viszont a stadionfutás volt. A sztadion ógörög hosszmérték, egyenlő 600 lábbal. (A versenyek lebonyolítására és a nézők elhelyezésére szolgáló építmény azért kapta a stadion nevet, mert ezzel utaltak arra, hogy benne a futópálya hossza éppen 1 stadion.) A 600 láb az olyan 177 méter körül van… kivéve Olümpiában, ahol a hagyomány szerint maga Héraklész lépte le, az meg csak természetes és logikus, hogy a történelmi nagyság nagyobbat lép, mint az átlagember, ezért ott 192 méter.

A görögöket soha nem érdekelte, milyen eredménnyel győzött valaki. „A részvétel a fontos!” – Na efféle ostobaságokkal nem fárasztották magukat. Csak a győztes kiléte volt az érdekes, akiket aztán örökzöld növényekből font koszorúval jutalmaztak; Olümpiában ez a vadolajág volt, Nemeában a zeller, Delphoiban a babér, Iszthmoszon a fenyőág. Ahogy ezek soha nem vesztik el természetes színüket, úgy a bajnokok hírnevét is sértetlenül, soha nem fakulóan őrzi az emberi emlékezet. Olyannyira csak az első helyezés volt elfogadható, hogy ha annak elérésére nem volt esély, mert mondjuk egy kiemelkedő klasszis is felbukkant a pályán, akkor inkább egyszerűen feladták a versenyt.

A kötet jó része az egyes olimpiai sportágak részletes bemutatásával foglalkozik: birkózás (palé), ökölvívás (pügmé), pankration, lovas- és kocsiversenyek, pentathlon, futóversenyek. Igyekszik rekonstruálni az eredeti szabályokat, illetve itt-ott fennmaradt emlékek alapján sztorikat kapunk a legendás ókori sportolókról, illetve a sport és a politika összefonódását ismerteti (hihetetlen, hogy van, ami évezredek alatt sem változik…) elsősorban a lovasversenyek kapcsán. Ezt a politikusok igen szerették; nem elhanyagolható részben azért, mert egy fogatot kiállítani jelentős költségekkel járt, úgyhogy lehetett villogni a vagyonnal, ráadásul nem is nekik kellett versenyezni; ha vesztettek, a szégyen a hajtóé volt. De ha nyertek, akkor a dicsőség a tulajé. (Teljesen korrekt, nem?) Adott esetben így akkor is lehettek bajnokok, ha valahol egészen máshol tartózkodtak. Egyszer csak jött a futár a hírrel, hogy a méltóságos nagyjóuraság mostantól nevezheti olümpiai bajnoknak magát.

Nők természetesen nem vehettek részt a Zeusz tiszteletére rendezett Olümpiai játékokon, sőt, férjezett asszonyok még a nézőtéren se foglalhattak helyet. (Az a sok kigyúrt, olajtól csillogó, pucér sportoló, ugye…) Viszont az ugyanitt, de más időpontban, a Zeusz feleségének tiszteletére rendezett Héraia játékokon részt vehettek, amiről meg a férfiak voltak kitiltva.
A szabályt komolyan vették: a férfiak közé lopódzó asszonyt a törvény szerint az Alpheiosz egyik part menti sziklájáról kellett a mélybe taszítani; de maradt fenn olyan történet, amikor az egyik versenyzőről kiderült, hgy az edzője az valójában az anyja, akkor ugye nem végezték ki a nőt, viszont szabályt hoztak rá, hogy oké, akkor mostantól nem csak a sportolók, de az edzők is meztelenül mászkáljanak a stadionban.

Olümpiának aztán a római császárkorban kezdett bealkonyulni. Kr. e. 87/86-ban Sulla, a diktátor hordta szét a helyet ($@!% kis szobrok meg miegymás, jó lesz az neki otthonra) Nero alatt (úr. Kr. u. 54-68) pedig eljött a mélypont. Az a bohóc 67-ben arra a következtetésre jutott, hogy ugyan mindenhez is csodálatosan ért, de sajnos olümpiai bajnok még nem volt. De most majd lesz.
Ja, hogy két éve volt az utolsó játék, és várakozni kell? A diktátor várakozik = lefordíthatatlan szójáték. Szervezőkéim, mit nem értetek azon, hogy az Isteni uralkodó MOST óhajtja megnyerni az összes versenyszámot? Márpedig hogyha óhajtja, akkor fogja is. Milyen ideálok, meg verseny tisztasága? Itt egy zsák pénz, rendben vagyunk, ugyi? (Újabb szép hagyomány, amely mind a mai napig fennmaradt.)

A valódi vég persze a kereszténység előretörésével jött el. II. Theodosius császár 435-ben leromboltatta a pogány templomokat, és valószínűleg ez az akció jelentette a több mint ezer éven át folyamatosan megrendezett játékok végét is. Olümpia környékének lakói is felvették a kereszténységet, a híres Zeusz-templomot meg vagy lerombolták, vagy a kereszténység kultikus céljaira vették igénybe. Lakások, műhelyek épültek Zeusz egykori szent ligetében, aminek kiváló infrastruktúrája, a játékokra érkező tömegek kiszolgálására létrejött vízvezetékek, fürdők, latrinák már az új telepesek kényelmét szolgálták.
A 6. század végéig elvoltak a völgyben, míg a Római Birodalom kettészakadása utáni időben az Adrián keresztül a Balkánra betörő gótok, vandálok, szlávok, valamint az egymást követő földrengések és áradások el nem kergették a lakosokat. A 7. századtól kezdve fokozatosan a föld alá süllyedtek az olümpiai építmények maradványai. Csak a 18. században kezdtek arrafelé turkálni, amikor sikk lett a főúri palotákat antik műemlékekkel, oszlopokkal, szobrokkal, vázákkal díszíteni, és rájöttek, hogy az Alpeiosz völgyében a föld tele lehet olyan felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel, ami pont tök jól passzolna a társalgóban a szőnyeg színéhez, és lehetne vele villantani a többi púderes arcú főuracs előtt.
Így ásták elő újra az egészet.
Aztán arra jutottak, hogy nem ártana feléleszteni a játékokat is.

Kapcsolódó könyvek: Kertész István: Ez történt Olümpiában

Kertész István: Ez történt Olümpiában