"A MaddAddam-trilógia egy nem klasszikus értelembe vehető posztapokaliptikus regény.
Maga Atwood spekulatív fikció és kalandregény keverékeként hivatkozik történetére, mivel nem olyan dolgokkal foglalkozik benne, mint a sci-fi művek általában („Ezt még nem tudjuk megcsinálni” – szerinte a sci-fi ezt jelenti). Inkább más dísztópiákban is visszaköszönő technikát alkalmaz: létező jelenségeket gondol tovább, vagyis egyedi “mi lenne ha” felvetések sorát. Egy remek példa erre a trilógiabeli gömböcök, vagyis olyan óriásmalacok, amiket a történetben szervátültetéshez szükséges emberi szervek növesztésére használnak. Ennek lehetősége korábban is felmerült a tudományos világban, 2017-ben pedig laborkörülmények között már tudtak disznó-emberhibrid embriót létrehozni. A MaddAddam Konszerenk (óriáscégek) uralta társadalmában a gömböcök természetesen potenciális profittermelést jelentenek, és segítik az embereket – állítják a fejesek. Ez a fajta világépítés nem idegen Atwoodtól, elég csak A szolgálólány meséjére gondolni, ahol az emberi történelem során már megesett események alapján alkotta meg a Gilead-i Köztársaságot.
Azonban ezek a spekulációk inkább csak keretként szolgálnak a MaddAddam szereplői számára. Atwood ugyanis az egyén felől mutatja be spekulációinak hatásait, ezzel téve kézzel foghatóvá a katasztrófát és az ahhoz vezető utat. A központi témát, vagyis az emberiség kihalását legalább négy szemszögből is körbejárja az író."
– írja Zsófi (@chibizso) Margaret Atwood három kötetes disztópiájáról, a MaddAddamről
