pepege  MP 212


Összes kitüntetés 242


Kedvenc könyvek 72

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán
Henri Charrière: Pillangó
Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek
Niccolò Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
William Wharton: Apa
Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai
Émile Ajar: Előttem az élet
Ljudmila Ulickaja: Imágó
Stieg Larsson: A tetovált lány
Herta Müller: Lélegzethinta

Kedvenc alkotók: Barnás Ferenc, Bartis Attila, Berkesi András, Cserna-Szabó András, Dimitri Verhulst, Dragomán György, Émile Ajar, Gergely Ágnes, Györe Balázs, Háy János, Herta Müller, Isaac Asimov, Jaume Cabré, Jonathan Safran Foer, Kálnoky László, Kőrösi Zoltán, Lionel Shriver, Ljudmila Ulickaja, Murakami Haruki, Niccolò Ammaniti, Paul Auster, Rakovszky Zsuzsa, Szilvási Lajos, Varró Dániel, Wass Albert, Závada Pál

Kedvenc kiadók: Alexandra, Európa, GABO, Gondolat, Kalligram, Libri, Magvető, Scolar, Tarandus, Typotex

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Norman Mailer: A hóhér dala
Jezsó Ákos: Megyek túlra
>!
2018. január 23., 20:59
>!
2018. január 13., 10:26
Hirdetés

Utolsó karc

>!
pepege MP

Az almafa árnyéka

Átok ül a családomon.
Nagy dolog, mondhatnák erre önök joggal, átlagos magyar család a huszadik századból, hát mi üljön rajta, vízililiom?
Igaz, de nálunk még ezen kívül is van egy átok. Ami csak férfiágon hat, de ott aztán megállás nélkül.
Amibe mi fogunk, az biztosan balul üt ki.
Vegyük például a dédapámat. Becsületes csizmadiamester volt az én dédapám Újhelyen, messze földön süvegelték a tudását, olyan rámás csizmát, amit ő tudott csinálni, nem csináltak sehol máshol se Zemplénben, se Abaújban. Gyarapodott is évről évre, ropogós bankók sorakoztak a tisztaszoba nagyszekrényében, a mángorolt lepedők alatt. Az volt a terve, hogy összegyűjt annyi pénzt, amennyi a tengerentúli utazáshoz kell, aztán nekivág az Újvilágnak az egész család, hogy ott keresse tovább a szerencséjét. A legenda szerint az indulás előtti napon fogott tüzet a száradó vánkos, porrá égtek a remények és a bankjegyek együtt, nem beszélve a házról, műhelyről, ólakról. A dédapám szégyenében mégiscsak kivándorolt, tehervagonban, hajófenéken, egyedül, ahogy a nincstelenek szoktak, majd örökre eltűnt Amerika hatalmas olvasztótengelyében. Dédanyámat a szégyen meg a bánat vitte el, a nagyapám pedig fogta a sátorfáját, s meg sem állt Palotáig. Ott aztán elkezdte a csizmadiamesterséget maga is, és bízott benne erősen, hogy őt elkerüli a családi átok.
De hát miért is kerülte volna el?
Pedig a nagyapám még büszke is lehetett volna rá, hogy ahhoz az egyetlen évjárathoz tartozik, amelyet sem az első, sem a második világháborúban nem hívtak be katonának. Egyebekben viszont ő is csatlakozott a fel- és lemenők hosszú sorához, s miként minden valamirevaló férfiember a családban, ahányszor csak lehetett, tönkrement. Mint egy fordított Midász király, ami aranyhoz hozzáért, szétporladt a kezében. Tizenöt esztendő kemény munkájával kis bőrgyárat hozott létre, kitört egy marhavész, elvitte a bőröket. Akkor tőzsdézni kezdett, richtig beütött a krach. Építési vállalkozó lett, de a pallérja leesett az állványról, s mivel valami biztosítási per kerekedett belőle, megint odalett a pénze. Vett egy-két hold földet a Tisza mellett, a következő évben a folyó kilépett a medréből, és elvitte a termést. A végén úgy tönkrement, beállt az egyházhoz harangozónak, azt hitte, már nincs mit elveszítenie. Akkor jöttek be az oroszok, s mivel a nagyatyai korpusz nem fért ki a kamraablakon (az volt az egyetlen virtuális menekülési útvonal), lett ebből egy kis robot: nem épp konyhai, inkább szibériai. Aztán már csak egy könnyű tüdőrák volt hátra, meg a palotai temető homokja, ötvenként évesen és nagyon nincstelenül.

„Csak olyan ne légy, mint szegény apád volt!” – csoda-e, hogy efféléket lehetett csak hallani nálunk.
Most akkor jön egy mellékszál, a Zuárd bácsi.
A Zuárd bácsi nálunk a nagybetűs élet. A kaland. Az izgalom. A család szeme fénye és fekete báránya, ahogy tetszik. Vagy nem tetszik. Eleve, hogy Zuárd: hát lehet egy ilyen névvel normális, hétköznapi életet élni, mondják? A Zuárd bácsi nagybátyja, azaz a nagyanyám unokatestvére. Kijárván a megfelelő oskolákat, Göttingába ment filozófiát hallgatni és söröket inni. Itt érte az első világháború szele, s minthogy nem fűlt a foga a háborúskodáshoz, az utolsó lehető hajóval elhagyta az öreg kontinenst. Miért, miért nem, ma már ki nem tudható, tény, hogy legközelebb Argentínában tűnt föl. Mint fogorvos.
Hogy miképp lesz a filiszterből fogász, ezt ne tőlem kérdezzék. Nagyobb csodákat is láttunk már az elmúlt évszázadban.
Zuárd bácsi históriája leginkább egy páternoszterhez hasonlít. Általában kétévente gazdagodott meg és ment tönkre. A történet groteszk humorát épp az adta, hogy mire itthon híre terjedt a nagybácsi újbóli fölemekedésének, addigra rendszerint tönkre is ment és fordítva. Tehát a segélykérő levelek meg a befektetési tanácsok jobbára akkor érték, amikor koldusbotra jutott, az erkölcsi dorgálások meg akkor, amikor övé volt a fél kontinens. Volt politikus és gyáros, ültetvényes és részvényes, volt az éjszakai élet császára és volt cukornádarató, bányász és vándorcirkuszos. Vele kapcsolatban fogalmazódott meg a kérdés, joga van-e a férfinak mindent egy lapra tönni föl. Merthogy egy ízben éppen kártyán veszté el jókora vagyonát. A válaszok, mint sejthetik, megoszlottak. Az övé igenlő volt, az övéié nem.

Van egy unokatestvérem, földje volt Texasban, de megunta: három hónappal azután, hogy eladta, olajat találtak rajta. Egy másik nyert a lottón, de elvesztette a szelvényt épp akkor, amikor ment fölvenni a nyereményt. Egy harmadik elhatározta, hogy csak gazdag nőt vesz feleségül. Eddig ötször nősült, de még egyszer sem sikerült neki.

Magamról mit mondjak? Ilyen családi múlttal jobbnak láttam nem belefogni semmibe. Nem jutni egyről a kettőre. Ez eddig, lekopogom, sikerült.
Talán nálam megtörik az átok. Nincs mint fognia ugyanis. A biztonság kedvéért azért kihalok fiúágon, mit lehessen tudni. A lányaim pedig miként a felmenőik, mind szépek, okosak és szerencsések.
Átkozottul.

Kapcsolódó könyvek: Jolsvai András: Az ujpesti személy

Jolsvai András: Az ujpesti személy

Kapcsolódó alkotók: Jolsvai András