ParadoxH 0

Orbán Ottó – Erkélyemről a kilátás

(Vak Pali, vak Pali
mindent lát,
szemüvegen át
kutya valagát,
a fekete pulikutya
vili-valagát.
Át, át, át,
vivát, vivát, vivát!
A puli fekete
vili-valagát.
Nahát, nahát!
Városi folklórszöveg a Rákóczi-indulóra)

1. Az új elit

Mohó és műveletlen. Ezen a földön az államkincstár
nyelve-szakasztott bronzharangként, századok óta kong az ürességtől
(ha nem, gyorsan kiraboljuk, közadakozásból
emlékművet emeltetünk magunknak, hogy dicsőségünk örök időkre fennmaradjon,
s nyomás a koronaékszerekkel Sztambul vagy New York felé)…
A fölül kerülő tehát könyékig nyúl a fazékba, amit ma megehetsz, az a tiéd! –
fiatal még a szerzésben, vagy éppenséggel túl öreg,
és azt hiszi, hogy már úgyis mindenről lekésett…
Hajigálódzhat az eszme a forradalom lángcsóvájával, a tűz nem fogja a tartószerkezetet.
A jogállam szemérmes szűz, de szorgosan tanul a maffiától,
és bár gépfegyverét paragrafusok dús bokrába rejti,
ő is szitává lövi veszélyessé váló vetélytársait;
cuius religio, eius regio, susogja:
ki igaz urat szolgál, azé a zsozsó…

2. A köznép

Velük ki érne rá törődni? Nekik nem hoznak változást
a forradalmak és a rendszerváltozások.
Ők lenn születnek és lenn is maradnak;
számon kívül, mint Ixion az alvilágban,
örökös hányingerrel küszködve hétköznapjaik bősz kerekén;
róluk szaval mindig is Isten küldötte, a honmentő, miközben
törvényt hoz – krokodilkönnyet hullatva – ellenük.
Mit számít nekik az, hogy vers siratja el őket,
mint halottaikat a falusi ravatalozóban
a fekete fejkendős, sikoltozó öregasszonyok?
Életük pötty egy katicabogáron;
az gondol egyet, szárnyra kap, elrepül –
csikorgó csontjaikat egy-két évszázad megőrli…
Sötét, ameddig elláthatsz, lélek, sötét…