Panna_Manna 0

Kőbányai János a regényről:

Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött.” Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

„Hogy képzelheti egy asszony, hogy a világháborút, a két forradalmat, az ősi rend pusztulását és még egy alattomos ismeretlen betegséget is lebírhat puszta szerelemmel! És mégis, csak a szerelem ér valamit az életben…” Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert

Egy 1300 oldalas könyvet megjelentetni s olvasására buzdítani, ma a Gutenberg-galaxis felgyorsult hanyatlásakor? Ez szinte provokáció. A mai Magyarországon erre nincs hely (a könyvespolcon sem), s nincs idő – a „mindennapi élet” önfenntartó taposómalmában.

HIRDETÉS
OLVASÓLISTA
SPORT
Bónusz Párizsnak
KULTÚRA
Megy, mert kíváncsi az író pofájára
KULTÚRA
K. újabb jelentései
KULTÚRA
Ezek most kinyitják a pénztárcánkat ötször is
KULTÚRA
A pontosság maga a költemény
További cikkek

A még csak száz évig sem tartó XX. század (1918/19–1990) felgyorsult ideje traumatikus és 180 fokos fordulatok sorozatában sodorta magával a magyar társadalmi fejlődést. Az addig vidéki lassúsággal, de szervesen csinosodó építményt hirtelen elárasztották a világtörténelem agresszívan hömpölygő roppant víztömegei, s a gyenge, felkészületlen s ezért önmagát kormányozni képtelen uszadék-Magyarországot végigbucskáztatta roppant örvényein és vízesésein, hogy aztán összenyomottan és nyomorítottan dobja a partjára. Ez az őrületes iram lehet az oka annak is, hogy a magyar kultúrának nem támadtak és nem kanonizálódtak olyan nagyregényei, amelyek megérzékíthették volna modern korának elbeszélését.

Az ilyen nagy ívű epikáknak az az irodalom fölé emelkedő funkciója, hogy a nemzet „kollektív emlékezetébe” (sőt: „kollektív tudatalattijába”) homogenizálja történetének egy-egy sorsdöntő korszakát. Az effajta művek megszületése és recepciója ezért messze túlnő az irodalom erőterén, mert az ilyen modern kori eposzok alakíthatják ki egy-egy nemzet önazonosságát. Ezért a saját sorsát vagy éppen sorstalanságát igaz módon megragadó elbeszélés – nagyregény – egy-egy nemzet tagjainak olyan közös kincse, mint földjének erőforrásai vagy sikeres politikai berendezkedése, hiszen polgárai (mentális) jóléte függ tőle. Sőt még a „széles e világ” megítélése, azaz nemzetközi pozíciója is.

Lesznai Anna fest a körtvélyesi kastélykertben
Lesznai Anna fest a körtvélyesi kastélykertben
A magyar társadalom a Háború és békéhez vagy a Vörös és feketéhez hasonló regények kihordásához és kánonná kristályosodásához nem kapott kegyelmi időt. Katartikus mű nem beszéli el sem az első, sem a második világháború katasztrófáit s a nyomukban keletkezett rendszerek traumáit.

HIRDETÉS
Ezek a kérdések egy olyan nagyregény kapcsán merülnek fel, amely joggal tarthatott volna igényt erre az elbeszélést megérzékítő s ezért az azonosságot megalapozó, szerepre. Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című műve a magyar irodalom egyik legnagyobb vállalkozása. Ugyanakkor nincs benne sem az irodalmi kánonban, sem a köztudatban.

Ezért nem(csak) a recepció „felelős”, hanem a többszörösen megtorpant idő, amely Lesznai Annát hátráltatta nagy műve megírásában, majd amikor az mégis elkészült, megakadályozta, hogy a befogadó diskurzus révén elfoglalja helyét az irodalmi panteonban. A regényt a húszas-harmincas években kezdte írni. Analizáló szemmel s páratlanul empatikus – „női” – léleklátással arra keresve a választ, hogy milyen belső feszítő erők bomlasztották fel a régi Magyarországot. A világesemények: a vesztes első világháború és a Trianon-trauma inkább eltakarták az okokat, amelyek sokkal inkább a magyar társadalomban rejtőztek.

A régi Magyarország olyan vehemensen hullott szét, hogy nem vihette tovább a maguk teljességében ki nem bontott progresszív korszakainak értékeit és kísérleteit. Nem maradt elég idő ahhoz, hogy az ún. „aranykor” kiérlelje és a „kollektív” emlékezetbe szervítse e progresszív szakasz eredményeit. Ez a regényben megjelenített kudarc késztette – mint nemzedékének sok kiválóságát – Lesznai Annát kétszer is emigrációba. A távolság, lehet, segített a mű kigondolásában és kidolgozásában, de élő és szerves kulturális térbe helyezését ellehetetlenítette. Az eszközeiben és tempójában XIX. századi Bildungsroman, amely a reformkortól az első világháború végéig ábrázolja – önéletrajzi elemekkel átszőve és számtalan felismerhető kulcsfigurával – a magyar társadalomfejlődést, végül csak 1966-ban jelent meg, a szerző halálának évében.

Lesznai Annával a sorsa kiváratta az időt, amikor a saját s az őt meghatározó közösségek emlékezete a reformkor, a kiegyezés korának az esszenciáit fel tudta mutatni. Muszáj volt megállítania az „eltűnt időt”, hogy totálisan megragadhassa. Világégés, holokauszt, hidegháború, majd annak lassú „olvadása” sem mozdította ki az egyensúlyából, hogy elhagyja a reformkor atmoszféráját s az akkor uralkodó problémák társadalmi diskurzusát.

Ugyanis a Kossuth Lajossal közösen irodát bérlő, később Széchenyi közvetlen környezetébe tartozó zsidó orvos nagyapa sagájával kezdődő ötgenerációs családregény nem történelmi regény. Lehet, megjelenése idején – a mélyhűtött Kádár-korszakban – jókais hangzású-szövésű történetnek hathatott. Ma ismét jelen idővé változik, amikor a magyar társadalom szabadon gennyedzheti ki évszázada beforrni nem hagyott sebeit. Ezért a XIX. századi kerete ellenére, a maga anakronisztikus időtlenségével egyre aktuálisabb, mert az „eltörés” mozzanatát az eredőinél ragadja meg.

Lesznai Anna festménye egy könyvtámasz hátán a körtvélyesi kastélyról
Lesznai Anna festménye egy könyvtámasz hátán a körtvélyesi kastélyról
Lesznai a magyar progresszió oldalán lépett be a nyilvános kulturális térbe. Mégpedig olyan kettősségben, amelyre ő az egyedüli példa: a két meghatározó kulturális és művészeti mozgalom, a Nyugat és a Nyolcak, ha nem is meghatározó, de jelentős tagjaként. Nemcsak második férje, Jászi Oszkár révén, de a maga jogán is tartozott a Huszadik Század köréhez, például ő szerkesztette a folyóirat Adyt búcsúztató számát. Ugyanakkor a Nyugatból kivált, akkor még nem kommunista, hanem idealista Vasárnapi Kör vitáiban is részt vett.

Regényének színterei – vidéki birtok a hozzá kapcsolódó faluval, a világvárossá pezsdülő Budapest és a messzi, de mindenhol érezhető Bécs – azt az Osztrák–Magyar Monarchiát testesítik meg, amely kibontakozást nyújtott a magyar polgári rend kulturális és gazdasági kiépülésének. E terekben és közösségekben Lesznai Anna a magyar szellem legnagyobb s a legkülönbözőbb hátterű alakjaival barátkozott Ady Endrétől József Attiláig. Nem ítélkező-megosztó, hanem éppen hogy meghallgató és befogadó viszonyai szállítják a történelmi pillanatot, amikor a sokféle hátterű magyar értelmiség még egyenlő félként, egymást nem megsemmisítő, hanem gazdagító párbeszédben állt egymással.

A korszak vitáinak – a földkérdésnek, a forradalmi cselekvés erkölcsi dilemmáinak stb. stb. – szinte riport- és esszészerű felidézése kiemelkedő szerepet kap a regényben, s szinte észrevétlen erezi át az eszméket és ideológiákat hordozó hősök és szerelmi sokszögek történeteit. A magyar XX. század nagyregénye természetesen nem írható meg a Korrobori, azaz a magyar (vagy magyar-zsidó) beolvadás konfliktusának megérzékítése nélkül sem, mert ez a tragikus közeledési kísérlet és annak elutasítása atomjaiig meghatározza a modern magyar kor dinamikáját.

Lesznai Anna nemcsak társadalmi kapcsolataiban és tapasztalataiban állt két világ mezsgyéjén. Hasonló pozíciót foglalt el a művészi kifejezés területén is. Azonban mind a költészete, mind a sokoldalú képzőművészeti tevékenysége, majd meseírói kivirágzása mintha csak egyetlen nagy mű előkészítő munkálata, szín- és hangpróbája lett volna: hogy minél univerzálisabb képességekre tegyen szert, hogy elmesélhesse a „minden Egész eltörött” mozzanatát egy olyan műfajban, amelyet előtte sohasem gyakorolt. Elbeszélni a történetet a maga elbeszélhetetlen tárgyi és érzelmi gazdagságában – felfogva küldetése felelősségét, hogy ezt csak ő mesélheti el…

A magyar történelem bővelkedik emigrációkban, de a magyar irodalom kánonjába nem kerültek be az emigrációban született művek (kivéve a Törökországi levelek Mikes Kelementől). Az emigráció újságjai, folyóiratai még a kutatók számára is kevéssé hozzáférhetők. A magyar írók sokszor a börtönbüntetést is vállalták, hogy ne szakadjanak ki az alkotás és a befogadás szerves közegéből. Bizonyára még azt is latba vetették, hogy külföldi ismertségbe is csak az otthoni közegből lehet kijutni. Lesznai regénye, ha sikerülne posztumusz kanonizálása, arra is alkalmat kínálna, hogy a magyar emigrációs irodalmat is átértékelje régi-új művek felfedezése révén.

Mint a kagyló a húsába került fájó, izgató, idegen test köré az igazgyöngyöt, úgy termelte ki Lesznai Anna magából ezt a regényt. Kellett hozzá az óceánnyi távolság, a csend és a nyomás. Szimbólumértékű, hogy a szerző a mű létrehozása után, szinte azonnal – az emigrációban – meghalt. Nem volt már mibe kapaszkodnia. Hiszen az emlékeit kiírta, kiszakította magából. Ez a folyamat tarthatta fenn, legitimálta létezését, s miután ez megszűnt, nem volt már miért tovább élnie. Meghalt, de halhatatlanná szülte a magyar tapasztalatot: az egyszer volt „minden Egész”-et s „eltörésének” regényét.

http://nol.hu/kultura/az-eltunt-egesz-nyomaban-1538341