my_two_neurons 0

Most olvasom újra Nádas Péter nagy regényét Ott Annával és követem hétről hétre a 100 oldalak kielemzését és beszélgetését és ma kotorászva és rendszerezve találtam mg egy régi etika beadandómat, amit még idestova 16 évesen írtam gimnáziumban. És gondoltam megosztom itt is, visszaolvasva látszik, hogy nem feltétlen értettem meg akkor a művet, de érdekes látni, hogy 6 év alatt mennyit tud illetve mennyit nem tud változni az ember. Véleményt, kritikát, Nádas olvasási élményt, sorstársakat keresek. Kinek mit adott ez a mű? (word-ből másoltam át az esetleges hibákért elnézést kérek)

*spoilert tartalmaz*

A szexualitás intimitás megjelenítése Nádas Péter Párhuzamos történetek című művében (és Európa fallikuláris mivolta)

„Egy egész könyvet írtam arról, hogy szexualitás szerintem nem létezik. Az embernek van szexusa, vannak nemi szervei, de ebből nem következik az égvilágon semmi. Legfeljebb bizonyos manipulációs formák, amelyeket az adott társadalom helyesel, vagy nem helyesel, tolerál vagy tilt. Az embereket nem az erotikus manipuláció formái szerint szortírozom, sőt nem is aszerint, hogy milyen a nemi szervük. A karakterük érdekel. Nem a nemüktől függ az, hogy milyen karakterű emberek szeretik egymást és milyenek nem. S miután a szeretet önmagában erotikus folyamat, azt sem tartom a világ csodájának, ha ez a nemi szerveikre hatással van – csakhogy a dolog éppen fordítva működik, mint ahogy általában leírják. Nem a szexusból vezetődik le a viselkedés, hanem a karakterből.” 1

Egészen rendkívüli ez a kinyilatkoztatás, olvasván megkérdőjelezzük saját magunkat és embertársainkat is, de legfőbbképp az írót, Nádast. Lehet-e ilyen radikálisan, vagyis inkább polgárpukkasztóan beszélni? S igen, lehet, abból kifolyólag, hogy ez így is van (ez egy nagyon leegyszerűsített érvelés: saját magával magyarázni a dolgokat, de megjegyezendő: ezzel nem lehet tévedni). Ez így van, erről írt egy egész könyvet a mi Péterünk, Párhuzamos történetek (számomra ebben teljesedik ki). Egymástól szinte elválasztható kisebb történetek, amik később több novellafüzérnek tűnnek, végül ráhatással egymásra a szétziláltságban egy könyvvé állnak össze. Se vége, se eleje? Vége biztos nincs, eleje valószínűleg felfedezhető, mert kiindul valamiből, sok-sok valamiből. Csak egy élményként lehet beszélni róla, teljességét kielemezni nem lehet, csak olvasása közbeni gondolataink révén tudunk elérni egy a kötetek által le nem írt, de ott lévő gondolatok halmazának – s ezek lényegében, ezek a halmazok érthetőek, világi értelemben – megértéshez, és ez ér fel egy elemzés megvilágosodásával. Én csak a nádasi elképzelést szeretném alátámasztani, lehet ezt venni tanulmánynak, de akkor hazudnék, ez egy reáliselemzése a világnak, de nem tanulmány!

Milyen is ez a mű, talán mint Sosztakovics első zongoraversenye – a zongora erőteljesen kezd, gyors és lassúbb játék között ingázik (nem tudjuk megmondani melyik, mikor, egynél lecövekelünk, jön elménkbe a másik, s kezdődik a kavar legeleje, már itt felmerül bennünk ez a gondolat, akkor miért nem hagyjuk inkább abba?; mi vonz bele minket?); a zongora bemutatkozása után jönnek a fúvósok és vonósok egy különleges ritmussal, lüktetéssel, de a zongora mindvégig alatta marad, nem hagyva el őket, ekkor belép a trombita, szólója kiemelkedik, de máris el kell kapjuk a fejünket, a zongora változtatja az arcát, mi ez, jobban körül vesz a kavar, mint eddig, és érezzük ez csak fokozódni fog, rémülten nézünk elébe mi jön még, hogyan lep meg minket az összhangzat, ezeken gondolkodva lassú téma jön, talán megnyugvást és békét hagy nekünk az író: a főmotívum (itt azt hisszük, van ilyen) megmarad, mindenki ugyan azt az utat járja, a vonósok magasan játszanak, a fúvósok mélyebb karaktert vesznek fel, egyszerre keltenek sejtelmes, megnyugodódott állapotot, amit mi is érzünk, ám ahogy elképzeljük ezt a mű lüktetésére, kezd-kezd elhagyódni a benyomás: ahogy belép az egyszerre kétarcú zongora, többet is felfedezünk, ez mi: egy tőről fakad, de egyik lágy, másik erőszakos, harmadik csak úgy oda van vetve (és mi kezdjük el ezt feldolgozni?, de eggyé vannak szerkesztve! – és értetlenkedve állunk); minden részt vesz benne: trombita, fúvósok, vonósok, zongora egymást váltogatva; Chopinre emlékezve lassul be a jól ismert orosz beütéssel, beleadja a maga hozományát, de ellenben felhasználja, ami körülötte van, a jazz fedeződik fel benne és egyszer csak begyorsul az egész és felismerjük a régi világok dallamát, majd a modern újat, az érthetetlen jelent, majd a trombita zárja a sort a zongorával, a hegedűvel a háttérben, nagy robajt hagyva maga után: nem értjük mi volt ez, tetszett (?), az biztos, hogy nem voltunk közömbösek iránta, s elkezdjük elölről –, igen, olyan.

A könyv – írásom központi eleme. Több elemből is áll, fizikai kiteljesedésében a borítók 2. A tervező teljesen jól elkapta az iromány lényegét, a Test. Mindenki mindenkire hatással van. Röntgent képek egy lábról, medencéről, mellkasról, át van világítva az ember, csak a váza maradt, amire rápakolászva vannak a szövetek, azokból bőr, zsír, szív, máj, pénisz, vagina, erek, izzadtságmirigyek, agy, mimikai izmok képződ(het)nek. Megértés szempontjából töménytelen mennyiségben a kapcsolatok kifejeződése saját magukra és másokra, azokkal együtt megjelenő testi változásaikkal. Olvasási szempontból az egyik talán legzavaróbb az obszcenitás. E jellemzőt az európai gondolkodás fallikuláris jellemére – kigondolt meneten és elképzelés szerinti íráson módosan dolgozta végig, mindig oda rakta és onnan vette el ezeket a „nyomdafestéket nem tűrő szavakat”, (de tűrő), ahonnan kellett, sokszor megkérdeztem magamat, hogy miért kell ez, nem lehetne csak egyszerűen kihagyni, egy író képes rá, majd rájöttem, ezek vagyunk mi, használjuk, sőt tudjuk, de a legrosszabb, gondoljuk kimondatlanul a jelentéseiket, egy intim kifejezés, meglepettem állunk ott, megbotránkoztat és csak tűrjük, egy ideig szenvedünk, de meglepettségemre elmúlását tapasztaljuk: ritmust vált az agyunk, biológiai etológiai szakszóval élve habituáció megy végbe, bár nem ugyanazon folyamat szerint, értelmezés szerint: felfogjuk a szavak valódi értelmét (mindig van egy nagyobb érzete a szavaknak, s ilyen, nem tudjuk, csak archetipikusan használjuk, de Nádas rávilágítván erre, orrunk elé löki, tessék egy csupasz csont, csak rágd [ő meg képzetem szerint csak vihog, sokszor elképzeltem, vihog: ezt nem fejtitek meg!], nem érdekel, hogy menni fog-e, megkapjátok; így ír – reflektálva használja. Teljes joggal teheti meg ezt az írásmódot, belegondolva ezzel lehet a legszebben megjeleníteni az értelmezéshez szükséges apró darabkákat.

Szexualitás és intimitás különbségei, elterjedt fogalomtévesztések, szokásos félreértések. Elválaszthatóan kell őket kezelni, nem tudjuk behelyettesíteni egymásba, ilyetén javíthatatlan hibát követünk el és az írás félreértelmezhető lesz.

„Eddig még az utolsó pillanatban mindig elérte a vécét. Ahol valósággal kirobbant a szar a végbelén. Miközben a fájdalom, a szorítás, a mellcsontok feszültsége persze nem tágított. Miközben tudata tombolt, vergődött ennyi megaláztatástól. Miközben a nyomorult gyógyszere persze mindig benn maradt a szobában, vagy nem találta a pongyola zsebében. Egyetlen mondatot ismételgetett magában, hát persze, hogy itt fogok felfordulni, így fogok megdögleni, keze meg a falon tapogatott a vécélánc után.” 3

Van két karakterünk, egy idősebb nő, egy fiatalabb nő egy taxiban, a korház felé, Lippay-Lehr professzor úr haldoklik, de ez nem érdekes. Lippay-Lehrné beteg, nem szereti magát, a tükörben ronda, ocsmány, s betegsége miatt sem tud magára tekinteni, ám van egy lány, vagyis nő, Mózes Gyöngyvér, aki szép, az ideál; irigyli és gyűlöli, szereti – hagyományos leírás ez, túl intenzívnek tűnik. Nádas elkezdi fürkészően írni az analitikáját: kis gesztusok, nem értett mozdulatok, megbánt mozdulatok összege. Egy gyógyszeres üvegből kiszóródó pirulák, majd azok ügyes-bajos felvétele – egy anya, most szült nem rég, egy dajka, ki megcsókolja. Ugrándozva teszünk kitérőket, ajtókat látunk meg, bemegyünk rajtuk, de utána megint vissza, csiki-csuki az egész. Nincs megállás, elkerülhetetlenül megzavarodunk, majd belekábulunk, de felébredünk, s rájövünk élveztük, szerettük: megint!

Állóképekként tudjuk felfogni a fejezetet (Le nu féminin en mouvement), amibe beleszőttek egy múltbéli eseményt. Két fő kapcsolat bontakozik ki: Erna és Gyöngyvér; Erna és Geerte. Párhuzam figyelhető meg a kettő között, intim pillanatok sokasága tarkítja ezt a fejezetet és talán ez az a rész, ami a legjobban megy rá a szótlanságra, beszéd ugyan van, de annyira beleépítve a leírásba – ennek a kötetnek a címe is elárulja a szótlanság okát („A Néma tartomány”), ez egy beszélő címadás (nincsenek gondolatjelek, nem tudjuk néha eldönteni, ezt most mondja, gondolja vagy egyik sem, már-már ez is felmerül bennünk) –, hogy csak gondolatokig lehet velük mit kezdeni, a többi már cselekvés. Ártatlan kérdés: eljönne velem harisnyát venni? Nem, nem lehet, énekórám van. Lassú folyású tempó, mindketten vonzódnak a másikhoz; Gyöngyvér Ágosthoz hasonlítja vagy olykor csak különbségeket lát, nem érti, miért gyűlöli őt az asszony és azon a napon, amikor a férje haldokol, hogy akar elmenni vele vásárolni. Ellenben Erna csodálja az öltözködését, műkincshez hasonlítja, becslőként nézi, emberi tárgyként, szépségét fogalmazza meg, de közben saját magával civakodik, hogy lehet ilyen szép is?; biztos csak a fiamat akarja kihasználni. Bizalmatlanság is keveredik a légkörbe, teljesen megzavarodik, ilyen téren hol így, hol úgy nyilatkozik meg, de közös mindegyikben a vonzalom tárgya: Gyöngyvér szeretetre vágyik és egyben Ágost anyját látja, Erna próbál talán közelebb férkőzni a menyéhez? Sok-sok kérdés, de válasz is van, sok-sok.

Erna és a többi kettő
Megfigyelhetjük a két csókot, Ernának volt egy-egy csókja két nővel. Lassú folyamatok alatt ment végbe mindkettő, lágyan hajóztunk el odáig – rengeteg ilyen kis finom árnyalatot használ Nádas, már nem tudjuk elválasztani a szexualitást, intimitást, szerelmet, egymásba dolgozta őket, s teljesen helyesen tette. De figyeljük meg először is Erna szerepét, az „Egy úri ház” című fejezetben, megsajnáljuk őt. Itt látszódik meg az a viselkedésforma, ami lényegében hat át minket, a magunkhoz, mármint önnön testünkhöz való ragaszkodás, de egyben utálat tárgya, az érzések összege (megint ez az „összege, csak így lehet felfogni a művet, valamiknek az összegeként). Minden részletében leírja az asszony magával tanúsított szenvedését, és kimondja a legtiltottabb szavakat egy regényben: mi történik a mellékhelyiségben, mi történik a tükör előtt. „Egy közönséges lúd vagyok.” 4 – gondolja magában. Erna személyisége elfojtott érzelmekből¬¬ – először csak lassan csepegtetve adagolja a háttértudást a szereplőkhöz, színtiszta portrét kapunk, de jönnek a hatások, az egymásra, ezek kimondatlanul történnek meg, megfojtanak először [világi képet fest le rólunk, nem kertel, elképzelhetetlen történetek és információ mennyiségek áradnak belénk, s várnak feldolgozásra, de melyek nem lesznek megértődve ideig – gondoljuk soha]; először-soha, ám reménykedünk és eljutunk erre a felismerésre – tör a felszínre. Ez már színtiszta intimitás! Nem tudjuk elkerülni semmikor sem, vagy ha próbáljuk, csak magunkat csapjuk be.

Nínó
Ez a karakter igazán tanulmányozható, talán ez áll hozzánk a legközelebb, mind kidolgozásban, mind személyiségben. Kiábrándul önmagából és folyamatosan rádöbbenésben van jelen. Mindig bizonygatni akarja, hogy ő szép? Miután megszülte gyermekét, beszélget a dajkával, Geertével és az iránt érdeklődik, hogy milyen lesz ezután a szex, fog-e egyáltalán, s azt a választ kapja, hogy nem, vagy nem olyan intenzitású lesz, ami megfelelő lenne. Teljes ledöbbenés, hitetlenkedés – ezt nem tudja elfogadni, ez természetellenes – mondja már-már. Itt kezdődik el egy belső vívódás: már az elején kiléptünk egy zónából, ám itt már ilyenről sem beszélhetünk, ki vagyunk téve az írói képzelet és csavar, de a könyv önmagával tanúsított elvárásainak is, s ezzel jutunk el a csókig: ahhoz a ponthoz, amikor Geerte megcsókolja Ernát, olvassuk, nem lepődünk meg – ez egy kivételessége e könyvnek, szinte erre épül az egész, „a nem meglepődésre”, máshol tetőpontot akarnak beépíteni, egy olyan helyzetet, mondatot, amire felfigyelünk, itt viszont úgy beleépítődnek az ilyen jelenetek, hogy arra gondolunk, igen ez velem is megeshet (de az életünkben az úgynevezett beépített megesés eshet meg) –, s ezzel érődik el a szexualitástól való menetesség, s csak a karakter marad. Ugyanilyen folyamat játszódik le a taxiban is, Gyöngyvért felkéri Erna, hogy ha esetleg ő rosszul lenne és látszódik is ez rajta, akkor adjon neki be a gyógyszeréből – egyszerű történetből indul ki minden, s megismerjük az intim pillanataikat is, nem csak egyszerű elmondás történik, mindig érzékelteti is valamilyen nyelvi vagy struktúrabeli szerkesztéssel; nem hagy menekülést –, és el is kezdi megkeresni a táskájában, majd az odaadás pillanatában megtörténik az első komolyabb intim pillanat: egy kézcsók, majd az igazi csók, végül a pirulák szétszóródása.

Ketten együtt
A szeretet, az intimitás fontossága és megvalósulása általunk a jelenben, annak végbemenetelének ritmusa és lüktetése a legegyszerűbb gondolatoktól – a gondolatsorok pontos megfogalmazása mindkét szemszögből alkalmazkodik egy lényegében reális kapcsolat (definíció: két karakter egymásra hatása) valószerűségéhez, tehát a szó legszorosabb értelmében hiperrealisztikus – van felépítve ebben a két kapcsolatban. „Minden érzethez tartozik egy ősállapot, ebben pihen az ösztön.” 5 Ösztönlényként vagyunk értelmezve, elkerülhetetlenül csak így foghatjuk föl magunkat, nem tudunk olyan cselekedet mondani, avagy tapasztalni, ami nem egy belső késztetés, akarás okozata, mert tulajdonképpen csak ezek is tudtak kialakulni bennünk, és mint ilyen, nem is írhatunk másról – kiváltképp a szeretetről. Itt most egy ellágyult érzelem valósult meg, abban ellágyult (majdnem minden érzelem ellágyult), hogy kis moccanások következményét érzik magukon a körülötte lévők, majd, amik rajtuk alig-alig tesznek változásra hajló reakciót, de a két kapcsolódó fél között megtörténik az ezzel járó bődületes viszony, tehát kihatást kevésbé bír ott és akkor. Természetesen vannak – magam által elnevezett – komoly érzelmek is, amik már kikövetkeztethetőek.

Gyöngyvér és Ágost
– a lehető legkuszább kapcsolati pontok halmazát olvassuk el ezzel a könyvel: Erna és Gyöngyvér; Gyöngyvér és Ágost; Ágost hatása Kristófra; Kristóf, Óriás és Klára. Ezeken a sorokon lehet végigmenni, sőt még ilyenekből talán végtelennek tűnő permutációban lehetséges csak felírni a rendszert, a kapcsolatit…-
Miből tudnék kiindulni, az a bizonyos 100 oldalas szex jelenet, ami nem is az, de az már mindegy. Megint előjön két fél, és megint a legkisebb pontig különbözőek: de legfőbb: Ágost a magam értelmezésében, és ezt szilárdan tartom is, felesleges embernek kijelenthető, de csak a felfogásának bizonyos szintjéig. Addig-addig mentek el, míg nem Ágostnak már sebes lett a kantárjánál a fa(llo)sza, de ne szaladjunk ennyire előre. A jelenet leírása és ismertetése közben a belső lélekrajzot is megkapjuk és a közöttük lezajlott beszélgetés pontjaiban megtaláljuk az identitáskeresés térnyerését, mi végigfut minden szereplőn. Először a nemzetiségi kérdés, másszor, hogy mi mennyit érünk, merre és mire van kapacitásunk? És ezek mind háttérbe szorítják a közösülés jellegét – (belső ellentmondás: jellege inkább viszonya a másikkal). S a kételyek mind beletartoznak az intimitás fogalmába. Na, de akkor mégis mi nem tartozik bele, eddig megemlítettem, szinte minden mozdulatunkat és mindet az intimitáshoz soroltam, talán egyszerűbb lenne csak megemlítenem azokat, melyek nem tartoznak ide – s itt jön be az a zavarom, hogy ha valamit kizárok, azt a legnehezebb visszahozni, míg, amit csak beemelek, az lehet téves és cáfolható, ha pedig valamit nem említettem, az csak mondhatni kihagytam, tehát személyem szerint próbálom a gondolataim, ami megjegyezném nem logikusan követhető, az eszembe jutót idesorolni és lehetőségem szerint megmagyarázni.

Ágost egy talán szánni való figura, én próbáltam talán megutálni, de nem tudtam, csak egy semleges szereplő maradt nekem. Azt megtudtuk róla, hogy csak saját maga érdekli, itt ebben a jelentben csak a saját kielégülésével foglalkozott és ez már az intimitás legerősebb formája, ami már a narcisztikusságra is hajaz, ami elvezethet odáig, hogy a másikra tárgyként tekintsünk. Én nem szeretem, de nem is utálom; talán mind ilyenek akarunk lenni vagy ilyenek is voltunk mindig (nagy költői „felesleges” kérdés, kell ez ide?). Őszintén most elakadtam, húzni-vonni felesleges lenne tovább ezt az értelmetlen hablatyolást…

Ágost Kristóffal való kapcsolata a könyvben: nem sokszor szerepelnek együtt, egyedül csak akkor, amikor a vonatra száll fel és ad neki egy tollat, de a többi alkalommal csak írói közlések és a szereplők gondolatai által ismerjük meg kapcsolatuk lényegét, minden magjával együtt, mely magok kiterjednek Kristóf karakterére is, ami (a nyitó idézet által már nem szorul magyarázatra, ez a mellékmondat). Tehát mik is ezek a magok? Első szó, ami eszembe jut, azaz elnyomás, lényegében nem vesznek róla tudomást, miután az anyja elment egy nővel és magára hagyta, sőt utána nem is beszélt vele – ezek már karakterek (?) –, Ernáékhoz kerül, kik betolakodónak látják és teljeséggel elutasítják őt, s főleg Ágostnak van egy viselkedésformája – mely engem nem hagyott és nem hagy nyugodni most sem – vele szemben – és itt kell megemlítenem azt a bizonyost, azt a vasútállomási jelenetet, ahol kap egy tollat Ágosttól és talán ez egy döntő pillanat, azt sajnos már nem tudom, miben döntő, csak maga az érzés jut el hozzám, érezzük itt történt valami, fel is fogjuk, mi történt, de konkrét fogalmat és érzést jelölő kifejezést, esetleg spontán kimondandó gondolat már nem jut eszünkbe. S lassan eljutunk ahhoz a jelenethez, sőt azok sorozatához, amiben a Margit szigeten van, ha a szexualitás és intimitás kulcsszavaknál ez a legbővebben elemezhető. Tehát elindulunk Ágostként egy helyen, ahol: meztelen férfiak rohangálnak, és egymás kielégüléseit keresik, majd egyszer csak Kristófba botlik, s vele folytatódik tovább a történet; őt: Kristófot lenyűgözi ez az esti kaland – Radics Viktória ezt a kalandregény parodizálásaként is felfogja 6 és több más momentumot is jellemez ekként –, és elkezdődik egy hosszú leírása a tájnak, érzeteknek és érzéseknek. Árnyaknak látja csak az itt megjelenő férfiakat, s elkezdi fejben kidolgozni, mi szerint működnek, így este, ilyen körülmények között, s aztán elkezdi a játékot, és ekkor jön az első nagy hatás, ami elsöprő erejűre sikeredik, az Óriás – többször is van hangsúlyozva, hogy Kristóf nagyon gyorsan tud szerelembe esni és szinte bárkibe – és így is történik: elkezdi a játékot és előkerül Tuba János, vagyis az Óriás, akivel (most nem jut más ige az eszembe, bár amit most használni fogok, számomra nem elfogadható e helyzetben) elkezd flörtölni, ill. csábítani (talán).

Kristóf, aki számomra a legszerethetőbb szereplő, ezért is hagytam őt utoljára. Négy szereplő határozza meg és egy kutya: az Óriás, Ágost, Erna, Klára és a Kutya. Összpontként szerepel mindig, elkezdek másokat elemezni, s csak ő marad mindig a végére, ha meg nem ő, akkor kivételként az ő irányába jutok el. Az Óriás, akivel végül a piszoárban köt ki, egy teljesen kiábrándító helyzetben, ám a szerelem, ill. a szeretni vágyás itt is kialakul, és mi mást is próbálnánk nem elérni, mint azt. A másik Klára: megismerjük az eletében tapasztalt sérüléseit, mind-mind hóbortok lettek nála, és ami főbb, őt is szereti. Utaznak együtt, kibeszélik magukat egymásnak, bulizni és szórakozni mennek, majd vértócsa a földre és eltűnik a gyerek apjával, s Kristóf keresi (úgy, mint az Óriást csak őt más kontextusban keresi) – pontos leírást olvasunk, hogy hova, melyik korházba megy; az a bizonyos bunda miket okoz neki; hogy segít neki. Nem is lehet mást mondani: törődnek egymással: ez az intimitás.

Különös, nagyon különös ez a helyzet, mibe az olvasó és Nádas is belekerült, de Nádas csak az olvasó szemszögéből van ebben benne, ő ezt nem érzi egy felettébb más ritmusú fejezetnek: csak nálunk történik meg ez az állkapocsleejtő kaland a szigeten, de ott is csak néhány szó erejéig – az obszcenitás erejéig, utána már visszasodródunk a kellemes, nádasi világba, s haladunk tovább az ember bugyraiba.

Mint Ernánál is, ekkor is halvány árnyalatok leírása, és ami a fallikularitásból ered, ezekkel dolgozik a jelenet: ami viszont legszembetűnőbb, s így utólag teljesen érthető i,s az a péniszre használt szavak könnyedsége a mondatokban, de egyszerre ezek olvasásának súlya, mint ahogy fentebb is levezettem a vulgáris szóhasználat célja és formája.

Összegzésem:
Átolvastam saját írásomat (igen most saját magam elemzését írom meg: magamat is meglepem valamivel). Úgy hiszem, mindent elmondtam, amit akartam, Erna kapcsolatai számomra kifejezik azt, amit az idézet ad nekem, s alátámasztás végett Erna a legcélravezetőbb. A könyv, amit pedig kielemezni próbáltam, sokat adott nekem, tényleg igaz, hogy elolvasása után megváltozik az olvasó. Ezt talán úgy mondaható el, hogy egy belsőben szunnyadó világnézet, ill. változás bújik elő.

Az idézet pedig mostanában és mindig is feszegetett téma, elfogultan nem lehet neki állni: én a másikkal próbálkoztam, mindennek ez elfogadásával álltam oda, ami annyira nem volt nehéz, hisz gondolkodásomból tudok mindenről olvasni véleményem kilengésétől függetlenül.

Egyet tudok csak végmondatnak leírni: sokakkal beszéltem erről az idézetről, sokat is olvastam utána ennek a témának Nádassal kapcsolatban, s igaz, a karakterek határoznak meg minket, s ők hatással vannak egymásra – csakis ilyen egyszerű az egész, ilyen egyszerű.

[1] Bojtár B. Endre – Csejdy András (1995):„Itt a káosz ásít egy nagyot”. Magyar Narancs
[3] Nádas P. (2005): Párhuzamos történetek I. kötet: A néma tartomány. Jelenkor, Pécs 79-80. o.
[4] Nádas P. (2005): Párhuzamos történetek I. kötet: A néma tartomány. Jelenkor, Pécs 77. o.
[5] Nádas P. (2005): Párhuzamos történetek I. kötet: A néma tartomány. Jelenkor, Pécs 215. o.
[6] Radics Viktória (2006): Kritika helyett. Holmi (a folyóirat online kiadása), http://www.holmi.org/2006/05/251