Muclik_Vuclik 0


Hirdetés
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Muclik_Vuclik

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Nem harap a spenót:

Nagyon tetszett az írónő stílusa és az általa közvetített francia gondolkodás is. Sok idézetet megjelöltem magamnak, többségét azért, mert lényeges, megfontolandó tanácsnak tartom, némelyiket meg csak jópofának :)

25.o. [Simon] gyakran elmegy otthonról, hogy dédelgesse a Párizsról alkotott fantáziaképét, amely oly kevéssé bonyolult, hogy mindeddig sikerült megőriznie. :)

25.o. New York szereti, ha egy nő kicsit neurotikus. Bátorítja, hogy okosan, imádnivalóan zűrzavaros legyen :)

37.o. A francia nők pedig azzal jelzik az elkötelezettségüket, hogy nyugalmat sugároznak, és tüntetőnek nem mondanak le az örömökről.

39.o. magáévá tette a hagyományos francia bölcsességet, amely szerint a negyven hétig tartó metamorfózis során, amikor anyává válunk, a nőiességünknek nem kell csorbát szenvednie.

51.o. Az epidurálisnak köszönhetően a baba kinyomása pontosságban és intenzitásban egy jógagyakorlathoz hasonlít, ráadásul annak kényelmetlensége nélkül. :D

61.o. A francia szülők annyit beszélnek a ritmusról, hogy az ember már-már azt hiszi, rockegyüttest készülnek alapítani, nem pedig gyereket akarnak nevelni. :)

66.o. a Szünet és a baba megfigyelése: „a kezdetektől való alkalmazása óriási jelentőségű a kisbaba alvási szokásainak a kialakításában.”
(…) „Egyrészt azért kell várni, mert a kisbabák sokat mozognak, és mindenféle hangokat adnak ki alvás közben. Ez teljesen rendjén való.”
„az alvási ciklusaik között – amelyek körülbelül két óráig tartanak – a csecsemők mindig felébrednek. Az is teljesen rendjén való, hogy kicsit sírnak, amikor először tanulják meg összekötni ezeket a ciklusokat.”
(…) „Az újszülöttek általában nem tudják egyedül összekötni az alvási ciklusokat. Azonban két-három hónapos koruktól gyakran már igen, ha megkapják az esélyt, hogy megtanulják.”

67.o. Ha a csecsemő első két hónapjában beiktatták a Szünetet, a baba magától megtanul visszaaludni. Ami azt jelenti, hogy a szülőknek később nem kell a „sírni hagyáshoz” folyamodnia.
(…) ez a lehetőség csak egészen rövid ideig áll fenn (…) a baba négy hónapos koráig. Addigra ugyanis már kialakulnak a rossz alvási szokások.

86.o. Azonban úgy vélik, hogy a gyerekeiknek türelemre van szükségük ahhoz, hogy tökéletesen átéljék ezeket az élményeket. A franciák véleménye szerint akkor érzik igazán jól magukat a gyerekek, ha megvan a kellő önuralmuk, és nyugodtan tudnak részt venni a dolgokban, türelmetlenkedés, nyűgösködés és követelőzés nélkül.
(…) az a titka annak, hogy a francia gyerekek nem nyafognak (…) és nem is nagyon hisztiznek, hogy megtalálták a belső forrásaikat, amelyek segítségével meg tudnak birkózni a frusztrációval. Nem várják el, hogy mindent azonnal megkapjanak.

87.o. Úgy tűnik, hogy a francia babák és kisgyerekek, akik megszokták, hogy hosszabb ideig várjanak, furcsa módon nyugodtan fogadják, ha nem kapják meg azonnal, amit akarnak.

101.o. a francia szakértők a „nem”-mel való megbirkózást döntő lépésnek tekintik a gyermek fejlődésében. Hiszen ennek révén érti meg, hogy vannak mások is a világon, és az ő igényeik is éppolyan fontosak, mint a saját igényei.

102.o. ha szembesítjük a gyereket a korlátokkal, és megtanítjuk a frusztráció tűrésére, akkor boldogabb és ellenállóbb ember lesz belőle. És a frusztráció óvatos előidézésének az egyik legjobb, naponta alkalmazható módja az, ha egy kicsit megváratjuk a gyereket.

103.o. Az első elv az, hogy az első néhány hónap után a babának mindennap nagyjából ugyanakkor kell ennie. A második, hogy inkább néhány nagyobb etetést kell kapnia, mint sok kicsit. A harmadik pedig az, hogy a babának bele kell illeszkednie a család ritmusába.
Vagyis bár valóban nem kényszerítik rá a napirendet a babájukra, ennek a három alapelvnek a betartásával mégiscsak ebbe az irányba terelgetik őket. (…)

113.o. a „felébredéssel” a francia anyák nem a gyerekeik kognitív fejlődését igyekszenek elősegíteni, és nem is az iskolai eredményeiket akarják javítani. Hanem abban hisznek, hogy a felébredés segít kialakítani a gyerekek „olyan pszichés tulajdonságait, mint amilyen a magabiztosság és a különbség tolerálása”.

114.o. A nevelés határozott keret, amelyen belül szabadság van.” Nekem ez nagyon tetszik. A gyerek tudja, hogy azt csinál, amit akar, de a határok mindig ott vannak.

115.o. A cadre lényege nem az, hogy korlátozzuk a gyereket, hanem hogy kiszámítható és koherens világot teremtsünk számára. – Szükség van a keretre, különben eltévedünk (…) De egyébként megbízom benne, és ezt érzi is.

122.o. Dolto: a gyerek indítéka mindig racionális, még akkor is amikor rosszul viselkedik, és a szülő dolga, hogy meghallgassa és felfogja ezeket az indítékokat.

142.o. Amikor a gyerek játszik, olyankor önmagát építi.

142.o. az „energikus felfedezést” bátorítja, amelynek szellemében a gyerekeket „hagyják, hogy a vágyuk szerint kísérletezzenek az öt érzékszervükkel, az izmaikkal, az érzésekkel és a fizikai térrel”.

173.o. A közelünkben levő parkot a 19. században alakították ki a templom lovagok egykori palotájának a helyén (…). Ez úgy hangzik, mintha a Da Vinci-kód világában járnánk, pedig valójában meglehetősen polgári hely. Ha ásni kezdenénk, itt inkább elvesztett cumikat találnánk, mint középkori emlékeket. :)

183.o. Dolto nagyon világosan érvelt amellett, hogy a gyereket békén kell hagyni – persze biztonságban –, hogy kedvére szöszmötöljön, és saját maga találjon ki elfoglaltságokat a maga számára.

197.o. A francia köszönési mánia mögött részben az rejlik, hogy Franciaországban nem elfogadható, ha egy gyerek csupán árnyként van jelen. A gyerek köszön, tehát van. (…) A köszönés lényegében azt jelenti, hogy tisztelni való személynek tekinted a másikat.

198.o. A gyereknek nem csak a felnőttek kedvéért kell köszönnie. Azért is, hogy megtanulja: nem csak neki vannak érzései és igényei. (…) Azok a gyerekek, akik nem vesznek tudomást a többi emberről, és nem köszönnek, mindig csak a saját buborékjukban élnek…

234.o. A házasság a legfontosabb. Ez az egyetlen, amit magunk választunk az életben. A gyerekeinket nem magunk választjuk. A férjünket viszont igen. Így hát vele alakítjuk ki az életünket.

236.o. A „felnőttidő” várása a magyarázat arra, hogy – a mese és az éneklés után – a francia szülők miért veszik olyan szigorúan a lefekvés idejét. A „felnőttidőt” nem csupán ritka, nehezen kivívott privilégiumnak tekintik, hanem alapvető emberi szükségletnek.

243.o. A házasság #forradalmi kaland" (…) A szerelem egy megszelidíthetetlen érzés. A szerelem tragédiája az, hogy változik, és hogy ezen a változáson mi nem tudunk uralkodni. (…) Épp ezért mondom mindig, hogy a szerelmi házasság egy nagyszerű kockázat.

251.o. A francia babák első ételei általában a párolt, pürésített zöldbab, spenót, sárgarépa, hámozott cukkini és a póréhagyma fehér része.
(…) Minden egyes zöldségről részletesen elmesélik, hogy milyen az íze, és úgy kezelik a gyerek első találkozását a zellerrel vagy a póréhagymával, mint egy életre szóló kapcsolat kezdetét.

252.o. Kérjük meg a gyereket, hogy legalább egy falatot egyen belőle, utána térjünk rá a következő fogásra. (…) sohasem szabad másikat adni a visszautasított étel helyett.

266.o. nem is próbálnak meg minden édességet kizárni a gyerekeik étrendjéből. Inkább beillesztik az édességet a cadre-ba. Egy francia gyerek számára az édességnek megvan a maga helye, és eléggé rendszeres részét képezi az életének ahhoz, hogy ne vesse rá magát, mint egy frissen szabadult fogoly, ha nagy ritkán hozzájut.

290.o. Úgy tűnik, a tekintélye a gyerekekkel való kapcsolatából fakad, és nem felülről jön. Képes arra, hogy egyensúlyban tartsa a cinkosságot és a tekintélyt. – Meg kell hallgatni a gyereket, de a határokat nekünk kell megszabnunk – mondja.

305.o. A szülő-gyermek kapcsolat csapdája az, ha nem ismerjük fel a gyermek valódi igényeit, amelyek közül az egyik a szabadság iránti vágy… A gyermeknek szüksége van arra, hogy »szeressék azt, amivé válik«, biztosan mozogjon a térben, napról napra szabadabban, a saját felfedezéseire és személyes élményeire hagyatkozva, amelyeket a vele egykorúakkal kialakított kapcsolatokban él át.

312.o. A franciák úgy gondolják, hogy a gyerekek akkor lesznek magabiztosak, ha képesek egyedül megcsinálni a dolgaikat, méghozzá jól.

319.o. Amikor hagyjuk a gyerekeket, hogy „éljék a maguk életét”, az nem azt jelenti, hogy lökjük ki őket a vadonba, vagy passzoljuk le őket (…). Inkább azt, hogy elfogadjuk: a gyerekek nem a szüleik ambícióinak a letéteményesei, és nem is projektek, amelyeket a szülőknek kell folyamatosan tökéletesíteniük. Különállóak és életképesek, önálló ízléssel, örömökkel és élettapasztalatokkal.

Kapcsolódó könyvek: Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Pamela Druckerman: Nem harap a spenót