moonchristal  P 166


Összes kitüntetés 141


Kedvenc könyvek 18

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Thornton Wilder: A teremtés nyolcadik napja
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?
Joanne Harris: Csokoládés barack
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Sophie Kinsella: Csörögj rám!
Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja / Caesar
Jules Verne: Kétévi vakáció
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

Kedvenc sorozatok: A boltkóros, Csokoládé-trilógia, Harry Potter, Narnia Krónikái

Kedvenc alkotók: Andrew Matthews, Böjte Csaba, C. S. Lewis, Dan Millman, Jane Austen, Joanne Harris, Jodi Picoult, Jojo Moyes, Jókai Mór, Sophie Kinsella, Thornton Wilder

Kedvenc kiadók: Kriterion

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Gayle Forman: Engedj el
Rex Black – Erik van Veenendal – Dorothy Graham – Isabel Evans: A szoftvertesztelés alapjai
Jane Austen: Stolz und Vorurteil
Nigel C. Benson – Marcus Weeks – Voula Grand – Joannah Ginsburg – Merrin Lazyan: A pszichológia nagykönyve
>!
2018. június 21., 07:36
>!
2018. június 21., 09:10
>!
2018. február 11., 18:12
>!
Fischer, 2008
448 oldal · ISBN: 9783596900046
>!
2018. január 26., 15:00
>!
HVG Könyvek, Budapest, 2016
356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633043158 · Fordította: Bányász Réka, Morvay Krisztina
Hirdetés

Utolsó karc

>!
moonchristal P
Egy költő – egy vers

Horváth István

Tornyot raktam

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
– Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, mgcsókolta homlokomat.
„Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyxodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
– A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.
(1942)