Babits Mihály: Hegeso sírja
Egy görög emlékre
A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt s vár reám.
A neve Hegeso. – Lábhegytől arcig
márványszinű – s komoly görög leány.
Élő, habár lehellete se hallszik
keble átduzzad ráncos khítonán
Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?
Ül meghajolva. Méla. Halovány.
Előtte állva szolgálója tartja
rabszolgalány, a drága ládikát,
amelyből ékszereit válogatja.
Talán azt nézi (lelkem bús reménye!)
melyikkel ékesítse föl magát,
ha megjövök majd én, a vőlegénye.
