meraki92 0
Aktuális olvasmányok
Hankiss Elemér: Az ezerarcú én 93% Emberlét a fogyasztói civilizációban
Utolsó karc
Szia!
Nem keresek levelezőtársat. Kerestem évekig, de vérszegény hónapok után elhalványultak, majd eltűntek a levelek. Nem szeretnélek megismerni sem, legalábbis a klasszikus értelemben véve. Nem szeretném elkezdeni a mittanulsz-mitdolgozol-miahobbid-milyenzenétszeretsz játékot, mert egy idő után izzadni kezd a tenyerem és görcsbe rándul a gyomrom és úgy érzem magam, mint egy groteszk állásinterjún. Úgy érzem, hogy bizonyítanom kell, hogy amúgy esküszöm, tök érdekes és jó ember vagyok, és érdemes megismerned. Nekem ez nem megy. Egy idő után már nem tudnék tőled mit kérdezni, és nem tudnék olyat mondani, hogy az elégnek érződjön.
Azonban már évek óta tartogatok neked egy helyet az életemben, vagy inkább a lényemben. Komolyan, már be is rendeztem. Lenne egy kényelmes foteled, ami már inkább kanapénak tetszik, ha megközelíted. Tudod, amibe olyan jó befészkelni magad, tekintélyes méreteivel elrejt a világ szeme elől, és kicsit megpihenhetsz egy jó könyv társaságában. Lenne ott neked ropogó tűz, vagy épp árnyékot adó növény, amire épp szükséged van. Meg egy póni. De tényleg, sose becsülj alá egy pónit, nem tudhatod, mikor lesz rá szükséged. Na, tőlem megkapnád. Szívesen.
És mesélnék neked. Te jó ég, annyit tudnék mesélni! Apróságokat, amiket talán másnak el sem mondok ilyen formában. Úgy írnék neked, mintha egy nagyon régi, nagyon közeli barát lennél, és így is fogok tekinteni rád, sőt, már most is így tekintek rád. Megosztanék veled pillanatokat, amik olyan varázslatossá teszik az életet, vagy gondolatokat, amik a nap során jutnak eszembe, esetleg terveket, álmokat. Ismernél, és talán te is leírnád nekem ezeket, ha már elég kényelmesen elhelyezkedtél. És mi lennénk azok, akik egymásra bízhatjuk a gondolatainkat, mert tudjuk, hogy biztonságban van a másiknál.
Tudod, sokan vannak, akiknek lelkesen átnyújtasz valamit, ami neked kedves, ők pedig megnézik közelről, megforgatják, majd a kukába dobják. Aztán mehetünk a kukához, kivehetjük ezeket a gondolatokat, leporolhatjuk, és elrejthetjük újra őket, de már nem lenne kedvünk többé másnak megmutatni. De te nem lennél ilyen. Te, ha mesélnék, meghallgatnál, aztán örülnél, elgondolkodnál, vagy elmondanád, hogy benned mi él ezzel kapcsolatban. Néha sokat írnék és gyakran, néha pedig kicsit csendben lennék, de nem lenne kínos köztünk ez a csend, mert lehet, hogy neked is szükséged van néha erre.
Meglehet, sosem fogom megtudni, ki vagy, hol élsz, de mindig biztos leszek benne, hogy valahol a nagyvilágban mászkálsz te, akinek annyi mindent meséltem, és ez örökre különlegessé fog téged tenni.
Ha magadra ismersz, csak írj ide:
meraki4057@gmail.com