Mamosz 10


Összes kitüntetés 63


Kedvenc könyvek 26

Dallos Sándor: A nap szerelmese / Aranyecset
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Kerstin Gier: Rubinvörös
Kerstin Gier: Zafírkék
Szabó Magda: Az ajtó
Karácsony Benő: Napos oldal
Yann Martel: Pi élete
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
John Grisham: Csodatévő
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Kedvenc alkotók: John Grisham, Szabó Magda


Aktuális olvasmányok

Hendrik Groen: Lesz ez még így se
Thomas Mann: A Buddenbrook ház

Hendrik Groen: Lesz ez még így se A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója

>!
2017. augusztus 17., 16:48

Thomas Mann: A Buddenbrook ház Egy család alkonya

>!
2015. augusztus 24., 09:58

Utolsó karc

>!
Mamosz

NEM TUDHATOM…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.