Lívia_Hnizda 326




Kedvenc könyvek 22

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Sarah J. Maas: Tower of Dawn – A hajnal tornya
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.
Sarah Mason: James hálójában
Suzanne Collins: Futótűz

Kedvenc sorozatok: A levegő népe, Árnyvadász univerzum, Az Arkánum Krónikák, Az éhezők viadala trilógia, Az Északi erdő legendája, Crescent City, Cseresznyepiros nyár, Csokoládé, Emma, Ha maradnék, Harry Potter, Hatalom, Holdbéli krónikák, Időtlen szerelem, Magisztérium, Narnia krónikái, Off-Campus, Robert Langdon, Tüskék és rózsák udvara, Üvegtrón, Vámpírakadémia, Vérmacskák, Wallflowers

Kedvenc kiadók: Könyvmolyképző


Aktuális olvasmányok

Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
Vámos Miklós: Zenga zének
Heidi Murkoff: Az a kilenc hónap

Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban Őrült utazás az Amerikai Álom fellegvárában

>!
2022. május 20., 08:27
>!
Helikon, Budapest, 2020
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794974 · Fordította: Pritz Péter
>!
2022. május 19., 08:49
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1983
310 oldal · ISBN: 9631521532 · Illusztrálta: Würtz Ádám

Heidi Murkoff: Az a kilenc hónap Minden, amire várandósságunk idején számíthatunk

>!
2022. február 16., 11:38
>!
Alexandra, Pécs, 2020
656 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634476061 · Fordította: Keszler Barbara, Benczi Boglárka Emese

Utolsó karc

Lívia_Hnizda>!
A Harry Potter világában

Christina Easthood
Születési hely: Oxford
Életkor: 17
Apa: John Easthood
Anya: Emily Easthood
Hugai: Margaret és Eleonora Easthood
Tanulmányok: Roxfort
Ház: Griffendél
Tulajdonságok: átlagos testmagasság, átlagos testsúly, fekete haj, kék szem
Hobbi: olvasás, színjátszókör
Kedvenc tantárgy: átváltoztatástan
Utált tantárgy: mágiatörténet
Kedvenc hely: az üvegházak (a friss komposztszaggal, a fülledtséggel és az extrém növényekkel együtt)
Legjobb barátnő: Jane Hunt (aki mugli család szülöttje)
Háziállata: egy gyík, akit Crock-nak nevezett el (a Roxfort alatt a szülei vigyáznak rá)

*Január vége – előadás napja – jelen*

Halk mormogás hallatszott a súlyos, bordószínű színházi függöny mögül. A színpad mögötti rész tele volt szaladgáló, ideges varázslókkal és boszorkákkal, akik az utolsó simításokat vitték véghez. A félhomályban óriási kartonszörnyeknek tűntek a díszlet elemei, melyek akár bármikor leugorhatnak a színpadról és megtámadhatják a roxforti diáksereget.
Tina vegyes érzésekkel viaskodva állt a súlyos függöny takarásában. Az ajkát rágcsálta idegességében, miközben agya vészcsengő módjára ontotta magából a kérdéseket: biztos, hogy jó öltet volt?, biztos, hogy akarom?, biztos, hogy megéri?
Türelmetlenül sóhajtott, majd remegő ujjakkal ellenőrizte hollófekete haját, mely egyenesen lógott a hátára, szinte derékig ért.
Egy pillanatra behunyta a szemeit, és ideges toporgásba kezdett. Hirtelen szikrák röpködtek a feje felett az egyik hugrabugos évfolyamtársa jóvoltából, aki még utoljára gyakorolta a szerepét. Bocsánatkérően odaintett neki, Tina halvány mosollyal biccentett.
Hunyorogva körbenézett.
Nem volt itt.
Dühösen összeszorította a száját. Miért nem képes egyszer az életben tisztelni mások álmait? Miért mindig a könnyebbik utat választja, a cserbenhagyást?
Tina mérgesen szemlélte az utolsó előkészületeket, minden izgatott arcot megfigyelt, de a fiút nem szúrta ki. Közben halk nevetés és egyre türelmetlenebb duruzsolás szűrődött a nézőtérről. Nagyot sóhajtott. Ha Victor nem jelenik meg tíz percen belül, akkor lefújhatják az előadást. A griffendéles lány tudta, hogy az utolsó főpróbán megsértette a fiút.
Azóta nem beszéltek, de Tina ennek ellenére reménykedett, és közben emlékezett.

*Öt hónappal ezelőtt – szeptember*

– Gyerekek! Idei előadásunk egy igazi klasszikus feldolgozásra épül – csapta össze a kezét Mrs. Pimple. Izgatottan pillantott körbe a teremben, ahol körülbelül húsz diák tartózkodott. Nem sokakat vonzott a színház világa, még varázslókörökben sem.
De Tina ott volt. Teljes nyugalomban, és egyenes háttal várta a szokásos év eleji beszédet. Néha elgondolkodott azon, hogy Mrs. Pimple, aki csupán egy félévet szokott velük tölteni, vajon az összes szabadidejét az előadások kivitelezéséhez szenteli-e.
– A véletlennek köszönhetően szóba elegyedtem egy mugli fiatalemberrel – folytatta a tanárnő, miközben mélyen elvörösödött. Tina magában vigyorgott. – Odáig volt egy híres Shakespeare nevű íróért, akinek főművét Rómeó és Júliának hívják. Nekem is megtetszett a történet, így átírtam, hogy varázslatosabb legyen! – Várakozásteljesen körbenézett, mintha tapsot várna.
Tina megigazította ölében összegyűrődött szoknyáját, és várta a végszót, de helyette kopogás zavarta meg Mrs. Pimple beszédét, aki zavarodottan az ajtó felé fordult.
– Szabad!
Egy fiú lépett be, mire Tina rögtön megmerevedett. Egy mardekáros. Victor Hoover.
– Miben segíthetek, fiam? – érdeklődött kedvesen Mrs. Pimple.
Tina visszafojtotta a horkantását. Victor semmit sem érdemel, főleg segítséget nem. Aki terrorizálja a kisdiákokat, hátba támadja a hugrabug, hollohát és griffendéles diákokat a folyosón, és aki folyamatosan gúnyolódik mindenkin. Tina karba tett kézzel várt.
– Büntetésből küldtek magához – lépett oda a tanárnőhöz, és átnyújtott egy lepecsételt pergament. Mrs. Pimple kinyitotta, és ahogy olvasta, látszott az arcán a meglepettség.
– Ülj le, Victor, ahová szeretnél – intett neki. – Még nem maradtál le semmiről.
Tina értetlenkedve bámult a tanárára.
– Szóval ott tartottam – szedte össze magát Mrs. Pimple. – hogy ezt a mugli színdarabot adjuk elő a nagyközönségnek. Az asztalomról mindenki vegyen el egy példányt, és üljünk körbe, hogy kioszthassuk a szerepeket.
Három hollohátas és két griffendéles fiú kört rendezett a székekből. Pár perc múlva mindenki elhelyezkedett rajtuk, kezükben vaskos pergamenhalommal.
Tina mogorván ült a helyén, nem örült neki, hogy Victor pont mellette talált helyet.
– Tehát a szereposztás! A Júlia szerepre Tinára gondoltam – mosolygott a tanárnő.
Tinának nagy kő esett le a szívéről, hisz az egész szakkör tudta, hogy színésznőnek készül, és a felvételibe beleszámolják a sikeres iskolai darabokat is. A BűbájSzínház! Kislány kora óta vágyakozott arra, hogy a társulat tagja legyen. A családja támogatta őt, és hálát adott Merlinnek, hogy hozzáártő tanárt kaptak Mrs. Pimple személyében.
– Rómeó szerepére volt néhány nevem – folytatta a tanárnő, gondterhelten összeráncolta a homlokát, végül megrántotta a vállát. – Viszont Victor a megjelenésével felborította ezt.
Tina döbbenten ült, de a csapat többi tagja is felháborodottan felkiáltott.
– Mi?
– Tessék?
– Nyugalom – csendesítette őket a tanárnő. – Victornak büntetésképp jelentős szerepet kell vállalnia. Ő lesz Rómeó.
Tina vörös foltokat látott. Ez lehetetlen! Odafordult a fiú felé, aki lezseren, nemtörődöm testhelyzetben ült. Mogorva arckifejezése jelezte, hogy ő is ugyanúgy utálja ezt a helyzetet, ahogy a többiek.
Míg Mrs. Pimple kiosztotta a további szerepeket, Tina közelebb hajolt Victorhoz, és villogó szemekkel, sziszegve szólt hozzá:
– Ha el mered rontani a darabot, békává változtatlak, és megetetlek a polippal!
Victor gúnyos mosollyal válaszolt. Sötétbarna szemei végigmérték a lányt.
– Az lenne az igazi büntetés – súgta gonosz hangsúllyal.

*Október*

– Nem jó, Victor – kiáltott fel Mrs. Pimple. – A hangsúly a fegyvered, mellyel lebilincselheted a közönséget. Nem mondhatod a szöveget úgy, mintha bájital hozzávalókat sorolnál fel!
– Pedig pont arra gondoltam – feleselt vissza a fiú. Gúnyos mosolya, zsebre vágott keze érdektelenséget sugárzott.
Tina majdnem felrobbant a dühtől. Mindent elront! Miért nem képesek a mardekárosok egy kis jóságra és felelősségre? Lehet, hogy mire elérkezik az előadás napja, addigra az összes hajszálát kitépi.
– Jól van – sóhajtott a tanárnő. – Három nap múlva találkozunk.
Már a folyosón jártak, amikor Tina előhúzta a varázspálcáját. Körbenézett, és egy elmormolt varázsigével összekötötte Victor cipőfűzőjét, aki elvágódott a padlón.
Tina megvárta, míg a fiú nyögve felkel, és elrendezi a fűzőjét, majd megragadta a grabancánál fogva, és berángatta a legközelebbi tanterembe.
– Megőrültél? – kiáltott fel Victor felháborodottan.
Tina karba tett kézzel az ajtó elé állt, és szemügyre vette a másikat. Be kellett ismernie, hogy nem egy utolsó példány. Kócosan meredező, homokszínű tincsei, markáns arcvonala, és szálkásnak tűnő teste jóképűvé tenné, ha eltüntetné magáról a folyamatos mogorva kifejezést.
– Nem engedem, hogy tönkretedd az utolsó lehetőségemet a Roxfortban – szólt Tina.
– Milyen lehetőségedet? Azt, hogy tudálékos griffendéles maradhass életed végéig?
Tina nem bírta visszafogni magát, elővette a pálcáját, és karnyújtásnyira megközelítette Victort, akinek a szeme se rebbent. Szemtelenül vigyorgott.
– Ez az utolsó ugródeszkám, hogy ajánlólevéllel jelentkezhessek egy társulatba – csattant fel a lány. – És nem fogod elszúrni nekem, mert… mert…
Victor merészen közeledett felé, megragadta a pálcát tartó csuklóját, és az arcába hajolva halkan odasúgta.
– Különben rám dadogsz?
Tina mérgesen visszanézett. Legszívesebben kiöltötte volna a nyelvét, de nem akart gyerekesnek tűnni.
– Jól figyelj – mondta Victor. A hangja mély tónusú, szinte már felnőttes, és Tina összezavarodott az érintés meg hallás kombinációjától. Az arcán érezte a fiú lélegzetét. Bőre megborzongott. – Engem nem érdekel ez a hülyeség. Felőlem mindenki elmehet a fenébe! Egy pálcát nem teszek keresztbe azért, hogy másnak jó legyen. – Elengedte Tina csuklóját, és elindult a kijárat felé. – Az sem érdekelne, ha az utolsó pillanatban összeomolna a darab, az lenne az igazi bosszú. – Azzal kacagva kisétált.
Tina dermedten álldogált. Önmagát vizsgálgatta. Legszívesebben megátkozta volna a fiút, de mégis… miért volt hatással rá? Miért hagyta, hogy hatással legyen rá fizikailag?

*Október vége*

Tina halkan szipogott. A könyvtárban ült, a rejtekhelyén, és körülbelül századjára olvasta újra ugyanazt a mondatot, de a betűk elhomályosodtak, a gondolatai pedig elkalandoztak.
Victor volt az egyik oka.
A próbákon már szinte elviselhető volt, egy kis erőfeszítést is ki lehetett belőle varázsolni. De aztán meghallotta őket. Victort meg a hülye barátait. Ugratták a fiút a szerepe miatt, mire Victor azzal vágott vissza, hogy elaltatja mindenki gyanúját, és amikor senki nem számít rá, tönkreteszi az előadást. A hecc kedvéért. Poénból. Bosszúból.
Tina megtörölte a szemeit. Ő tényleg azt hitte, hogy kezd megváltozni, vagy legalábbis nem hátráltatja a szakkört. De úgy tűnt, aki mardekáros, az az is marad.
Persze nem csak ez volt a baj. Megingott a hite. Elbizonytalanodott, hogy képes-e rá egyáltalán. Hogy képes-e arra, hogy kitűnően végezze el a felvételit a BűbájSzínházba. A RAVASZ vizsgákkal kapcsolatban nem aggódott, minden év végén külön dícséretben részesült a jegyeiért.
Felsóhajtott, és összecsapta a könyvét. Talán túl sokat vállalt.
A könyvtár csendje jólesett neki, nem szívesen időzött volna most a klubhelyiségben. Főleg, hogy Jane-nel, a legjobb barátnőjével összeveszett. Mindketten feszültebbek voltak aznap, nagy mennyiségű házifeladatot kaptak, és a zsibongó, hangos klubhelyiség nem felelt meg a tanulásra.
Jane a fejéhez vágta, hogy önző. Hogy csak a színdarabnak él, és helyette inkább keresne magának valami normális munkát, akár Jane, aki a Szent Mungóba készült.
Tina nem szívesen gondolt vissza a vitára. Fájt neki. Fájt arra gondolni, hogy sokan talán valóban felesleges hobbinak tartják a színészetet. Ami az ő hivatása, az életcélja.
Újabb könnycseppek csorogtak végig az arcán.
Hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülét, de mire megmozdulhatott volna, vagy letörölhette volna könnyeit, felbukkant Victor.
Tina mélyet sóhajtott. Most nem hiányzott neki a társasága.
– Rejtőzködsz, Júlia? – kérdezte gúnyos mosollyal, aztán megpillantotta a lány könnyes arcát, és lehervadt a mosolya. – Te sírsz?
– Semmi közöd hozzá!
Tina összeszorította ajkait, és karba tett kézzel tűntetőleg elfordította a fejét, nem kívánt vele társalogni.
Victor ennek ellenére lehuppant a lány mellé, egyik karját kinyújtva a lány székének háttámlájára helyezte.
– Na és miért pityeregsz? Nem volt jó a végszavad?
– Egyesekkel ellentétben, én fontosnak tartom a színészetet.
– Jól van na, nem kell rögtön megátkozni! – Azzal zsebéből előhúzott egy tucat csokibékát. Lelkesen bontogatni kezdte, hangosan csámcsogva lakmározott az édességből.
– Mit keresel itt? – kérdezte Tina duzzogva, félig a fiú felé pislogva.
– Csokibékát eszek, igazából máshol akartam megenni, de itt is jó.
Tina kétkedve nézett rá, valami azt súgta neki, hogy ez hazugság.
– Vegyél – biccentett Victor.
Tina óvatosan odanyúlt és kibontott egy dobozt. Lassan ette meg, az agya viszont ezerrel pörgött.
Negyedóra alatt elpusztították az összes édességet. Victor újból feltette kérdését.
– Szóval miért sírsz?
– Miattad.
– Szent Malazár, a szívembe rúgtál – kapott a mellkasához színpadiasan, mire Tina mérgesen nézett rá.
– Azt hittem, hogy megbékéltél a szakörrel, és hogy megteszel minden tőled telhetőt – suttogta a lány, és elfordította a fejét. – Lehet, hogy neked büntetés, de nekem hivatás.
Olyan sokáig hallgattak, hogy Tina visszafordult a fiú felé. Victor maga elé meredt, töprengő arckifejezéssel.
– Tudom, milyen az, ha valamit nagyon akar az ember – mormolta, aztán megrázta a fejét, mint aki túl sokat mondott, és harsányan folytatta: – De ne foglalkozz velem, játszd a szereped, a többiekkel ne törődj.
– Az elég nehéz lesz, mivel sok közös jelenetünk van – vágott vissza gúnyolódva Tina. Aztán kissé habozva megkérdezte:
– Miért vagy most kedves velem?
– Mert úgy akarom – vigyorgott Victor, mire a lány csak megforgatta a szemeit.
– Segítenél, hogy jobban megjegyezzem a szövegeket? – Victor komoly arccal, csillogó szemmel pillantott a lányra, akinek, maga sem értette, miért, hirtelen megdobbant a szíve.
– Persze.

*November közepe*

– Ez volt az eddigi legjobb alakításod – mondta Tina fellelkesülve. Fülig ért a szája, és szíve újfajta reményekkel telt meg.
Épp az egyik ritkán használt tanteremben gyakorolták a színdarabot. Victor egyre nagyobb önbizalommal vetette bele magát a jelenetekben, és Tina csodálkozva vette észre, hogy jól érzi magát a társaságában. Sokat viccelődtek, beszélgettek, mintha nem is a két ellenséges házhoz tartoztak volna, hanem sima, átlagos diákok lennének.
– Tegnapelőtt is ezt mondtad! – Victor félig viccesen, félig tettetett felháborodással bámult vissza a lányra. Aztán hirtelen elkapta Tinát a derekánál fogva, és csiklandozni kezdte.
Tina hangosan kacagott, és kérte, hogy hagyja abba. Végül az vetett véget a játéknak, hogy nekimentek az egyik széknek, és mindketten elestek.
Tina teljes testsúlyával ráesett a fiúra, aki hangosan felnyögött. Mindketten ziháltak.
Tinában pár másodperccel később realizálódott, hogy milyen helyzetbe kerültek. Érezte a fiú egyik kezét a derekán, jóleső melegséggel takarta be. Victor szemei felcsillantak a pajkosságtól, de végig komoly elszántsággal tarotta fogva a lány tekintetét.
Tina összezavarodott. Szíve olyan hevesen vert, mintha menekülni akart volna. Lélegzetük összekeveredett, és arcuk csupán tíz centiméterre volt egymástól. Tina elsőként szabadulni akart, ám a teste cserben hagyta. Nem értette Victor szelíd mosolyát sem, amitől jóképűbb lett, mint valaha. Többször kéne mosolyognia.
Victor felemelte másik kezét, hogy Tina elszabadult tincseit a füle mögé tűrje. Gyengéd mozdulatára a lányon végigfutott a kellemes borzongás. Reszketett az érintéstől. Pillantása olykor elvándorolt a fiú ajkaira. Victor a tarkójára csúsztatta ujjait, olyan finoman, mintha attól tartana, hogy a lány darabokra törik. Victor kutatóan nézett rá, tenyere finoman simult Tina arcához. A lány meg sem mozdult. Várt. Nem ellenkezett. Kiürült a feje, akár egy üres üst. Még egy utolsó pillantás a fiútól, mellyel megállíthatta volna, aztán Victor lehunyta a szemét és megcsókolta a lányt.
Tina szemei ösztönösen lecsukódtak, ajkait forrónak érezte, és élvezettel élte át a jelent. Úgy csókolták egymást, mint két szomjazó, akik sosem tudják abbahagyni az ivást. Tina nem sejtette, hogy ennyire jó érzés lesz. Tiszta és csodálatos. Elfelejthetetlen.
A folyosóról hangok szűrődtek be a terembe.
Tinának hirtelen eszébe jutott, hogy hol van és kivel. Megszakította a csókot, és azonnal feltápászkodott. Victor ráérősen állt fel.
– Jövőhéten… – köszörülte meg a torkát a lány. Arca teljesen elvörösödött a zavartól. – Folytatjuk?
– Persze – mosolygott Victor, mintha mulatott volna a lány zavarán.
– Oké – bólogatott Tina. Zavartan megkereste a táskáját, felkapta és az ajtó felé indult.
– Vigyázz… – kezdte Victor, majd lemondóan felsóhajtott, és próbálta visszafojtani a nevetését. Tina átesett az egyik széken, de rögtön felpattant.
– Jól vagyok – hadarta Tina. Végül kisietett a teremből.

*December*

– Nem kellene megbeszélnünk? – kérdezte Victor, miután századjára is elpróbálták szinte az összes jelenetet, kivéve a csókos részeket. A lány simán átugrotta azokat.
– Miről? – Tina összehúzott szemmel meredt a pergamenjére, az erkélyes jelenetet olvasta. Eddig nem tudta úgy elpróbálni a fiúval, hogy ne vörösödjön el.
– Tudod, mit? Igazad van – bólintott a fiú. – Majd a nézőknek kiírjuk, hogy képzeljék oda a csókjeleneteket.
– A szöveg fontosabb – morogta Tina. Victor jókedvűen felnevetett.
– Na jó, akkor váltsunk témát. – Victor épp varázslattal rendet tett a teremben. – Legközelebb csak januárban fogunk találkozni.
Tina felkapta a fejét.
– Miért?
– Haza kell mennem a szünetre – vont vállat a fiú.
Tina csalódott volt, és rájött, hogy hiányozni fog neki a másik. Zavarában elfordult, de lépések közeledtek hozzá, és Victor a vállánál fogva fordította meg, hogy egymás szemébe nézhessenek.
Tina próbálta visszafogni feltörő vágyait. Heves érzelmei teljesen összezavarták.
Victor türelmesen mosolygott rá, a szemei sosem csillogtak ilyen bűbájosan.
Tina halkan sóhajtott. Már nem érdekelte, hogy Victor mardekáros.
A fiú lágyan megcsókolta a lányt, aki lábbujjhegyre állva átölte a nyakát, hogy még szorosabban összefonódhassanak. Percekig, órákig csókolóztak. Az idő eltűnt számukra, jelentéktelenné vált.
– Mennem kell összepakolni – súgta Victor, majd nyomott még egy utolsó csókot a lány csóktól felduzzadt ajkaira.
Tina bólintott, és némán álldogált, miután a fiú elment. Ujjait ajkaihoz érintette, és elmosolyodott. Sosem érezte magát ilyen boldognak. Képzeletében szárnyalt. Nagyon megkedvelte Victort, talán túlságosan is. Magának sem ismerte be, hogy mennyire. Képzelete előreszárnyalt, a jövőbe, és kuncogott. Boldog lesz. Más nem számít.

*Január eleje*

Tina megvárta, míg Victor felkel az étkezőasztal mellől, egyedül, és gyorsan követte. A folyosó kongott az ürességtől.
– Várj!
Victor megtorpant, és lassan megfordult. Arcán mogorvaság, szomorúság, és düh tükröződött.
Tina meglepetten bámulta.
– Nem jöttél tegnap – mondta lassan. Elbátortalanította a fiú ellenséges viselkedése, ahogy zsebre tett kézzel ácsorgott, mint aki unatkozik. Utoljára az iskolakezdéskor látta ilyennek.
– Nem értem rá – vont vállat.
Tina nem értette, mi történt, de úgy gondolta, Victornak talán csak rossz napja van.
– Bepótoljuk holnap?
– Nem próbálok veled többet – morogta a fiú. Félrepillantott, és az egyik falon lógó mozgó festményt kezdte bámulni.
– De hát… – dadogott a lány.
Victor mélyet sóhajtott, és gúnyos vigyort küldött felé.
– Nincs de hát, nincs kedvem próbálni, elég büntetés a szakkör, nem hiányzik még a te társaságod is.
Tina elhűlt. Ajkai remegni kezdtek, de gyorsan összeszorította őket, nem akart sírni előtte. Helyette felszegte az állát. Ha Victor így akar játszani… Úgy tűnik a vér nem válik vízzé, ahogy Jane barátnője mondaná.
Merev léptekkel faképnél hagyta a fiút, és csak miután befordult a sarkon, akkor engedte szabadjára a könnyeit.

*Január vége – utolsó próba*

– Gyerekek, az elmúlt hetekben romlott a teljesítményetek – sajnálkozott Mrs. Pimple, tekintete ide-oda járt Tina és Victor között. – És az erkélyjelenet a legrosszabb! Mintha hozzá sem akarnátok érni a másikhoz!
– Seni sem nyúl szívesen oroszlánokhoz, még a végén leharapják a kezét – felelte Victor gúnyosan.
– Mi legalább nem marunk meg mindenkit, aki él és mozog, mint egy kígyó – vitatkozott Tina. Karba tett kézzel állt a fiú mellett. Legszívesebben elmenekült volna.
Mrs. Pimple figyelmesen vizslatta őket, végül nagyot sóhajtott.
– Holnap élesben remélem jobb lesz. – Azzal odébb ballagott.
– Miért csinálod ezt? Történt valami otthon, ami megváltoztatta a véleményedet? – kérdezte hirtelen Tina. Szabad perceiben százszor végig gondolta.
– Semmi közöd a családomhoz – sziszegte Victor. Szemeiben harag villant, ám mintha egy aprócska bűntudat is párosult volna hozzá. Tina meggyőzte magát, hogy rosszul látta.
– Tudod, mit? Önző vagy, csak magadra gondolsz!
– És te nem vagy az? Mindenkin átgázolnál, ha a színészi pályafutásod lenne a cél – gúnyolódott Victor. Karjaival hevesen gesztikulált. – Engem sem kímélnél.
– Persze – vágott vissza a lány. – Mintha eddig nem segítettem volna, hogy ne égj le a társaid előtt!
– Csak azért segítettél, hogy fergetetes legyen az előadás! Tudom – villant meg dühösen a fiú tekintete. – Tudom, hogy másért nem állnál szóba egy mardekárossal!
– Miről beszélsz? – értetlenkedett Tina. Közelebb lépett a másikhoz, körülbelül egy méter választotta el őket.
Victor először nem felelt, összeszorította ajkait, arcizmai remegtek az indulattól.
– Hallottam a barátnődet a vonaton.
– Jane-t? – Tina egyre inkább összezavarodott.
– Azt mondta, hogy gyűlölöd a mardekárt, és ha nem a referenciád múlna rajta, azonnal kilépnél a szakkörről.
Tina döbbenten meredt rá. Igaza volt. Tényleg mondott ilyet. Hónapokkal azelőtt! Akkor panaszkodott Jane-nek, amikor a fiú nem törődött a színdarabbal.
– Hónapokkal ezelőtt mondtam ezt!
– Mi a bizonyíték?
Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy akár meg is csókolhatták volna egymást. Tina legszívesebben ezt tette volna, de a fiú dühe benne is felkorbácsolta a mérges szenvedélyt.
– Álszent vagy. Mintha te nem tettél volna semmi rosszat eddig! – A lány keserűen felnevetett, de nem volt benne öröm. – Gyáva vagy. Gyáva vagy ahhoz, hogy felvállald önmagad. Nem tudom, mi történt veled pontosan, kinek mit hiszel, vagy hogy a családodnak mekkora a befolyása, de úgy látom, nem mersz fellépni, nehogy a haverjaid kigúnyoljanak vagy a családod megtudja. Nem mersz önmagad lenni.
Victor nem szólt semmit, csupán dühösen bámulta.
Tina faképnél hagyta.

*Január végi – előadás napja – jelen*

– Öt perc és kezdünk! – harsogta Mrs. Pimple.
Tina sóhajtott. Lehajtotta a fejét, és szorosan összezárta a szemeit, hogy visszatartsa hívatlan könnyeit. Nem fog eljönni. Nagyon megsértette.
Miután faképnél hagyta tegnap, azonnal megbánta a szavait. Persze, a fiúnak sem kellett volna hinnie mindenféle pletykának, még ha az a pletyka igaz is volt az elején, de benne kellett volna bíznia. Meg kellett volna hallgatnia.
Felszegte az állát, és körülnézett. Társai idegesen sugdolóztak. Színes jelmezeik virágos réthez hasonlítottak.
Váratlanul izgatottság suhant át a szakkör tagjain. Mrs. Pimple boldogan összecsapta a tenyerét. És akkor Tina is kiszúrta. Victor futott feléjük. Pontosabban hozzá. Hatalmas súly esett le a szívéről, mint ezer bezoárkő. A szorongás úgy szállt ki az izmaiból, akár egy cikesz, gyorsan, és messzire repült.
Mielőtt bármit is mondhatott volna, Victor lefékezett előtte olyan közel, hogy összeért a mellkasuk. Két tenyere közé fogta az arcát, és hevesen megcsókolta. Tina elveszett. Kezeivel megragadta a fiú talárját, nehogy összeessen zselévé változott lábai miatt.
– Sajnálom – súgta Victor, miután ajkaik elváltak egymástól. Szemei csillogtak a félhomályban. – Igazad volt. Nem leszek többé gyáva.
Tina elmosolyodott, és átölelte a fiút. Szorosan fogták egymást, mintha soha nem akarnák elengedni egymást.
– Gyere, Júliám, gyakoroljuk még ezt a csókot a színpadon – vigyorgott pajkosan.
Tina felszabadultan felnevetett.
Induljon a show.