Tegnap könyveket pakoltam, és a Dűne láttán az ugrott be, hogy „A félelem az elme gyilkosa” milyen tökéletesen jambikus.
Litánia karantén idejére
Akármi lesz is, nem szabad ma félnem,
a félelem az elme gyilkosa,
bezárva itt, csak egy a biztos, a
világ még létezik, csak én nem értem,
ugyan szilárd betonfal lett a vértem,
a félelem a kis halál, ami
belül van, mégis kint is hallani,
egy percegés, egy gerjedés a térben,
a börtönön egy apró rést ütöttem,
most nézem, ahogy áthalad fölöttem,
a maszk se véd, a szívből terjed el bent,
kilestem, tényleg rémes arca van,
viszont mikor a félelem már elment,
nem marad semmi más, csak én magam.
