Sziasztok,
Biztos észrevettétek, hogy eltűntem az elmúlt hónapokban (jobban belegondolva inkább években). Úgy gondoltam, ideje írnom és visszatérnem.
Nem voltam túl jó molytárs, molyos barátnő az elmúlt időszakban, habár több molyocska is lelkesen bombázott levelekkel ez idő alatt, de ezek a levelezések lassan elmaradtak (abszolút az én hibámból). Hiányoztok, végig hiányoztatok, sokat gondoltam a régi jó molyos társaságra. Az életem totális fordulatot vett.
Az elmúlt évek alatt diákból dolgozó nő lettem, költöztünk megszámolhatatlan sokszor, mire végre megtaláltuk álmaink otthonát. Háziasszony lettem és mostanra már feleség. Az olvasással és mindenféle netes tevékenységekkel töltött időm radikálisan csökkent.
Az elmúlt évekkel nem is szeretnék hosszabban foglalkozni, az idei évről szeretnék mesélni nektek.
Bátran merem kijelenteni, hogy eddigi életem legjobb éve (és van egy olyan érzésem, hogy az egész életem legjobb éve) a 2018-as év.
A legnagyobb és legfontosabb dolog, hogy férjhez mentem Életem Szerelméhez. Az év első fele az esküvőszervezéssel telt. Habár alapvetően szűk családi körben tartott kis, szolid rendezvény volt, mégis annyi, de annyi intézni való volt, hogy azt hittem, sosem jön el a nagy nap. Nem akartunk nagy felhajtást és egykét bakit leszámítva hangulatos, kis családi esemény lett belőle pont, ahogy megálmodtuk. Én menyasszonyi ruhát sem szerettem volna, de anyukám ragaszkodott hozzá, hogy az egy szem lányát igen is menyasszonyi ruhában szeretné látni, úgyhogy engedtem a kérésének és gyönyörűséges, hercegnős ruhában, apukám vezetésével bevonultam és férjhez mentem. Az egész nap hihetetlen volt, mintha csak álmodnék és nem a valóság lenne. A bevonulás utolsó pillanatáig úgy éreztem, mintha csak egy vendég lennék valaki esküvőjén, akkor esett le úgy igazán, hogy most én vagyok az egyik főszereplő. Nagyon hihetetlen és para helyzet volt. (Irtózatosan izgultam.) Számomra az egyik legszebb élmény a fotózás volt, amikor is (totál véletlenül) belefutottunk egy óvodás csoportba és a kis cuki ovisok odafutottak hozzám és megfogdosták a ruhámat, cukiskodtak, fotózkodtak velem, suttogták hogy itt egy királylány (ekkor majdnem elolvadtam), annyira szürreális volt, mintha csak egy film szereplője lennék. Még egy érdekes (nekem kissé kellemetlen) jelenet volt, amit érdemes megemlítenem. Azon a hétvégén fesztivál volt a városban és mit ad isten, a házasságkötő terem előtti téren volt a fő sátor. A fél belváros lezárva, úgyhogy csak messzebb tudtunk megállni autóval. Végig kellett vonulnom az emberekekkel teli téren, jaj én annyira nem bírom a felhajtást, de ott aztán mindenki engem/minket nézett.
A formámat hozva az apróbb bakik sem kerültek el: fodrászhoz nem vittem a megbeszélt hullámcsatokat, úgyhogy anyósom rohant el egy boltba (nagyon, nagyon szoros volt az aznapi menetrend, szóval minden perc be volt osztva), a sminkesnél 55 perc sminkelés után, az utolsó pillanatokban szétfolyt a műszempilla ragasztó, fél óráig homályosan láttam, reggeli ébredés után az erkélyről lecsórtam totál véletlenül a fésümet, az egész utca engem bámult, hogy ki ez az idegbeteg aki dobálózik hajnalok hajnalán, az étterem díszítő virágokat a házasságkötő teremben hagytuk, egész héten esőt mondtak aznapra, erre (szerencsére) ragyogó napsütés, pusztulat meleg, délben fotózás, leégtem a naptól, az esti képeken már tiszta vörös vagyok, folyt a sminkem. A ruhám iszonyat meleg volt (minden elismerésem, aki végig táncol ebben egy lakodalmat). Éjjel pedig megérkezett a beharangozott eső, mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. Hömpölygött az utcákon a víz, haza se tudtunk menni a tervezett időben (írtam már, hogy kis rendezvény volt, csak egy vacsi, nem volt lakodalom).
De egyébként álomszép volt minden. A kedvenc cukrászdám készítette a tortánkat, gyönyörű lila-fehér csokrom volt, a kedvenc virágomból, levendulából. Apu kísért be a számunkra tökéletes zenére, a fotózás szuper volt, annyira jó képeink lettek. Tényleg olyan voltam, mint egy hercegnő (ez minden lány álma, nem?)
Akármikor újraélném azt a napot, az összes bakival és bosszankodásával együtt.
Persze a lényeg az, hogy 11 és fél év után hozzámentem Életem Szerelméhez, aki nélkül nem tudnám elképzelni az életem.
A jegyesfotózásról szeretnék egy pár szót írni: mivel a középiskolában ismerkedtünk meg, ott szerettük volna a jegyes fotózást. Eleinte mindenki furcsán nézett, hogy nem átlagos helyszín, de annyira csodás képek lettek, hogy boldog vagyok, hogy nem engedtem a nyomásnak. Egyik legnagyobb kedvencem, amikor felírtam a táblára az összejövésünk (van ilyen szó?) napját, alá pedig az esküvőnk napját egy szívecskében és Andris meg átölel.
Ez volt a fő esemény az évben, de sok-sok más minden is történt.
Ez az év az „életemben először”-ről szólt. Annyi minden történt életemben először, hogy lesz mint írni év végén a szokásos karcba:) Szerintem egy csomó mindent ki is fogok hagyni belőle, tényleg annyi minden történt:)
Voltunk esküvő kiállításon, ott megnyertük a fődíjat, egy két személyes hétvégét az Őrségben. Ide anyuékkel mentünk, mert a szüleim nagyon szeretik az „elvonulunk a világ elől” nyaralásokat, mi meg mi a fenét csináltunk volna 3 napig egyedül egy isten háza mögötti kisfalu egyik hegyi zsákutcájában azon kívül:), úgyhogy egy kicsit kirándultunk közösen Ausztriában is.
Voltunk borkóstolóval egybekötött borospince látogatáson, egy fantasztikus alföldi kis faluban (ide még egyszer visszatérünk, az biztos). Elmentünk Szegedre is néhány órára, ami szintén még visszatérős helyszín lett. Voltam életemben először rockmusicalen Bp-en (We will rock you), ami annyira jól sikerült, hogy idén egy kedves barátnőmmel megyünk az István, a király rockoperára is. Nászajándékba kaptunk egy utazási irodás szabadon választható utazást, ennek keretein belül Lengyelországba mentünk egy hétvégére. A buszos kirándulás minden szépségét és bosszúságát figyelembe véve is mondhatom, hogy fantasztikus élmény volt, gyönyörű helyeken jártunk. Nászúton Harkányban voltunk, illetve megyünk még Siófokra egy wellness hétvégére, ez lesz a közös karácsonyi ajándékunk.
Hátra van még egy Majka koncertünk, egy Murder kiállításon való részvétel és egy mohácsi utunk @Coffee-hoz és gyönyörűséges kislányaihoz, (itt voltunk többször is idén, ehhez kapcsolódó két legkedvesebb élményem: amikor a férjem kb délután 2kor szól, hogy menjünk már el Mohácsra (tőlünk cirka 4 óra út), kocsiba vágódtunk, én „babáztam”, férjem számítógépen dolgozott valamit, majd amikor végzett hazaindultunk:) – éljenek a spontán ötletek, és a rugalmas barátnők @Coffee, illetve a másik amikor legutóbbi ott nyaralásunk alatt Viola megmutatta diákéveinek legkedvesebb helyszíneit).
A legjobbat direkt a végére hagytam. Nászajándéknak kaptunk egy londoni utazást. Tudták, hogy nagy Hp mániás vagyok, úgyhogy az egyik legjobb dolgot kaptuk, amit csak kitalálhattak: egy utat a Harry Potter Stúdióba.
Ez még hátra van, néhány hét múlva megyünk. Kettős érzésem van, mert egyrészt nagyon várom, másrészt rettegek (tipikus kisvárosi lány vagyok, nekem Bp is kihívás, hát még egy London nagyságú város), félek a reptértől stbstb, de ezzel nem is fárasztanálak titeket. Elég, hogy a környezetemet kiidegelem már ezzel a témával:)
Mindezek mellett elég kevés időm volt olvasni, de azért a könyvtári tagságomat meghosszabbítottam, még ha mostanában inkább olvasatlan könyveket vittem is vissza, de majd visszaáll a rend.
Egyébként pedig újfent lakásfelújításban vagyunk, úgyhogy most, hogy az éves tervezett és meglepi programok nagy részén túl vagyunk, jöhet egy kis felfordulás, szakember vadászás, csempe, járólap és fürdőszobai berendezés nézegetés. Úgyhogy az elkövetkezendő hónapokban sem fogunk unatkozni.
Most nagyon, nagyon boldog vagyok és nem is hiszem el, hogy ez a sok jó dolog tényleg velem történik meg.
Zárásképp pedig (valaki itt van még? vagy túl hosszú és unalmas vagyok?) elnézést kérek, ha valakit megbántottam, hogy nem reagáltam, vagy későn reagáltam. Igyekszem ezentúl aktívabb lenni.
