10 év – egyszerre hatalmas idő és egyszerre semmiség, csak egy pillanat
10 éve regisztráltam a molyra. Még kimondani is szörnyű:)
Emlékszem, középiskolások voltunk és egy barátnőm egész évben áradozott egy szuper helyről, ahonnan minden könyvet meg lehet szerezni, minden infót megtalálni a könyvekről és szuper a társaság. Akkor még az iskolatáskám kötelező kelléke volt egy könyv is (így utólag belegondolva szörnyű, hogy milyen vastag könyveket képes voltam cipelni), vittem magammal a suliba, olvastam a buszon és bárhol, ahol volt egy kis idő. Mégis, több hónapig tartott, míg regisztráltam. Emlékszem, az első esetlen lépéseimre, fogalmam sem volt, mi az a karc, mi a várólista, valahogy megmaradt, hogy számomra olyan értelmetlen volt a karc kifejezés (azóta megszerettem). Közben belevetettem magam a molyos életbe, megismertem másokat, olyan bloggereket, akiket csodáltam, irigyeltem, hogy mennyit olvasnak, milyen szép értékeléseket írnak. Emlékszem az első könyvfesztiválra, könyvhétre, vonattal mentünk, sporttáskában cipeltem botrányosan sok könyvet, nem voltam normális, az tuti:) Hazafelé meg nyilván még többel jöttem haza. Nagyon jó volt találkozni ismeretlen ismerősökkel, molyos barátokkal, a bloggerekkel, akiket figyelemmel követtem. Következő évben már rutinos voltam, gurulós bőröndöt vittem:) Emlékszem, amikor nekem örült egy molyos emberke úgy, mint én azelőtt éven, ez egyszerre lepett meg és esett jól. Nem gondoltam, hogy valaki ennyire fog örülni, hogy személyesen találkozunk. Emlékszem, hogy belevetettem magam a kihívásokba, ajándékozós eseményekbe, könyvcserékbe, utazókönyvekbe. Mennyi, de mennyi pénzt elköltöttem ajándékozós eseményeken. Mindig mondogatták, hogy azon a pénzen mennyi könyvet tudnék magamnak venni, de nem érdekelt, mert annyira jó volt másnak meglepetést okozni . Emlékszem, amikor egy molyos barátnőm rám írt, hogy meghív az esküvőjére. Emlékszem, hogy be voltam tojva, hogy idegenek közé odamegyek, ki tudja milyen emberek, meg különben is, ki az aki meghív egy vadidegent az esküvőjére:) Úgy indultunk el az 5 órás útnak, hogy megnézzük hova megyünk, milyen emberek közé és ha nem tetszik, ki sem szállunk az autóból és jövünk haza. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem abba, az akkor még ismeretlen kis faluba. Azóta hányszor, de hányszor voltunk ott és jöttek ők is hozzánk. Egy életre szóló barátság alakult ki.
Emellett még nagyon sok molyos barátságból alakult ki igazi barátság. Egy lány, akivel látásból ismertük egymást, de sosem beszéltünk, nem mert rám írni és ő hónapokig tudta, hogy ki vagyok, nekem meg fogalmam sem volt róla.
Egy másik lány, akivel igazán akkor barátkoztunk össze, amikor mindkettőnknek kisbabája született. Felbecsülhetetlen információkkal segített a nehézkes időszakokban, amikor már teljesen kivoltam és fogalmam sem volt, hogy jól csinálom-e.
És rajtuk kívül is nagyon, nagyon sok ember, akiknek követem az olvasását, értékelését, ismerem a molyos (meg az igazi) nevét, figyelem őket facebookon, követem a blogjukat. Még ha most nem is annyira gyakran tudok molyozni, de mindenki bent van a szívemben és szeretettel emlékszem vissza a közös pillanatokra.
Tudom, hogy mostanában nem voltam túl aktív, csak két ajándékozáson veszek részt, illetve azért olvasgatok, már amennyit a Bambi enged. De tudjátok, hogy nagyon hálás vagyok nektek, a molynak, ennek a közösségnek, mert az elmúlt 10 év nagyon gyorsan eltelt, de örök, életre szóló emlékeket kaptam általatok.
