Anyu szerint háborogni fölösleges, Piri néni csinálta jól a Kinizsi utcán, mert anyu szerint Piri néni még a halál miatt se háborgott, meg a betegség miatt se, pedig a betegség meg a halál miatt szerintem mindenki háborog, hát Piri néni nem, ő csak azt mondogatta, hogy nem vagyok én beteg, fiam; itt csuklott, annál a résznél, hogy beteg, hukk, mert olyan tüdőbajjal, mint a Piri nénié volt egy fél mondatnál többet nem lehetett kotyogni büntetlenül, ezért az okosság felénél mindig csuklott egyet, szóval nem vagyok én beteg, mondogatta, hukk, csak lusta. Ez anyu szerint, meg az öcsém szerint is szép, és mindezt Piri néni még azzal is megerősítette, ezt a férfias bátorságot, hogy nem kért katolikus temetést. Nem is tudom, hogy volt-e már ilyen a Kinizsi telepen, hogy valakinek a földelésén szavaljanak. Azt a gyöngécske verset méghozzá, amiben szól az édes fiacskájának, hogy egy kis sajtot enne.
***
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
1. Latinovits Zoltán
https://www.youtube.com/watch…
2. Mádi Szabó Gábor
https://www.youtube.com/watch…
