„Zenobia és néhány másik nő keze nyomán a csipkekészítés szinte mágikus varázslatnak tűnt Maddalena szemében. Ujjaik alatt csodálatos képek bontakoztak ki a csipkéből – angyalok, mitikus teremtmények álltak a görög oszlopok és vázák között, körülöttük művészien kidolgozott indadíszek, legyezők és arabeszkek. Amikor befejezték, kihúzták a csipkéből a tűt, és anélkül, hogy akár egy futó pillantást is vetettek volna a kész műre, egy kosárba helyezték, majd máris nekiálltak a következőnek.” (32.oldal)
A könyv szerint a Piétában csipkét készítettek a zenében nem olyan tehetséges lányok. Őszintén szólva nekem kicsit gyanús, hogy angyalokat és mitikus teremtményeket már a 1700-as évek fordulóján varrtak, amikor a történet játszódik, amennyit az én könyveimből megtanultam, sokkal inkább a virágos, arabeszkes motívumok voltak jellemzőek akkoriban, de legyen, mert egyébként még engem is megelégedéssel töltött el, ahogy azokon az oldalakon ír, amikor a csipke még valamivel fontosabb helyet foglalt el a történetben, de aztán fájdalmasan felszisszentem, amikor a 184. oldalon Maddalena horgol egy csipke könyvjelzőt ajándékba. A 193. oldalon pedig végképp búcsút mond a „csipkeverésnek”. **mély levegőt vesz, részletes előadást mellőzve, röviden elmagyaráz** azt a csipkét akkor, ott, Velencében varrták. Nem horgolták, nem verték, hanem varrták. Egy tű, egy cérna és a mintarajz (meg a párna, amire ki volt feszítve) A horgolás horgolótűvel készül, a 19. századig nem is terjedt el Európában. A csipkeverés pedig verőkékkel (orsókkal, fácskákkal) készítik, nem varrják. Néha a kettőt kombinálják off, de az sem volt jellemző a velencei csipkében, amikor akkora divat volt, hogy már nem csak az arisztokrata hölgyek, hanem az apácáknál nevelkedő árvák is varrták.
Mondjuk illusztrációnak egy „modern” könyvet linkelek ide, amiben láthatóak azok az alakok:
http://www.antiquepatternlibrary.org/html/warm/F-II005.htm
